Kingdom Hearts 3 teszt

Elnézést, egy kicsit messzebbről kell kezdenem a dolgot, mert egy olyan sorozatról beszélünk, aminek fogadtatása két táborra bontotta az embereket, hiszen nem mindenkinek veszi be a gyomra azt a cukiság-kavalkádot, amit orcánkra borítanak. A KH lényege valójában pofon egyszerű: összekeverik a különféle Disney hősöket és világokat a Square-Enix által alkotott karakterekkel, így kapunk például olyat, hogy Herkules segít leverni Sephirotot vagy Cloudot, de az egész sorozat főhőse, Sora mellett Goofy és Donald kacsa teljesít szolgálatot. Az az igazság, hogy ezt a hatalmas kavalkádot vagy beveszi valakinek a gyomra, vagy nagyon megborítja. Én igazából mindkét oldalt meg tudom érteni.

Hűha, mit is válasszak?

Ha ez nem lenne elég, sikerült egy olyan elképesztően nyakatekert, #a végletekig túlbonyolított történetet kreálni, amit az ultra fanokon kívül nagyon kevesen értenek. Az sem segít ezen, hogy össze-vissza ugrálunk térben és időben, ráadásul vannak platform-exkluzív epizódok, amik kihagyásával annyi esélyünk van átlátni az egészet, mint egy babaarcú srácnak a különféle gőzfürdőkben. Ez mondjuk annyiban megoldódott, hogy PS4-re befutott egy felújított, mindent összefogó variáns, aminek abszolválását igen erősen ajánlom jelen tesztünk alanya előtt. Szóval, hosszas várakozás után befutott boncasztalunkra a mindent lezáró fejezet, ahol Sora minden erejével meg akarja akadályozni, hogy Xehanort, az ultimate gonosz elpusztítson mindent.

Kalandunk tulajdonképp a Dream Drop Distance és a Fragmentary Passage után veszi kezdetét: Sora csúfosan elbukott Yen Sid vizsgáján, így nem lett hivatásos Keyblade forgató. Ettől függetlenül útra kell kelnie, mert a gonosz feltámadt, neki pedig meg kell találnia azt az erőt, ami visszaadhatja hitét és képességei javát, így két hű barátja, Goofy és Donald segítségével újra útra kel, hogy újabb planétákat vegyen szemügyre. Persze a rosszak sem ülnek babérjaikon, ott akarnak neki keresztbe tenni, ahol tudnak, ráadásul még a titokzatos replikák is szóba kerülnek, szóval rejtélyből jó sok van. Az a nagy igazság, hogy az első, kicsit negatívabb dolgot már most meg kell említenem, ami sajnos a sztori maga. Pontosabban az, hogy egy új, a szériával most ismerkedő egyén ha ezt az epizódot vásárolja meg rögtön, akkor konkrétan semmit sem fog érteni az egészből.

Keményen is tudunk ám feszíteni!

Olyan brutálisan szerteágazó az egész elbeszélés, hogy azt kevesen értik még úgy is, hogy játszottak az előzményekkel. Ezt valószínűleg érezhették a fejlesztők, amit a főmenüben elhelyezett Memory Archive opcióval próbáltak orvosolni. Itt nagyjából végig vezet minket egy kedves narrátor az események láncolatán, hogy ne csapjuk le az ötödik percben a kontrollert tudatlanságunk miatt. A másik negatív(abb) dolog, hogy túl sokat akartak markolni a befejező résszel, ezért még jobban megbonyolították az egészet különféle tripla csavarokkal, hogy tényleg teljesen elveszítsük a fonalat. Erre nem tudom, mi szükség volt. Ugyanakkor, mielőtt már most eltántorítanék mindenkit, meg kell jegyeznem, hogy a KH erőssége mindig abban rejlett, hogy a különféle felfedezhető Disney univerzumok önálló elbeszéléssel rendelkeztek, ami szerencsére most sincs másképp.

Szóval, ha úgy vesszük, fut egy globális dolog a háttérben, viszont amikor landolunk egy új helyszínen, akkor ott helyi problémákat kell megoldanunk, amik roppant szórakoztatóak most is. Sőt, jelen generációs konzolok erejének köszönhetően ezek úgy lettek megvalósítva, hogy gyermeki énünk örömködve tapsikol és kajabál lelkünk mélyén! Mivel az alap mechanika nem változott a korábbiakhoz képest, ezért továbbra is ezek a lokációk, valamint a rajtuk való kalandozás alkotja anyagunk gerincét. Van néhány visszatérő terület (Twilight Town, Olümposz, Karib tenger, Százholdas pagony), de természetesen friss Disney-Pixar mesevilágokba is ellátogatunk. Ezek már az abszolút újgenerációt képviselik, így eljutunk Aranyhajhoz, a Jégvarázs birodalmába, de akciózunk a Toy Story hőseivel, segítünk a Szörny RT-n, valamint belekotnyeleskedünk a Hős6os dolgaiba is.

Gyerünk srácok, fel a harmadikra!

Ha megnézitek a külcsínre adott pontszámot, akkor az egy picit csalóka, mert technikailag találunk sokkal jobban festő produktumokat (sőt) mint a KH3. Ami viszont ebben az esetben a legfontosabb, hogy a művészi stílus abszolút feledtet minden elmaradottságot. Zseniális, ahogy Sora és társai a különféle formát kaptak a mesékben. A Toy Storynál hőseink is játékká változnak, míg a Szörny RT-nél lehetetlenül vicces monszta külsőt kaptak. De említhetném a Karib tenger Kalózai szekvenciát is, amikor meg abszolút fotorealisztikussá válik az egész és tényleg a filmben érezzük magunkat. Sajnos egy-két bug maradt a rendszerben, amik a platform részeknél lesznek idegesítőek, meg néha azért a képfrissítés sem stabil, de azért ezek nem rombolják le az élményt.

A harc nagyon hasonlatos az eddigikekhez, ami valakinek tetszik, ám szerintem ez a franchise talán leggyengébb pontja. Itt is abszolút agyon bonyolították az egészet, ami néha akkora káoszt eredményez a kijelzőn, hogy egyszerűen semmit sem látunk a bunyóból. A műfaj továbbra is akció-RPG, azaz valós időben tőrténik a hirig. Az iksz nyomogatásával kombózunk, a körrel ugrunk, míg a négyzet szolgál a védekezésre, kitérésre. Használhatunk külünféle varázslatokat, amiket a d-pad nyomogatásával tudunk elérni. Már ez nagyon macerás, hiszen eléggé pörgősek az események, túl sok időnk nincs kiválogatni, hogy éppen mit akarunk ellőni, de ez még hagyján. Van egy kis mércénk, ami ha betelik, a háromszög megnyomásával kvázi alakot váltunk, így sokkal erősebbek lesznek a csapásaink.

A kistérségi Zámbó Jimmy hasonmásverseny első helyezettjei

Donald és Goofy is rendelkezik Sorával közös csapással, amit szintén a háromszöggel tudunk beindítani, ha felkínálja a rendszer. Van néhány ellenfél, akik körül egy zöld keret lesz. Ha őket leverjük, akkor megkapjuk a játék leghalálosabb csapásait. Vagy egy nagy hajó materializálódik, vagy hullámvasútról osztjuk az áldást, vagy még több variáció jön elő. Ezek nagyon látványosak ugyan, de a teljes képernyőt kitakarják, plusz olyan szín és fénykavalkádot generálnak, hogy tényleg semmit sem látunk az egészből és csak vakon nyomogatjuk a támadás gombját. Ha ez nem lenne elég, akkor kapunk még néhány summont is, amit úgyszntén az analóg nyilakkal kell kiválasztanunk, de ha sikerül akkor megidézhetjük például Simbát vagy Rontó Ralph-ot. És akkor a Shotlockról még nem is beszéltem.

Könnyít a helyzeten, hogy a flipper gombokra preseteket tudunk elmenteni, de én továbbra is nagyon kaotikusnak érzem az egész csihipuhit. Természetesen a főmenüben turkálva erősíthetjük szereplőinket különféle páncélokkal, pajzsokkal és amulettekkel, illetve a harcban használatos képességeiket is nekünk kell összeválogatni. A szintlépés ezúttal is automatán történik, nekünk mindössze annyi a feladatunk, hogy a rendelkezésünkre álló pontokból folyamatosan erősítsük karaktereinket. Fontos, hogy gyógyító cuccokat előre be kell táraznunk, mert bunyó közben nem érjük el a menüt, csak a magunkra aggatott dolgokban bízhatunk. Ezzel együtt sajnos a verekedés kifejezetten könnyű lett: én a végigjátszás alatt egyszer sem haltam meg, ami azért eléggé nonszensz.

Hű de kivagyok. Hol is vagyok?

Nagyjából 45 órámba került, amíg a program végére értem. A tartalmat egyébként semmiféle panasz sem érheti, mert egészen elképesztő mennyiségű tevékenységet pakoltak játékunkba a készítők. Kezdjük mondjuk hajónkkal, a Gummi Shippel. Ahogy megszoktuk, űrhajónk segítségével közelíthetjük meg a helyszíneket. Újdonság, hogy nem kell kötött útvonalat követnünk, kedvünkre barangolhatunk az űrben is. Amennyiben nem tetszik a kezdetekkor kapott Highwind hajó, egészen az alapoktól kezdve építhetünk magunknak bármilyet. Alaposan el lehet itt veszni amúgy, mert különféle lövöldözős kihívást teljesíthetünk, mindenféle konstellációt fotózhatunk, de még kincsesgömböket is keresgélhetünk.

Találkozunk majd a L'ecsóban főszereplő rágcsálóval és Dagobert bácsival is, akik egy bisztrót nyitnak, amihez természetesen a mi segítségünket kérik - ilyenkor különféle minijátékok segtségével főzhetünk (persze ha megtaláltuk az adott fogáshoz passzoló alapanyagokat), ami életerőnkre és egyéb tulajdonságainkra lesz majd jótékony hatással. De keresgélhetünk ládákat, illetve Mickey egér emblémákat is a telefonunk segítségével. Igen, szelfizni is tudunk. Ha még ez sem lenne elég, akkor begyűjthetünk különféle retro kvarcjátékokat is, hogy a bolygókon végezhető plusz dolgokról már ne is beszéljek. Szóval eléggé brutális mennyiségű dolgot kapunk pénzünkért cserébe.

A nap, amikor majdnem elkaptátok Sora kapitányt

Van azonban még néhány negatívum, amiről szót kell ejtenem. Az egyik ilyen, hogy sajnos az elérhető planéták közül van egy-kettő, ami nagyon laposra sikeredett. Jó példa erre a Szörny RT bolygója, ami a kiemelkedő körítés mellett annyira borzalmasan lapos, hogy alig vártam már a végét. De említhetném azért az űrhajós részt, mert a cukiság faktor egy dolog, de szerintem kifejezetten béna, hogy ilyen kockákból összegyúrt izével kell repülnünk.

A hangokat és zenéket viszont csak imádni lehet. Mindenki a jól megszokott szinkronján szólal meg (Goofy-n és Donaldon gyerekkorom óta szakadok, ez most sincs másképp), plusz a hangszeres szekció szerintem fenomenális. A legtöbb mesében az eredeti dallamok csendülnek fel, de az is biztos, hogy a Skrillex és Hikaru Utada által fémjelzett Face my fears sem véletlenül kapott annyi jelölést és pozitív visszacsatolást, zseniálisra sikeredett. Nagyon sokat tudnék írni még a játékról, viszont itt az ideje hogy levonjuk a végső konklúziót.

Akkor szedünk most tököt vagy milesz Micimackó?

Egy ennyi ideig hegesztett stuff nagyon sok buktatóval kell hogy szembesüljön a fejlesztés ideje alatt és valószínűleg a végeredmény sem nyeri el mindenkinek a tetszését - így lett ez a Kingdom Hearts 3 esetében is. Láthatólag igyekeztek minden szálat lezárni benne, ami miatt csak kapkodjuk a fejünket, mert tényleg nagyon nehezen követhetőek az események, újoncok meg semmit sem értenek az egészből. Az akció néha nagyon kaotikus, de talán úgy lehetne leírni legjobban, hogy túl sokat akart markolni az anyag.

És most jön a hatalmas, csupa nagybetűs DE! Ha rászánod az időd, hogy megismerd a mögöttes cselekményeket, végig rágd magad a korábbi KH epizódokon, akkor elképesztően jól fogsz szórakozni. A képi világ lenyűgöző, zabálnivalóak a Disney hősök, plusz ez az egész mashup rettentően jól működik - ha beveszi a gyomrod. Az viszont biztos, hogy elképesztően jól szórakoztam a tesztelés időszaka alatt. Nem hibátlan a cucc, de ennyire egyedi játékot nem találunk minden bokorban.