Helldivers 2 teszt

2024. március 10.
92.8381
Gargameth profilja, adatai
Gargameth
Videojátékos hősnek lenni jó. Végre egy alkalom arra, hogy még a legeldugottabb játékos is ki tudjon emelkedni a tömegből, hogy legyenek különleges képességei, avagy olyan külsőt tudjon magának teremteni, amit mindig is szeretett volna. Ezért is gyakori, hogy nevenincs, dinamikus megjelenéssel ellátott főszereplőket kapunk egy videojátékban.


Hisz hadd döntsem már el én, miként nézzen ki az emberem, akivel azonosulnom kellene, milyen hanglejtése legyen, illetve milyen vastag karokkal és mell-lénnyel rendelkezzen. Aztán vannak az olyan játékok, mint a Helldivers 2, ahol ugyancsak hősöket, sőt mi több, a galaxis "legnagyobbjait" alakíthatjuk, akik fegyver és tűz segítségével viszik el a demokrácia értékét a kommunista robotoknak és a fasiszta bogaraknak. De lehet, hogy fordítva van az egész, ami igazából nem is lesz fontos, mert előbb túl kell élni a bolygóra szállást.

Hajmeresztő, de mai tesztünk alanyának ennyinél több sztori nem is kell, és igazából nem is fogjuk sose megtudni az igazi okot amögött, hogy miért kell a Terminid (bogarak) és az Automaton (robotok) frakciókat irtani. Sebaj, igazából a közkatonának nem kell semmit sem tudnia; neki elég, ha megmutatják, hogy ott a célpont, itt a fegyver, húzzál ki és halj meg a hazáért. És ez bizony meg is fog történni.

A bevezető videó stílusosan túldramatizálva próbálja meg elhitetni velünk, hogy a fent említett "népek" veszélyt jelentenek az emberi életre nézve, szóval bújjon mindenki páncélokba, üljön hajókra, és szabadítsa meg az univerzumot ezektől a lényektől, akik elvennék tőlünk a lehetőséget, hogy békésen leélhessük életünket. Azt mondjuk nem közlik szegény katonákkal, hogy a várható élettartamuk a pár másodperc és a fél óra közöttre tehető, de, mint tudjuk, erre az információra igazából nincs szükségük.

A "Stratagem"-ek teszik igazán színessé a játékot, ám egyet megvenni drága mulatság.

A "Stratagem"-ek teszik igazán színessé a játékot, ám egyet megvenni drága mulatság.


Szóval a történet némi gúnnyal áll hozzá a sztereotip történetvezetéshez, ám erre a karakterek is rájátszanak; indokolatlan drámaisággal vesznek tudomást sérüléseikről, és érdekes, Feláldozhatók-féle egysorosokkal állnak elő harc közben.

Mondjuk ők fel is lesznek áldozva. Szórakoztató, de így annyira nem lesz értelme elmerülni az univerzumban, ha igazából a komolysági szint sincs eltúlozva. Sebaj, ez mind másodlagos, hisz a lényeg a játékmeneten van, ami ugyancsak nem túl komplikált, viszont meglepően színes, akciódús és ha van mellettünk három jóbarát, akkor fergeteges is tud lenni.

Emberünk, miután "túlélte" a bevezető tréninget, felkerül egy hajóra, ami bázisául fog szolgálni az elkövetkező pár száz órában. Itt vásárolhatunk és váltogathatjuk a fegyverzetünket, a páncéljainkat, illetve a kiegészítőinket. Továbbá csatlakozhatunk más játékosokhoz is, és együtt indulhatunk neki különféle küldetéseknek.

A fenti kiírás jelzi, hogy egy rakás bogár fog alulról megtalálni minket... most.

A fenti kiírás jelzi, hogy egy rakás bogár fog alulról megtalálni minket... most.


A csapatmunkán nagy hangsúly van ez pedig a fegyver- és kiegészítő típusokon látszik. Mi csak egy limitált mennyiségű felszerelést vihetünk magunkkal, így nem lehet nálunk közelharcra jó shotgun, messzire hatékony ismétlőpuska és páncéltörő nehéztüzérség. Emiatt kellenek a haverok, ugyanis amellett, hogy minden helyzetre lesz megfelelő válaszunk, a rendszer mindig négy játékosra elegendő ellenféllel áraszt el minket.

Úgyhogy a szólójátékot preferálók megszívták, hacsak nem veszik le a nehézséget nevetségesen alacsonyra. Kilenc fokozat van, lehet válogatni, azonban valahol a negyedik-ötödik szinten történik egy indokolatlan átesés a ló túloldalára, és jobbra-balra kerültem nevetségesen nehéz helyzetekbe, melyekből még a veteránabb csapattársak segítségével sem tudtunk kikecmeregni. Mondjuk az is igaz, hogy ők jóval alacsonyabb türelmi szinttel voltak ellátva, mint a tudatlan kezdők, és hamar leléptek a csapatból. Mondanom sem kell, ez nem segített a helyzetünkön.

Lássunk egy ilyen küldetést részletesebben. Általában az ellenfelek nem nagyon mozognak, vagy támadnak, hacsak nem megyünk túl közel hozzájuk, vagy nem eresztünk meg egy (esetleg több) lövést feléjük. Ám ilyenkor kamatostul jön a minden, ami a közelben van és ellenfélnek van megjelölve. A kamat az erősítést jelenti vagyis egy csapat rosszaság a közelünkben nagyon hamar exponenciálisan el fog szaporodni.

Egy küldetésre rengeteg időnk van általában, így zavartalanul csinálhatjuk a mellékfeladatokat is.

Egy küldetésre rengeteg időnk van általában, így zavartalanul csinálhatjuk a mellékfeladatokat is.


A helyzet, szerencsére, nem lehetetlen egy tapasztalt csapatnak. Amikor tudják a játékosok, hogy miként kell kilőni a felpáncélozott mamlaszokat, a gyorsan és precízen lövő felderítőket, vagy a nehézrakétásokat, akkor egy csodának lehetünk szemtanúi. De általában nem így végződik a legtöbb küldetés az első száz-kétszáz próbálkozásnál.

Az idő és a tapasztalat a két legnagyobb barátunk; ki kell ismerni, hogy mely ellenfél ellen mi a jó. Az Automaton-oknál a sima robotok golyófogók, ám például a fűrészes, lángszórós mech-nek a hátán lévő energiacellát kell lőni, a fűrészkardosnak a fejét kell célozni, az AT-ST klónt pedig hátba kell kapni, ugyanis az azt irányító robotot ott semmi sem védi.

A bogarak hasonlóak, azzal a különbséggel, hogy például a ránk rontó monstrumok elől az elvetődés gomb használata visz közel a sikerhez, miközben csapattársaink a hátul lévő puha részét lövik, továbbá a savat rókázó förtelmeknek az arcuk a gyengepontjuk, és az állandó mozgás úgy en bloc elengedhetetlen, ugyanis az egyhelyben állók könnyű célpontoknak számítanak a közelharcosoknak, de még azoknak is, akik inkább leköpködnek minket két kilométerről.

Ott minggyá nagyot fog valami durranni.

Ott minggyá nagyot fog valami durranni.


Ám a mozgás amilyen jó a túlélésre, annyira hátrányos offenzíva szempontjából, mivel ilyenkor sokkal rosszabbul céloz emberünk. A legjobb, ha állunk, guggolunk, vagy a már említett elhasalás manőverrel a földre vetjük magunkat. És el is érkeztünk az ördögi körhöz. A lövés, azonban, kevés lenne egy feledhetetlen játékélményhez, hisz ezzel nem lehet látványos dolgokat alkotni, így kapunk úgy nevezett Stratagem-eket, melyek egyenlőek a légi támogatással.

Stratagem-ből egy csomó van, és ezekkel lehet igazán egyedivé varázsolni katonánkat, lévén, hogy ezekből is csupán egyet-kettőt vihetünk magunkkal. Bekérhetünk különleges fegyvertámogatást, automata fegyverállásokat, védőpajzsot, töltény-, gránát- és gyógyellátmányt, illetve számtalan látványos bombázást, és még erősítést is, ha elhullana bármely csapattársunk (ergo újraélednek ezzel pajtásaink). És ez nagyon gyakran be fog következni.

A harctéren minden meg akar ölni minket: nem csak az ízeltlábúak és az olajosok, de a környezet és saját csapattársaink is. Aknák, fagyos növények, meteorzáporok és lekapcsolhatatlan baráti tűz; ellenfél sem kell ahhoz, hogy valaki a fűbe harapjon, de legalább ezek a hatások a gonoszokra is működnek.

Ezek a nyilazós minijátékok missziók alatt, például Stratagem lehívása során is megjelennek.

Ezek a nyilazós minijátékok missziók alatt, például Stratagem lehívása során is megjelennek.


Továbbá figyeljünk a társaink Stratagem használatára, mert előfordult, hogy nagyeszű szövetségeseim szőnyegbombázási kérelme kicsit odébb landolt a vártnál, amit a türelmetlenebb tagok azonnali lelépéssel értékeltek. Ezért is jobb igazi barátokkal játszani; nekik még beadhatjuk, hogy "It's just a prank bro".

A halál még nem a vég, lévén, hogy van egy adott számú újraéledési lehetőség, ám ha az lemerül és mindannyian lefeküdnénk egy időben, akkor a küldetést elbukjuk. Sebaj pénzt és XP-t így is kapunk (bár szinte semennyit) és büntetés nem jár a bukásért. Mondjuk a sikeres teljesítésért sem jár túl sok jutifalat, úgyhogy készüljünk fel a rengeteg játékra, ha el akarjuk érni a magasabb szinten megnyíló felszereléseket és Stratagem-eket.

Ilyen szempontból kicsit kiegyensúlyozatlan is a dolog, hisz, ha egy alacsony szintű kerül össze egy magasabbal, akkor megesik, hogy a szintbeli különbség a küldetést vagy triviálissá, vagy képtelenséggé varázsolja. Én nem egyszer kaptam meg a hozzáértő csapattagoktól, hogy csináljam ezt, csináljam azt, egyre nagyobb türelmetlenséggel a hangjukban, de szerencséjükre csupán egy játék erejéig kellett elviselniük a bénázásomat.

Érdemes lenyomni az összes feladatot egy helyen, maximalizálva a kapott jutalmat.

Érdemes lenyomni az összes feladatot egy helyen, maximalizálva a kapott jutalmat.


Ez pedig nem jó hír azoknak, akiknek egy barátjuk sem akarja ezt a játékot tolni. A véletlenszerű csapattársak mellett kihajítást is elszenvedhetnek a szóló játékosok, ami lelimitálja a játék végi tartalomhoz a hozzáférést.

Mondjuk ilyet nem lehet menet közben csinálni, csupán az indulás előtti gyülekezőnél, így legalább nem veszítünk semmit, ám akkor is eléggé nyomorult érzés, ha látszólag minden ok nélkül kihajítanak. Hisz mégiscsak multis játékról van szó, nem? Persze az "elkövetőket" is meg lehet érteni, mivel aki komoly haladást akar, az nem fog alacsony szintűekkel összeállni. Az online játéktér egy kemény hely, no.

A prezentáció nagyon jól megállja a helyét, és bár nem nagyon gépigényes a játék, azért kell neki a kakaó, ha 4K-ban akarunk 100 FPS-t produkálni. Ami viszont nem tetszett, hogy a páncélzatok és fegyverek minimális részletgazdagsággal, színnel és eredetiséggel lettek megáldva, amit, egyik oldalról megértek, hisz játékelem, hogy minden játékos majdhogynem ugyanúgy néz ki.

Küldi végén pedig megy a táncparti...

Küldi végén pedig megy a táncparti...


Ám, attól függetlenül, hogy tényleg nem vagyunk egyebek, mint hangyák egy milliárdos bolyban, azért lehetett volna kicsit több opció is jelen a színskáláról a feketén, a szürkén, a piroson és a neonszíneken kívül. Korábban voltak problémák a szerverekkel is, és bug-ból sem volt kevés, de örömmel jelenthetem, hogy annyira elhúztuk ezt a tesztet, hogy csupán egyszer fagyott rám a játék, illetve csak néhányszor találkoztam olyan fenoménnel, hogy átment a robot a falon, vagy egy textúra végtelen hosszúvá nyúlt.

Aki egyedül szeret játszani az inkább válassza a Baldur's Gate 3-at, a Helldivers 2 a multisok paradicsoma. A rövid, dinamikus meccsek nagyon hamar letudhatóak, még úgy is, hogy megcsináljuk a mellékfeladatokat, és képességeink fejlődését nagyszerűen lehet mérni a már fent említett kilenc szint segítségével... feltéve, ha túléljük a 4-5-nél megtalálható hatalmas ugrást.

A dinamikus pályák, küldetések és a fokozatosan megnyíló arzenál egy meglepően addiktív játékmenetet eredményeznek, melyet csak a nehézség okozta frusztráció állít meg a kiteljesedéstől. Ideje elővenni az elfeledett kapcsolatok fészbúkról, és belevetni magunkat a galaxis és a demokrácia megmentésébe.

Helldivers 2 / Tesztplatform: PC

a polcon a helye
  • Stílus: Akció
  • Megjelenés: 2024. február 08.
  • Ár: 15.500 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • Fergeteges multis élmény barátokkal
  • Nincs két ugyanolyan küldetés
  • Rengeteg tartalom
  • Kellemes, hangulatos prezentáció
  • A szólóélmény nagyon gyenge
  • Meglepő a nehézségugrás a 4-5. szint környékén
  • Nem jár túl sok jutalom a küldetések teljesítése után
  • Hang
    7
  • Grafika
    8
  • Játszhatóság
    8
  • Hangulat
    9
8
5 hozzászólás

Tommy

1 éve, 6 napja

Hát nálam egyelőre kimarad. Szingle nálam a legfontosabb.

válasz erre

Patrik94

1 éve, 6 napja

Elképesztő mekkorát tarolt ez a játék... Nem számítottam erre.

válasz erre

fighterlaci

1 éve, 7 napja

Korrekt teszt lett! Nekem is az a problémám a játékkal hogy singleben nem az igazi. szomorú smiley

válasz erre

Mordorer

1 éve, 7 napja

Hát ez a teszt nem lett elkapkodva! röhögő smiley Viszont legalább már patchelt verziót tudtatok kipróbálni.

Jó teszt lett, a játék szerintem kicsit túlértékelt.

válasz erre

Gólem

1 éve, 7 napja

Elég jóra sikeredett.

válasz erre
Helldivers 2
15.500 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások