Journey to the Savage Planet teszt

Mentségemre szóljon, hogy közvetlen környezetem sem ismerte ezt a címet, így el kellett merülnöm az internet bugyraiban egy kis oknyomozásra. A végeredmény (ha lehetek egészen őszinte) egyáltalán nem töltött el boldogsággal, hiszen egy humorosnak gondolt, erőteljesen open world jegyeket mutató alkotás bontakozott ki előttem, nem kevés No Man's Sky hangulattal.

Így már szerintem értitek a negatív előszelet, mivel a Hello Games játéka sokaknál kicsapta a biztosítékot - hozzátenném, hogy az ordenáré bukta után egészen példaértékű, ahogy támogatják művüket. A játékkal töltött nem kevés óra után szerencsére kijelenthetem, hogy túl sok köze nincs a fenti alkotáshoz, mert egy egészen érdekes kavalkád lett.

A sztori teljesen másodlagos: az emberiség kinőtte a Földet és elindult más bolygókat kolonizálni. Mi egy névtelen asztronautát alakítunk, aki a Kindred Aerospace alkalmazottja, ami meg a világ negyedik számú legnagyobb ilyen jellegű privát cége. Desztinációnk a lakatlannak hitt AR-Y 26, feladatunk pedig tulajdonképpen a planéta teljes kolonizációja. Nyilván az egész teljesen balul sül el, mi lezuhanunk, űrhajónk pedig megrongálódik, így kénytelenek leszünk megtanulni a kreatív problémamegoldást, valamint körbenézni, mivel a bolygóról sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy lakatlan lenne.

Volt már ennél rosszabb ébredésem is

Pluszban a horizonton emelkedik egy hatalmas torony, amit biztosan nem a helyi haszonállatok és egyéb jószágok emeltek. Ez lenne tehát az alaphelyzet. Anyagunk nem sokat teketóriázik, pár villanás alatt bemutatja nekünk a mechanikákat és tulajdonképpen utána arra kóricálunk amerre csak szeretnénk. Oké, ez részben igaz, mert nagyon sok helyszín alapból nem elérhető, csak akkor, ha kifejlesztettünk egy bizonyos képességet, de erről később beszélek még bővebben.

Az első felemás dolog, ami arcunkba rúgja az ajtót nem más, mint játékunk meglehetősen érdekes humora. Csak úgy süt mindenből a szarkazmus, kezdve az élőszereplős kisfilmektől segédünk epés megjegyzésein át ellenfeleink állandó szellentéséig.

Kicsit olyan, mintha a Stallone féle-Pusztítót (Demolition Man) túl sokszor nézték volna meg. Erről már avatarunk kiválasztásánál meggyőződhetünk, ezt lementettem nektek screenshotként, szerintem zseniális. De asszisztensünk sem kímél senkit, tulajdonképpen mindenről van valamilyen humoros(nak szánt) megjegyzése. Ezek sokszor ülnek, de sajnos rövid idő után inkább fárasztóvá válnak.

Fura ez a Tesla Truck formájú űrhajó

A grafika egészen érdekes. Sokszor simán AAA kategóriát idéz annyira döbbenetesen látványos-színes-szagos minden, hogy utána pillanatok alatt visszazuhanjon az előző érába és kiégesse retinánkat. Ezen nem segítenek a nagyobb méretű bugok sem. Sokszor átlógunk tárgyakon, belezuhanunk a talajba, sőt, nekem háromszor produkált olyan fagyást, hogy szerencsétlen PS is alig indult el utána.

Folyamatosan érkeznek a patch-ek és már érezhetően javult amúgy az összkép, de még dolgozni kell rajta. Persze csak akkor tűnik jónak a külcsín, ha bírod az ilyen rajzfilmszerűen szürreális környezetet, de ezt hamar el lehet dönteni ugye. Kanyarodjunk vissza a játékmenetre, hiszen a felfedezés adja a játék savát-borsát.

A bejárható terület először rettentően nagynak érződik, főleg úgy, hogy oda megyünk, ahova szeretnénk. Két jó döntés gátolja meg az elveszést. Az egyik, hogy programunk nagyon ügyesen adagolja a megnyíló szeleteket, ahova quick travel segítségével könnyedén vissza is juthatunk. A második, amit már fentebb említettem, hogy bizonyos képességeket kell megszereznünk sokszor a továbbjutáshoz. Noha belső nézetből irányítjuk hősünket, meglepően sok platform elem kapott helyet ettől függetlenül.

Akkor most bemegyek az erdőbe

Hála a magasságosnak, nem XP farmolásával tudunk megnyitni új dolgokat, hanem egy 3D nyomtató segítségével, amihez megfelelő mennyiségű nyersanyagot kell gyűjtenünk, valamint ügyesen elrejtett idegen matériákat úgyszintén fel kell kutatnunk. Hogy a közelmúltból hozzak egy példát, nagyjából hasonló, mint a God of War esetében, csak FPS nézetből, ugye. Természetesen harcolni is fogunk, bár ez a program többi részéhez képest eléggé le lett egyszerűsítve.

Fő fegyverünk egy pisztoly lesz, amit a fentebb emlegetett nyomtatóval, meg persze a megfelelő minőségű és mennyiségű egyéb eszköz felkutatásával tudunk upgradelni a későbbiekben. Ellenfeleink nem túl változatosak, ráadásul az egész lövöldözésről ordít, hogy utólag toldották hozzá az egészhez. Eredetileg gondolom egy sima felfedező/séta szimulátort akartak alkotni a srácok, de lehet, hogy a menedzsment akart egy kis csihipuhit is.

A Journey egyébiránt nem túlzottan hosszú. Néhány óra leforgása alatt huszonpár százalékig jutottam, de a teljes végig játszáshoz sem kellett sokkal több. Második nekifutás tulajdonképpen nincs, így a trófeákon kívül más motivációt sajnos nem lelünk benne. Érdekes aspektus lehetett volna a támogatott co-op mód. Itt egy haverunkkal vállvetve eshetünk neki a felfedezésnek, ugyanakkor ez szinte semmiben sem befolyásolja a játékmenetet.

Kissé fura a növényzet

Nincsenek páros fejtörők vagy akadályok, de az általános nehézség sem ugrik meg, szóval a kihívás az ügyességi részektől eltekintve tulajdonképpen zéróra redukálódik. Ha megnézitek a végső pontszámot, akkor lehet látni, hogy az átlagosnál sokkal jobb alkotásról van szó, de azért a hibátlantól is eléggé messze van. Legelőször azt kell eldöntened, hogy ez a zsáner fekszik-e egyáltalán neked.

Ha erre pozitív a válasz, akkor az értékeléstől függetlenül simán tehetsz egy próbát vele, mert alapvetően egészen szórakoztató, ha pedig bírod a bárgyú, sokszor altesti humort, akkor még röhöghetsz is rajta.

Mindenki más azért óvatosabban közelítsen felé, mert a komolyabb LSD tripre hasonlító külcsín bugokkal fűszerezve sok lehet, plusz nem is egy hosszan tartó alkotás. Persze az ára simán felülírhat bármilyen véleményt. Én kellemesen csalódtam benne a tesztelés időszaka alatt, de az is biztos, hogy soha többet nem fogom elővenni. Rotty.