LEGO Harry Potter: Years 1-4 teszt

Lehet, hogy csak számomra tűnik úgy, de kezdem azt észrevenni, hogy nagyon elpuhult a világunk. Az eddig rettegett, félelmetes teremtménynek titulált vámpírok, feminim énjüket elővéve spontán égés helyett már inkább csak csillognak a napon, a fenevad vérfarkasok gondolkodó lényekké váltak és az egykor sebhelyes arc helyett ma már sokkal ismertebbé vált a sebhelyes homlok. Új év, új LEGO játék a TT Games műhelyéből, ami ezúttal Harry Potter kalandjait varázsolja a monitorainkra. Csiribí-csiribá, lássuk hát, milyen is az élet a műanyag Roxfort falai között!

A történetet gondolom senkinek sem kell bemutatnom, a legtöbb ember már ismeri, amikor leül LEGO Harry Potter: Years 1-4 elé játszani. Aki mégsem lenne annyira képben a dolgokkal, az szinte semmilyen információra nem fog szert tenni, lévén a játék a többi LEGO alkotáshoz hasonlóan meglehetősen nagyvonalúan és kissé - na jó, nagyon - viccesre véve adja elő a filmben látottakat. Igen, ismét a film feldolgozását játszhatjuk végig, hiába is reménykedett a sok rajongó, hogy hátha ezúttal többet merítenek az alkotók a könyvből, sajnos ez nem következett be. Igaz azonban az is, hogy fele ennyire sem lenne vicces dolog.

A LHP:Y1-4 (ha nem tudnám, hogy ez minek a rövidítése, esküszöm azt hinném, hogy egy új típusú űrhajóé) ugyanis a többi TT Games -féle LEGO játékhoz hasonlóan a viccekre építkezik, garantálva ezáltal a röhögést a legtöbb korosztály számára. Persze, fogékonynak kell lenni a humorra, de mivel a jelenetek kiparodizálásáról van szó, nem árt ismerni az eredeti művet - jelen esetünkben az első négy filmet.


A játékmenet a már LEGO játékoknál megszokott vonalat követi, azaz mindig legalább két karakterrel, többnyire oldalnézetben rohangálva kell szétverni a teljes környezetet, majd a kapott LEGO elemekből új dolgokat építeni és haladni egyenesen az aktuális főellenséghez. A boss-harcok a már megszokott minőséget képviselik, így itt sem lesz annyira könnyű dolgunk, bár szerencsére a legtöbb esetben hamar rá lehet jönni, hogy mit is kell csinálni, a kivitelezés pedig könnyedén megoldható.

A harcrendszer azonban már problémás. A baj az, hogy mivel varázslótanoncokat irányítunk, az ostor/fénykard pálcára lett cserélve, ami ugyan szépen tud távolra támadni, sokszor elvéti a közeli célpontot. Nem beszélve arról, hogy az előbb említett környezetpusztító életmódunk is csorbát szenved. Nem tehetjük már meg azt, amit Indivel csináltunk a legutóbbi LEGO játékban, hogy az ostorral mindent szétszedtünk, ugyanis a pálcák lövéseit irányítani kell, tehát minden egyes objektumot egyesével kell darabjaira robbantani. Ez azon kívül, hogy megkeseríti minden olyan egyén életét, aki imádja a színes biszbaszokat gyűjtögetni, egyes feladatoknál le is lassíthatja az egész játékot. Az egyik üvegházas próbánál például kellett pár perc, mire rájöttem, hogy jobban járok, ha szétverek minden berendezést, majd a megmaradt darabokat összeillesztem, minthogy logikusan végiggondolom a dolgot, és az eszemre hallgatva próbálok rájönni a probléma megoldására.

A játék egyik legerősebb része a kooperatív móka. Bár ideig-óráig elszórakozunk egyedül is a varázslótanoncok kalandjaival, az igazi élményt egyértelműen az jelenti, amikor egy húsvér személy irányítja a másik karaktert. A dolog ugyanúgy működik, mint az újabb LEGO játékokban, tehát ha a két karakter nagyon eltávolodik egymástól, akkor osztott képernyőn követhetjük nyomon őket. Ugyan a LHP:Y1-4 nem operál olyan sok gombbal, érdemes beszerezni egy controllert, mert nem annyira kellemes ketten szorongani a billentyűzet előtt, nem beszélve arról, ha valaki lap-topon próbál érvényesülni a Roxfort falai között.
Akinek nem sikerül társat találni, ne csüggedjen, ugyanúgy élvezheti a dolgot, lévén a mesterséges intelligencia sokat fejlődött az előző TT Games -féle játékok óta, így most már érnek is valamennyit az éppen aktuális partnereink.


Sajnos azonban az evolúció visszafelé is érvényesülni látszik, méghozzá a játék optimalizáltságát tekintve. Az első kérdésem a fejlesztők irányába a következő: mi a franc akar ez lenni? Míg a LEGO Indiana Jones 2-t röccenés mentesen tudtam futtatni maximális beállítások mellett is, ugyan azon a konfiguráción közepes beállításokkal hajlandó akadás mentesen futni a játék.Ami azt illeti, eltűntek a nagy területek, szóval semmi sem indokolja az FPS eséseket, amik azon kívül, hogy roppant zavaróak, néhol bugossá teszik a játékot. A Mógus/Voldemort elleni harcban például időnként a Vingardium Leviosa segítségével elkapott minket a főellenség, és itt véget is ért a játék, ugyanis semmi nem történt ezután, mindössze egy helyben lebegtünk. Ellenben, ha minimumra vettem minden beállítást, akkor gond nélkül be is fejezte a dolgot, azaz felemelt minket és hátrahajított. Számomra ez már abszolút olyan dolog, amit nem bocsájtok meg egy játéknak.

A hangok hozzák az elvárt minőséget, panaszra egyáltalán nem adnak okot. A zenék a filmekből vannak, az effektek valósághűek, a szinkron pedig... hát, az nincs. A többi LEGO termékhez hasonlóan hőseink itt sem beszélnek, maximum hümmögnek néhányszor, ami azért pozitív dolog, mert a viccek így mindenkinek átjönnek, legyen az tinédzser, vagy éppen egy 6 éves kisgyerek, aki még nem mondható mesteri angolosnak.

Az irányítás nem változott az Indiana Jones 2 óta, ám szerencsére kevésbé borzasztó, mint amivel ott találkozhattunk. Az ok egyszerű, hanyagolva lettek a járművek, s ugyan egyszer bele kell pattanunk a Weasley família öreg Fordjába, nem annyira vészes a dolog, mint például Indiék menekülős részei.
A harcot már említettem, hogy bár tűrhető a dolog, azért az állandó lövés valahogy nem jelent akkora élményt, mint amikor az ostorunkkal vágunk utat a rossz arcú emberek népes tábora között. Nem mellesleg kissé zavart az állandó váltogatás a varázslatok között. Manuálisan kell kiválasztanunk, hogy éppen mit szeretnénk tenni a pálcánkkal, és hát a dolog nem mindig ment zökkenőmentesen. Sokszor túlszaladtam azon a mágián, amit használni akartam és utána egyszerűbb volt újra végigmenni az összes opción, mint keresgélni a visszafele forgató gombot (a varázslatok egy tárcsán helyezkednek el).

A LEGO Harry Potterrel az a legnagyobb baj, hogy szinte semmi újdonságot nem tud felmutatni a többi TT Games -féle LEGO játékhoz képest. Ugyanazt kell tennünk, mint a többi produktumban, ugyanolyan kaliberű viccekre is számíthatunk és úgy általánosságban, valahogy nem jelent már akkora élményt a vele való játék, mint azt néhány éve tette például a LEGO Star Wars. A bevezetőben is utaltam rá, hogy tipikus rókabőrnyúzásról van szó, szinte ugyanazt a terméket próbálják lenyomni a torkunkon, mint az elmúlt időkben, csak most szögre került a kalap, vitrinbe a fénykard és a talár vette át a főszerepet. Az Electronic Arts csinálta ezt néhány éve, és ugyan ők már elkezdtek jó irányba fejlődni, úgy tűnik, akad egy trónbitrolójuk. Ezt a trónt azonban nem nagyon kellene elfoglalni, jó az így teljesen, hogy üresen áll.

A LEGO Harry Potter: Years 1-4 nem lett rossz játék. Vannak ugyan kisebb hibái, de ezek abszolút elnézhetőek, ha valaki szereti a varázslótanonc világát. Aki azonban csak azért szeretne játszani a játékkal, mert az előző LEGO termékek is jók voltak, vésse az eszébe, hogy nem is fog mást kapni, mint a kalapos kalandor vagy a messzi-messzi galaxis védelmezői esetében. El lehet vele játszadozni, de lassan tényleg ideje lenne a TT Gamesnek leállni a rókabőr nyúzással.