Grand Theft Auto: The Trilogy - The Definitive Edition teszt

Talán már hallott mindenki a Rockstar legújabb "alkotását" övező botrányról. Aki még nem, annak egy rövid és tömör összefoglaló: olyan csapnivalóra sikeredett a GTA-k felújított kiadása, hogy a játékosok jobbra-balra kérték vissza a pénzüket. Letudva a tesztelést, sajnálatos módon száz százalékig egyetértek a panaszokkal. Nem tudom, mi történt a készítőkkel, teljesen érthetetlen, hogyan mertek egy ilyen fapados munkát kiadni a kezeik közül.

A trilógia mindhárom része tele van problémákkal, ezzel szemben nagyon kevés bennük a pozitív aspektus. Végig megyek mindegyiken egyesével, majd végül a mindháromra jellemző jó, illetve rossz tulajdonságokat fogom felsorolni. Készítsétek be a pattogatott kukoricát, kedves olvasók, ez bizony el fog tartani egy kis ideig, ugyanis annyi mindenről kell beszélnem, hogy egy papírlapnak mindkét oldalát teleírtam. És még így sem értem a végére.

A képen nem igazán látszik, sajnos, de igenis nehéz látni az esőben.

Kezdjük a GTA 3-mal. A legenda, mely útnak indította a Rockstar nyerő receptjét. Azonban látszik rajta, hogy ez a legelső. A kocsik gyakorta kissé köhögősen kanyarodnak, a futás és az ugrás kissé esetlennek hat, a főszereplő nem beszél és a küldetések minimálisan vagy épp egyáltalán nem függenek össze. A sztori nem túlságosan izgalmas, azonban mégis ezt játszottam a legtovább. Talán azért, mert mindezek ellenére érdekes, szórakoztató, illetve érdekelt a Vice City-ben is felbukkanó Forelli család, és reménykedtem benne, hogy találkozhatok Sonny-val.

Ez is mutatja, mennyire nem volt sok közöm ehhez a részhez, mikor a GTA-s korszakomat éltem (és messze nem voltam olyan idős, hogy legálisan játszhassam bármelyiket), hisz a Vice City kronológiailag korábban történik. Sebaj, első ránézésre szimpatikusnak néz ki a látványvilág. A grafika ráncfelvarrása nagyon távol áll a tökéletestől, de mivel nem "remake"-et, csupán "remaster"-t kaptunk, ezért ez annyira nem jelent most problémát.

A méltán híres "Ugyanúgy Mozgunk" kvartett fellépését láthatjuk.

Kár, hogy a GTA 3-on látszódik a legjobban, hogy mennyire ráfért volna erre a trilógiára a "remake"-elés. Az arcok ugyan sokkal tisztábbak, azonban ettől függetlenül hátborzongatók. Bár mondjuk néhány textúrát elfelejtettek frissíteni, úgyhogy lehet, mégsem kell az a "remake", ha már a "remaster" sem ment zökkenőmentesen. Nem találkoztam, szerencsére, túl sok "elfelejtett" felülettel, de azért volt belőle néhány, és azok mosott megjelenése igencsak szembetűnő volt.

Néhány borzalmasan idegesítő küldetést leszámítva igencsak flottul sikerült végigszaladnom a játékon. Az egyáltalán nem tetszett, hogy a város első felét öngyilkosság volt meglátogatni, mikor már a második városrészen randalíroztunk, ugyanis mindenki a véremet akarta ott. Olyannyira, hogy a bandák azonnal lőni kezdtek, amint beértem az érzékelési területükbe, hiába sétáltak háttal nekem. Ez azért volt problémás, mert egy bug-nak hála a kezdő városrészen lévő telefonos küldetések újraindultak, és az első ilyen misszió egy autóverseny. A feléig sem tudtam eljutni, a megőrült bandák olyan gyorsan lőtték szét a kocsimat. Kösz.

Néhány küldetésjelző kék kör nehezen fogta fel, ha rájuk léptem, de ezeken kívül igazából egyéni hibákkal nincs tele a játék. Ennek örömére átléphetünk a Vice City-re, azon örök kedvencre, melyet bármikor el tudnék indítani és minden másodpercét imádnám. Ezt a játékot nekem találták ki: 80-as évek Miami Vice hangulata, szórakoztató küldetések, egy szarkasztikus főhős, mókás karakterek, fantasztikus városfelépítés; és most mindezt megkaphatjuk felújítva.

Nagy csalódás, hogy bug-ok miatt nem tudtam kiélvezni a megunhatatlan játékmenetet.

Itt már egy fokkal jobban festenek a szereplők, nem kapunk olyan rémálomba illő viaszfigurákat, mint az elődben, de azért azt sem mondhatnám, hogy minden tökéletes, ugyanis a szájmozgást alkalomadtán mellőzték a készítők. Sebaj, ameddig minden olyan, mint az eredeti... hát, de nem. Az irányítás változása itt látszik legelőször látványosan. Nem arra gondolok, hogy az Enter helyett az "f"-el szállunk kocsiba, vagy, hogy a jobb egérgombbal van lehetőségünk célozni, hanem a repülő-, és a helikopterirányítás átalakítására. Ezek sajnos némi frusztrációt vontak maguk után.

Értem én, le akarták az egészet egyszerűsíteni a kezdők kedvéért, azonban ennek az lett a vége, hogy borzalmas egérkontrollt kapott mindkettő járműfajta, függetlenül attól, hogy távirányítósak-e vagy igaziak. Nem mondom, hogy képtelenség a manőverezés velük, hisz Avery és Auntie Poulet küldetéseit elsőre le tudtam zavarni, de nagyon kényelmetlennek érződött az irányítás.

Sajnálatos módon nem tudtam eljutni a kedvenc küldetéssorozatom forrásáig, a Love Fist bandáig, ugyanis egy röhejes bug-nak hála képtelen voltam a Umberto Robina utolsó küldetését megcsinálni. A rózsaszín jelölő körök nem reagáltak a jelenlétemre, mikor le kellett raknom a bombákat a Haitan banda droggyárában. Ugyanezen hiba miatt a telefonos küldetéseket sem tudtam befejezni (vagy épp elindítani a harmadiktól kezdve).

Annyira jó üzletemberek vagyunk, hogy a csövi a háttérben bele akar épülni a falba.

És el is érkeztünk az utolsó részéhez a trilógiának, mely kétségtelenül a legnagyobb és legjobb mindhárom közül: San Andreas. A készítőknek ezt nem egy év alatt kellett összedobniuk, az előddel ellentétben (hanem kettő), így egy hatalmas játékterületet, összefonódó történetet, illetve rengeteg mellékes tennivalót kaptunk. Itt látszik a leglátványosabban a grafikai felújítás, azonban nem (csak) a szereplők frissebb megjelenésére gondolok, hanem a házbelsők feltuningolására, no meg a különféle apró extrákra.

Nagyon tetszett, hogy az eddig igencsak puritán lakásokat telepakolták a készítők bútorokkal, tapétával és egyéb berendezési tárgyakkal, hogy elhitessék velem: ebben az otthonban tényleg laknak, nem pedig csupán egy szürke szobáról van szó, mely egy átvezető erejéig él. Bár kicsit talán átestek a ló túloldalára, hisz a gettónegyedhez képest igencsak gazdagon berendezett enteriőrökkel találkozhatunk, de igazából ez elhanyagolható.

Sajnálatos módon egy bug ismét meghiúsította tervemet, hogy hajnali ötig fent legyek és játsszak, ugyanis OG Loc legutolsó küldetésénél, mikor a Grove Street-et támadó Ballas tagokat kell visszaverni, a "checkpoint" újratöltése után (mert hát kinyírtak) nem tudtam mozogni CJ-vel. Tudtam lőni, guggolni, forgolódni, mozogni viszont egyáltalán nem. Érthetetlen; miért vannak jelen ilyen botrányos bug-ok ezekben a játékokban, mikor eddig sosem találkoztam még játéktörő hibákkal az eredeti verziókban?

A hangulat azonnal elragad; aztán megékezik a 20 FPS és minden megy a levesbe.

Jó kérdés. De legalább kaptunk néhány "nagyon hasznos" "Quality of Life", avagy a játékmenetet segítő kiegészítést. Mindhárom játékban most már ott virít a GPS útvonaltervező és a fent említett "checkpoint" rendszer. Az előbbi igazából nem nagyon hasznos, hisz az útlevágásokat nem veszi figyelembe, melyeket oly előszeretettel alkalmazunk a gyorsabb célpont elérést illetően, az utóbbi pedig csak arra jó, hogy azonnal újrakezdhessünk egy elbarmolt küldetést. A San Andreas-nál mondjuk a hosszabb küldetések miatt ez a rendszer jobban ki van használva, gyakorta kapunk mentést a küldetések főbb pontjainál.

Kár, hogy ez magával hozta azon csúnya hibákat is, melyeket már említettem. Mielőtt azonban belevetnénk magunkat a "ezt most komolyan gondoltátok" címszóval ellátott negatívumaiba a trilógiának, lássuk azon nagyon kevés dolgot, amit jól csináltak a skacok. A fény-árnyék hatásokat, a robbanásokat és a törésrendszert pofásan sikerült felújítani. Bár a lámpáknál vannak villódzó anomáliák, illetve a robbanások is produkálnak érdekes effekteket, annyira nem bökik a szemet. A különböző ütközéseknél elszenvedett dinamikus sérülésmodellek persze nem tökéletesek, de jobban festenek az eredetieknél jóval, úgyhogy, ha másért nem is, ezért betolhatnak egy kekszet a készítők.

A küldetéseket megpróbálták kicsit kiegyensúlyozni, ami szerintem nem sikerült igazán jól. Néhány misszió, melyek nem okoztak gondot a múltban, most megizzasztottak, néhányat pedig indokolatlanul megkönnyítettek. Ékes példa a harmadik részben a táncolós és a "Lowrider" kocsikhoz köthető ugrabugrálós küldetés. Ez a kettő sosem volt igazán macerás, de most már egy benyugtatózott lajhár is könnyedén végig tudná vinni őket (ráadásul a nyilakat nem ritmusra kell már nyomkodni). Ezzel ellentétben a lövöldözős feladatok pedig sok helyen nehezebbé váltak az agresszívebb (ám ettől függetlenül rendkívül buta) AI és a nagyobb sűrűséggel felbukkanó ellenfélből kifolyólag.

Smoke... mér nézel így rám? NEM VETTEM EL A KAJÁD!!!

Az esőt gondolom sokan láttátokk már; elképesztőre sikeredett. Nem hiszem el, hogy nem szándékosan csinálták ilyen nevetségesen csapnivalóra, de üvölt az egészről, hogy csupán rávágtak a játéktérre egy filtert, mely szinte semmi interakcióban nincs a világgal. Jó, ha beállunk fedezékbe, akkor valami átmenet mintha látszódna, de ez is tűnik inkább egyik síkról a másikra való átváltásnak, semmint dinamikus időjárásnak. Arról meg ne is beszéljünk, hogy este semmit sem fogunk látni a környezetünkből, ha esik (ez a GTA 3-ban a legrosszabb, az SA-ban pedig relatíve tűrhető).

Azt hinné az ember, hogy a felsoroltak már elegek ahhoz, hogy elijesszék a potenciális vásárlót, de a "legjobb" része csak most következik. Azon aspektus, mely mindhárom játéknál konzisztensen jelen van, és teszi olyan szinten hajmeresztővé a trilógiát, hogy az egész nem tűnik egyébnek, mint egy nagyon rossz áprilisi tréfának: a szaggatás. A játékok olyannyira nincsenek optimalizálva, hogy legyen bármilyen jó is a gépünk, az FPS gyakorta hajlamos bezuhanni 20 alá, alaposan tönkretéve bármilyen versenyzős küldetést, a játékélményről nem is beszélve.

A grafikai beállítások pedig nem igazán enyhítik ezeket a tüneteket. Így semmi értelme ezzel szarakodni, ugyanúgy akadozik max beállításokkal, mint lecsapva mindent nullára. A HDR-t pedig felejtsük el; még ha van is kompatibilis monitorunk, egy szürkés filtert kapunk ezzel a beállítással, annak ellenére, hogy a színek erőteljesebb megjelenítése lenne ennek az implementációnak a dolga. Ironikus, hogy lekapcsolva színesebb a játék, mintha aktiválva lenne. Az meg csak hab a tortán, hogy számítógép újraindításnál elfelejtik a játékok a grafikai beállításaink java részét.

Cj... khm... a nyakad... ehh hagyjuk.

Szeretnétek még több mókát? A Vice City-ben az átvezetőkben lejátszott hangok néha levágódnak a végén, illetve az elején. Ez átnyúlik Tommy magyarázásaiba is, miután visszakapjuk az irányítást, így úgy tűnik, mintha valami inkoherens marhaságot hablatyolna szegény főhős. Továbbá az irányítás hatásszünettel reagál gyakorta; az "f"-et többször kell lenyomnunk, ha gépjárműelfoglalást óhajtunk kiváltani a Calude-ból (GTA 3) és Tommy-ból. CJ még úgy ahogy kis hibaszázalékkal kezeli le ezt a "kemény kihívást".

Szomorú. És ironikus is, lévén, hogy a Rockstar előszeretettel kapcsolja le a rajongói projekteket, melyek ezekre a játékokra építenek, vagy teszik szebbé, jobbá, újabbá őket, igényesebben, mint amit itt kaptunk. Mi volt az elképzelés? Tényleg három legendás címet szerettek volna hűen visszaadni az utókornak? Vagy csak megrettentek a modderektől, és gyorsan kiadtak valami kifogást, melyre mutogathatnak, hogy ott a jog, azt sértitek meg?

A Grand Theft Auto: The Trilogy - The Definitive Edition, minden csak nem definitív verzió. Bétának elmenne. Ráadásul a megjelenés után néhány napig nem volt elérhető az oldalukról a trilógia hibajavításból kifolyólag. Aztán visszarakták, anélkül, hogy bárkinek feltűnt volna, mennyire játszhatatlan állapotban van még mindig? Mint a Fallout 76 megjelenésénél, itt is fel lehet tenni a grandiózus kérdést: komolyan azt hitték, hogy nem fogja a rajongótábor a fejükre borítani a bilit ezután? Mondjuk, ha az imént említett játékból indulunk ki, akkor nagyjából két év múlva talán sikerül eljutni arra az állapotra, amire most kellett volna. Szomorú.