Indiana Jones and the Great Circle teszt

Ez a kalandos, régészes, sivatagos és dzsungeles felállás, mely nem csak az Indiana Jones franchise, de a Tomb Raider és az Uncharted címekben is markánsan megtalálható, engem mindig magával tudott ragadni, szereplőktől függetlenül. Bár belátom, hogy maximum játékok révén óhajtok olyan elfeledett helyszínek mélyén kalandozni, amik ezekben a mókákban megtalálhatóak, ugyanis már egy nagyobb póknak a jelenléte is hazavágna engem egy pillanat alatt. És mint emlékszünk Az Elveszett Frigyláda Fosztogatói nyitó jeleneteire, akkor talán érthető, miért nem sikerült nekem azt a filmet ennyi idő alatt sem letudni.

Gondolhatjátok, mennyire szórakoztató volt számomra mai tesztünk alanyának a nyitása, ugyanis az Indiana Jones and the Great Circle pontosan a Frigyláda kezdő jelenetsorával indít, bemutatva az alapvető irányítást és megalapozva a hangulatot. Tulajdonképpen egy az egyben sikerült a készítőknek rekreálni az aranymajom megszerzését, egyedül a befejezés más, hisz nem a teljes filmet csinálták újra, hanem Indy az álmában látogatta meg ismét eme emléket, és az igazi játék pedig a Marshall Egyetemen kezdődik.

Még a római emlékműveket is kell manikűrözni.

A Great Circle egy saját történetet mesél el, mely a fent említett film, és az Indiana Jones és az Utolsó Kereszteslovag közé illeszkedik be, azonban aggodalomra semmi ok, egy különálló mesét kapunk, és nincs szükségünk semmilyen extra információra ahhoz, hogy 100%-osan ki tudjuk élvezni. És ki fogjuk élvezni, ugyanis a narratíva, a prezentáció és a hangulat másodpercek alatt fognak a hatalmukba keríteni minket.


Mivel nem volt idő leállni kísérletezni, ezért levágtam a felbontást FullHD-ra, a grafikát pedig minimumra, és annak ellenére, hogy így is elfogadható volt a látvány, nem volt lehetőségem mindvégig a legjobb beállítások mellett gyönyörködni a játék világában. Illetve ez az oka annak is, hogy a készített képernyőképek sem tükrözik a potenciált, amit eme alkotás magában rejteget.

Ez valami görög filozófus... vagy római bácsi... (a régészet nehéz szakma gyerekek).

Ezt pedig nagyon sajnáltam, ugyanis lenyűgöző a látvány. Ugyan kicsit játszanom kellett a felskálázással, és az NVIDIA DLSS-e helyett a TAA-t (Temporal Anti-aliasing) választottam, különben a fényhatások szemcséssé, hangyaháborússá változtak. Azonban, érdekes módon, Ray Tracing opciót sehol sem találtam, pedig a rendszerkövetelményeknél látható egy külön RT-s részleg is, de minden bizonnyal ez a lehetőség majd megjelenéskor kerül bele a programba. Vagy csak makákó vagyok és nem találtam meg (ez a valószínűbb).

A játék struktúráját tekintve semmi kiemelkedően újjal nem fog meglepetésként szolgálni, de ez talán nem is baj. Ameddig minden aspektusa a rendszernek összeillik és egy szórakoztató egyveleget eredményez, addig örülünk (Vincent). És a Great Circle pontosan ilyen; egy harmonikusan összerakott alkotás, ami példásan keveri a harcot, a fejtörőket és a gyűjtögetést. Továbbá kapunk egy olyan átívelő sztorit, melyet simán el tudnánk képzelni egy Indiana Jones filmben is.

Indy irányítása kicsit nehézkesnek érződik eleinte, főleg, mikor másznia, vagy kapaszkodnia kell, viszont ez érthető is, hisz ő nem olyan akrobatikus, mint mondjuk Lara Croft. Főhősünk kicsit merevebben kapaszkodik fel az állványokon, papásan nyögdécselve húzza fel magát háztetőkre, és ettől helyenként lelassul a menet, de okkal teszi mindezt, így rendben van. Féltem attól, hogy AI-jal fogják megoldani Jones szinkronját, de kellemes meglepetésként ért, hogy egy aktuális személy, Troy Baker szólaltatja meg a címszereplőt, aki ráadásul igencsak jól hozza Harrison Ford fiatalabb hangszínét, azon kívül, hogy a színjátéka is perfekt.

Elég Doom-mal játszottam, hogy tudjam, ide shotgun kell fényképező helyett.

A kaland számos helyszínen is átvezet minket, kezdve a már fent említett arany-majom barlanggal, illetve a Marshall Egyetemmel, ám ezeken kívül ellátogatunk még Rómába, Gízába, számtalan katakombába és még egy léghajóra is elkerülünk, többek között. Mindegyik helyszín tele van összeszedhető jegyzetekkel, dokumentumokkal, mellékfeladatokkal, ereklyékkel és megoldandó rejtélyekkel, úgyhogy tennivaló mindig lesz. Amint pedig szert teszünk a fényképezőgépre, akkor szinte minden sarkon megállhatunk képeket készíteni.

Egy helyszínt egy főküldetés jellemez, melyet, ha végigcsinálunk, akkor mehetünk a következőre, azonban bármikor visszatérhetünk korábbi pályákra, ha össze akarjuk szedni a hátrahagyott dolgokat. A részleteket meg lehet nézni a "Journal"-ban, ahol a navigáció mondjuk kissé nehézkes, ráadásul a "Space" rosszkor történő megnyomása ugyancsak kifagyasztotta a játékot, szóval ezt inkább hanyagoltam, és maximum a tankönyvek, vagy a térkép miatt vettem elő eme füzetet.

A tankönyvek azért fontosak, mert ezek elolvasásával tudjuk Indy-t fejleszteni, azonban ezen akcióhoz szükségünk lesz XP-re (a játék Adventure Point-ként hivatkozik erre), melyet bármely gyűjtögethető dolog felkapása, vagy specifikus fénykép készítése után kapunk. Tanulást elősegítő könyvet a nagyvilágban is találhatunk, de van külön bolt is ezeknek, ahol pénzt, vagy más csereárut kell értük fizetni. Továbbá gyümölcsöt és egyéb ételféléket is fel lehet venni, melyek elfogyasztása az életünket, vagy az állóképességünket erősíti meg időlegesen.

A mogyorós támadást meglepődéssel értékeli a medikus úr.

Ez a kettő érték leginkább a harc során fog előkerülni (tudom, nagyon meglepő), és ez talán az egyik gyengébb része a játéknak, főleg a tűzharc. Az ökölvívással igazából nincs baj; egyszerű és pergős. A két egérgombbal tudunk Indy-vel jobbost vagy balost kiosztani, bármely gombot nyomva tartva erősebbé varázsoljuk az adott ütést, továbbá a "Space"-szel kitérhetünk, a "V"-vel pedig blokkolhatunk ellenfeles támadást. Ezeken kívül még lökni, megragadni és ellentámadni is lehet, de ez már túl sok gombkombinációt jelentett a saláta agyamnak, így nem igazán használtam ezen technikákat.

Ettől függetlenül a verekedés szisztémája a helyén van, és, mint már mondottam, hamar lezajlik, főleg olyankor, amikor nem húszan akarnak ellenünk jönni. A lövöldözéssel már jobban meggyűlt a bajom, ugyanis az implementált rendszer nem követi a megszokott FPS sémát. Jobb egérgombbal célzunk, ballal lövünk, ez eddig világos. A fejlövés nem jelent azonnali halált a célpontjainknak, úgyhogy figyelni kell az áldozatot, mert az zavartalanul vissza fog lőni, ha már fordulnánk tovább, mert reménykedünk a "headshot" hatékonyságában. Az ólmot pedig sokkal rosszabbul viseli Indy, mint az ököltalálatokat.

Juhééééééé... és én azt hittem, hogy ez egy lopakodós feladat.

Újratölteni a bal egérgombbal lehet, de csak úgy, ha nem célzunk éppen a jobbal. Ez az apró részlet pedig sok bajt okozott nekem, ugyanis az "R" nyomogatós reflexeim még életben voltak, állandóan megzavarodtam attól, hogy erre nem történik semmi, úgyhogy a fejlövést lábon kihordó ellenfél általában ilyenkor gyorsan kinyírt. Szerencsére nagyon ritka a tűzharc, általában mindent el lehet intézni lopakodással, és verekedéssel.

Apropó lopakodás, ez a rész is eléggé felemásra sikeredett, de talán ez nem is baj. A rosszfiúk nagyon véletlenszerűen vesznek észre minket, gyakorta magasról letojva azt a tényt, hogy mondjuk árnyékban vagyunk. Cserébe viszont az sem zavarja őket, ha mondjuk 5-6 méterre tőlük intézzük el az egyik pajtásukat, aki ráadásul kiabált, miközben széttörtünk a fején egy üveget (ami alapjáraton sem egy halk manőver). Persze vannak "felügyelő" típusú ellenfelek, akiknek sípjuk van; ha ők találnak ránk, és hagyjuk, hogy megfújják azt, akkor azonnal nekünk jön az egész helyszín.

Indy lefekteti a két spektrumát a lehetőségeknek... vagy én nem is tudom. De izgi.

Ám az ellenfeleket irányító MI nem csak a hallás szempontjából megkérdőjelezhető. Ha már a felügyelőket említettem, akkor hadd említsem meg, hogy ezek a jómadarak olyan helyszíneken is előfordulhatnak, ahol alapjáraton csak áthaladnánk, de nem keverednénk harcba, mert hamar túlerővel találnánk szembe magunkat, plusz civilek is vannak mindenfelé. Azonban a felügyelők megérzik, hogy mi nem tartozunk az adott helyszín természetes faunájába, és megtámadhatnak, ha túl sokat táncolunk a szemük előtt. Ilyenkor egy kisebb sereget is ránk uszíthatnak, akikkel nincs értelme leállni harcolni, érthető okokból kifolyólag.

A megoldás ilyenkor az iszkiri, és néhány forduló után megunják a fogócskát a kergetőink. A szórakoztató részlet itt az, hogy ha visszatérünk a konfliktus kezdetének a helyszínre, ameddig nem vesz észre ismét a felügyelő, addig azok, akik a vérünket akarták pár perce, úgy üdvözölnek minket mintha soha nem is látták volna az arcunkat. Végső soron érthető ez a megoldás; eléggé játszhatatlan lenne ez a móka, ha minden alkalommal az életünkért kellene futnunk, mikor megjelenünk egy pályának a főteréül szolgáló helyszínén.

Amint elkeveredünk egy zártabb helyre, templomba, kriptába, járatba, vagy elhagyott barlangba többek között, akkor bele fogunk botlani fejtörőkbe. Szerencsére ezek általában nem bántóan nehezek, de nem is a legkönnyebbek a világon, cserébe viszont rendkívül jól beleillenek a kalandba, illetve a környezetükbe. Némi ügyességi feladattal is fogunk találkozni, hisz nincs kalandozás lengő fejsze-féle akadályok között történő egyensúlyozás nélkül, de szerencsére az ostorunk multifunkcionális eszköz.

Jajmostnenézzekle...

Volt néhány kacifántosabb puzzle is, melyekért annyira nem voltam oda, lévén, hogy nem volt egyértelmű a nyomokból kikövetkeztethető válasz, így kísérletezgetésre kellett adnom a fejem, ami, szerény véleményem szerint, ellent mond a fejtörők esszenciájának. Szerencsére az ilyen puzzle-ök csupán mellékfeladatoknál bukkantak elő, így a haladásban nem akasztottak meg.

Mint ahogy mondtam, a játék minden része egy harmonikus egyveleggé áll össze. Még a kiegészítő feladatok teljesítésének is van értelme, a bónusz jutalmakat leszámítva, ugyanis olyan extra információkra is szert tehetünk a teljesítésükkel, melyek színesítik a főszálat. A pályák ésszel és odafigyeléssel lettek megalkotva, több szinttel ellátva, így nem csak az utcákat és a sikátorokat róhatjuk, de a háztetőkön is átvághatunk. Ennek az a velejárója, hogy könnyedén el lehet tévedni ezeken a labirintusosan megalkotott pályákon, de bizony ilyen egy élethűen összerakott környezet.

Az egészet megkoronázandó, tele van a játék tipikus Indiana Jones-os részletekkel, vagyis hajmeresztő, szürreális komédiával. A dialógusokon kívül Indy beszólásai rendkívül karakterhűek, mikor például egy csontváztól elemel valami zsákmányt, vagy agyon csap egy nácit, de harcnál is megjelenhet a kicsit elborult humor, mikor mondjuk egy légycsapóval törünk egy ellenfél életére, vagy almával állunk le dobálózni. Nem a leghatékonyabb hadviselési módszer, de roppantul szórakoztató és tökéletes hangulatelem. Illetve néhányért még "Achievement" is jár (a legfontosabb dolog, mint tudjuk).

A bottal-üthetjük-a-nyomát szólásnak egy igen egyedi értelmezését láthatjuk.

Igazán "súlyos" hibának egyedül a technikai majrékat tudom felhánytorgatni a Great Circle-nek, melyek, minden bizonnyal, mihamarabb javításra fognak kerülni. A fent említett grafikus beállításokból fakadó malőrön, és a "Journal"-t övező összezuhanáson kívül textúraproblémák is előfordultak. Továbbá a karaktereken a ruhák is néha zselészerűen mozogtak, Indy jellegzetes ostora előszeretettel rángatózott használat után, illetve néha dokumentumok vagy könyvek közelebbi megvizsgálásánál belemászott az a főhős fejébe, és így nem lehetett az írás egy részét látni.

Azonban mindent összevetve az Indiana Jones and the Great Circle egy kiemelkedő alkotásra sikeredett. A technikai mizériák, lopakodás és a harc kicsit saláta részletei hamar feledésbe merülnek, ugyanis egyszerűen minden klappol; a látvány, a játékmenet, a zene, a szinkron és a színészi játék is. Bár nem tudnám karácsonyi játéknak nevezni mai tesztünk alanyát, de az biztos, hogy az ebben az időszakban többször is az életünkre törő kajakómára nagyszerű ellenszerül tud szolgálni a régészet.

A játék egyébként Game Passben ingyenesen is elérhető, ami egy ilyen címnél külön nagy öröm.