Heavy Fire Afghanistan teszt

Erre a tényre igyekszik - sajnos elég gyengén - rácáfolni a Teyon fejlesztőcsapata, akik 2006-ban alakultak Lengyelországban és 6 éves fennállásuk alatt olyan referenciát dolgoztak össze maguknak a casual világban, hogy arról a legtöbb kezdő még álmodni sem merne. Hiába, tudni kell jókor, jó helyen lenni. A Teyon képes volt erre és a helyzet az, hogy a múltban egyszer sem akartak kitörni az alkalmi játékosoknak szánt alkotások bűvköréből, legújabb alkotásukkal azonban talán egy aprócska, ám korántsem halott kísérletet tettek erre.

Ezek mind nekem tüzelnek?

Aki esetleg nem tudná, a Teyon egészen pontosan 2010-ben fektette le a Heavy Fire-sorozat alapjait. A kizárólag Nintendo Wii-re megjelent Heavy Fire: Special Operations volt a széria első fecskéje, amit csakhamar a Heavy Fire: Black Arms követett a tavalyi év tavaszán. Ugyan egyik alkotás sem kapott kiemelkedő értékeléseket, de a lengyelek úgy érezték, hogy alkotásukban van annyi potenciál, hogy a folytatást már ne csak Wii-re, hanem 3DS-re, sőt mi több, HD konzolokra és PC-re is megjelentessék. On-rails shooter PC-re? A helyzet az, hogy bármennyire is furcsa egy lapon emlegetni ezt a két fogalmat, a Heavy Fire Afghanistan esetében működőképes a dolog. Egy percig sem igyekszem titkolni ugyanakkor, hogy jómagam nagy megszállottja voltam annak idején a műfajnak, ám amikor konzolokról részben PC-re váltottam - ez a kilencvenes évek végén történt különféle okokból kifolyólag -, hirtelen azon kaptam magam, hogy a platformon szinte egyáltalán nincs jó on-rails shooter. Sosem felejtem el, hogy bánatomban gyakran egy akkor aktuális Iron Maiden játékkal ütöttem el unalmas perceimet - Ed Hunter volt a címe, ha valaki emlékszik rá -, amely az on-rails shooterek műfaját erősítette és futott PC-n is.

Becs' szó főnök, csak ránéztem és felrobbant!

Éppen ezért voltam rendkívül izgatott, amikor megérkezett a Heavy Fire Afghanistan tesztpéldánya, hiszen bár sikerült összeakasztanom a bajuszt az évek során néhány kitűnő PC-s on-rails lövöldével, a műfajból finoman szólva sincs túlkínálat a piacon, de ez összességében nem csak számítógépeken, hanem sajnos konzolokon is igaz. Mivel olvasóink között bizonyára nagyon sok fiatal játékos is van, akiknek talán nem mondd túl sokat a stílus megnevezése, ezért kezdjük egy részleges definícióval, hogy mit is takar az az on-rails shooter kifejezés. Nos, az ebben a stílusban készülő alkotásokat betöltve tulajdonképpen nincs semmiféle behatásunk főhősünk mozgása és a kameranézet fölött. Mindezt a program automatikusan vezérli, tulajdonképpen madzagon rángat minket végig az adott pályán, ahol számunkra tehát csak annyi teendő marad, hogy reagálva a helyzetekre, egy célkeresztet irányítva lelövöldözzük a felbukkanó ellenfeleket. Nyilván lehet idejétmúltnak és ósdinak nevezni ezt a módszert, de a stílusnak még ma, még ebben a formában is sikerül megdobogtatnia néhány fanatikus szívét. Köztük például az enyémet is.

Elloptátok a Hummer kerekét? Hogy megyek így a jégre?

Habár a modern háborús dolgoktól már kezd egy kicsit herótom lenni manapság, a Heavy Fire Afghanistannak még ezt is elnéztem a stílusa miatt. A kampány során egy fiatal amerikai katona bőrébe bújunk, aki a kiképzést követően zöldfülűként érkezik meg Afganisztánba, hogy részese legyen az ott megtapasztalható földi Pokolnak. A Call of Duty rajongók most nyilván legyintenek, hogy "ugyan már, miféle földi Pokol lehet egy on-rails shooter berkein belül". Próbáljátok ki és megtudjátok! A lengyel fejlesztők ugyanis nagyon okosan nem követték el azt a hibát, hogy csak a stílusválasztásnál tűzték ki célul maguknak a régi iskolás útvonalat, lévén a nehézségi szint is úgy van belőve, hogy ne legyen túl könnyű dolgunk a háborúzás közben. Éppen ezért szinte minden pályán lesz legalább egy olyan pont, amelyet rendkívül nehezen, csak kellő odafigyelés mellett fogunk tudni teljesíteni. Ezek lesznek azok a pillanatok, ahol - árkád lövöldözés ide vagy oda - még a legelvakultabb Call of Duty fanatikusok is össze fogják szorítani a fogukat, hiszen a Heavy Fire Afghanistan úgy lesz árkád, hogy mellette szórakoztat, nem az önkényes erőszakra hajt, illetve képes bemutatni számunkra a videojátékok igazi értelmét. Ez pedig rendkívül fontos momentum, bármilyen szempontból is tekintünk az alkotásra!

#tv#

Most azonban ne bármilyen szempontból tekintsünk rá, hanem nézzük meg a Heavy Fire Afghanistan játékmenetét egy kicsit közelebbről. Mivel a műfaj maga elég szűk határok közé van szorítva, ezért ne ettől a címtől várjuk az on-rails lövöldék reformációját. Esetlen katonánkat ugyanis a sajátosságok értelmében a program maga fogja végigráncigálni a pályákon és beállítani számunkra az ideális képernyőnézetet, ahonnan rendre több ellenséges katona fog ránk támadni. A mi dolgunk csak annyi lesz, hogy a mozgatható célkereszt segítségével likvidáljuk őket, méghozzá azelőtt, hogy ők lepuffantanának minket. Itt ugyanis az életerőnk nem töltődik újra, hanem fel kell hozzá szednünk egy egészségügyi csomagot, amit stílszerűen úgy kell kilőnünk a harcok közben - szerencsére nem pálcákról. Hasonló módszerrel kel gondoskodnunk egyébiránt a lőszer- és gránátutánpótlásról is. A pályákon ezen kívül annyi interakciós lehetőségünk lesz még, hogy az élesebb helyzetekben fedezékbe húzódhatunk, valamint a forróbb pillanatokban - a túlélés érdekében - bizonyos időn belül meg kell nyomnunk egy kiválasztott gombot, netán gombkombinációt ahhoz, hogy elkerüljük a tragédiát.

Valaki belőtt a szemüvegemen.

Mivel akadnak olyan helyek, ahol rossz a fedezék, netán csak gyors reflexeket igényel a játék, ezért a tragédia elég gyakran bekövetkezik, ilyenkor sincs azonban veszve minden - habár én az ilyen esetekben ösztönösen mindig belenyúltam a zsebembe egy húsz forintos után keresgélve - a checkpointos mentési rendszernek köszönhetően csak visszatöltjük az utolsó mentett állást és máris folytatódhat a móka. Érdekes módon az illetékesek úgy alkották meg a pályákat, hogy azok már csak a sokadig után válnak unalmassá. Ezt úgy érték el, hogy szinte minden esetben, amikor már kezdene elegünk lenni a snassz lövöldözésből, akkor bedobnak egy formabontó részt, így beállítanak egy gépágyú mögé, hogy letarolhassuk az egész pályát, netán beültetnek egy helikopterbe, természetesen hasonló célzattal, a Heavy Fire Afghanistan lényege ugyanis természetesen és egyben sajnos nem lesz más, mint a féktelen lövöldözés. Ehhez egy nem túl változatos fegyverarzenált fog felvonultatni a játék, ám mellette szóljon, hogy a sikeres küldetések után kapott pontokból újabb fegyvereket, gránátokat, nagyobb tárat és extra életet is feloldhatunk hősünknek.

Mondtam már, hogy ne szagoldasd azt a puskát!

Hogy azonban ne csak az érdemeit dícsérjük a játéknak, máris lássuk, hogy mi az, ami miatt esetében erőteljes pontlevonásba kell kezdenünk. A játékmenet összességében ugyanis rendben lenne, hogy mennyire maradi és ósdi a műfaj, arról nem az alkotás tehet, nekem megdobogtatta a szívemet. A küllem esetében azonban heves hányinger tört rám, hiszen - bár lehet ez is direkt ilyen - a robbanások, az animációk és egyebek egyenesen a kilencvenes éveket idézték, ami esetünkben sajnos már egyáltalán nem vicc, sokkal inkább óriási hiányosság. Ez egyébként nem csak a szemet bántja, hanem néha a játékélményt is befolyásolja, hiszen a rossz felbontás miatt nem látjuk jól a katonákat, mellélövünk és így tovább, ami sajnos a mi halálunkhoz is vezethet. Nagyon bántott továbbá, hogy a fegyverhangok szó szerint borzalmasak voltak. A gépfegyver például úgy szólt, mintha cseresznyemaggal dobáltam volna egy kartonlapot. Szabad ilyet csinálni 2012-ben? Ugye, hogy nem!

Most döntsük már el, hogy ki-kivel van, jó?

Nyilván a játékmenetnek is akadnak apróbb hiányosságai, de ezek eltörpülnek a két legborzalmasabb momentum mellett, másrészt pedig nem is annyira hiányosságok, mint inkább sajátosságok, amik vagy tetszenek valakinek vagy nem, tehát teljesen szubjektív és nem objektív vélemény lenne felsorakoztatni őket ebben a játéktesztben. Mivel a Heavy Fire Afghanistan egy letűnt kort varázsolt vissza a monitoromra, amit bevallottan nagyon élveztem és kis híján egy ültő helyemben végig is játszottam, nem tudom nem ajánlani azoknak, akik annak idején odáig voltak az on-rails lövöldékért, hiszen a Teyon ha nem is kiemelkedőt, de nagyot alkotott legújabb művével. Nyilván korunk követelményeit figyelembe kell vennünk a pontozás esetén, így sajnos a jó pontszámot messzire elkerüli a játék, de ez akkor sem módosítja azt az érdemét, hogy képes volt könnyeket csalni a szemembe. Ha te sem ma kezdted a játszadozást és rajongsz a stílusért, garantáltan kedvedet leled majd benne, hiszen PC-n egyáltalán nincs túlkínálat belőle. Sőt!