Grand Theft Auto IV teszt

Konzolokon már bizonyított (PS3: átlagosan 97,4%, X360: 96,6%) az év korábbi szakaszában, Yoyo kollégám is 10/10-re értékelte cikkében, és csak szuperlatívuszokban tudott nyilatkozni az aprólékos megoldásokról és a szerteágazó lehetőségekről. Ha eddig még nem volt szerencsétek az említett irományhoz, akkor most mindenképpen pótoljátok be ezt a mulasztást, ugyanis jelen sorok csak azzal együtt fognak teljes egészet alkotni. Az előttünk álló PC-s tesztben elsősorban arra kerül a hangsúly, hogy miben tér el konzolos testvéreitől, mely elemek lettek jobban, esetleg rosszabbul kimunkálva.


Bizonyára mindannyian értesültetek már a PC-s GTA IV körül kirobbant botrányokról, úgymint "Paks nem elég neki" szindróma és a játékélményt megzavaró bogarak sűrű felbukkanása. Ennek tudatában nem kicsit meglepőek a neves külföldi (és hazai) gamer oldalak által bőkezűen szórt 90+-os értékelések. Ismét a valaki hazudik tipikus esete lépett fel. Vajon a kollégák hipnotikus állapotban ragadtak tollat, netalán a vásárlók haluzták a hibajelenségeket? Vagy nincs is semmi összeesküvés a háttérben, hanem a produktum tényleg minden porcikájában tökéletes az ismert problémákon kívül? Ez olyan kérdés, amelyre mindenkinek magának kell felelni. Mi csak annyit segíthetünk ebben, hogy leírjuk a saját véleményünket - amely a nyilvánvaló pozitív tulajdonságok mellett igyekszik bemutatni az árnyékos oldalt is -, hogy eggyel több minta alapján tudjatok dönteni: "kell nekem ez a polcomra vagy sem?"

Már a telepítés sem volt komplikációmentes. Az első lehetséges buktatón sikerült nagyot hasalni, bár ez nem a játék sara: nem ismerte fel a lemezt az optikai meghajtó. Látott már egyet s mást a drága, a CD-kkel már régóta nincs közeli barátságban, de a DVD-ket egy kis simogatás hatására mindig megette. Eddig a pillanatig. Könyörgés, fenyegetőzés ("5 kilós kalapáccsal verlek szét, tee!") nem használt, kénytelen voltam szobatársam egységéhez folyamodni, amellyel egy csapásra sikerült felülkerekedni a nehézségen.

A lemez pörög, feltűnik az install menü. Betűk helyett négyzetekkel és más furcsa krikszkrakszokkal. A jelenség a szétkürtölt hibák csoportjába tartozik, így nem taglózott le, mindenesetre azonban nem vet túl jó fényt egy AAA kategóriás alkotásra, ha a telepítő programja összetűzésbe keveredik az összes, nem támogatott nyelvet használó Windows operációs rendszerrel. Szerencsére a további ablakokban már emberi nyelven társalog, így megtudhatjuk többek között azt, hogy még sokáig kell malmoznunk a gép előtt, mire startolhatunk Liberty City-ben, mivel 15GB adat mozgatása nem két perc, másrészt húszmillió egyéb alkalmazást is kénytelenek leszünk felhúzni, hogy egyáltalán elinduljon a játék.

És most nem csak hasraütésszerűen mondtam egy nagy számot, a valóság igencsak közelíti ezt az értéket. Komolyan, nem futottam még bele ilyen alkotásba, ami ennyi külső cucc birizgálását igényelte volna a normális működéséhez. Frissíts DirectXet, NET Frameworköt, MS Games for Windows Live-ot, és még itt van a Rockstar saját adatgyűjtő csodaszolgáltatása, a Rockstar Games Social Club, amelynek ráadásul futnia is kell, ha bele kívánunk bújni Niko bőrébe. Nem rémlik tisztán, hogy ennyiből áll csak a lista (egy kódot tuti be kellett vésni valamikor), mert a harmadiknál elborította az agyamat a vörös köd, és kiestek történések. Az mindenesetre biztos, hogy Live account kell a multihoz, tehát ezt sem árt létrehozni (vagy előtúrni a süllyesztőből a már meglévőt), valamint a fejlesztők közösségi kreálmányában is kell egy profil, ha videót akarunk megosztani az internet népével, ráadásul a többjátékos módhoz ez is kötelező. Kedves.


Mikor végre azt hittem (én naiv!), hogy már semmi sem tántoríthat el Liberty City meghódításától: duplakatt az indító ikonon, rövid, ámde feszültségteljes várakozás, majd egy felugró ablak, amely ezt közvetíti barátságosan orcámnak: "Fatal Error". Ebben a szent minutumban fordultam le a székről röhögőgörcstől rángatózva. Pár perc kutakodás után kiderült, hogy az SP3 hiánya okozta a galibát, amely egyébként nem véletlenül nem kapott helyet eddig a merevlemezemen. Tehát következett még félórányi csíkbámulás, és végül, csodák csodájára, a 2-3 órás megfeszített munka elnyerte jutalmát: megjelent a képernyőn a GTA IV főmenüje. Ahol rögtön kapjuk is a baráti tanácsot: ha videót kívánunk netre juttatni, akkor erősen szükségünk lesz Flash Player 9-re. Remek.

A 'Start' opció kiválasztása előtt érdemes ellátogatni a grafikai beállításokhoz, ahol a nem mindennapi látványosságot egy csúszkával egybekötött számláló adja. Az utóbbi mutatja, hogy videokártyánk memóriakapacitásának éppen mekkora hányadát használjuk fel, ha növeljük a csúszkát, amely a látótávolságot reprezentálja. 59-ig bírtam feltornászni (a 100-ból), ekkor fogyott el a rendelkezésre álló 512MB RAM. Tehát a program saját bevallása szerint is zabálja a videomemóriát. Pozitívum, hogy így legalább nyilvánosan világba kiáltják, hogy elfeledték az optimalizálás gyönyörű művészetét.


Az események egy olyan jelenettel indulnak be, amelynek hatására a "gyermekek szellemi fejlődését szem előtt tartó aktivisták" gépfegyverrel rontanának a készítők főhadiszállására, hogy ott véres tömegmészárlást rendezzenek. Az ehhez hasonló képektől GTA a GTA és nem véletlenül szerepel a diszkeken egy 18-as szám. Néhány pillanat múlva feltűnik főhősünk, Niko Bellic, a szerb származású egykori katona, majd pedig begördül a képbe unokatestvére, Roman is, akinek a szárnyai alatt kezdjük el a barátkozást az "amerikai álommal". Niko egyáltalán nem az a hagyományos hőstípus, akiket megszokhattunk a szórakoztatóiparban. Mogorva külseje sötét múltat sejtet, és a párbeszédekből kitűnik, hogy korántsem nyűgözte le annyira a 'csodálatos Újvilág', mint azt elképzelte. Éppen emiatt kedvelhetjük meg igazán, személye görbe tükröt tart az amerikai szokások, eszményképek elé. Nikóról és az egész korrekten alakuló történetről legyen elég ennyi, Yoyo kollégám elég bőven ecsetelte ezeket a részeket, minden szavával teljes mértékben egyet értek.

A PC-s verzió első speciális képessége, amellyel szembesülünk, az irányítás. Konzolról portolt játékok esetében ez mindig kulcstényező, sokszor ezen áll vagy bukik egy szoftver megítélése. Jelen esetben sem volt túl rózsás a kezdeti benyomás, leginkább a borzalmas szó különböző szinonimái cikáztak agysejtjeim között. Ennek megfelelően az első fuvar teljes káosz volt, már a jótékony feledés homályába vész, hogyan is élte túl az autó és a benne helyet foglaló személyek. Aztán döbbenten fedeztem fel, hogy egy USB-s rágcsáló is terpeszkedik az asztalon, és csak arra vár, hogy kezelésbe vegyem. Egér-billentyű kombóval már egyáltalán nem olyan vészes karakterünk terelgetése, bár bele kell rázódni. A kontroller jobb választásnak tűnik, de sajnos célszerszám híján nem tudtam kipróbálni. Az igazi kihívást az generálja, hogy a kamera teljesen függetlenül mozog emberünktől, így néha komoly koncentrációt igényel a helyes szögben való tartása. Aki azonban rászánja az időt a tanulásra, annak nem lesznek komolyabb irányításbeli kellemetlenségei a továbbiakban.

Kritikus pont a mesterséges intelligencia, amely az egekig emelheti a játékélményt, de jelentősen csorbíthatja is azt. A GTA IV esetében elég felemás a végeredmény, különösen a rend dicső őreinek tekintetében. A civilek nagyjából úgy viselkednek az élet minden területén, ahogyan elvárjuk tőlük, végzik a napi rutinjukat, ha fegyvert rántunk, mindent hátrahagyva menekülnek. Akadtak azonban furcsaságok is, például megdöbbentően nagy számban vágnak vissza tetteinkért. Ha kirángatjuk őket az autóból, akkor jobb azonnal a gázra taposni, különben nagy eséllyel az aszfalton találjuk magunkat, miközben szabályos ökölvívóállásban fölénk tornyosul a korábbi tulaj. Ha bántalmazunk egy, a gyengébbik nem képviselői közé tartozó egyedet, akkor rögvest 2-3 keményfiú rohan megvédeni, akik nem restek a fél városon keresztül üldözni, ha vagyunk olyan balgák, hogy gyalog menekülünk. Útkeresési algoritmusukban is adódnak bántó hiányosságok, de a legcsúnyább, hogy arrafelé nem nagyon szokás megállni, ha gyalogos kerül az úttestre, több tucatszor megesett, hogy kiálltam az út közepére, csókának bőven lett volna ideje a fékre taposni, de úgy gondolta, hogy kipróbálja "élőben" a GTA-érzést, ezért lazán felkent a szélvédőjére.


Térjünk is át a fakabátok esetére, akik hihetetlen mennyiségben cirkálnak az utakon. Érdemes jól megfontolni egy verda meglovasítását vagy más egyéb gonoszságot, mert nagy eséllyel van a közelben egy járőr, aki felfigyel az eseményekre, és elkezd üldözni. Ez az elején még szórakoztató, mivel alacsonyabb körözési fokozatoknál vihogva ki tudunk csúszni a markukból, de később már irritáló lesz, hogy folyton azért nem tudunk a dolgainkkal haladni, mert hajszolnak a zsaruk apróságokért. Emellett a hétköznapi eseteknél is teljesen véletlenszerűen reagálnak. Ha kamionnal koccolom meg az alattuk lévő szekeret, akkor nem kezdenek szirénázni, de ha a saját kategóriájukban versenyző járművel próbálok keménykedni, akkor rögtön rámindulnak. Megesett, hogy fegyverrel a kézben battyogtam a járdán, és nem reagáltak, de olyan is, hogy ők ütötték el az úttesten átsiető gyalogost, arról már nem is beszélve, hogy nyugodt mosollyal arcomon kötöttem el a rendőrség parkolójában álló járőrkocsit mindenféle következmény nélkül. Persze ezek csak kiragadott példák, de jóval többször fordulnak elő, minthogy szemet lehessen hunyni felettük.

Most következne az a rész, hogy lelkendezek a produktumba helyezett mobiltelefon nagyszerűségéről, ismerőseink fontosságáról és a velük való kapcsolattartási lehetőségekről, a taxizás hasznosságáról és élményéről, az elénk táruló autóparkról, a leírhatatlanul prímán kidolgozott, élő-lélegző városról, és a feledhetetlen pillanatokat nyújtó TV, internet és rádióadók (az orosz csatorna meghallgatása kötelező) nyújtotta szolgáltatásokról. De nem teszem, hiszen már megtette helyettem kollégám pár hónappal ezelőtt, és az ő szavainál keresve sem tudnék jobbakat összehozni a fenti komponensek jellemzésére.

Mindössze néhány gondolatot tennék hozzá. Liberty City-t elképzelhetetlenül ütősre hozták össze a fejlesztő arcok. Már csak ez elvinné a hátán az egész alkotást, tipikusan olyan elem, amelyet minden játékosnak egyszer látni kell. Bepattansz reggel a kabrióba, és végigautózol az ébredő városon. Hatalmas hangulatbomba, a legnagyobb, amelyet a GTA IV felkínál. Talán a felsőbbrendű hatalmak munkálkodásának köszönhető, de számomra egy komoly negatívum is köthető az előbb említett folyamathoz, mégpedig az unalom. Jól olvastátok, az unalom, amely a céltalanságból táplálkozik.


Remek, hogy vannak a sztorit előbbre lökő események, de ha ezeket kivesszük a pakliból, akkor kevés olyan dolog marad, amely hosszútávon leköti az embert. Kétszer-háromszor mókás végigjárni az összes bowlingtermet, kiskocsmát, randira hívni a csajokat, beugrani a sarki burgereshez egy menüre vagy csak belekocsikázni a naplementébe, de ezek egy idő után semmi újat nem tudnak mutatni, még a mészárlás is keserédessé válik, és ez a tény erősen öli az amúgy elsőrangúan megkomponált hangulatot. "Hiszen pont ez ellen találták ki a küldetéseket", szegezhetnétek nekem a nyilvánvaló tényt. Valóban, csakhogy nálam a program egy alkalmas minutumban úgy döntött, hogy nem enged tovább a főszálon, akármit is kövessek el, és mikorra ez tudatosult bennem, már - kis túlzással élve - ismertem a city összes zegét, no meg persze zugát. Vajon ez bug vagy fícsőr? Talán a jövő eldönti.

A fegyveres, illetve pusztakezes akcióval sem vagyok teljes mértékben elégedett. A bunyózást nehézkesnek éreztem, és elég sokáig kell ütni még egy vidéki örömlányt is, hogy sikerüljön megfektetni, és akkor még hol vagyunk a késsel hadonászó gengszterektől, akiket egyébként megfoszthatunk fegyverüktől, ami szimpatikus tervezői döntés. A lövöldözés valamivel jobban összeáll, de a túlcsorduló dinamizmus itt sem érhető tetten. A fedezékrendszer inkább jó, mint kiváló, és - a kameramozgatáshoz hasonlóan - szakszerű alkalmazása nem jön intuícióból. Mégis kénytelenek leszünk sűrűn használni, mert különben rövid úton vasbetonba harapunk, és a helyi kórházban kötünk ki. Nikóval ellentétben a civilek eléggé ragaszkodnak életükhöz, gyakran fordult elő, hogy nyaklövés után pihegtek egy kicsit, majd feltápászkodtak, de az sem volt példa nélküli, hogy 150-el telibekaptam őket, röppályára álltak, majd a szükségszerű landolás után a saját lábukon hagyták el a színteret. Habár, ha jobban belegondolunk, a hollywoodi filmekből ismeretes, hogy a 'Nagy Vízen' túl csak szuperhősök élnek, így mégsem olyan meglepőek a fentiek. A fegyverválasztékra egyébként nem lehet panaszunk, bár egzotikumot ezúttal nem markolhatunk meg, de kárpótolnak érte a földről összeszedhető, dorgálásra kiválóan alkalmas limlomok.

Nem mehetünk el szó nélkül a PC-s verzió hatalmas exkluzív tartalmának beharangozott videószerkesztő mellett. Játék közben az F2 leütésének hatására rögzítésre kerül a gombnyomás előtti pár tíz másodperc történése, majd a mobilunkban a megfelelő menüpontot kijelölve kerülünk át a szerkesztőbe, amelynek kezelése egyszerű, kellemes, ráadásul rendelkezik gyakorlatilag az összes beállítási, variálási és átszabási lehetőséggel, amelyekre egy kezdő filmes igényt tarthat. Kedvünkre vághatunk, beállíthatjuk a kamera helyzetét, nézőpontját, szögét, zenét, szöveget illeszthetünk a szimpatikus helyekre, és ez természetesen korántsem a teljes lista. A kész remekművet egy kattintással feltölthetjük a Rockstar Social Club TV oldalra, ahol ország-világ megcsodálhatja őket, és ha szerencsénk van, akkor kaphatunk egy felkérést, hogy ugorjunk már be Michael Bay helyére leforgatni a Transformers 3-at. Tehát minden szép és jó, de van egy picurka probléma. Három kipróbálás után már csak a valódi filmes vénával rendelkezőket fogja meghatni a beépített mozgókép-buheráló jelenléte. Szinte látszanak az izzadságcseppek, ahogy a kreatív elmék ott messze próbálnak valami nagyon eredetit kiötölni, amelyet büszkén hirdethetnek, mint exkluzivitást. Ha az erre fordított kapacitásukat a hibák kigyomlálására szánták volna, mindenki elégedettebb lenne.


Az egyjátékos rész kivesézése után nyergeljünk át a multiplayer örömökre. Online megjelenési formánkat módosíthatjuk, testreszabhatjuk. Játékmódból rengeteg féle várja, számos finomhangolási opcióval megfűszerezve, hogy beléjük merüljünk, és ezek többsége élvezetesnek is tűnne. Ha lenne elég játékos a szervereken. Sajnos azonban ez az alapvető összetevő egyelőre hiányzik, és így a multi élvezhetetlen. Deathmatch teszt: 4-en voltunk az egész városban, 10 perc alatt egyszer találkoztam ellenféllel, az is lelőtt. GTA Race teszt: Szintén 4-en vágtunk neki a 4 körös futamnak, az első húsz méteren lepattintottam egy vetélytársat, majd vígan végiggurultam a maradék távot anélkül, hogy a közelembe értek volna. Próbálkoztam még más módokkal is, de egyszerűen nem jött össze az indításukhoz szükséges minimális létszám, így gyorsan feladtam ilyen irányú terveimet. Valószínűleg, ha jobban elterjed a játék, és mindenki végzett a kampánnyal, akkor elárasztják a lelkes rajongók az online társalgókat is, addig azonban nem sok értelme van errefelé lébecolnunk.

Zene? Tökéletes. A sorozat védjegyévé vált rádiókról már elhangzottak a dicshimnuszok, a játék indításakor felhangzó dallamok is ülnek. A hanghatásokra sem lehet panaszunk, minden zörrenés akkor hangzik el és olyan formában, amikor és ahogy kell, viszont semmi extrát nem kapunk. Külön kiemelném a szinkronhangokat, amelyek a főbb szereplők esetén remekül passzolnak az adott személyhez, és megdobják a párbeszédek élményét.


Egy Grand Theft Auto sosem az élvonalbeli látványvilágról szólt, és ez a trend most sem változott jelentősen. A grafikai kidolgozás kellemes, de csodáltunk már jobbat is, persze nem ekkorra nyílt térrel felvértezett alkotásokban. Kimondottan hangulatosra sikeredett a napszakok és az időjárás változásának megvalósítása, valamint az éjszakai város látképéért is pirospont illeti a grafikusokat. Nappal már több alacsony felbontású textúrára is felfigyelhetünk, valamint a járókelők némelyike is szögletes benyomást kelt közelről szemlélve. Néha egymásba folynak a különböző objektumok pixelei, például felbukkan egy kéz a hasunkban (talán van is egy ilyen kép), máskor látható távolság van köztük, mégis kölcsönhatásban vannak (fogódzik a bácsi a frissen lopott verdánkba, vonszolódik velünk, de a keze és a kilincs között legalább 20cm semmi van). Összességében azonban elégedetlenségre semmi ok. Szerencsésnek érzem magam, amiért ezen a területen csak egy bugba botlottam bele, ez pedig az árnyékok furcsa szokása volt, hogy bizonyos időközönként elkezdtek össze-vissza ugrálni, és ezt a patch telepítése után sem hagyták abba. Mi több, az árnyékok széle meglehetősen "furcsán" (= rondán) fest, de külföldi fórumok szerint ez már konzolokon is ilyen volt, tehát nem sorolható a kijavításra várakozó hibák halmazába. Ami viszont meglehetősen rosszul érintette a PC-s világot, az a program éhsége. A híresztelések nem túlzóak, valóban erős vasat kell alátolni ahhoz, hogy normális sebességgel, elfogadható kinézettel fusson, azaz a jobb oldalon szereplő optimális konfig valóban fedi a valóságot.

Talán úgy érzitek, hogy túlságosan negatív hangvételt üt meg a cikk, és - el kell ismernem - igazatok van, ezért hadd ajánljam utoljára figyelmetekbe X360-as GTA tesztet. Az abban megemlített pozitívumok nagyrészt változatlanok maradtak, az eltérésekről pedig szó volt az eddigi 16 ezer karakter során. A PC-s változatból korántsem hozta ki a Rockstar azt, amire lehetősége lett volna, és ez valamilyen szinten a platform semmibe vétele, annak ellenére, hogy a korábbi részek egytől-egyig szép sikereket értek el PC-s fronton. A hangulat és a játékélmény továbbra is elviszi a produktumot, de az ördög a részletekben lakik, amelyek közül nem mind teljesíti a várakozásokat. Kár érte.