Mostanában reneszánszukat élik a Lego játékok. No persze nem a színes kockákról beszélek, hiszen azok, szerencsére, továbbra is legalább olyan népszerűnek számítanak, mint az én gyerekkorom idején, és ez az állapot remélhetőleg még sok tíz évig fennmarad. A Lego nevet a dán Ole Kirk Christiansen asztalosmesternek köszönhetjük, aki a szintén dán "leg godt" szószerkezetből hozta össze. A "leg godt" jelentése egyébként "játssz jót".
A Lego mai formájáért viszont nem neki, hanem a fiának, Godtfred Kirk Christiansennek kell elismeréssel adóznunk, akinek tevékenysége következtében indultak el az 1960-as években világhódító körútjukra az ezerszínű, plasztik kockák. A siker azóta is töretlen, hiszen a Lego a világ legtöbb országába eljutott, felhúztak 4 Legoland parkot, és a betörtek a videojáték piacra is.

A cég vezetői nagyszerűen ismerték fel a 90-es évek végén, hogy a játékipar virtuális formája is lehetőségek végtelen tárházát biztosítja, mindössze ügyesen kell kihasználni ezeket. Ennek eredménye lett, hogy 1998. és 2001. között legalább két kamionnyi Lego logóval ellátott számítógépes játék költözött a boltok polcaira. Olyan címeket fedezhetünk fel köztük, mint a Lego Chess, Lego Creator, Lego Island, Legoland, Lego Loco, Lego Racers (személyes kedvenc), Lego Stunt Rally, és számos közülük kapott jobb-rosszabb (inkább az utóbbi) folytatásokat is. Egyetlen "apró" probléma volt velük: erőteljesen érződött a kidolgozásukon, a játékmenetükön, hogy a célközönség a fiatal korosztály, a piac nagyobb hányadát kitevő "idősebbek" csak ideig-óráig találták meg bennük a számításaikat.
A kezdeti felbuzdulást 4 szűk esztendő követte, míg az időszámításunk szerinti 2005. esztendő közepén elő nem rukkoltak a nagyszerű Lego Star Warsszal. Az aranyos játékmenet, a Star Wars saga legemlékezetesebb jelenetei Lego-köntösben és a kooperatív lehetőségek meghozták számára a kritikai és pénzügyi sikereket. Így egyáltalán nem tűnt váratlan húzásnak a Lego Star Wars II megjelenése, amely ugyanazokkal az erősségekkel és gyengeségekkel áldatott meg, mint az előző rész. Ezt követően a vezérek összedugták kis buksijukat a főhadiszálláson, és agyuk hosszas forgatása után úgy döntöttek, hogy folytatják a sikeres filmsorozatok legósítását, azaz elkészítik a Lego Batmant, és jelen cikk központi alakját, a Lego Indiana Jonest. És ezzel vissza is értünk a cikk első mondatához. Az e heti történelemóra véget ért, köszönöm a figyelmet, jöhet a szórakozás.

A Lego Indiana Jonest nagyjából egy időben tolták ki Indy negyedik felbukkanásának film változatával, így kicsiny szívem rögvest repesni kezdett, hogy legalább a képernyőn keresztül én is részt vehetek a (legó) kristálykoponya felkutatásában. Miután sikeresen beleéltem magam a kalandba, hirtelen az arcomba villant a játék teljes címe:
Lego Indiana Jones: The Original Adventures. Tehát nem lesz Cate Blanchett és értékes koponya. Sebaj, az eredeti 3 rész is alapos táptalajt képez egy szórakoztató alkotáshoz. Ráadásul így megspórolhattam egy mozijegy árát is, amelyet befektethettem további doboz "aranyló nedűk" vételébe, hiszen játék közben gyakran megszomjazik az ember, és ilyen vészhelyzetekben nem árt, ha van valami finomság kéznél.
Az Indiana Jones igencsak meghízott a Star Warsokhoz képest, hiszen míg azokat CD-n dobták forgalomba, addig mindannyiunk kedvenc régészprofesszorának Lego-feldolgozása már szinte teljesen betölt egy DVD5-öt (ez a default, 4,37GB-os változat). A nagyobb méret pedig több tartalmat és látványosabb grafikát ígér, és annyit talán már most elárulhatok, hogy ez valóban így is van.

A történet ismertetésénél könnyű helyzetben vagyok, hiszen az Indiana Jones filmeket mindenki látta (ugye?), ismeri, és szereti, a Lego változat pedig hűen követi mind a 3 mozi sztoriszálát. Gyakorlatilag az összes lényeges momentumot átélhetjük úgy, hogy mi irányítjuk az eseményeket. A kevésbé jelentős pillanatok pedig hihetetlenül vicces és jópofa átvezetők keretében elevenednek meg, már csak ez utóbbiak miatt is megéri legalább egyszer végigtolni a játékot, hiszen sokkal jobban lehet rajtuk szórakozni, mint a mostanában vetített, vígjátéknak csúfolt filmek többségén. Ezekben az animációkban szintén Lego figurák szerepelnek, ajkukat viszont egyetlen rövidke beszédfoszlány sem hagyja el, helyettük grimaszokkal és mutogatással operálnak.

Sajnos nem dúskálhatunk Dagobert bácsiként a játékmódok között. Egy-egy pályán végigroboghatunk sztori módban és szabad játékként. Ahhoz azonban, hogy ez utóbbi lehetőség elérhetővé váljon, először mindenképpen át kell küzdenünk magunkat a történeten. A Lego Indiana Jones 3 fejezetből áll, mindegyikük egy-egy filmnek felel meg. Fejezetenként pedig 6-6 pályán lesz lehetőségünk bebizonyítani, hogy nincs nálunk jobb virtuális Indy. Tehát összesen 18 térképen kell átjutnunk lehetőleg élve, a játékidő ennek megfelelően nem a leghosszabb, cserébe a manapság uralkodó tendenciába teljesen jól beleillik. Multiplayerrel újfent nem kedveskedett a fejlesztők elszánt csapata, de a kooperatív lehetőségek valamelyest kárpótolnak érte.
Aki szoros barátságot ápol(t) valamelyik Lego Star Warsszal, annak nem újdonság, a többieknek viszont halkan megsúgom, hogy miben is lakozik a kooperatív mód alapgondolata. Minden egyes pályán 2, ritkábban 3 karaktert kell irányítanunk. Ha egyedül játszunk, akkor a társunkat kénytelenek vagyunk a mesterséges intelligencia gondoskodására bízni. Az általunk terelgetett figurát természetesen bármikor lecserélhetjük a másikra. Az igazi móka akkor indul be, ha haver beugrik mellénk, és átveszi a másik emberke irányítását. Ilyenkor vállt vállnak vetve bánthatjuk a rosszarcú csúnya bácsikat, és juthatunk előre a logikai fejtörők tengerében.

A játékmenet gyakorlatilag semmiben sem változott a Lego Star Warsok óta, tehát sokan régi ismerősként üdvözölhetik. A cél az, hogy a pályák végére érjünk, és közben a lehető legtöbb színes, apró legóelemet szedjük össze. Ez utóbbi nagy tételben ömlik bármiből, amit szétverünk. Rombolni csak a Lego elemekből felépített objektumokat lehet, de azokból bármit, ami nem nagyobb széltében-hosszában egy jól fejlett tehénnél. Kincsvágyunknak így áldozatul esnek bokrok, virágok, kerítések, asztalok, köcsögök, a listát oldalakon keresztül lehetne folytatni, remélem nem haragszotok meg, hogy ezt a ziccert most kihagyom. A gyűjtögető életmódra való beállás minden hasonszőrű alkotás alapigénye. Valószínűleg a Hogyan fejlesszünk platformjátékot c. kézikönyv is ezzel az alaptézissel indít. A kis bogyók tarhálását azzal teszik vonzóvá, hogy ezekből tudunk vásárolni a küldetések között különböző skilleket (például: gyorsabb ásás) és karaktereket. A gyűjtőszenvedély azonban itt még korántsem ér véget - hogy is tehetné - hiszen extraként még vadászhatunk kincsesládákra is. Ezekből minden pályán 10 található, és általában furfangos helyekre rejtik el őket, így igazi művészet az összeset begyűjteni. Ellenben érdemes ezért erősfeszítést tenni, hiszen ha mind a birtokunkba vándorol, akkor nekünk nagyon jól lesz. De tényleg.

A kalandok során akció és logikai részek váltogatják egymást. Mindkettő egyszerre ritkán fordul elő (pályánként kb. egyszer), ilyen esetekben az ellenség végtelenítve áramlik a harcmezőre, amíg el nem hagyjuk az adott helyszínt. Tehát az esetek nagyon nagy százalékában bőven van időnk kitalálni, hogy is jussunk tovább. Bonyolult dolgokra azért nem kell gondolni, hiszen a fejlesztők céljai között szerepelt a megfelelő sikerélmény biztosítása a legifjabb játékosok számára is. Az egésznek Prince of Persia: Sands of Time light beütése van. Ennek ellenére (vagy éppen ezért) roppant szórakozató. A tortára a marcipánt a meglovagolható állatok (ló, teve, elefánt) és a vezethető járművek (motorbicikli, teherautó, targonca?) jelenléte dobja fel. Ezek hasznosítása ritkán szükséges a továbbjutáshoz, de fílingelemnek elsőrangúak.
Említettem korábban, hogy több karaktert is irányítanunk kell egyszerre. A sztori módban ezek közül az egyik konstans Indiana Jones, ez talán nem meglepő. A másik figura pedig az, akivel Indy éppen együtt lógott az adott történéseknél. Így a Raiders of the Lost Arkban elsősorban Marion és Sallah lesz a szárnysegédünk, míg a Temple of the Doomot Willie és a kis kínai srác oldalán izgulhatjuk végig. Szinte minden szereplőnél található egy darab spéci tárgy, amelyet nem egyszer, nem kétszer alkalmaznunk kell a továbbjutás érdekében. Ilyen cucc például Dr. Jones ostora, amellyel szakadékok felett lendülhetünk át, Sallah lapátja, amellyel eltemetett kincseket áshatunk elő, és így tovább. Akik nem tartanak maguknál ilyen jóságokat (tipikusan a női és a gyerek szereplők), azoknak spéci skilljeik vannak. A nők például magasabbra tudnak ugrani, a gyerekek pedig beférnek olyan helyekre, ahová a felnőttek nem.

Freeplay játékmódban mi választhatjuk ki szabadon az addig unlockolt, vagy megvásárolt karakterek közül, hogy melyik kettővel is indulunk csatába. Az irányítható emberek száma erősen konvergál a végtelenhez, szám szerint 85. Ebből 23-at kapunk meg automatikusan, ha végigtoljuk a történetet, a többit kénytelenek leszünk a könnyen beszerzett vagyonunk rovására megvenni. Ezen a téren zseniálisat alkotott a Traveller?s Tales, aki akár csak egy rövid másodpercig is feltűnt valamelyik filmben, az mind szerepel a játékban is. Aki nem hiszi, járjon utána.
A mesterséges intelligenciával sem akadnak komolyabb gondok. Társaink ritkán akadnak be, útkeresésük majdhogynem tökéletes, szinte sosem akadályoznak minket. Az ellenség semmi extra, jönnek, ütnek, és darabjaikra esnek. Egy ilyen jellegű játékban ennyi is elég. A frusztráció minimalizálása érdekében véglegesen elpatkolni nem lehet. Ha lezuhanunk egy szakadékba, akkor némi összegyűjtött zseton elvesztése árán újra megjelenik hősünk a pályán.
A küldetések között - ha úri kedvünk úgy tartja - visszatérhetünk megpihenni az egyetemre, ahol Indy tanít, amikor éppen nem a terepen ügyködik. Itt bonyolíthatjuk le az igazán fontos dolgokat, azaz itt tehetünk szert új játszható szereplőkre, megnézhetjük az átvezető videókat, beruházhatunk spéci képességekre, sőt, Lego elemekből össze is rakhatjuk álmaink kalandorát. Végül, de nem utolsósorban itt választhatjuk ki, hogy melyik pályán milyen játékmódban kívánunk elindulni.
A játékmenet tehát, bár alapvetően könnyű és gyerekes, kellemes órákkal ajándékozhatja meg az idősebb korosztály tagjait is, köszönhetően szellemességének, aranyosságának. Az egyetlen komoly negatívum ezen a téren az irányítás. Billentyűzettel ne! Hacsak nem kívánsz jó néhány hajszállal kevesebbet számolni a buksidon. Egér természetesen nincs, még a menüben sem. Az ide tartozó anyázós részt (egér, mint a PC beviteli eszköze már több 10 éve) most kihagynám, aki komolyan érdeklődik iránta, "lapozza fel" az Iron Man cikk hasonló témájú passzusát. Embereink terelgetése egyébként teljesen ugyanazokkal a billentyűkkel történik, mint az elődök esetében, aki tehát nagy legostarwarser, az könnyedén beleszokik.
A látványvilágra nem lehet panaszunk. Igaz, hogy messze nem csúcstechnika, de csak ismételni tudom magam: egy ilyen játékban nem is kell jobb. Gyönyörű, színes-szagos tájakat járunk be, amelyekbe nagyszerűen illeszkednek a Lego kockákból épült tárgyak és karakterek. A szereplők remekül beazonosíthatóak, annak ellenére, hogy hagyományos, a boltban is beszerezhető elemekből állnak. A mozgások animációja remekül sikerült, tipikus legós mozdulatokban gyönyörködhetünk. Grafikai téren egyértelmű a fejlődés a SW-hoz képest, ezt azonban a gépünk is jelentősen megérzi. Útmutatásért nyálazzátok át a jobb oldali blokkban szereplő minimális- és optimális konfiguráció részeket. A menüben egyébként meglepően sok grafikai beállítást birizgálhatunk, a skálázhatóság tehát adott, jár is a pirospont érte.

A zenei világ nagyszerű, ezt már akkor megállapíthatjuk, amikor a főmenüben John Williams legendás dallamai csendülnek fel. Örök klasszikus, amely legalább annyira hozzátartozik a franchise-hoz, mint Harrison Ford személye. Az akciórészeknél szintén a filmek zenei repertoárjából kapunk egy nagy adagot. A hanghatások már nem ennyire kiemelkedőek, de legalább nem is ultragázak. A realisztikus effektek helyett teljesen elmentek egy tipikus gyerekjáték hangjai felé. Amely lépés alapvetően nem rossz, sőt szükséges, de eléggé egysíkúan és tompán sikerült kivitelezni.
A hasonszőrű alkotásokba általában mindig helyeznek egy-két bónusz tartalmat a kedves fejlesztők, ezekkel is kedveskedve a vásárlónak. Ez a tendencia jelen vizsgálatunk alanyánál sem törik meg, ugyanis megtekinthetünk egy rövid kedvcsinálót a stúdió következő programjából, a Lego Batman: The Video Game-ből. Bár erre rásüthetnénk - nem alaptalanul - a kéretlen reklám titulust is, de maradjunk inkább a bónusz szócskánál, hiszen zavarni nem zavar senkit.

Kellemes alkotás lett a Lego Indiana Jones. Megkockáztatom, hogy a legjobb Lego név alatt futó videojáték, amely eddig kigördült a gyártósorokról. A Lego Star Wars két részét egyértelműen beelőzi, hiszen ami azokban kiemelkedő volt, az itt is ugyanígy megtalálható (sajnos ez bizonyos negatívumokra is elmondható), ráadásul a lehetőségeink egy fél hangyalábszárnyival kibővültek, és valamelyest a játékmenet is sokrétűbb lett. Éppen ebben gyökerezik a legnagyobb hibája is, a körítésen kívül gyakorlatilag semmi sem változott számottevően. Ennek ellenére az utóbbi hónapok slágerei mellé bátran ajánlom kicsiknek és nagyoknak, lányoknak és fiúknak, Indiana Jones rajongóknak és Lego-fanatikusoknak, mindenkinek örömteli szórakozást nyújt.