Jak and Daxter Trilogy teszt

2013. június 23.
73.5471
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
iPet profilja, adatai
iPet
Valamiért Jak és a rettenetesen idegesítő segítője, Daxter sosem tartozott a kedvenc hőseim közé. Nem tudnék pontos indokot mondani, de lehet, hogy a debil humor idegesít bennük, vagy talán a megjelenésük nem túl szimpatikus, már nem is tudom. A helyzet egyébként elég visszás, mivel maguk a játékok pedig jók, elég sok időt beléjük öltem már. De a nyivákolásom jelen helyzetben másodlagos, mivel egy újabb HD Colletcion részről, Dzsek és Dakszter Ps Vitás kalandjairól fogok értekezni.
 


Elöljáróban annyit mindenképp el kell mondanom, hogy jelen esetben három epizód került a korongra, illetve a digitális disztribúcióba, egészen pontosan a Jak 1, 2 és harmadik része. Itt már rögtön morogtam egy picit, hiszen volt még pár nagyon jól sikerült szösszenet, amit egészen nyugodtan elbírt volna a korong vagy a sávszélesség (gondolok itt például a PSP epizódra). Sosem értettem, hogy miért jó a gamerek hülyének nézése, meddig hiszik azt a kiadók, hogy az ilyen félig hiányos dolgokat megveszik, de ez a téma megint messzire vezetne. Szóval, örvendezzünk, mert amúgy tartalmi változtatás nélkül kaptuk meg a részeket, természetesen a szokott grafikai és sebességfelhúzós tunning mellett.

Wut?

Wut?


Itt egyébként egy érdekes anomáliát fedeztem fel, miszerint az első rész irdatlan módon beszaggat. Nem is értettem először, mert a másik kettő pedig teljesen rendben van, de ahogy a fórumokon utána néztem a dolognak, láttam, hogy mások is küzdenek ilyen problémákkal. Fura, mivel a portolást ugyan az a brigád végezte, nem osztották ki külön őket, ráadásul technikailag sem volt még a toppon ez az epizód. Rejtély. Ezt leszámítva stabilan fut a dolog, viszont ezt mindenképp pontlevonással kell jutalmaznom. Ahogy már fentebb említettem, tartalmilag semmi sem változott, de ez már régen is jó volt, szóval ez nem is akkora tragédia. Mondjuk a második rész szerintem elég béna lett az átváltozó, halált osztó Jakkel, de ez persze ízlés kérdése.

A harmadik epizód autókázós, nyitott világú részei viszont adják, nagyon élem őket. Arra azért készüljön fel az egyszeri gémer, hogy ha szeretné mindhárom részt kimaxolni, akkor alsó hangon olyan 100 órás kalandra készüljön, mivel egyik epizód sem a rövidségéről volt híres. Ha esetleg nem ismerné valaki a sorozatot (amit erősen kétlek), akkor egy kis gyorstalpaló. Van ez a hosszú fülű, szakállas izé, Jak, valamint az ő hűséges sidekickje, Daxter, akik mindenféle rettenetesen kalandokba keverednek. A stílus egyébként akció és platormer hibrid, ha jól emlékszem talán a stílusában az első ilyen volt. Egészen pontosan a sok ugrabugrát még több lövöldözés fogja megszakítani, miközben főgonoszokkal küzdünk, mellékküldiket hajtunk végre, gyűjtögetjük a gyűjtögetnivalókat, valamint sírunk a rettenetesen bárgyú történet egyes részein.

Szia anyu!

Szia anyu!


Tehát ahogy látjuk, nem egy szokványos játékról volt szó már akkor sem. A multi mint olyan, teljesen kimaradt ebből a három részből, ami nem is csoda, hiszen ezek még a második pléjstáció időszakában jelentek meg. Ha rangsorolnom kellene őket, szerintem a korongon lévő utolsó rész lett a legjobb, mivel az már tartalmaz olyan elemeket, amit a mai hibrid játékok is használnak. Az első részt nem is értem, mert anno hihetetlen mennyiségű időt öltem bele, de ezzel a szaggatással meg rossz kamerakezeléssel teljesen el is ment a kedvem tőle, pedig nosztalgiából még végig is játszottam volna. A második részt már régen sem szerettem, mivel legalább akkora baromságnak tartottam, mint amikor szegény Sonic kapott egy vérsündisznó alteregót. Nem értem, hogy miért kell ilyen Dark Jak féle megoldásokat erőltetni.

Most már bevallhatom, hogy nagyon maximum 10 percet adtam neki az életemből újra, valamint szegény Vitát sem terheltem vele feleslegesen. Az értékeléssel kapcsolatban kivételesen nehéz helyzetben vagyok. Ha még pár részt valahogy ráerőszakoltak volna a fejlesztőkre, hogy csináljátok meg ezeket is, sokkal jobb érzéssel adnék mondjuk egy kövér nyolc vagy nyolcfelet a stuffnak. Ahogy látjátok ez nem jött össze, de nem feltétlenül csak ezen hiba miatt. A szaggatást egyszerűen nem tudja bevenni a gyomrom! Itt van egy olyan hardver, ami egy teljes értékű Uncharted epizódot képes normálisan megmozgatni, erre jön egy évekkel ezelőtt valami, az meg kiakasztja a négy magot. Funny. A hangulata teljesen rendben van a cuccnak, mint ahogy egyébként a tartalom is, bár nem tudom, hogy ki fog megint cirka 100 órát belerakni.

Kemény a élet

Kemény a élet'


Ja, igen, a legfurább dologról nem is szóltam! A cross buy funkció itt is elérhető, de csak akkor, ha Ps3 ? ra vesszük meg a stuffot. Ezt nem értem, hogy fordítva miért nem működik, de néha a Sony útjai kifürkészhetetlenek. A hangok és zenék korrektek, az eredetieket kapjuk vissza itt is. Szóval egy kis kompromisszummal és jóindulattal ugyan, de a hét pontot megérdemli. Kedvező az ára is, szóval, ha szereted az ilyen platform és akció hibrideket, valamint nem nagyon merültél még el mondjuk egyik részben sem, akkor egy próbát megér a cucc.

Ahogy mondtam...Wut?

Ahogy mondtam...Wut?



Jak and Daxter Trilogy / Tesztplatform: PlayStation Vita

jó lesz ez!
  • Stílus: akció
  • Megjelenés: 2013. június 16.
  • Ár: 8.990 Ft-tól
  • Multiplayer: nincs
      • Hang
        7
      • Grafika
        7
      • Játszhatóság
        7
      • Hangulat
        7
      7
      17 hozzászólás

      Vendég

      13 éve, 11 napja

      rDAVE írta:
      PSVita és PS3.
      Upsz.mosolygó smiley

      válasz erre

      Vendég

      13 éve, 11 napja

      Mindegyik részt toltam eddig!

      válasz erre

      Yanez

      13 éve, 11 napja

      Ez tervben van, főleg, hogy kimaradt az életemből.

      válasz erre

      rDAVE

      13 éve, 11 napja

      Vendég írta:
      Ó de kár hogy csak vitaszomorú smiley
      PSVita és PS3.

      válasz erre

      Vendég

      13 éve, 11 napja

      Ó de kár hogy csak vitaszomorú smiley

      válasz erre
      12a(z) 2 -ből
      Jak and Daxter HD Collection
      8.990 Ft-tól
      kövesd a játékot!
       
      legutóbbi hozzászólások
       
      marco profiljaBotyi profilja