GTA: San Andreas teszt

2005. szeptember 18.
311.1491
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Vudu profilja, adatai
Vudu
Tudom, késtünk egy kicsit a teszttel, de a Gamechannel.hu-n nem jelenhet meg játékleírás anélkül, hogy alaposan át ne rágtuk volna magunkat az újonnan érkezett reménységen. Azt hiszem azzal mindenki egyetért, hogy a Rockstarnak olyat kellett alkotni amivel megelőzi elődjét, újat nyújt és nem esik a süllyesztőbe azzal a jelmondattal, hogy "ugyan az mint az előző". Ha sorrendet számolunk akkor a San Andreas az 5. a sorban (nem számítva a kiegészítőket, amik sokkal kisebb népszerűségnek örvendtek, mind a közönség, mind a sajtó köreiben, így ezzel nem is foglalkoznék).
 


Az első rész forradalmat csinált, az akkori elvárásoknak tökéletesen megfelelt, sőt túl is szárnyalta azt. Már ott beleélhettük magunkat a GTA hangulatába, de egy hibája(ha annak lehet nevezni) azért volt: számítógépes játék szaga volt. Később kifejtem hogyan is értem ezt.


GTA: San Andreas teszt - 2. kép

A második rész már követelte a 3d gyorsító kártyát, és ez meg is látszott rajta, nagyon jól ki volt dolgozva a játék, szerintem kihoztak belőle grafikailag mindent, amit lehet. A játékmenet is fejlődött, ám nem olyan mértékben, hogy ódákat kellene zengeni róla, inkább csak egy átlagos folytatásnak nevezhetjük. Megmaradt a felülnézetes kamerakezelés, amit – sok minden más mellett – a harmadik részben változtattak meg. Személy szerint(azt hiszem többen is egyetértenek velem) úgy érzem, hogy a GTA sorozat a harmadik résszel érte el azt, amit igazán vártunk tőle. A megváltozatott kameraállással, sokkal jobban ki lehetett használni a lehetőségeket, valóban beleélhettük magunkat a játékvilágba. Itt kaptunk igazi szabadságot, a küldetéseket egy jó kis animáció után vehettük fel, nagyon jól követni tudtuk az eseményeket. A borzalmas a harmadik részben, hogy a főhősünk egyetlen árva szót sem szólt, csak bólogatott, és hasonlók. Ne kérdezzétek miért…senki nem tudja. A Vice City újabb áttörést hozott, itt motorozhattunk először, finomítottak mindenen, gazdagították a játékot mindenféle nyalánksággal. Nagyon jó is lett, mindenhol a mennybe dicsérték. Megjegyzem meg is érdemelte.


GTA: San Andreas teszt - 3. kép

De most jöjjön a lényeg: a San Andreas. Főhősünk, Carl Johnson a keleti parton lakott 5 éven keresztül, és már hazavágyott a családjához. Közben jött egy nagyon rossz hír is: meghalt az édesanyja. Megölték. Volt néhány rendezetlen számlája otthon is, a bátyja, Sweet úgy érezte, hogy az elmúlt 5 évben nem foglalkozott velük, elhagyta őket, így CJ-nek bizonyítania kell, hogy még mindig hűséges a Goorve Street családjához. A főszereplők színes bőrűek, így még jobban feldobják a hangulatot. Gondolom mindenki tudja, hogy a feketék sokszor szoros családi kötelékbe rendeződnek Amerikában, és együtt harcolnak az ellenséges családok ellen, megvédik tőlük értékeiket és életüket. Na, a Groove street családja is ilyesfajta, három ellenséges banda is van a városban. CJ ebbe csöppen bele pont abba, ami miatt elmenekült 5 éve. Lesz mit bizonyítania a családjának, és a barátainak. Itt vesszük át az irányítást.


GTA: San Andreas teszt - 4. kép

Mivel főhősünk nem nagyon volt benne eddig ebben a banda háborúsdiban, ezért meg kell tanulnia a trükköket, jártasságot kell szereznie például pisztolyforgatásban(először), majd mindenféle fegyvernemben a géppisztolytól a rakétavetőig. Összeszámolni is nehéz mennyi mindent használhatunk a játékban, és itt nem csak a fegyverekre gondolok. Van olyan eset, például amikor egy kigyulladt házból kell kimenteni egy lányt. Ilyenkor nehezen használhatnánk fegyvert, ezért keresni kell egy porral oltót és azzal berontani a házba. Ha már fegyverről van szó, akkor nem mehetünk egy olyan bandaháborúba egyetlen pisztollyal, ahol 10-20-an támadnak minket. Ilyenkor vagy találunk, vagy pedig be kell mennünk a fegyverboltba, és miután kicsengettünk több ezer dolcsit, már miénk is lehet egy csillogó igazságosztó, de szerintem jobban járunk, ha az elesett bandatagok fegyvereit vesszük el, az olcsóbb.


GTA: San Andreas teszt - 5. kép

Tulajdonképpen a történet kötött olyan szempontból, hogy a küldetések sorban jönnek, annyi szabadságot megengedhetünk magunknak, hogyha 2-3 aktuális küldi van, akkor választhatunk, hogy melyiket szeretnénk elkezdeni. A város, amelyben játszódik viszont teljesen szabad, azt csinálhatunk, és oda mehetünk, ahova akarunk. A GTA-tól már megszokhattuk, hogy bármilyen járműbe beszállhatunk, amit találunk. A harmadik résztől már különösebb jelentőséget kapott ezek kidolgozása, azaz már ott láthattunk valamire való autómodelleket. A San Andreasban tovább finomították ezeket, soha egyetlen részben sem voltak annyira jól megtervezett és kivitelezett modellek, mit ebben. Találhatunk motorokat, cabriokat, igazi sportautókat, szolidabb családi autót, traktort, aratógépet, persze utóbbi kettőért ki kell mennünk a városból vidékre. Csak mindenkit nyomatékosan kérek: az aratógéppel ne menjen emberek közé! Én próbáltam: 2 napig nem tudtam aludni. Apropó vidék: eddig megszokhattuk, hogy a játéktér városhatártól városhatárig tart. A San Andreas játéktere minden eddiginél nagyobb. Négy óriási városrészt találhatunk a térképen, amiket autópályák és vidéki utak kötnek össze. Vidéken sem kihalt az élet, találhatunk elhagyott szellemvárosokat, tanyákat, gazdaságokat, kisebb falukat, ahol ugyan úgy lehetnek számunkra érdekes dolgok, mint a nagyobb városrészekben.


GTA: San Andreas teszt - 6. kép

CJ-t(a főhősünket) saját magunk alakíthatjuk. Van egy kis indikátorunk, ami azt mutatja, hogy hogyan áll a kondink, milyen az állóképességünk, mennyire vagyunk vonzóak a gyengébb nem számára. A cél persze az, hogy minden értéket minél magasabbra tornázzunk. A kondi esetében ez szó szerint így is van, hiszen a body buliding teremben kell elérnünk a kívánt hatást. A város több pontján is találunk ilyet, és miután bementünk több különböző kondigépet tudunk használni. Legtöbbjük nagyon egyszerű: fekve nyomás, kerékpározás, kézisúylyzózás stb. Ha sokat törődünk a testünkkel, akkor láthatóan megnőnek izmaink, CJ nagyobb darab lesz, ha viszont állandóan csak a kajáldában ülünk(és sokat eszünk, amitől viszont jobb lesz az állóképességünk), akkor elhízunk, és akkora mellünk lesz mint a nők legtöbbjének. Mondanom sem kell, hogyha ez így van, akkor kisebb lesz a varázserőnk, nem tisztelnek minket annyira, nehezebb lesz barátnőt keresni, és amúgy is, nem tudunk olyan messzire sprintelni. Tehát mindent össze kell hangolnunk, hogy a legjobb formában lehessünk. A város különböző részein ruhaboltokat is találunk, legalább ötféle stílusnak megfelelően. Ezek közül sem mindegy, hogy milyen ruhát veszünk meg, ugyani vannak olyanok, amikben nem mutatunk túl jól mások szemében. Így nem övez bennünket akkora tisztelet, ami minél nagyobb annál erősebb, nagyobb csapatot tudunk verbuválni magunknak a "tesókból".


GTA: San Andreas teszt - 7. kép

A küldetések legtöbbje fantasztikusan igényes. Olyan felvezető jelenetek vannak, mintha a moziból lépett volna ki, valamelyik híres rendező kezei közül. Profi munka, nem is véletlenül, hiszen a fejlesztés során nagyon is odafigyeltek a Rockstarosok, hogy silány termék nem hagyhatja el a stúdiót. Gondolok itt arra, hogy a hangokat híres színészek, énekesek kölcsönözték a karaktereknek, valamint a jelenetek koreografálását is profikra bízták. Ebben a tekintetben teljesen elégedettek lehetünk. Akkor miben nem? Jöjjenek a hibák. Habár a grafika a harmadik résztől kezdve a Vice City-n keresztül a San Andreasig érezhetően javult, még mindig ugyan azt a motort használja. Leszögezném, hogy a grafika nem rossz, de a mai követelményeknek már nem felel meg. A legvitathatóbb pontok a karaktermodellek és a tárgyak modelljei. Igen-igen, jogos, hogy egy várost kellett lemodellezni, ahol sok a járókelő, és egyéb tereptárgy, viszont gépünk teljesítménye korlátozott, de akkor sem az igazi.


GTA: San Andreas teszt - 8. kép

Főleg azért sem jogos a gyenge modell, mert ha végignézünk egy utcán, akkor a program nem rajzolja ki az utca végéig található járókelősereget, hanem csak egy bizonyos látóhatáron belül. A fegyvermodellek sem lettek eltalálva. Látszik ugyan rajtuk, hogy milyen típusok, nem arról van szó, csak nem eléggé részletesek, valamint ott a torkolattűz, ami szintén elég bénácskára sikeredett. Nem igazán értem, hogy miért, ugyanis egy ilyet megcsinálni manapság nem nagy dolog. Nem tetszett az sem, hogy egyszerűen túl rövid a játék. Ha a fő küldetésekre koncentrálsz akkor pillanatok alatt azon kapod magad, hogy vége. Nem véletlenül említettem, hogy vannak fő küldik, nagy logikával kitalálható, hogy vannak mellék küldik is. Amikor végeztem a játékkal, és megtekintettem a befejező videót, akkor ránéztem a kis mérőre, ami azt mutatja, hogy az egész játékból mennyi van még hátra. Meglepődve tapasztaltam, hogy 58%-on áll a mutató, azaz majdnem a felét a játéknak a mellék küldik teszik ki.


GTA: San Andreas teszt - 9. kép

Mit lehet elmondani egy ilyen nagyszerű játékról? Azt, hogy kell. Általában nem jellemző rám, hogy hosszú időn keresztül leköt egy játék, de a GTA ilyen. Szinte minden nap beugrok egy kicsit autózni a városban, vagy kiugrok a reptérre és mindig érnek meglepetések. Ez lehet egy beszólás az utcán, egy jól sikerült ugratás bármi kicsinek látszó dolog, ami feldobja a hangulatod. A GTA félelmetesen jó ebben. Ha már az első sorokban azt mondtam, hogy számítógépes játék szaga van az első részeknek, akkor illik, így a végén megmagyaráznom, hogy miért mondtam ezt. Amiben nagyot alkotott a Rockstar, hogy részről részre fejlesztett minden apró mozzanatot. Immáron elérték, hogy nem is játszunk, hanem egy filmbe csöppentünk bele, már-már szerepjáték lesz belőle akció keretek között. Nem tudom, hogy mit jelent ez az új kategória, de kell. Mindenképpen kell ez, kell a folytatás, kell ameddig élünk.

GTA: San Andreas / Tesztplatform: PC

kihagyhatatlan!
  • Stílus: TPS
  • Megjelenés: 2005. július 06.
  • Ár: 4.969 Ft-tól
  • Multiplayer: nincs
  • megunhatatlan
  • filmszerű
  • teljesen új műsorkínálattal rendelkező rádiók
  • iszonyú rövid
  • korszerűtlen grafika
  • Hang
    10
  • Grafika
    7
  • Játszhatóság
    10
  • Hangulat
    10
9.3
1017 hozzászólás

Vendég

19 éve, 5 hónapja és 7 napja

mi a ****om az a jurassic park

válasz erre

Vendég

19 éve, 5 hónapja és 7 napja

nekem a sanandrease van meg és most raktam rá az autokat.

válasz erre

Vendég

19 éve, 5 hónapja és 8 napja

nekem megvan a vice city de lekellett törölnöm!kár pedig jó volt!és most a sanandrast keresem!!!!

válasz erre

Vendég

19 éve, 5 hónapja és 16 napja

a vice city jóóóóóóóóó és kész akinek nem tetszik bujjon el

válasz erre

Vendég

19 éve, 5 hónapja és 22 napja

Helló! a vice cityhez a pizzadox-al lehet pénzt csinálni! ha beírod a google-be hogy \\\"pizza dox\\\" onnan le tudod tölteni! a leírás benne van a fájlban angolul

válasz erre

Vendég

19 éve, 5 hónapja és 22 napja

Helló! a vice cityhez a pizzadox-al lehet pénzt csinálni! ha beírod a google-be hogy \"pizza dox\" onnan le tudod tölteni! a leírás benne van a fájlban angolul

válasz erre

Vendég

19 éve, 5 hónapja és 23 napja

Nem tudja valaki hol lehet letölteni a Gta San Andreas Jurassic Parkot?

válasz erre

Vendég

19 éve, 5 hónapja és 26 napja

GTA VICE CITY

THUGSTOOLS - összes 1-es szintű fegyver
PROFESSIONALTOOLS - összes 2-es szintű fegyver
NUTTERTOOLS - összes 3-as szintű fegyver
ASPIRINE - teljes egészség
PRECIOUSPROTECTION - teljes páncél
FANNYMAGNET - mágneses nő (a nők követni fognak)
YOUWONTTAKEMEALIVE - magasabb körözési szint
LEAVEMEALONE - a körözési szint 0-ra csökkentése
ICANTTAKEITANYMORE - öngyilkosság

Karakter külső (skin) kódok:
DEEPFRIEDMARSBARS - kövér test
PROGRAMMER - vékony kezek és lábak
STILLLIKEDRESSINGUP - külső megváltoztatása véletlenszerűen
CERTAINDEATH - cigi a szájban
CHEATSHAVEBEENCRACKED - Ricardo Diaz külső
LOOKLIKELANCE - Lance Vance külső
MYSONISALAWYER - Ken Rosenberg külső
ILOOKLIKEHILARY - Hilary King külső
ROCKANDROLLMAN - Love Fist tag külső (Jezz Torrent)
WELOVEOURDICK - Love Fist tag külső (Dick)
ONEARMEDBANDIT - Phil Cassidy külső
IDONTHAVETHEMONEYSONNY - Sonny Forelli külső
FOXYLITTLETHING - Mercedes külső

Jármű kérő kódok:
PANZER - megjelenik egy tank
TRAVELINSTYLE - megjelenik egy Bloodring Banger
GETTHEREFAST - megjelenik egy Sabre Turbo
THELASTRIDE - megjelenik egy halottaskocsi
ROCKANDROLLCAR - megjelenik egy limuzin
RUBBISHCAR - megjelenik egy szemetes kocsi
BETTERTHANWALKING - megjelenik egy golfkocsi

Kocsi kódok:
BIGBANG - a közelben felrobbannak a járművek
MIAMITRAFFIC - agresszív forgalom
AHAIRDRESSERSCAR - az összes kocsi rózsaszínű lesz
IWANTITPAINTEDBLACK - az összes kocsi fekete lesz
COMEFLYWITHME - repülés
GRIPISEVERYTHING - jó tapadás
GREENLIGHT - az összes közlekedési lámpa zöldet mutat
SEAWAYS - a kocsi megy a vízen
WHEELSAREALLINEED - csak a kerekek látszanak
LOADSOFLITTLETHINGS - sportkocsi nagy kerékkel
GETTHEREQUICKLY - gyorsabb a kocsi
GETTHEREVERYFASTINDEED - még gyorsabb a kocsi
GETTHEREAMAZINGLYFAST - nagyon-nagyon gyors a kocsi

Időjárás kódok:
ALOVELYDAY - tiszta idő
APLEASANTDAY - kicsit felhős idő
ABITDRIEG - felhős idő
CANTSEEATHING - ködös idő
CATSANDDOGS - viharos idő

Egyéb kódok:
LIFEISPASSINGMEBY - gyorsabban telik az idő
ONSPEED - gyorsabb játék
BOOOOOORING - lassabb játék
FIGHTFIGHTFIGHT - agresszív gyalogosok
NOBODYLIKESME - mindenki meg akar ölni téged
OURGODGIVENRIGHTTOBEARARMS - a gyalogosoknak fegyverük van
CHICKSWITHGUNS - csak a női gyalogosoknak van fegyverük
CHASESTAT - statisztika
AIRSHIP - lehet repülni a hajókkal is


GTA SAN ANDREAS

LXGIWYL - Fegyver csomag 1, zsenge eszközök
KJKSZPJ - Fegyver csomag 2, profi eszközök
UZUMYMW - Fegyver csomag 3, legsirályabb eszközök
HESOYAM - Élet, páncél, $250
OSRBLHH - Megnöveli a körözöttségi szintet két csillaggal
ASNAEB - Törli a körözöttségi szintet
AFZLLQLL - Napos idő
ICIKPYH - Még naposabb idő
ALNSFMZO - Változó idő
AUIFRVQS - Esős idő
CFVFGMJ - Ködös idő
YSOHNUL - Gyorsabban múlik az idő
PPGWJHT - Gyorsabb játékmenet
LIYOAAY - Lassabb játékmenet
AJLOJYQY - Járókelők egymást támadják
BAGOWPG - Kókusz lesz a fejeden
FOOOXFT - Mindenki felvegyverkezik
AIWPRTON - Rhino
CQZIJMB - Bloodring Banger
JQNTDMH - Rancher
PDNEJOH - Racecar
VPJTQWV - Racecar
AQTBCODX - Romero
KRIJEBR - Stretch
UBHYZHQ - Trashmaster
RZHSUEW - Caddy
CPKTNWT - Minden kocsi felrobban
XICWMD - Láthatatlan autók
PGGOMOY - Tökéletes kezelhetőség a járműveknek
SZCMAWO - Öngyilkosság
ZEIIVG - Minden lámpa zöld
YLTEICZ - Agresszív autósok
LLQPFBN - Pink traffic
IOWDLAC - Black traffic
AFSNMSMW - Boats fly
BTCDBCB - Fat (háj)
JYSDSOD - Max Muscle (izom)
KVGYZQK - Skinny
ASBHGRB - Elvis mindenütt
BGLUAWML - Gyalogosok megtámadnak rakétavetővel
CIKGCGX - Tengerbuli
MROEMZH - Banda tagok mindenütt
BIFBUZZ - Banda tagok uralják az utcákat
AFPHULTL - Ninja Theme
BEKKNQV - Slut Magnet
BGKGTJH - Csak ócska autók az utakon
GUSNHDE - Csak luxus verdák az utakon
RIPAZHA - Repülő autók
JHJOECW - Huge Bunny Hop
JUMPJET - Hydra
KGGGDKP - Vortex Hovercraft
JCNRUAD - Ütközöl és robbansz
COXEFGU - Minden autó NO2-vel
BSXSGGC - Cars Float Away When Hit
XJVSNAJ - Mindig éjfél
OFVIAC - Narancségbolt 21:00
MGHXYRM - Villám
CWJXUOC - Homokvihar
LFGMHAL - Giga nagy ugrás
BAGUVIX - Örökélet
CVWKXAM - Soha nem fogy el a levegőnk (víz alatt)
AIYPWZQP - Ejtőernyő
YECGAA - Jetpack
AEZAKMI - Soha nem köröznek
LJSPQK - Hat csillagos körözöttségi szint
IAVENJQ - Giga nagy ütés
AEDUWNV - Soha nem leszel éhes
IOJUFZN - Riot Mode
PRIEBJ - Funhouse Theme
MUNASEF - Adrenalin mód
WANRLTW - Kifogyhatatlan lőszer
OUIQDMW - Pontos célzás járműről is
THGLOJ - Kisebb forgalom
FVTMNBZ - Csak vidéki járművek
SJMAHPE - Recruit Anyone (9mm)
BMTPWHR - Vidéki gyalogosok és jármávek, 2 fajta uncsi ruhában
ZSOXFSQ - Recruit Anyone (Rockets)
OGXSDAG - Max Respect (tisztelet)
EHIBXQS - Max Sex Appeal (nemi vonzalom)
VKYPQCF - Taxik NO2-vel
NCSGDAG - Hitman In All Weapon Stats
VQIMAHA - Minden vezetési képességünk maxra ugrik
OHDUDE - Hunter
AKJJYGLC - Quad
AMOMHRER - Tanker Truck
EEGCYXT - Dozer
URKQSRK - Stunt Plane
AGBDLCID - Monster

válasz erre

Vendég

19 éve, 5 hónapja és 26 napja

király a san andreas

válasz erre

Vendég

19 éve, 6 hónapja és 2 napja

nem tudtok a vice cityi hez pénz kodot szerezni?

válasz erre

marco

19 éve, 6 hónapja és 9 napja

Vendég írta:
Kösz csak az a baj hogy azt hol lehet beállítani? És szerintem az miat van hogy kódott irtam be!!!! kár bedig nagyon király játék lenne
Hát én már iszonyat régen GTA-ztam (hmmm... pedig az egyik kedvencem, elő kéne kapni...), de szerintem F1, vagy ESC segít... Nézd meg az opciókban, hogyan váltasz nézetet.
Ha pedig kódtól van a dolog, akkor bíráld felül - vagy írd be újra a kódot, vagy egy ugyanarra a funkcióra vonatkozó másik kódot írj be.

válasz erre

Vendég

19 éve, 6 hónapja és 10 napja

Kösz csak az a baj hogy azt hol lehet beállítani? És szerintem az miat van hogy kódott irtam be!!!! kár bedig nagyon király játék lenne

válasz erre
78798081828384a(z) 85 -ből
GTA: San Andreas
4.969 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profilja