Vagyis ez azt jelenti, hogy kicsit több, mint 10 éves már eme móka, és sajnos roppantmód érződik rajta ez az "időskor". Márkó úgy lengette be, hogy egy király alkotással lesz dolgom, aztán a legelső percek után koppant a homlokom az asztalomon, de nem a kellemes érzésektől. Bár ki tudja, mi volt abban a kólában, amit aznap magamba erőltettem.
Gondolom az utóbbi évek trendjét óhajtotta a készítőcsapat, vagy inkább a kiadó meglovagolni, még egy kis pénzt kifacsarni ebből a szegény címből. Szép és jó ez a gondolat, de sajnos ennél kicsit többre van szüksége az új játékosnak, akinek lövése sincs erről az egyébként igencsak összetett és sokrétű programról.
Például engem sem tudott elragadni a Freedom Wars Remastered, bár elég időt töltöttem vele ahhoz, hogy azt mondjam: alapvetően ez nem egy rossz alkotás. Érződik rajta, hogy az akkoriban nagyon felfelé ívelő online multiplayer szcénára tervezték, illetve az is érződik, hogy eredetileg a kézikonzolos platform volt az alkotók fejében. Ebből kifolyólag hiába a grafikai és a felbontást illető frissítések, a textúrák nem váltak részletgazdagabbakká, a karakterek mozgása, animációja darabosnak érződik és a harc közbeni irányítás sem a legkényelmesebb.
Repül a nehéz robot, ki tudja hol áll meg... én tudom... a földön.
Van némi történet is, de ez hamar az állandó küldizés mögé csúszik relevanciát és érdekességet illetően. A emberiség a 102014. évben jár, és a társadalom úgynevezett Panoptikumokra bomlott. Itt nem viaszfigurákat tartalmazó horror-helyszínekre kell gondolni, hanem börtön városokra, ahol a legtöbb lakó bűnözőként van nyilvántartva.
A nagyeszű felső vezetés azt gondolta, a túlnépesedést meg lehet oldani úgy, hogy mindenkinek, akinek nincs kiemelkedő tudása, adnak egymillió évet büntetésként. És mivel a társadalom nagyrészét nem produktív piócáknak gondolják (emberségből jár nekik a jeles) dolgozzák szépen le a létező, vagy épp nem létező bűneiket.
Ez annyit jelent, hogy az újonnan kreált karakterünk azonnal ennyi évnyi büntetéssel indít és éppen csak arra van joga, hogy létezzen. Azonban kemény, kétkezi munkával le lehet dolgozni ezeket az éveket, úgyhogy legelső utunk a harcmezőre fog vezetni, hisz a legkönnyebben úgy tudjuk pióca létünket feloldani, ha vásárra visszük a bőrünket.
Én vagyok a Panoptikumi Settenkedő. Ti is csak azért láttok, mert így akarom... vagy mi.
Leginkább más Panoptikumok emberei és robot-lényei ellen fogunk csatározni, de lesznek riadók is, amikor az "égiek" támadnak ránk, illetve a Panoptikumunk titkos járatait is felderíthetjük nyersanyagzsákmányolási indítékkal (ez mondjuk tilos, de kit érdekel). Továbbá otthonunk elrabolt civileinek a megmentése is ott figyel a "nagyon-gyorsan-csináld-meg" listánk tetején, arról nem is beszélve, hogy ha főnökeink fütyülnek, akkor nekünk ugornunk kell, ha jó, ha nem.
Végül, de nem utolsósorban, még valamiféle lázadásfélével is foglalkoznunk kell majd, hisz ha ennyit piszkálják a kis embert, és a kis ember kiteszi a civilizáció 80%-át minimum, akkor előbb-utóbb rájön, hogy a nagy embernek mennie kell. A játék nehezen indít, de ahogyan haladunk előre, úgy válik érdekesebbé, ám ismétlődővé is.
Engem irgalmatlanul dühített, hogy a karakterem eleinte semmit sem csinálhat, ameddig nem veszi meg az élethez, és a játék relatíve élvezéséhez elengedhetetlen jogokat. Mert emberkénknek a startnál igazából még ahhoz sincs joga, hogy lefekve aludjon, öt lépésnél többet tegyen meg a saját cellájában, vagy futni merészeljen.
Mellé találtam, de még így is fájt neki. Ez az ideális ellenfél.
Minden egyes ilyen törvénysértés több tíz vagy száz évet tesz hozzá a büntetésünkhöz, és ennek a helyzetnek a röhejes mivolta pont az ellenkezőjét váltotta ki belőlem. Én értettem a súlyos politikai és társadalmi kritikát, de szerettem volna játszani is mindenféle hajmeresztően idióta megakasztás nélkül.
Küldetések teljesítésével kapunk a büntetésünkből levonást, illetve szert teszünk pontokra is, melyek fizetőeszközként szolgálnak. Ezekből tudunk jogokat, tárgyakat, fejlesztéseket és kiegészítéseket venni. Eléggé kiveséző a rendszer ilyen téren: számtalan jog, felszerelés és extra vár ránk, melyeket akár magunk is létrehozhatunk a saját "gyártósorunkon". A különböző missziók során alapanyagokra is szert tehetünk, ha eléggé bejárjuk a pályákat és összeszedjük az elszórt zsákmányt, illetve, ha levagdossuk az ellenfeles robot-lények végtagjait, akkor igazán ritka cuccokat is bezsebelhetünk.
A játék nagy hangsúlyt fektet az úgynevezett farmolásra, hisz nem garantált, hogy egy ilyen feladat lenyomása után megkapjuk a hőn keresett nyersanyagot, akkora mennyiségben, amekkorára szükségünk van. De legalább nem csak bónusz alkotóelemeket, de még több "pénzt" és év-mínuszt is kapunk így... mondjuk pár száz év halottnak a csók, ha egymillióról indulunk, de sebaj.
Attól még, hogy az álmaimban látogatsz meg, még nem vagyunk automatikusan barátok.
Ugyan a történet nagyon hamar el fog veszíteni minket, ám ettől függetlenül van egy érezhető, egyenletes haladás előre. Előbb-utóbb megjelennek a nehezebb feladatok, melyek értelemszerűen nagyobb jutalmakkal kecsegtetnek, és ezzel párhuzamban erősebb fegyvereket és azoknak jobb fejlesztéseket is össze tudunk rakni.
Plusz nem csak saját missziókat csinálhatunk, hanem az online téren meghirdetett küldiknek is nekimehetünk élő pajtásokkal. Ha viszont maradnánk a szóló módnál, akkor NPC-k csatlakoznak hozzánk, így elkerülve azt, hogy rá legyünk kényszerítve más játékosokra a haladás szempontjából.
Persze nem kötelező egy pályára bárkit is magunkkal vinnünk. Bond ügynök is tökéletesen működött egymagában, bár a játék nem így lett kiegyensúlyozva, szóval túl sok jóra ne számítsunk ilyenkor. Azonban sosem leszünk teljesen egyedül; egy úgynevezett "Accessory" állandóan velünk lesz, hogy figyelje minden mozdulatunkat (persze, ameddig meg nem vesszük ezellen is a megfelelő jogot). Egy androidról van szó, aki tört robot-hangon és kiejtéssel beszél velünk, és az a feladata, hogy rajta keresztül a vezetők tudják nézni, hogy nem sántikálunk-e semmi rosszban.
Rohanj haver, én addig ... célzok.
Állandó társnak számít a küldetéseken, és a felszerelésének a szinten tartása a többi NPC-vel ellentétben komplikáltabb, idő - és nyersanyag-igényesebb. Míg a többieknek egy egyszerű jogvásárlással el tudjuk intézni, hogy fegyverzetük szintet lépjen, addig az "Accessory"-nknak úgy kell jobbá tenni a cuccát, ahogyan sajátunkkal tennénk. Tehát kétszer olyan drága ütőképesnek maradni.
Ugyan ez a részletes felszerelés-menedzsment apelláló lehet azoknak, akik szeretik a csapatorientált, taktikus játékokat, de nekem épp arra volt elég lóvém, hogy saját eszközeimet magasan tudjam relatíve tartani. Esélytelen volt még a robotom izéivel is foglalkozni, de hát erről szól a játék: told a küldiket, újra és újra, ameddig meg nem szereztél mindent, amire szükséged van. Izgalmas.
De legalább a harc egész elfogadható, habár, mint már fent említettem, eléggé kényelmetlennek érződött. A lock-on mechanizmus nem igazán működött, sokszor össze-vissza hadonászott a karakterem, hiába volt bemérve egy ellenfél. Továbbá nagyon könnyű beragadni a támadás-animációkba, és a negyedik-ötödik nehézségi szint után megjelenő robotok hajlamosak voltak egy erőteljesebb csapással nullázni az életemet.
Gyerekek, a túl sok játék ide vezet: ágyként fogjátok használni a padlót.
Mondjuk ezért jó, hogy vannak társaink egy küldin, akik odafutnak hozzánk ilyenkor, és felpattintanak. Aztán ismét eltapos a robot-monstrum, de ezúttal a felsegítőm is leheveredik mellém. Csodás. Ezért van három plusz három társunk (nekik is vannak saját androidjaik), hogy kicsi a rakást játsszanak velünk, minden egyes elhullásunkkor.
Ez nagyon unalmassá tud válni egy idő után, de belátom, elég gyakorlás után sikerült kiismernem a különféle ellenfelek és robot-szörnyek specifikus mozdulatait, hogy el tudjam kerülni támadásaik egy részét. Persze vannak olyan csapások, melyek elől szinte képtelenség kitérni, még úgy is, hogy átugrottam a robotot; a találati felület nagyon véletlenszerű és kiszámíthatatlan tud lenni.
Szerencsére lesznek emberi rosszakaróink is, akik relatíve hamar elhullanak, feltéve, hogy el tudjuk őket találni az említett a lock-on mizériája miatt. Először is, ha közelharcosokat alakítunk, akkor oda kell mennünk hozzájuk, ami nem egy könnyű dolog, ha lőfegyvereseket akarunk megkergetni. Gyakorta megesett velem, hogy az első pár másodpercben megtörtént az első hasra esésem, mert egyszerűen szétlőttek, szétbombáztak távolról, felállni volt épp időm, majd újra feküdtem.
Aki megtalálja ezen a képen a karakteremet, az szóljon (má egy napja keresem, de eccerűen etűnt).
Mondjuk ilyenkor a társaim leszedték a bánatba az elkövetőket, engem meg felkaptak, úgyhogy hosszútávon nem okoztak ezek a kis bukkanók nagy akadályt, de azért, ha rakétákkal kínáltak engem, miközben egy gép-szörny lábai között voltam kénytelen akrobatikázni (tudom, kétértelmű kijelentés, rá se rántsatok), akkor azért hosszútávon igencsak bosszantóvá vált a dolog.
Továbbá az is rendkívül irritáló, mikor egyszerre kettő vagy több monstrum csapkod körülöttük. Épp állnánk fel az egyik pofon után, mire átgázol rajtunk a másik. Irreálisan sok élete van egy ilyen mechanikus szörnynek, és ugyan le lehet vagdosni a fegyvereit, végtagjait, le lehet bénítani több úton-módon, illetve a tüske-ostorféle eszközünkkel fel is boríthatjuk, cserébe annak általában elég egy-két mozdulat, hogy lefektessen minket, főleg a magasabb szintű küldetéseknél.
Sebaj, legalább az arzenálunk nagyon színes. Többféle közelharci, távolsági fegyver, augmentáció, elemi erősítés és kiegészítő eszközök várnak ránk, melyek segítségével eléggé egyedi karakterkoncepciókkal lehet előállni. Továbbá rengeteg egyediesítési lehetőség is elérhetővé válik, ahogy haladunk küldetésről küldetésre.
A kietlen, kihalt paneltornyokat taktikusan kitakarja a monitor.
Különféle ruházatok, sipkák, szem- és arctakaró díszek várnak ránk, illetve ami a legfontosabb: a mellméret is állítható. Izé, mármint, hogy a robotunknak különféle szövegeket is megadhatunk, melyekkel játék közben meglephet minket. Jó, ez 2014-ben azért egész érdekes volt, de aztán indirekt módon a Twitch sztrímerek kicsit (nagyon) hamar fárasztóvá varázsolták ezt és az ehhez hasonló implementációkat.
Összességében nem rossz a Freedom Wars Remastered, azonban nem tudott akkorát ütni most, mint mikor anno megjelent, több, mint tíz éve. Az új játékosoknak kicsit tömény lesz a rengeteg lehetőség, a nem igazán megfogó sztori, a darabos irányítás, illetve az a szomorú tény, hogy a nagyobb ellenfelek hajlamosak össze-vissza rugdosni minket, ha véletlenül túl közel merészkedünk hozzájuk (láncfűrésszel mégis mitcsináljak, vágjam hozzá?).
Azonban nem tagadom, bele lehet melegedni, és van az évszámláló visszapörgésének egy megfoghatatlanul addiktív természete. Mondjuk a hamar ismétlődővé váló játékmenet nem lesz senkinek sem a barátja, de hát azért az évekért keményen meg kell dolgozni.
Freedom Wars Remastered / Tesztplatform: PC
egynek jó...- Stílus: JRPG
- Megjelenés: 2025. január 10.
- Ár: 16.500 Ft-tól
- Multiplayer: van
- Rengeteg fegyver és esztétikai tuningelem
- Hatalmas szörnyeket felborítani mindig szórakoztató
- A darabos irányításba belejönni nem lesz egyszerű
- A prezentáció 2014-ben Vitán biztos jól nézett ki
- Hamar repetitívvé válik
- A sztori nem túl érdekes
- A harc bizonyos aspektusai kényelmetlenek és bosszantóak