Kevés olyan játéksorozat létezik konzolokon, amelyek új részeit epekedve várja az egész világ. Bár akad egy-két széria, amely joggal harcolta ki magának a népszerűséget, a legtöbb folytatás általában csupán azért készül el, mert az előző epizódok bevételt termeltek a fejlesztőcégek számára. A legtöbb esetben ezeken az alkotáson érezhető, hogy a rajtuk dolgozó fejlesztők a kiadók nyomására cselekednek, s nem ritkán alig egy év se telik el egy új rész megjelenésekor. Azonban mindig akad egy-két olyan gyöngyszem, amely elé ha leülünk, szinte tapintani tudjuk a fejlesztők elhivatottságát aziránt, hogy a lehető legjobbat, legtöbbet adják a játékosoknak. A Halo sorozat éppen ebbe a kategóriába tartozik, hiszen a Bungie sosem kapkodja el egy-egy új epizód piacra dobását, helyette addig csiszolja az adott részt, amíg szinte tökéletessé nem válik.
/>
A Microsoft még az első Xboxra jelentette meg a mára már kultikussá vált Halo: Combat Evolved nevű játékot, amely kritikai és eladási szempontokból is remekül sikerült. A játék akkoriban fantasztikus hangulatával, valamint a remekbeszabott mesterséges intelligenciával vívta ki magának a játékosok elismerését. 2004-ben aztán megérkezett a második rész, amely már minden tekintetben kihasználta a konzolban rejlő roppant erőt, továbbá ez volt az első olyan alkotás, ami játékosok százezreit ültette oda az akkor még csak kiforróban levő online szolgáltatás, az Xbox Live elé. Bár a Halo 2 technikailag és eladások terén is túlszárnyalta elődjét, a rajongók mégis kissé csalódottak voltak, hiszen a történet lezáratlan volt, s sokaknak nem tetszett az, hogy a sztori folyamán nem csupán Master Chiefet, hanem az Elitek közül származó Arbitert is irányítani kellett. Ám a kiváló többjátékos módok szinte mindenkit kárpótoltak, így a Halo 2 felkerült minden idők egyik legjobb konzolos online játékainak listájára.
Az új generációs Xbox megjelenése, valamint a második rész lezáratlan története miatt sejthető volt, hogy hamarosan újra találkozhatunk Master Chieffel. Ez 2007-ben be is igazolódott, s a Halo 3 megjelenésének napján rekordbevételeket produkált. Erre minden oka meg is volt a játéknak, ugyanis a Bungie ismét olyat alkotott, ami miatt senkinek se lehetett oka panaszra. A megszépült grafikus motornak köszönhetően lenyűgöző helyszíneken harcolhattunk az ellenséggel, s ezúttal már lehetőség volt a kampányt online, akár négy játékossal is végigvinni. A többjátékos mód hosszú ideig az egyik legnépszerűbb játék volt Xbox Live-on, három év elteltével még mindig százezrek lövöldözték egymást a virtuális térben. Ezek mellett a Bungie egy filmfelvevő opciót, valamint egy pályaszerkesztőt is mellékeltek a produktumhoz, továbbá a játékosok statisztikáit is nyomon követték, amit a bungie.net oldalán bárki megtekinthetett. Végül azt hittük, hogy a sort az egyébként küldetéslemeznek is felfogható Halo 3: ODST zárja, amely borongós hangulatával, valamint az újonnan megjelent Firefight móddal kedveskedett a játékosoknak. Ám végül kiderült, hogy érkezik még egy epizód, a Halo: Reach, amely az ODST-hez hasonlóan visszaugrott az időben, s egy teljesen más szögből mutatja be az eddigi legelképesztőbb űrháborút.
A Reach hatalmas launch-partyk keretében érkezett meg a boltok polcaira szerte a világon (többek között nálunk is volt ilyen), a Microsoft pedig az eddigi legdrágább reklámkampánnyal hirdette be a következő rész eljövetelét. Bár a Halo: Reach nevében nem szerepel szám, azt már most leszögezhetjük, hogy akár a 4-es számot is odabiggyeszthették volna a fejlesztők, ugyanis oly sok változás történt az előző részekhez képest, amennyit felsorolni is nehéz lenne. Állítólag ez az utolsó rész, amelyet a Bungie csapata készített, és mint ilyen, a fejlesztők ismét belerakták szívüket-lelküket a produktumba. A végeredmény pedig egy olyan alkotás lett, amely az eddigi legjobb a sorozat életében, s hangulatában még a legendás első résszel is vetekszik.
A Reach bolygó az emberiség számára egy meghatározó planéta, hiszen szinte minden tekintetben a saját földünkre emlékeztet. Éppen ez lehet az oka annak, hogy a háború kitörésekor az Elite csapatok Reach-re összpontosítják az erejüket, s lerohanják a bolygót. A felszínen azonban megannyi szuperkatona, úgynevezett Spartanok is vannak, akik talán sikeresen visszaverhetik a támadást. Egy ilyen Spartanokból álló csapat tagja vagyunk mi is, így a hat fős alakulat cselekedeteit, elkeseredett harcát követhetjük nyomon a játék során. A történetet nem is érdemes tovább részletezni, hiszen ez az a játék, amelyet mindenkinek érdemes legalább egyszer végigvinnie.
A játékmenet szerencsére megmaradt olyannak, amilyennek mindig is szerettük, az apróbbnak tűnő, ám mégis jelentős változtatások azonban pár perc játék után mindenkinek feltűnik majd. Az első és legfontosabb a fegyverek szórása: ha ész nélkül lövöldözünk, akkor sokkal kisebb esélyünk van pontos találatot bevinni. Szintén újdonság a páncél-képességek megjelenése, amely a Halo 3 kiegészítő szerkezeteit hivatott felváltani. Az új képességek között találhatunk pajzsot, futást, jetpack-et, láthatatlanságot. Egyszerre csupán egy speciális tulajdonságunk lehet, amelyeket kis kihagyásokkal bármikor használhatunk, továbbá le is cserélhetjük őket, ha találunk helyettük valamit. Az ugrálásnak még mindig fontos szerepe van, mint ahogy a fedezékhasználatnak is. A Halo 3: ODST-hez hasonlóan ezúttal is van életerőnk a visszatöltődő páncél mellett, így olykor-olykor elsősegélycsomagok használatára is szükségünk lehet.
A játék másik fontos szereplői a járművek, amelyekből ismét tucatnyi áll a rendelkezésünkre. A jól megszokott gépek, mint a Banshee, a Ghost vagy a Warthog mellett akadnak újdonságok is, mint például a Ghost és a tank keverékének tekinthető idegen jármű, vagy a Warthoghoz hasonló, ám annál jóval gyengébb gépágyús gépkocsi. A járműves harcok igazán epikussá teszik a játékot, s hab a tortán, hogy egy rövid ideig még az űrbe is kijutunk egy nagyobb csata erejéig. A kampány során megannyi olyan helyzet adódik, amikor rá leszünk szorulva a járművek használatára, de szerencsére most is éppen olyan jól irányíthatóak a gépek, mint az előző részekben. A történetet egyébként 8 óra alatt simán végigvihetjük, ám a Halo: Reach a többjátékos kooperatív módjának, valamint a skálázható nehézségi szintjének köszönhetően egy olyan játék, amit simán ki lehet játszani többször is anélkül, hogy unalmassá válna a dolog. Erre ráadásul rátesz egy lapáttal a kitűnő mesterséges intelligencia, az ellenfelek ugyanis taktikáznak, bekerítenek minket, vagy ha éppen baj van, akkor fedezékbe húzódnak.
A többjátékos módról a bétateszt ideje alatt már írtam, azonban itt is érdemes pár szót ejteni róla. A bétatesztnek köszönhetően megannyi hibát sikerült kiküszöbölni a játékból, valamint az egyes képességek közötti egyensúlyon is finomhangoltak a Bungie emberei.
Bekerült a játékba egy, az előző részeknél sokkal érthetőbb fejlődési és szintlépési rendszer, a rangokat a teljesítményünk alapján kapjuk. További öröm, hogy ezúttal krediteket is gyűjthetünk, amelyekből egyénire szabhatjuk a páncélzatunkat. A fejlődéshez szintén hozzájárulnak az úgynevezett challenge-ek, amelyek ráadásul napi illetve heti szinten változnak. Minden nap van négy teljesíthető feladat (pl. ölj meg a mai nap 100 gruntot a kampány során, vagy ölj meg egy meccs alatt 8 embert gránátokkal) valamint egy heti feladat is van, amelyek még inkább arra ösztönözhetnek minket, hogy egész nap játszunk a Reach-el. A többjátékos módok között akad régi is (CTF, Team Slayer, SWAT) de akad megannyi új (Stockpile, Invasion, Arena), így a lehetőségek szinte határtalanok. A Forge-nak, azaz a pályaszerkesztőnek köszönhetően a lehetőségek szinte a végtelenségig bővülhetnek, az általunk kreált játékmódokat illetve pályákat pedig a Bungie.net honlapra is feltölthetjük. Theater mód is szerepel a játékban, ám ezúttal a filmeket már csak magányosan tekinthetjük meg (bár még mindig fel tudjuk őket tölteni a profilunkba) a Halo 3-al szemben, ahol egyszerre akár négyen is nézhettük az aktuális videót. És multiplayer élvezeteknek ott van még a megújult Firefight is, ahol összesen négyen küzdhetünk az egyre nagyobb számban ránk támadó ellenfelekkel, sőt, még akár itt is versenyezhetünk egymással egy kicsit.
Grafikailag és hangilag pontosan azt kapjuk, amit vártunk: lenyűgöző látványvilágot, epikus égbolttal, hatalmas terekkel, gyönyörű effektparádéval. Az ellenfelek és a társak karaktermodellje jóval részletesebb lett az előző részekhez képest, s bár itt-ott észrevehetünk egy-két apró hiányosságot a külcsínben, összességében a Reach minden szempontból egy gyönyörű produktum. A zenére pedig nem is igazán lehet szavakat találni, hiszen az előző részekhez hasonlóan a muzsikák igazi mesterművek, amelyek csak még jobban fokozzák az egyébként se gyenge hangulatot.
Kétség se férhet hozzá, hogy a Bungie ezúttal is a rajongók akaratát tartotta szem előtt. A Halo: Reach minden tekintetben felülmúlja az előző részeket, s egy olyan alkotás, amellyel a csapat méltó módon búcsúzik el a sorozattól. Reménykedjünk benne, hogy a fejlesztők nem szakítanak végleg a Halo névvel, s egy ilyen produktum után csupán annyit tehetünk, hogy sok sikert kívánunk nekik a következő projekthez. Azt azonban most leszögezhetjük, hogy bármi is lesz az, biztosan remek alkotás lesz, hiszen a Bungie azon ritka cégek egyike, amely valóban képes a minőséget a mennyiség fölé helyezni. Csak az ActiVision ne rontsa el őket..
