Nagy volt a felhördülés a játékosok részéről, amikor a Valve hivatalosan bejelentette a Left 4 Dead második részét. Az eredeti produktum hemzsegett a kisebb-nagyobb hibáktól, amelyeket folyamatosan patchelt a fejlesztőcsapat, de ettől függetlenül egy nagyszerű, a First Person Shooterek rendszerét megreformáló lövölde volt. A véletlenszerűen érkező zombi-horda gondoskodott arról, hogy minden egyes újrajátszás más élményt nyújtson, s a lehetőség, hogy zombiként embereket vadásszunk, sok játékos álmát váltotta valóra. A Valve azt ígérte, hogy rengeteg letölthető tartalmat készítenek a játékhoz, ám ehelyett előrukkoltak a második résszel, ami sokak számára okozott csalódást. A Valve ugyanis arról a leghíresebb, hogy kiadott játékaikat folyamatosan fejlesztik, pályákat készítenek hozzájuk, új fegyverekkel, karakterekkel, esetleg történetekkel (pl. Half-Life Episode 1 és 2) kiegészítve az alapot. Ezzel szemben a
Left 4 Dead 2 mindennek az ellenkezője, amit megszokhattunk a Valve-tól; igaz, ez semmit nem von le az értékéből, sőt, bizonyos pontokon érthető is a döntésük.
/>
A Left 4 Dead négy embert állított szembe a furcsa járvány miatt keletkezett zombi-hadsereggel. Louis, Francis, Bill és Zoey azonban nem csupán az átlagos élőhalottakkal vette fel a küzdelmet, hanem speciális lényekkel is. Az egyfolytában böfögő Boomer sokak kedvence volt, de elismerést váltott ki az áldozatait szétmarcangoló Hunter és a sunyi, köhögős, nyelvével áldozatát megbénító Smoker is. Az első rész varázsa leginkább a versus módban csúcsosodott ki, amikor felváltva kellett zombikkal és emberekkel is bizonyítani, hogy melyik csapat a jobb. Azonban a játéknak komoly problémái voltak, köszönhetően az egyéni rendszernek, amely szerint működött. A túlélők ugyanis át tudtak menni egymáson, ami miatt komoly előnnyel indultak az élőhalottakkal szemben. Aki játszott online a L4D-vel, az tudja, hogy ha egy csapat nagyon jól játszott, akkor a zombiknak esélyük se volt ellenük. Elég volt egy sarok, ahova a túlélők beálltak, és onnan lehetetlen volt őket kiszedni.
A második részben már ritkábban találkozunk ilyennel, hiszen az új élőhalottak nagy része pont azért született meg, hogy az ilyen helyzetek ne fordulhassanak elő. Összesen három új speciális zombi áll csatasorba a meglévő brigád mellé: a Spitter, a Jockey, és a Charger. Mindhárom egyéni karakterisztikával, s ezzel párhuzamosan új taktikákkal rendelkezik. A Spitter az univerzális "saroktalanító", hiszen messziről köp savat, ami rendkívül gyorsan szívja el a rajta álló emberek energiáját. Bár lassan töltődik újra a lövése, mégis az egyik legveszélyesebb speciális élőhalottal állunk szemben, hiszen messziről is nagyon effektív a Spitter, átjárókat zárhat le rövid időre, és egyszerre több ellenfelet is képes leteríteni. A Jockey kitalálásáért külön dicséret az alkotóknak, hiszen ezzel a kis lénnyel elszeparálhatunk egy embert a csapattársaitól. Lényege, hogy áldozatára ráugorva a hatalmába keríti azt, s messzire el tudja vinni a tehetetlen túlélőt. Egyetlen problémája, hogy miután földre kerül a kiválasztott ember, leugrik róla, így véglegesen megölni valakit a Jockey-al lehetetlen. A Charger szintén jó ötlet, leginkább egy legyengített tankhoz lehetne hasonlítani. Az előző részben a szűk folyosókon a zombiknak esélyük se volt, de a Charger megjelenésével az emberek kerültek nagyobb veszélybe ilyen helyeken. Ez a zombifajta arról híres, hogy óriási erővel rohan áldozata felé, félresöpörve mindenkit, aki az útjában áll. A célszemélyt aztán felkapja, s rohan vele tovább, majd egy bizonyos távolság után megáll vele, és a földbe döngöli azt.
Új Left 4 Dead mellé új pályák is járnak, ezúttal öt kampány közül válogathatunk. Ebből kettőben összesen négy pálya van, a maradék három a szokásos öt térképpel rendelkezik. Egy kivételével mindegyik zseniális: a Dead Center-en a zombifilmek közkedvelt helyszíne, a bevásárlóközpont kerül a középpontba, a Dark Carnival egy vidámparkban játszódik, a Swamp Fever-ben egy mocsáron kell keresztülgázolni. A Hard Rain során egy kisvároson kell oda-vissza verekedni magunkat, míg a demo-ból már ismert The Parish-ben egy közepes méretű várost özönlöttek el az élőhalottak. A Swamp Fever talán a legötlettelenebb mind közül, de ettől függetlenül így is nagyszerű élményt nyújt. A Hard Rain egy kicsit átverés, hiszen öt pályából áll, de ebből 2-2 ugyanaz: csupán annyi a különbség, hogy a történet második felében szakad az eső, s visszafele kell menni az előző pályákon, ami jelentősen megbolondítja a játékot. Az új kampányok hosszúak, és nagyrészt ötletesek: a Dark Carnival-on lehetőségünk van célba lőni, sőt, egy hullámvasutat is beindítunk; a Dead Center első pályáján egy lángoló épületen kell keresztülvágni; a Hard Rain özönvíz szerű esőzése gyakran úgy lerövidíti a látótávolságot, hogy az orrunkig se látni.
Minden kampányban vannak úgynevezett "uncommon common" zombik, ami annyit jelent, hogy az átlagos élőhalottak egy változata ellen is fel kell vennünk a harcot. Ezek közül a rohamrendőr-ruhába öltözött lények a legkeményebbek, hiszen csak hátulról lehet lelőni őket. A mudman-ek ha megütnek minket, bekoszolják a képernyőt, csökkentve ezzel látószögünket. A bohócok nem csupán viccesek, hanem a környék összes zombiját maguk köré csalják, így akire rárohannak, az komoly bajban van, míg a fülvédőt viselő néhai építkezési szakemberekre nem hat a pipe-bomb. Az ilyen típusú ellenfelek jelentősen meg tudják nehezíteni a játékot, ezért érdemes először őket likvidálni, s csak utána a többieket.
Új kiegészítők és fegyverek hadseregét vonultatja fel a
Left 4 Dead 2. Megjelentek a lerakható speciális töltények, valamint a defibrillátor, amelyek az elsősegélycsomag helyét foglalják el. Míg az első majdnem használhatatlan, s amit felvesszük, el is használjuk, addig az újraélesztő készülékek nagyon hasznosak tudnak lenni. Különösen igaz ez, ha versus-t játszunk, hiszen egy halott csapattársat újraéleszthetünk, ezzel ismét növelve az esélyt a túlélésre. Fegyverek közül tucatnyi van, amit megszerethetnek a játékosok; a közelharci fegyverek új színt visznek a játékba, míg a géppuskák és sörétes puskák különböző változatai gondoskodnak arról, hogy mindenki megtalálja a maga kedvencét. Gyógyszer helyett választhatunk adrenalin-injekciót is, ami keveset ad csak az életerőnkhöz, de sokkal gyorsabban végezhetünk el különféle műveleteket a segítségével. Gyorsabban húzzuk fel bajtársainkat a földről, fürgébben kötözzük be sebeinket, sőt, a körénk gyűlő zombi-hadseregen is könnyebben verekedjük át magunkat.
Két új játékmódot üdvözölhetünk a második részben: ebből az egyik a realism mód, ahol eltűnik minden könnyítés a játékból. Nem látjuk csapattársaink körvonalát, a zombikat nehezebb megölni, kevesebb az elszórt lőszer a pályán. Ember legyen a talpán, aki így végigvisz egy kampányt, s erre a módra különösen igaz, hogy három másik játékossal kell játszani, hiszen a gép által irányított karakterek nagyon ostobán tudnak viselkedni. A Scavenge mód igazi multiplayer csemege, arra való, hogy kevés idő alatt is kiszórakozzuk magunkat. Lényege, hogy a különféle pályákon üzemanyagot kell gyűjteni egy bizonyos gép elindításához. Ha összegyűjtöttünk elegendő benzint, akkor fordul a kocka, s mi leszünk a zombik, akiknek meg kell akadályozni a másik csapat ténykedését. A játék több fordulós, és rendkívül izgalmas tud lenni, ráadásul pár perces menetekről van szó, így az élmény elég intenzív.
Grafikailag majdnem azt kapjuk, mint a Left 4 Dead első részében, de itt-ott fel lehet fedezni változásokat. A leglátványosabb az alap zombik sérülésmodellje, hiszen sugárban spirccel a vér, szakadnak a végtagok, fejsérülésből vagy 4 félét láttam eddig. Xbox-on is megjelentek a vérpacák, amit az első részből hiányoltuk. A pályákon látszik, hogy sok időt fektettek az elkészítésükbe, majdnem minden a helyén van. A vidámpark nem mesterkélt, a mocsárban tényleg olyan érzésünk van, mintha igazi lenne. Az új karakterek modellje részletesen ki van dolgozva, de emiatt az első rész se panaszkodhatott. Külön tetszett, hogy bizonyos élőhalottaknak több változata is van, ilyen pl. a Boomer, hiszen a kövér fickó mellett női verziójával is találkozhatunk (kifejezetten undorítóan néz ki, meg a hangja is gusztustalan.. külön dicséret a designer-nek érte). Ami viszont kimagasló, az a hang-kavalkád, amivel megáldották a játékot. Minden pályán egy arra jellemző zenei alap van, s arról, hogy a közelben milyen speciális zombi van, egy sejtelmes zene vagy hang is árulkodik. A fegyverek dörmögése kiváló, a zombik hörgése félelmetes, a karakterek párbeszédei változatosak. Hangok terén semmi okunk a panaszra.
Összegzésként elmondható, hogy a
Left 4 Dead 2 tovább dicsőíti a fejlesztőcsapatot, hiszen nem mindennapi játékkal van dolgunk. Bár a PC-sek jogosan háborodhatnak fel, hiszen a Valve eddig minden játékához ontotta az ingyenes kiegészítőket, az Xbox tulajdonosok inkább örülhetnek, hogy megjelent a második rész. Egyszerűen annyi minden újdonság került a játékba, hogyha ezt külön letölthető tartalmakként jelentették volna meg, akkor többet kellett volna fizetnünk érte, mint egy lemezes verzióért. S bár én sem örültem annak, hogy nem az első részt fejlesztgették tovább, utólag belátom, hogy talán a pénztárcámnak is jobb így. A Valve ismét egy remek multiplayer játékkal örvendeztetett meg minket, zombi-invázió nem volt még ennyire szórakoztató, mint a
Left 4 Dead 2-ben.
