Left 4 Dead teszt

/>A zombis alkotások számával nem hogy Dunát nem, de még egy kiszáradt patakot sem tudnánk rekeszteni, így a gamer társadalom egyhangúan vigyorodott el a szenzációs sikervárományos bejelentése után. Az ígért koncepció egyszerű volt: 4 játékos kooperatív módban, egymást segítve küzdi át magát a rájuk szabadult zombiseregen, miközben megpróbálják túlélni a pályák végéig, ahol egy menedékházban nyugalmat lelhetnek... a következő kihívásig. Nem a játékmenet összetettsége volt az, ami lázba hozta az embereket, hanem két olyan elem, amit még ezelőtt nem láthatott a nagyvilág: kooperatív túlélőhorror.


Az első élőhalottakat szerepeletető filmek a '30-as évek elején jelentek meg, a világ azonban még nem volt felkészülve rájuk. Az emberek túlságosan durvának találták, a Sátán találmányát emlegették. Néhány évtizeddel később, pár lelkes amatőr megpróbálta újra az (ekkor már sokkal nagyobb számban jelenlévő) mozikba varázsolni az élőholtak hadát. Az emberiség már sokat megélt, új generáció nőtt fel, így az első filmek kitörő népszerűségnek örvendtek. A lavina pedig megindult, sorra vitték vászonra a jobbnál jobb (esetenként rosszabbnál rosszabb) lassan mozgó, hörgő halottas műveket. Minőségtől és megjelenéstől függetlenül azonban a legtöbb film megegyezett pár dologban: a történet sokszor elhanyagolt volt (egy vírus elszabadulása után egy maroknyi túlélő próbálja kihúzni a szinusz-görbéjét a segítség megérkeztéig) illetve a mészárlás kötelező elemmé vált. Természetesen kivételek, egyedi alkotások mindig is voltak. Most tesztelt játékunk, a Left 4 Dead azonban az öreg motorosok hírnevét öregbíti: a történet elhanyagolható, és pályánként több hektoliter vérre számíthatunk.

A játékban négy kampány, összesen 20 pályáján mutathatjuk meg tudásunkat a nagyvilágnak. Az első küldetések szerint a cikk elején említett négy túlélő - Bill, Zoey, Francis, Louis - egy nagyvárost próbál élve elhagyni. Az egyetlen esély a menekülésre, ha a közelben lévő kórház tetejéről helikopteres mentést kérnek. Feladatunk egyszerű lesz, el kell jutnunk a Mercy nevezetű intézménybe, majd annak tetejéről mentést kérni. És itt véget is ér a történet. Ha az olvasó meghökkenve kérdezi, hogy "csak ennyi?", akkor sajnos azt kell feleljem, hogy igen. A játék négy kampányában a feladatunk végig ugyanaz marad: négy pályán végigverekedni magunkat, majd az utolsón túlélni addig, amíg meg nem jön a felmentősereg. Ugyan az előbb leírtak alapján monotonnak tűnhet a játék, halkan megsúgom, hogy tökéletesen fenntartja végig az az izgalmat. Ez nem más dolgoknak köszönhető, mint a tökéletes pályafelépítés, változatos helyszínek - vízparti kisvárostól a megsemmisült repülőtérig szinte minden megtalálható - és a zombik. Azok az élőholtak, akik eltérnek az eddig látott társaiktól. Nem lassan, hörögve közelítenek, hanem úgy, ahogy egy fenevad ráront az áldozatára, fut, karmol, harap. És ami a legrosszabb: túlerőben vannak.

Ha valami változatosra sikeredett a játékban, az nem más, mint maga az ellenség. Halott és halott közt is van különbség, ezt a bőrünkön tapasztalhatjuk. Természetesen az általánosan elfogadott zombikból fogunk a legtöbbször találkozni, akik eltérnek az eddig játékokban látott társaiktól. Hihetetlenül gyorsak, és amint elérik a játékost, a sorsa megpecsételődött. Menekülni nem tudunk, mert visszarántanak, karmolnak, és pillanatok alatt körbevesznek. A kinézetük különböző, körülbelül 7-8 -félét tudtam megszámolni, ami ugyan elsőre kevésnek tűnhet, de cseppet sem zavaró, köszönhetően az állandóan pörgő akciónak.

A holtak második típusát a fejlettebb zombik teszik ki. Velük érdemes vigyázni, mert mindegyikük rendelkezik egy-egy olyan tulajdonsággal, ami végképp megkeserítheti a túlélők életét. A Boomer megvakítja az éppen aktuális célpontot, akire ezután egy nagyobb zombisereget, az un. Hordát is ráküldi. A Smoker nevezetű lény hosszú nyelvével ragadja meg a játékost, majd elválasztva a csapattól, önmaga kezd neki a tehetetlen személy marcangolásának. A Hunter nevéből adódóan lesből támad, apró termetével hatalmas ugrásokra képes, és ha ráveti magát valakire, az áldozat azonnal mozgásképtelenné válik.

A 3. csoport tagjai nem mások, mint a pályákon fellelhető legveszélyesebb lények. A Tank a puszta erejével "hódít", képes hatalmas tárgyakat, aszfaltdarabokat az áldozatához vágni, aki a földön fekve végképp esélytelenné válik a szörnnyel szemben. Ha valakinek netalántán Hulk ugrott be, megsúgom, körülbelül rá kell gondolni.


A másik legveszélyesebb lény nem más, mint a Witch néven hódító kisleány. Alapesetben nem támad, a földön ül és sír. Gyűlöl minden ingert, ami őt éri, így e legjobb védekezés ellene, ha sírását meghallva kikapcsoljuk a zseblámpánkat, eltesszük a fegyvereinket, és megpróbáljuk kikerülni anélkül, hogy megzavarnánk. Ha ez nem sikerülne, akkor viszont készüljünk egy kemény csatára. A boszorkány hihetetlen gyors, másodpercek alatt eléri az őt bántó egyént, és egycsapásra a földre kényszeríti. Nem megölhetetlen, de ha elkóboroltunk a csapattól, kerüljünk minden kontaktust, mert egyedül végképp esélytelenek vagyunk.

A szörnyhatározó után joggal kérdezhetnénk, mi értelme van menekülni, ha úgyis ennyire kiegyenlítettek az esélyek? A megoldás két dologban rejlik. Az első a fegyverek. Ugyan nem lettünk nagyon eleresztve a golyószórók számával, azért panaszra sem lehet okunk. 6 -féle masinával küldhetjük a túlvilágra(?) a ránk törő ellent, ezt a számot egészíti még ki a szórakozó helyeken nem, de anarchista országokban kapható Molotov-koktél, illetve az un. "pipebomb". Az előbbi működését nem fejtegetném, az utóbbi viszont annál érdekesebb. A csőgránát eldobása után ugyanis egy pittyegő hang minden zombit a robbanószerkezethez vont, ami pár másodperc múlva egy hirtelen robbanással mutatja meg, hogy kell hatásosan csökkenteni a minket körülvevő tömeg összlétszámát.

A fegyverek azonban mit sem érnek, ha egyedül kell szembeszállnunk a ránk leselkedő veszélyekkel. És itt mutatja meg a játék a valódi erősségét. A csapatmunka azon felül, hogy roppant élvezetes, nélkülözhetetlen is. Azonfelül, hogy védjük a másik hátát, a közvetlen segítségünk is kelleni fog: ha egy Hunter leterítette egy társunkat, vagy egy Smoker próbál megfelelő vacsit szerezni, az áldozat egyetlen esélye, ha valaki semlegesíti az őt veszélyeztető ellent. Ha valaki túl közel megy egy peremhez, és netalántán leesne, nem tud másképp feljönni, csak ha felhúzza valaki. A csapatmunka tehát fontos, becsüljük meg, hogy nem vagyunk egyedül.


Fentebb már leírtam az egyes zombiosztályokat, bevallom, nem véletlen ismertettem ennyire részletesen. A kooperatív módon kívül ugyanis a játék rendelkezik egy versus módozattal is. Ilyenkor a maximális játékosszám a duplájára, 8-ra emelkedik. A túlélőknek a feladata ugyanaz, eljutni a pálya végén található menedékszobába, viszont ez már nem lesz annyira egyszerű, köszönhetően azoknak a játékosoknak, akik a zombik csapatát erősítik. A játékosok elosztása teljesen automatikus, a gép dönti el, ki legyen túlélő és ki élőhalott. A holtaknál pedig azt is eldönti, melyik játékosból lehet Boomer, Hunter vagy Smoker. Időnként kijelöl valakit, aki Tankká változik - ez azonban nem minden pályán lehetséges. A versus módról kettős véleményem van. Egyrészről nagyon jó ötlet, hogy mi irányíthatjuk az ellenséget, viszont a kivitelezésről már nem vagyok ilyen felemelő véleménnyel. A probléma egyik része a már említett automatizált beosztási rendszer.

Az még rendben van, hogy nem a játékos dönti el, hogy élő vagy hol szeretne-e lenni (elvégre túlélők feladata ugyanaz mint a kampányban, csak nehezebb véghezvinni), de az, hogy nem dönthetjük el, hogy milyen fajta zombik szeretnénk lenni, kicsit kiábrándító. A Smoker és a Hunter két fenomenális kaszt, lehet velük taktikázni, a sötétben rejtőzve lecsapni. A Boomer azonban teljesen használhatatlan volt a számomra. Lassú, könnyen elhalálozik (két-három pisztolylövés), a hányása - amivel megvakítja az áldozatát - pedig nagyon kis hatótávú, ráadásul lassan töltődik újra. Ha meghalunk, átlagban 20-25 másodpercet kell várnunk, mire újra "éledünk". Ez nem tűnik vészesnek, de ha belegondolunk, hogy ha valaki kétszer-háromszor is Boomer egymás után, akkor eléggé elkeseredhet, lévén, hogy majd félperceket kell várnia maximum 10 másodperc játékért - nem túlzok, Boomerrel ennyi az átlagos játékidő, olyan hamar meghal.

A játék java része kivesézve - értitek:D -, de még két rendkívül pozitív dolgot szeretnék kiemelni. Az egyik a hangok tömkelege. A legutolsó hörgésig minden effekt a maga módján gyönyörű lett. Ahogy harc közben a csapattársaink kommentálnak - itt szereplőkre gondolok, nem a "mögöttük" lévő valós személyekre - feldobja az embert. A Witch sírása alatt hallható zene a frászt hozza ki mindenkiből, a Hunter üvöltése pedig előre jelzi a - lehetséges - halál bekövetkeztét. Egyszerűen fenomenálisak lettek. A másik dolog ami elnyerte a tetszésem a megjelenés volt. A grafika nem a technikai színvonalával -a Half-Life 2-t is hajtó Source motor gondoskodik a vizualitásról-, mint inkább az általa megidézett hangulattal hódít. Sok helyen kapott el az oldschool zombis filmek hangulata.

Összességében lenyűgözött a Left 4 Dead. Nincs túlbonyolítva, mégis taktikáznunk kell, ha túl akarjuk élni. Hangulatos és szép a játék anélkül, hogy eget verően magas gépigénye lenne. A megszerezhető címek - achievementek - pedig arra ösztönzik a játékost, hogy újra és újra nekilóduljon egy-egy nehezebb manővernek. Végső véleményem velős és rövid: szinte tökéletesre sikeredett. Nagyszerű játékélményt nyújtó darab, olyan aminek kötelező ott lennie minden polcon. Csakhogy minél több ember legyen 4 holtaknak hagyva.