Gran Turismo teszt

/>Szerencsére nem így történt, túlzottan pesszimisták voltunk, jócskán késve bár, de törve nem, rajtrácsra állt a végtermék, rengeteg órányi nyüstölés után pedig összeállt egy szilárd vélemény a simán csak Gran Turismo (régebben Gran Turismo Mobile) névre keresztelkedett műről. A Gran Turismo a tartalmát tekintve nem szenvedett csorbát, a hordozható kivetülést gyakorlatilag nyugodt szívvel tekinthetjük a PlayStation 2-es Gran Turismo 4 portabilizált változatának, ugyanis hoz mindent, amit a nagy testvér hozott pár évvel ezelőtt. A grandiózus, nyolcszáz autóból álló járműpark már önmagában hevesebb, szaporább kalapálásra serkenti az autók elhivatott szerelmesinek szívét, de ha még ehhez azt is hozzávesszük, hogy harmincöt pályán róhatjuk a köröket, akkor valóban helyre kell csattintani a lepotyogó állkapcsokat, hiszen az összes korábban megismert ring visszaköszön, beleértve a rally-s, erdős, városi, és havas helyszíneket. A játék a megszokott módon egy erős videóval nyit, ettől kezd csak igazán fröcsögni az adrenalin, a versenyimádók ereibe. Miután sikerült felfokozni a kedélyállapotot, a főmenüből máris a Single Player opcióra bökhetünk, ahol a gépi ellenfelek ellen állunk rendszerint rajthoz. A jól bevált karrier módról fájó szívvel kell lemondanunk, nem került bele a lehetőségeit tekintve jócskán megszabdalt konverzióba.

Már itt is feltűnhet, hogy bár az orbitális tartalmat igen, a menürendszert nem a nagy testvértől örökölte a zsebverzió, sokkal egyszerűbb a felépítése, áttekinthető, és abszolút letisztult. A szingli módozatban sem tart fel minket a játék, csupán három beállítást kér, mielőtt füstölgő gumikkal és lóerők sokaságától duzzadó, felhördülő motorokkal a pályára engedne. Először megválasztjuk, hogy az idő ellen szeretnénk-e körözgetni, vagy éles versenyben mérkőzünk a három gépi ellenféllel, esetleg a driftelési technikánkat csiszolgatnánk inkább. Amint ezzel végeztünk, egy már meglévő autót szelektálunk a garázsból a sofőr alá, majd ezt követően jöhet a pálya kiválasztása. Ha megvan, ezzel végeztünk is, az OK gombra klikkelve indíthatjuk a beállításainknak megfelelő futamot. Egyszerű ez, mint a pofon, szükség is van az instant megvalósításra, tekintettel arra, hogy ez mégiscsak egy zsebkonzol, amit a felhasználók nagyrészt útközben, néha sietősen nyúznak buszokon, vonatokon, repülőkön, vagy bárhol a világban. A garázsban álló autók kiválasztásánál módunkban áll elvégezni néhány gyorstuning módosítást (Quick Tune) a verdán, illetve ki-be kapcsolgathatjuk a vezetést segítő funkciókat (Car Options). Ezek alapból aktívak, ilyen beállítások mellett a vezetési élmény enyhén árkádos, inaktívvá tételük után pedig megduzzad a játék szimulációs vénája és a verdák viselkedése elkezdi leutánozni a valódi társaikét.

A kezdők az autók opcióit lehetőség szerint ne nagyon kalibrálják el, a haladóknak és a profiknak ellenben javallott ezek manipulálása, amennyiben a Gran Turismo nyújtotta realizmusra törekednek, kikapcsolhatják a kipörgés gátlót, a vezetési fizikát standard-ről professional-ra lökhetik, valamint levehetik a pályákra vetített segédcsíkot. Innen kezdődnek a keményebb kihívások. A szingli mellé ad-hoc multiplayer-t programoztak a Polyphony Digital-os fiúk, nincs mód a világhálós összecsapásokra, barátokra leszünk utalva minduntalan. Nem maradt ki a közkedvelt jogosítványos rendszer sem a képletből, csak ezúttal másként hívják (Driving Challenge), és nincsenek kapcsolatban a szingli szekcióval, tehát a játék nem köt különféle minősítésekhez, mivel az átirat nem kapott karrier móduszt, az érmeket saját szórakozásunkra gyűjtögethetjük benne, nem mellesleg továbbra is kiváló alkalom a különféle kategóriájú autók vezetésének és manővereinek elsajátítására. A rendszer egy az egyben megegyezik a korábbi részekben prezentált licence módozattal, de most nem gyűjtünk tényleges jogosítványokat, viszont kemény pénzösszegeket igen, annak függvényében, hogy arany, ezüst, vagy bronzérmet érdemeltünk-e ki a tradicionálisan szigorúra szabott időkorlátok teljesítésekor.

A pénzt autókra költhetjük el és mivel a Gran Turismo nyolcszázat hordoz magában belőlük, soha sem fog huzamosabb ideig a kasszában halmozódni az anyagi tőke, mindig lesz mire kiszórni a kincstár tartalmát, az értékes Credit-et. A Ferrari Enzo például kereken egymilliós összeg, de a Formula 1-es gépet nyolcszor ennyiért tehetjük a virtuális istállónkba. Gépcsodákat venni a Dealerships menüben tudunk, de érdekes módon adott napokon csak adott gyártóktól boltolhatunk kocsikat, ez mintha egy random rendszerben működne. A játék továbbra is napokban számlálja a versenyzéssel eltöltött időket, persze nem real time-ban teszi, itt viszont jelentősége lesz, pontosan az imént említett korlátozás miatt. Néha érdemes meglátogatni a Status Report menüpontot, ahová a gép milliónyi statisztikai adatot rögzít, tart nyilván, megjeleníti az addig levezetett összes távot, a megnyert érmeket, a megvásárolt autókat, a szingli és multiplayer győzelmeket, a teljes kredit összeget és a versenyeseményeket. Jóllehet, nagyon vártuk az első mobilizált Gran Turismo-t, mégis tartottunk attól, hogy a PlayStation Portable nem lesz elegendő az elvárt élmény leszállításához, a magas grafikai színvonalhoz és az akkurátus vezetési élményhez szokott szervezetünk élvezeti küszöbe magasan van, csakúgy, mint a Polyphony Digital-lal szemben támasztott elvárásaink. Fellélegezhetünk, Kazunori-ék példásan vették az akadályokat.

Nem újítottak, nem cifráztak, fogták és kisebb-nagyobb módosításokkal átpakolták a Gran Turismo 4-et a PlayStation 2 pöttöm tervérére. Ezt leginkább a grafikai körítés bánta meg, de legyünk őszinték, ilyen színvonalat pár éve álminkban sem vártunk el a tenyérkonzolunktól. Nem ennyire gyengét, ennyire professzionálist, mert erre más jelzőt hirtelen szótárból sem tudnék keríteni. Egy rendkívül példás iparos munkával átkonvertálták a pályákat és az autókat, előbbieket szinte milliméter pontosan sikerült lehozniuk kicsibe, minden a korábbi formájában pompázik, leszámítva a gyengébb hardveri képességek miatt, felbontásilag lerontott textúrákat, és nyilván a tükröződő felületek sem tudnak úgy csillogni, áttetszeni, mint a PlayStation 2-es harmadik és negyedik részben. Ellenben a frame rate bámulatosan stabil lett, betartották a szavukat, a masina tényleg képes a konstans hatvan képkocka/másodperces frissítésre, ennek következtében a látvány folyékony, gördülékeny, pont olyan, mint a nagykönyvi példa, a széles körökben imádott big brother. Az autók kivitelezésébe nem tudok belekötni, kerekek, csinosak, pofásan festenek. A stabil grafikának és a folytonosságnak áldozatai is vannak, konkrétan például háromra redukálták a versenytársaink számát, így összesen, velünk együtt négy autó áll rajtvonalra minden futam előtt, és a fényezett kasztnik sem tükrözik valós időben a tájat, ezt a csorbát szintén elszenvedte a látvány, mindent egybevetve azonban ezek nem olyan feltűnő esztétikai problémák a gépezet relatív kisméretű képernyőjén.

A Gran Turismo 3 és a 4 híres volt a pazar poreffektjéről, amit a készítők ezúttal sem hanyagoltak el, ha terepen megyünk, annak komoly látványbeli következményei vannak, sűrű, olykor csaknem átláthatatlan pamacsok gomolyognak a szélsebesen suhanó autók kerekei nyomán, néha még hibára is ösztönöznek minket, ha az előttünk haladó által felvert porfelhőben vagyunk kénytelenek huzamosabb ideig manőverezgetni. A versenyek után visszanézhetjük a futamokat, sőt, el is menthetjük azokat későbbi kielemzésre, vagy csak egy sima gizdázás céljából, ezek lejátszására egy külön galériát találunk a játék főmenüjének ízléses ikonjai között (Gran Turismo Theater). A kameranézetekből négyet használhatunk játék közben, egyet a lökhárítóra szereltek (ilyenkor csak a pályát látjuk, teljes panoráma), egyet a műszerfalra (mintha az autóban ülnénk, de a kormányt nem látjuk), egy közelről, egy pedig távolabbról követi az eseményeket. Replay-ek alatt ez kettőre redukálódik, van egy lökhárítós nézet, valamint egy pontrögzített alternatíva. Egy PlayStation 2-es, majdnem direkt portot nem kimondottan hálás tesztelni, ugyanis az ember képes úton-útfélen a számára jól ismert alapanyaghoz méregetni a cuccot, pedig nem feltétlenül helyes dolog ez a szemléletmód, figyelembe véve, hogy a tenyérgépezet nem rendelkezik olyan technikai adottságokkal, mint a PlayStation 2.

Nagyobb vizuális sokkot nyilván azok fognak elszenvedni, akiknek ez az első találkozásuk a Gran Turismo-val, esetleg kihagyták a kettes PléjStáció két epizódját és csak az első JátékÁllomás részeit őrzik emlékeikben. Számukra a Gran Turismo külleme igen erősnek fog hatni, a sokat látott gamereknek pedig többnyire úgyis csak egy butított átirat marad, annak viszont kiváló. Azzal a bután csengő kijelentéssel, hogy ez a játék nem PSP-re való, nem vagyok hajlandó egyetérteni, hiszen mindene megvan a Sony handheld-jének ahhoz, hogy egy ilyen volumenű játékot megvalósítsanak, majd kisebb kompromisszumokkal élvezzenek rajta. Van tű éles kijelző, elég kakaó a gépben, hogy simán és korrekt grafikával prezentálja a tartalmat, két fontos dolog viszont nincs, akkurátus, nagyobb holtjátékú analóg kar és analóg gomb a finomabb gázadás számára. Sajnos ezen hiányosságok a professzionális vezetés élményét rontják, mert sem irányban tartani nem lehet olyan pontossággal, mint a komolyabb karral ellátott asztali gépeken az autókat, sem a gyorsulás mértékét nem tudjuk fokozatosan befolyásolni, ami sokszor a hirtelen fröccs miatt kifarolásokat, elpörgéseket eredményez. Ezt kompenzálandó, teljes rátenyerelés helyett a gyors gombnyomogatással lehet némileg szabályozni a sebesség növelést mértékét, de az hírül sem olyan, mintha ezt is sokfokozatú analóg technikával kivitelezhetnénk.

Szívem szerint ezt nem rónám fel a Polyphony Digital-nak, hiszen ők láthatóan maximálisan kihasználták a hardver nyújtotta adottságokat, egyszerűen csak a masina nem biztosít olyan játékvezérlési feltételeket, amilyeneket a PlayStation 2-n megszokhattunk Gran Turismo-zás közben. Hiába az instantságra való törekvés a játék felépítésében, ez egy komoly szimuláció, valósághű vezetési modellel, így nyugodt körülményeket és koncentrációt igényel, nem az a tömegben, mozgó járműveken maximálisan kiélvezhető produkció. Míg egy Burnout-ot, vagy egy Ridge Racer-t bárhol lehet sikerrel nyúzni, addig a Gran Turismo-hoz sokkalta jobban szükséges elmélyülni, lévén, hogy jól vezetni benne, főként segítségek nélkül, komolyabb odafigyelést követel meg. A miniatürizált Gran Turismo a platform legkiforrottabb verseny szimulátora, keresve sem találunk nála jobbat, kérdés persze, hogy akarunk-e egy ilyen kifinomult cuccot a zsebgépezetünkre. A tartalom tényleg grandiózus, fantasztikus, hogy csaknem minden ráfért a negyedik részből, amely a PlayStation 2 esetében már dupla rétegű DVD korongon terpeszkedett, de a srácok megcsinálták, még ha több mint öt esztendőre is volt szükség hozzá. Grafikailag ezen a platformon úgyszintén a legjobbak között a helye, kevésbé csilli-villi, mint például a Namco, Ridge Racer-e és nem is nyújt olyan sebességérzetet, mint egy Burnout, vagy egy OutRun-féle száguldozás, de ezen tulajdonságait szintén a nagy testvértől örökölte, amivel számolnak a sorozat rajongói és így ünneplik körbe, ahogy van.

Mindent egybevetve a Gran Turismo útközben is nyújtja azt az érzést, mint büszke elődei, kihoztak mindent a gépezetből, hibátlan képfrissítési rátát, trillió autót, rengeteg változatos versenypályát, visszajátszásokat, kalibrálható autókat, egyszóval mindent, amit csak elvártunk, sőt, talán még annál is többet. Jó lett volna legalább kétszer ennyi autó ellen versenyezni, jó lett volna, ha többféle lehetőséggel párnázzák ki, mondjuk egy komplett karrier móddal, és szintén jó lett volna, ha esetleg kapunk néhány friss tartalmat a kivétel nélkül régi pályák helyett, esetleg mellé. Így kaptunk egy a PlayStation Portable képességeihez mérten nagyszerű átiratot a zsebbe a Gran Turismo 4-ről, ami sokaknak több is, mint elegendő lesz, de talán sokaknak kevésbé. Az időzítés egyébként remekebb sem lehetett volna, hiszen világszerte azonos napon rajtolt el a PSPgo-val, lemezes és letölthető változatban egyaránt, így még több játékos kóstolhat bele a mobil versengés örömeibe. Egyet bátran kijelenthetek. A Gran Turismo ezen a konzolon is Gran Turismo, méghozzá tekintélyén csorbát nem szenvedő, ez pedig jelentse azt, hogy a legkiválóbb szimulátor, a kategória abszolút királya, de nem a legkiválóbb versenyjáték, a nem megrögzött szimulátor, esetleg franchise fanatikusoknak azért volna másik javaslatom, például a következő PSP-s tesztünk tárgya, a MotorStorm: Arctic Edge. Megérte kivárni azt a több mint fél évtizedet a bejelentés óta, erős darab és becsüljük meg, mert nem mostanában fognak erre a gépre ehhez hasonlóan professzionális művet faragni. Éljen a Polyphony és éljen a Digital.



#tv#