Velem együtt bizonyára még sokan gondolták úgy a kétezres évek második felében, hogy a Hitman-sorozatnak befellegzett. Na, nem azért, mert az IO Interactive leadta volna a színvonalat, erről ugyanis a franchise életében soha nem beszélhettünk, hiszen a legendás bemutatkozó epizód után, a véleményem szerint csúcspontnak számító második és harmadik részt követően a Blood Money alcímet kapott negyedik felvonással is megtartották a minőséget, ám azt követően az illetékesek mintha egy kicsit kiégtek volna. Bár soha nem mondták ki nyíltan, mi éreztük, hogy elfogytak az ötletek, illetve, hogy nem mostanában fogunk újabb résszel gazdagodni.
Baljós jövőképünk be is igazolódott, az IO Interactive ugyanis úgy gondolta, hogy sokkal nagyobb potenciál van az őrült páros, avagy Kane és Lynch kalandjaiban, ami részben igaz is volt, de sem a szakma, sem a rajongók nem gondolták ezt így egyértelműen és egyhangúan. A felemásra sikeredett második Kane & Lynch után aztán az IO Interactive is belátta, hogy a rajongók nem ezt, sokkal inkább a 47-es ügynök legújabb kalandjait követelik, így néhány éves kényszerpihenőt követően ismét hadrendbe állították a nagybetűs Kopaszt, hogy egy új epizód keretein belül élhessük át legújabb kalandjait. Lássuk, hogy mit sikerült kihozniuk a jól ismert koncepcióból így 2012-ben a dán stúdiónak!
Ezek is gyakran járnak könyvtárba.
Mindenekelőtt fontosnak tartom kiemelni, hogy ez a Hitman játék éppen abban a szellemiségben fogant, mint a sorozat korábban megalkotott darabjai mind egy szálig. Az IO Interactive által elindított szériára mindig jellemző volt a megbízható színvonal, de személy szerint őszintén féltem attól, hogy a Blood Money után kihagyott évek azért meglátszanak majd az Absolutionön, hogy túl sok felesleges újítással kívánják tönkretenni a játékélményt és még sorolhatnám. Aggályaim azonban rögtön az első pályán, a tulajdonképpeni betanító küldetés alatt eloszlottak, hiszen a 47-es ügynök oldalán továbbra is ugyanazokat az élményeket élhetjük majd át, mint korábban olyan sokszor, a hangsúly tehát továbbra is a lopakodáson és a néma gyilkosságon, valamint a taktikázáson és a tervezésen lesz, ezen a téren tehát egy gyűszűnyit sem engedtek az alkotók. Persze miért is tették volna, hiszen a rajongók immáron több mint egy évtizede éppen ezt várják a Hitman névtől, az agyatlan lövöldözések sosem váltak jellemzőivé a sorozatnak, habár így is érvényesülhetünk néha a pályákon, de ezzel éppen a franchise legnagyobb jellegzetességétől, és magától az élménytől, az izgalmaktól fosztjuk meg magunkat.
Na, tinik! Itt az új divat! Holnaptól a fejetekre húzzátok a pepita öveteket!
Őszintén kis híján könnyeket csalt a szemembe, amikor az első néhány perc alatt szembesültem a Hitman: Absolution játékmenetével, ami teljes egészében a régi részeken alapul, így hősünk oldalán általában be kell szivárognunk majd valamilyen komplexumba, ott ki kell cseleznünk - vagy likvidálnunk - az őrséget, majd el kell jutnunk a célszemélyig, aki természetesen ritkán éli túl a velünk való találkozást. Ezen a téren - ez a hamarosan ismertetett történetből is fakad - azért újításnak tekinthető, hogy immáron nem csak mi leszünk a vadászok, hanem több pályán az üldözött vad szerepét is el fogjuk játszani, ami egészen más megközelítést ad a játékmenetnek, de inkább varázsolja a végeredményt kellemesebbé, semmint frusztrálóvá. Titkos ügynökünk oldalán ezúttal is kerülnünk kell a nyílt konfliktusokat, és inkább a zongorahúrra, valamint a hangtompítós pisztolyokra koncentrálni a cél eléréséhez, merthogy régi jó barátaink is ott lesznek az inventory-ban, de el is orozhatjuk ellenfeleink stukkereit vagy gyilkoló szerszámait, sőt, a környezetünket is alaposan kihasználhatjuk majd, így egy téglával például jól fejbe verhetjük áldozatainkat vagy csak odavághatjuk hozzájuk, hogy menjenek már félre az utunkból.
Fogd már be, csak egy kis szúrás lesz!
A környezettel való interakció alaposan feldobta a játékélményt, de ennél azért komolyabb újdonságokat is alkalmaztak a készítők, amelyek egyértelműen azt a célt szolgálták, hogy az újabb rajongók, vagy a minimális kihívást keresők is megtalálják számításaikat. Így például már nem csak arra lesz lehetőségünk, hogy nyakon vágott ellenfeleinket levetkőztessük, majd ruhájukat felvéve elrángassuk az útból élettelen testüket, hanem olyan szuper-képességekkel is rendelkezünk majd, mint például az időlassítás, aminek köszönhetően egyszerre lemészárolhatunk több ellenséget, de lehetőségünk lesz átkukkolni a falakon, illetve a berendezési tárgyakon, vagy hétköznapi elfoglaltságok gyakorlásával minimálisra redukálhatjuk feltűnési viszketegségünket is, így ergo láthatatlanná válunk az őrség előtt. Nyilván milliónyi újdonságot fel lehetne még sorolni, ami a játékmenetet érte, de a legfontosabb talán a fentebb részletezettek mellett az új, és lényegesen jobban, mondhatni simábban működő fedezékrendszer megjelenése, valamint az a szisztéma, ami az őrök érzékeléséhez köthető. Ez utóbbi egyébiránt inkább tekinthető visszafejlődésnek, mert a régi formában sokkal realisztikusabb volt az egész, már amennyiben egy Hitman játék esetében beszélhetünk realizmusról, hiszen a sorozat jellegzetességeinek tekinthetők olyan nonszensz momentumok, mint például az átöltözés utáni észrevétlenség még a legnagyobb kalamajkák után is, vagy az, amikor egy ajtón átlépve mindenki nyugodt és teszi a dolgát, annak ellenére, hogy előtte egy fél hadsereget lemészároltunk már.
Hiába nézed a lábad, akkor is olyan büdös, hogy maszkot kellett húznunk!
Az egyjátékos kampányban tehát garantáltan senki sem fog csalódni, az újdonságok pedig teljes egészében opcionálisak, így egyáltalán nem vagyunk rákényszerítve a használatukra, sőt, a készítők gondoskodtak az igazi hardcore rajongókról is, akik számára elérhetővé tettek egy olyan játékmódot, amiben egyetlen célkereszt segítségével kell teljesítenünk az egész kampányt. Érdemes egyébiránt néhány szót szólnunk a történetről is, ami talán még soha nem volt olyan mélyen szántó és magvas gondolatokkal teli, mint ezúttal. Természetesen ne gondoljunk azért a korai Max Payne epizódok által megfogalmazott dolgokra, a Hitman: Absolution ugyanis a sztorit tekintve is megmaradt a jól kikövezett útvonalon, de több ízben is feltűnik, hogy a 47-es ügynök a kemény álca mögött egy szívvel rendelkező emberi lény, vagyis annak legalábbis egy távoli leszármazottja. A cselekmény egyébiránt azzal indul, hogy főhősünk új megbízást kap, mégpedig azt, hogy ölje meg a korábbi epizódokban megismert Diana Burnwoodot, aki iránt talán mindig is gyengédebb szálak fűzték a sorozatgyilkost. A 47-es szemrebbenés nélkül végrehajtja a feladatot, azonban, hogy zokog a lelke, azt akkor tudjuk majd meg, amikor Diana megkéri, hogy tegyen meg mindent Vicoria nevű lányáért, és óvja meg amennyire csak tudja. Hősünk azonnal igent mond a felkérésre, és ezzel válik csakhamar üldözőből egy űzött fenevaddá.
Egy pisztollyal vakarozó plébános csak nem fog nekik feltűnni...
Az egyjátékos mód mellett a Hitman: Absolution egyik érdekessége még a többjátékos lehetőség, ami a Contracts fantázianevet kapta a keresztségben, és nem hagyományos multiplayer élménnyel kecsegtet, hanem valami egészen mással. Az opcióban ugyanis a rajongók nem találkoznak közvetlenül egymással, csupán eredményeikkel versenyeznek, méghozzá különféle, rajongók által kreált megbízások segítségével. Ezeket a megbízásokat mi is könnyedén elkészíthetjük, méghozzá úgy, hogy mi magunk játsszuk végig a kiválasztott feladathoz tartozó pályaszakaszt, és megjelöljük a kivégzendő ellenfeleket, végső soron pedig likvidáljuk is őket abban a formában, ahogyan azt mi elvárjuk majd a többi játékostól. Az elképzelés rendkívül érdekesnek hat, néhány megbízás elvégzését követően még izgalmas is, azonban egy pont után repetitívvé és unalmassá válik, maximum az extrém feladatokat is bevállaló hardcore rajongóknak nyújthat hosszabb távon kihívásokat. Az alkotással kapcsolatban fontos még kiemelni a küllemet is, ami elképesztően részletesre sikeredett, egyszerűen zseniális látványt nyújt a képernyőn - azért a háttérben nagyon ne merüljetek el, ott akadnak hiányosságok -, mindemellett pedig még az optimalizálással sincsenek nagy gondok. Mindent összevetve, a Hitman: Absolution egy kiváló visszatérése a sorozatnak. Nem hozott forradalmi újításokat, csak egészen minimálisakat, de ettől eltekintve is méltó a névhez, és csak remélni tudjuk, hogy ezt a minőséget és útvonalat folytatva, a jövőben nem veszítjük majd szem elől ilyen hosszú időre a 47-es ügynököt.
