Ghostwire: Tokyo teszt

2022. március 21.
98.8431
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
iPet profilja, adatai
iPet
Amikor Shinji Mikami, az akció/horror zsáner egyik nagymestere saját stúdiót alapított, mindenki örült neki, mondván teljesen szabad kezet kap a maestro és jönnek majd a betegnél betegebb programok a boszorkánykonyhájukból. Sajnos a valóság ezzel szemben az, hogy az Evil Withinnek nagyobb volt a füstje, mint a lánga, míg a folytatás ugyan bizonyos téren jobban sikerült, cserébe viszont egy majdnem teljesen általános akciójátékká degradálódott, elveszítve a műfaji jegyeket.


Valószínűleg érezték ezt a Tango Gameworksnél is, így ahelyett, hogy Sebastiant nyúznák tovább, inkább egy teljesen új anyagot hoztak tető alá. Ez lenne jelen tesztünk alanya, a GhostWire: Tokyo. Gargameth már értekezett róla egy kört és megmondom őszintén, hogy nagyon szívesen engedtem volna át a tesztelést neki, mert én már az első előzeteseken ásítoztam, olyannyira nem mozgatott meg a cucc, noha alapvetően kedvelem a TG stúdióját.

Természetesen minden előítéletem félretettem ahogy elindítottam a PS5-öt - szerencsére jóval izgalmasabban indul, mint amire számítottam, de a lendület meglepően hamar kifullad. Szó sincs arról, hogy rossz játék lenne (az értékelőben virító szám több, mint korrekt), de valahogy a kezdeti érdekességet és módjával adagolt izgalmat pár óra után felváltja a teljes monotonitás.

Ő, KK, itt meg mi történik?

Ő, KK, itt meg mi történik?


Történetünk (egyik) hőse, Akito, Shibuya forgalmas kereszteződésében szenved éppen motorbalesetet. Miközben azon gondolkodunk, hogy mi is történt vele, egy füst alakban közlekedő egyén rohamtempóban keres valakit, akit meg tud szállni. Mivel Akito a földön fekszik, látszólag holtan, így rá esik a választás.

Az események innentől szépen felgyorsulnak: valamilyen fura állagú köd lepi el a környező utcákat, eltűntetve mindenkit, csupán egy kis ruhakupacot hagyva hátra. Érdekes módon balesetet szenvedett héroszunk magához tér, majd némi értetlenkedés (bazze, megszállt valami) és huzavona után úgydöntenek a benne lévő egykori detektívvel, KK-vel, hogy talán jobb lesz összedolgozniuk és kiderítenük, hogy mi a jó élet történt valójában.

Így indul tehát a sztori - mindkét szereplő saját személyiséggel és egyéni motivációval rendelkezik amit egy testbe zárva kell lerendezniük. Egészen izgalmasan indít a játék, mert rengeteg a felmerülő kérdés, illetve sikerül nyomasztóvá tenni a neonoktól izzó Tokiót. Az élet minden jele adott: szól a zene, jók az illatok, villognak a pachinko szalonok, forr a levegő. Ugyanakkor egy teremtett lélekkel sem találkozunk, teljesen egyedül leszünk. Egyedül az utakon tobzódó ruhák jelzik, hogy pár perccel ezelőtt a szokásos nyüzsi volt itt.

Nyilván mindenki az afteren vereti

Nyilván mindenki az afteren vereti


Többet nem árulnék el ebből, mert igazából ez lesz az egyetlen motivációnk arra, hogy végigvigyük a játékot. Azt azonban meg kell említenem, hogy nem lett túl acélos az elbeszélés. Nincsenek benne igazán csavarok, vagy ha akad valami, az meg olyan minimális hogy észre sem vesszük. A szereplők abszolút sablonok (őrült tudós, kemény, marcona detektív, satöbbi), a Ghostwire "világa" pedig sajnos nagyon elnagyolt és kidolgozatlan.

Fantázia lenne benne bőven és így is okoz majd kellemes pillanatokat, de szerintem joggal vártunk volna többet. Mielőtt nekiugrasz a kalandnak, érdemes lehet végigpörgetni a nagyjából egy órás, ingyenesen elérhető előzményt, ami miatt legalább pár dologgal tisztában leszel az elején. Az egyetlen pont, ami igazán szórakoztató és jól sikerült, az Akito és KK párosa.

A stuff elején megállás nélkül marják egymást, megy a beszólogatás vég nélkül - ahogy haladunk előre, úgy lehet érezni a kettejük dinamikájának folyamatos javulását, aminek természetesen haverság lesz a vége. Ezt tényleg nagyon kedveltem. Az előzetesünk tesztje a PC változatból készült, nálam viszont a PS5 verzió járt. Túl sok szégyenkeznivaló nincs a játékban, mert kellemes az összkép, viszont azért nem is röpül a nextgen játékok élvonalába. Ahogy kitaláltátok, a helyszín Tokió és bizony korrekt nagyságú a bejárható terület.

Rád mutatok és támadok a széllel

Rád mutatok és támadok a széllel


Elsőre biztosan letaglózó lesz a hatalmas tér: csak állunk mondjuk a Shibuya kereszteződésben, nézegetjük az égbe tonyosuló felhőkarcolókat, a vörösen izzó Holdat. A távolban hatalmas sztrádákat látunk, meg keskeny utcákat. Aztán elkezdjük felfedezni az egészet és szomorúan konstatáljuk, hogy ugyan vannak jól elkülöníthető negyedek, de azon belül a tervezők előszeretettel használták a copypaste funkciót.

Meglehetősen béna, amikor bő öt perce mászkálunk valahol, de olyan érzésünk van, hogy egy lépést sem tettünk mert pontosan ugyanazt látjuk magunk körül. Ellenfeleink sem dobnak sokat az összképen. Viszonylag kevés típussal futunk össze, de az alegységek között is csak annyi változik, hogy milyen színű a ruhájuk, meg hogy nem piros, hanem zöld labdákat dobálnak felénk.

Kicsit reménykedtem benne, hogy a nagyobb boss harcok legalább emlékezetesek lesznek, de teljesen kiábrándító, szinte az összes. Zéró taktika vagy stratégia kell hozzájuk. Összességében, ahogy említettem, tényleg nem fest rosszul az anyag, ráadásul a technikai oldal (nagyjából) rendben van. A töltési idő tulajdonképp nem létezik, mindössze akkor kell várnunk pár másodpercet, amikor a fast travelt használjuk. Az egyetlen, ami említendő az apróbb bugok mellett, hogy a képfrissítés hajlamos néha tisztességgel bezuhanni.

Hogy is volt az ominózus Annimal Cannibals dal?

Hogy is volt az ominózus Annimal Cannibals dal?


Természetesen a harc és a felfedezés kapta a központi szerepet, előbbiben van egy egészen érdekes csavar. KK rendelkezik speciális képességgel, ami az "Ethereal Weaving" nevet kapta a keresztségben. Ez tulajdonképp azt jelenti, hogy három elem segítségével képes rendet vágni az ellenfelek között, meglehetősen látványos kézmozdulatok kíséretében. A szél lesz a sorozatvetőnk, a tűz lényegesen lassabb ennél de brutál pusztításra képes, míg a víz főként nagyobb területet fed le, amolyan shotgun-szerűen.

A sima támadás mellett mindegyik elem rendelkezik egy alternatív tüzelési funkcióval is, így adva még nagyobb variációs lehetőséget kezünkbe. Természetesen nem csak ezekkel tudunk odacsapni. Sok esetben meg tudjuk közelíteni lopakodva is a nyamnyamokat és a legtöbbjüket ilyenkor egyetlen mozdulattal hidegre tehetjük. Ezen kívül kapunk egy íjat, ami meglehetősen erős, cserébe botrányosan sokáig tart felajzani.

Az írásos talizmánok szintén fontos szerepet kapnak: több variációjuk létezik és bizony aktív használatuk erősen javallott, főleg a keményebb dögök esetében, mert le tudják bénítani őket, esetleg füstfalat vonak körénk, satöbbi. Életerőnket kajával tudjuk visszatölteni, amiből alapvetően rengeteget találunk út közben, de betérhetünk a macska yokai-ok által uralt közértekbe is, hogy bevásároljunk. Igen, a macskák üzemeltetik a bodegákat, problem?

Meg ne fordulj

Meg ne fordulj


KK rendelkezik még egy érdekes képességgel. A négyzet megnyomásával bizonyos területen belül meg tudja mutatni nekünk az ellenfelek elhelyezkedését,a felszedhető tárgyakat meg mindent, ami érdekes lehet. Ez természetesen jól jön majd a nyomozásoknál is. Néhány gonosztevő azonban képes arra, hogy ideiglenesen kirántsa Akito testéből a detektívet, így amíg kvázi vissza nem szerezzük őt, addig kénytelenek vagyunk a lőfegverre, valamint normál látásunkra hagyatkozni.

Ez amúgy jó ötlet, fel tudja dobni az egészet. Minden egyes elvégzett tevékenység után tapasztalati pont üti markunkat, majd jön a szintlépés és képességeink fejlesztése. Itt ne gondoljatok nagy dolgokra, meglehetősen fapados az egész. Erősíthetjük az elementális támadások sebességét vagy területét, gyorsabban szipkázhatjuk be a lelkeket, ha valaki a földre kerül akkor nagyobbat üthetünk rajta, satöbbi. Mivel egy nyílt világú kalanddal van dolgunk, természetesnek vehetjük, hogy a fő direktíva mellett másodlagos tevékenységeink is lesznek.

Egyrészt gyűjtögethetünk mindent vackot: találunk majd egy csomó érthetetlen tárgyat, amiket már az említett bodegáknál adhatunk le, mi meg kapunk új ruhákat, pénzt, esetleg extra filtereket a fotó módhoz. Ha begyűjtünk bizonyos mennyiségű lelket, akkor a közeli telefonoknál adhatjuk le őket XP és lóvéért cserébe. Sőt, előre meghatározott darab után KK korábbi csapatának tagjai kommentálják is a tevékenységünket.

Hát persze, nyilván arra kell mennem

Hát persze, nyilván arra kell mennem


Másrészt pedig megnyílnak az opcionális feladatok. Ezek szinte kivétel nélkül remekül sikerültek, ráadásul rettentően sok van belőlük. Az egyiknél el kell kapnunk egy mosómedve formájú démont, egy másiknál rá kell jönnünk, hogy mi történt az adott építkezésen, ahol emberek halnak meg.

Segíthetünk egy tanárnak rájönni, miért nem tud játszani a zongoráján, de átléphetünk egy másik dimenzióba is, ahol egy rögtönzött horda-mód közepébe csöppenünk. Ezek természetesen csak kiragadott példák, nem lövök le minden poént de az biztos, hogy nagyon rég találkoztam ennyire szórakoztató vagy éppen nyomasztó, horrorisztikus hangulatú bónusz dolgokkal. Oké, azért nem Witcher szint, de már-már megközelíti azt. A másik, amit nagyon kedveltem az az, hogy nem szakad a nyakadba kezdéskor az egész térkép.

Alapvetően köd borítja a legtöbb részt, amibe ha belelépünk, alaposan lecsökken az életerőnk majd pedig elhalálozunk. Ezt az úgynevezett tori kapuk megtisztításával szüntethetjük meg bizonyos területen. Némelyik már a kezdetekkor rendelkezésünkre áll, de sokat csak akkor találhatunk meg, ha a fő szálat előrébb gördítjük. Ez nagyon okos megoldás, mert így egyszerre viszonylag kis területen kell akcióznunk és azt alaposan felderíthetjük, nem érezzük a bizonyos "most akkor hova a jó életbe menjek" érzést. Kicsit hasonló, mint a RE Village-ben látottak.

Nyugi kapu, mindjárt tiszta leszel

Nyugi kapu, mindjárt tiszta leszel


Nekem szűk 19 órás volt első nekifutásra a cucc. Ebben benne volt összesen három vagy négy halál (normal fokozaton toltam), egy kis gyűjtögetés (nagyon hamar meguntam) és a másodlagos feladatok egynegyede. Szóval, ha mindenre rá akarsz menni, akkor olyan huszonöt - harminc órára saccolom, ami nagyjából korrekt.

A zenéktől és hangoktól nem esetem hasra, hozzák a műfaji átlagot, vagy talán még afelett, de nem ez lesz az új etalon. Viszont szerencsére a Ghostwire is azokat a címeket erősíti, ami kihasználja a DualSense funkcióit. Nagyon fincsin rezeg a joy ha például esőben állunk, de a triggereket is máshogy kell benyomni, használandó képességtől függően.

Nagyjából ez lenne tehát a GhostWire: Tokyo, a Tango Gameworks legújabb címe. Keverednek benne a jó ötletek a kissé hurka sztorival, a változatosnak gondolt akció a túlzottan hamar repetitívvé váló keresgéléssel. Szóval van abszolút pro és kontra, viszont a külcsín alapvető összeszedettsége, a stabil technikai háttér és a folytatásba vetett hit miatt nálam ez egy hetest azért megérdemel.

Ghostwire: Tokyo / Tesztplatform: PlayStation 5

jó lesz ez!
  • Stílus: Akció
  • Megjelenés: 2022. március 25.
  • Ár: 23.990 Ft-tól
  • Multiplayer: nincs
  • Jó dinamika a két hős között
  • Remek másodlagos feladatok
  • Okosan megszerkesztett térkép
  • Elsőre változatos harc
  • Túlzottan hamar repetitívvé válik
  • Sablonos sztori
  • Néha megdöccen a képfrissítés
  • Hang
    7
  • Grafika
    7
  • Játszhatóság
    7
  • Hangulat
    7
7
11 hozzászólás

zender

2 éve, 3 hónapja és 1 napja

7 pont elég jó, én kicsit rosszabbat vártam. mosolygó smiley Nálam mindenképp befutó a játék, várok vele pár hetet, hogy az a kevés bug is eltűnjön és kezdek bele. mosolygó smiley

válasz erre

Tommy

2 éve, 3 hónapja és 1 napja

Nekem már az külön nagy öröm, hogy nem hemzseg a bugoktól, legalbbis nincs külön megemlítve, csak hogy vannak kisebb bugok. Manapság ez már olyan érték, hogy a játék alapból 5 pontról indít a nulla helyett! röhögő smiley

válasz erre

Direktor

2 éve, 3 hónapja és 3 napja

Kár érte, azt hittem sokkal nagyobbat megy majd.

válasz erre

Eltohn

2 éve, 3 hónapja és 3 napja

Alapvetően imádom az open world cuccokat, kár hogy van ahol inkább erőltetettnek hat... szomorú smiley

válasz erre

Gólem

2 éve, 3 hónapja és 4 napja

Nem olyan rossz ez! meglepett smiley Kicsit beesik az ára és le is csapok rá. Már ha addig lesz PS5-öm. röhögő smiley

válasz erre

Mordorer

2 éve, 3 hónapja és 4 napja

Kár érte, sokkal jobbra számítottam.

válasz erre

petrovicsz

2 éve, 3 hónapja és 4 napja

Ezek szerint nem is lett olyan rossz, én bukónak gondoltam. röhögő smiley

válasz erre

Ronalddo

2 éve, 3 hónapja és 4 napja

Japán és kísértetek. Nekem kihagyhatatlan! mosolygó smiley

válasz erre

VaPe

2 éve, 3 hónapja és 4 napja

Hát igen, nekem már a videókon is felemás volt, van ami kegyetlen látványos és van ami ****. A játékmenet érdekelt nagyon de az eléggé gáz hogy repetitívvé válik. szomorú smiley Ki fogom próbálni szerintem, de nem fogok vele kapkodni.

válasz erre

Patrik94

2 éve, 3 hónapja és 4 napja

Engem a kinézete nagyon beszippant. Nem rendeltem elő (most már nem is bánom), de két három hét múlva rászánok egy hétvégét.

válasz erre

muki

2 éve, 3 hónapja és 4 napja

Azt hittem, rohadt nagyot fog tarolni a játék. meglepett smiley Nem rossz a hét pont mondjuk, de én 8-9-re vártam.

válasz erre
GhostWire: Tokyo
23.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja