Final Fantasy XVI teszt

Fejlődni pedig kell, ez teljesen egyértelmű. Ha megnézzük mondjuk a tizedik epizódtól a görbét, akkor azért látható egy jól felépített vonal. Noha a legutolsó epizód egészen megosztóra sikerült (nem mindenki csípte a feelgood roadtripet),a kasszánál még így sem hasalt el, sőt, az ítészek is imádták. A 2018-ban megjelent Royal Edition után viszont nagyon nagy csönd uralkodott a szériánál, mígnem egy elég hangos trailerrel jelezték, hogy a 16 már fejlesztés alatt áll.

Nyilván a "késlekedéshez" köze volt a hetedik epizód újrázásának, ami teljesen érthető. Szóval, itt a XVI, nekem meg földöntúli boldogságot kellene éreznem, mégis rettentően csalódott vagyok. Ennek oka összetett - főleg azoknak a teszteknek és kritikáknak a fényében, amiket eddig olvastam a cuccról. Van egy kazalnyi olyan aspektus, amikről tudom, hogy jó vagy jónak mondható, de egyszerűen a negatívumoktól nem tudok elvonatoztatni. Remélem a teszt végére sikerül ezeket érthetően megfogalmaznom.

Micsoda szekértábor

Amit nem szabad elvenni a stufftól az az, hogy a története hosszú idő után az egyik legjobb és legsötétebb amivel a sorozaton belül találkoztam. És igen, abszolút a Trónok Harcára hajaz, de sokat merített a XII-ből is. Valishtea földjén járunk, ahol Clive Rosfield, Rosalia hercegség elsőszülöttjének bőrébe bújunk. Legnagyobb sajnálatára megszakad az a családi tradíció, hogy a legidősebb fiúk megkapják a Főnix áldását, így válva az úgynevezett Dominanttá.

Ezek az emberek képesek átalakulni a névadó Eikonokká (vagy ha úgy tetszik, summonok a korábbi részekből) hogy hatalmukkal védelmezzék a birodalmukat. Clive ennek az erőnek csak egy részét birtokolja, mert a halhatatlan lény öccsét, Joshuát választja ki magának, így ő lesz a hordozó. Viszont a háború árnyéka vetül az országra, így a közeli Phoenix Gate-hez vonulnak, hogy a madár áldását kérjék.

Itt viszont elszabadul a pokol: egy viszonylag ismeretlen frakció lovagjai rajtaütnek a kis számú csapaton, ráadásul megjelenik egy második tűz Eikon, Ifrit, ami alapvetően lehetetlen lenne, hisz eddig úgy tudták hogy minden elemnek csak egy kvázi helytartója van. Szóval, pokollá változik az egész, tragédia tragédiát követ, a pusztítás pedig óriási. Nagyjából innen vesszük fel a fonalat, itt kezdődik az igazi kaland. Viszont engedelmetekkel most elzárnám ezt a csapot, mert komolyan vétek lenne tovább boncolgatni, annyira elképesztően izgalmas és sötét.

Vajon a goblinok miben vannak?

A Trónok Harcás párhuzam nem véletlen: talán ez az eddigi legerőszakosabb Final Fantasy, ami egyébként meglepően jól áll a high fantasy körítésnek. A boldog pillanatokat igazából vadászni kell, ugyanakkor azért Red Wedding jellegű belezéseket nem mutatnak, sőt, pornó sincs, szóval a határokat jól láthatóan húzták meg a fejlesztők. Ettől függetlenül viszont brutális a "drive" amit a sztori kapcsán érzük. Visznek előre az események relatíve kevés üresjárattal, az érdeklődést pedig egész végig garantáltan fenn fogja tartani.

Amire viszont készüljünk fel (főleg a játék első harmadában) az a hihetetlen mennyiségű videó. Ezek nagyrészt arra szolgálnak, hogy a szereplőket, az ő habitusukat és stílusukat bemutassák. Még ha egy NPC-vel is beszélgetünk, már az is szinkronos, szóval az olvasgatást a minimális szintre szorították vissza. Ha már szereplők: Clive igazából telitalálat minden szempontból. Elképesztően jól lett felépítve, egy igazán összetett figura - nem nagyon hallottam még ebben a franchise-ban olyan protagonistát, aki ennyire hitelesen mantrázta azt hogy "I'll fucking kill you".

A többiektől mondjuk ennyire nem voltam elájulva, de azért nem tragikus a helyzet. Szóval, ha ezt a pillért nézem, akkor joggal mehet rá a csillagos ötös. Külcsín szempontjából már nem ennyire rózsás a szituáció, de azért ott is bőven több a pozitív elem. A játék alapvetően nem csúnya, ezt azért ki lehet jelenteni, de van benne egy fura kettősség. Amikor a térképen baktatunk, falvakat járunk be, az nagyjából rendben van, bár egy kissé túlzottan is generic a környezet. Nem nagyon van olyan helyszín, aminél tátott szájjal fogunk bámulni és kijelentjük hogy ez eddig a PS5 csúcsa.

Páncélos izék, nincs esélyetek!

A legtöbb videónál szintén ez lesz a szituáció. Közelről látszik hogy nincs például rendes lip sync, meg azért ott bele lehet kötni még pár dologba. Ami ellenben abszolút non-plus ultra, amikor az Eikonok egymásnak esnek. Ezek hosszú-hosszú percekig futnak és garantálom hogy az összeset tátott szájjal fogjuk bámulni, olyan elképesztően látványos minden. Kicsit olyan, mintha két külön csapat dolgozott volna a stuff grafijákán.

Mi is lehoztuk a hírt, hogy eredetileg két lemezre akarták rápréselni a stuffot - nézve ezeket a videókat, teljesen meg tudom érteni, mert nem csak minőségiek, hanem egészen sok van belőlük. Technikai gubancokba nem nagyon futottam bele, de tény hogy már jött egy nagyobb patch a tesztelés megkezdése óta. Ami viszont rettentően átalakult, az sajnos a harc, a játékmenet illetve a fejlődés. Igazából ez az, ahol hatalmas visszalépést érzek, mert számomra egyáltalán nem volt szórakoztató a csihipuhi, ami ugye egy FF központi tartóeleme.

Kezdjük ott, hogy szinte minden RPG elem eltűnt a programból, ami meg maradt az a legáltalánosabb izé. Kapunk XP-t, lépjük a szinteket, növekszenek az értékeink. Gyűjtjük a nyersanyagokat, a kovácsnál pedig elverhetjük minimális felszerelésre és fejesztésre őket. És ezt szó szerint értsétek: mindig meg tudjuk venni/csinálni a legújabb kardot, karperecet meg ékszert és csók. Nincsenek eltérő paraméterű eszközök hogy build-et építsük, se semmilyen egyéb nyalánkság, ami mélységet adna az egésznek (és ez nem csak erre igaz).

Jólvan jólvan, mindjárt ott vagyok

Ráadásul kizárólag Clive-ot irányítjuk (meg Torgalt, a kutyust), szóval neki kell mindig megvenni az aktuális legjobb eszközt, amit aztán plusz kettes szintig fel lehet húzni oszt' kalap. Túl sok a kihagyott ziccer amúgy, de nem spoilerezek továbbra sem. Persze ezt a sekélységet simán el lehetne nézni a cuccnak ha verekedés szórakoztató lenne, de számomra egyáltalán nem volt az, mert egy sima DMC - klónt csináltak ebből a részből.

A hasonlat itt sem véletlen, ugyanis a Devil May Cry széria egyik veterán fejlesztője adta a tippeket. A négyzettel ütünk, a háromszöggel használjuk a mágiánkat - ezeket lehet kombóba fűzni. Az R1-el kitérünk és ha megfelelő időben csináljuk, akkor jöhet a counter. Az egyetlen mélységét ennek a különféle, Eikon-specifikus támadások adják. Összesen három ilyen lény, pontosabban elem lehet egyszerre nálunk és így változnak ezek az odahatások.

Például a Phoenix biztosít két durvább attakkot (ezeknek van cooldownja is), illetve a Phoenix Shift nevű teleportálást. Az L2 nyomva tartásával lőhetjük el ezeket egyébként. Igen, természetesen fejleszthetjük őket, sőt, újakat vásárolhatunk a csaták után kapott ability pontokból. A fő problémám ezzel az egésszel az, hogy olyan szinten le lett butítva, ami már nekem fáj. Összesen két nehézség között választhatunk a kaland elején - nyilván a nehezebbre tettem le voksom. A probléma viszont az, hogy a kaland folyamán egyszer sem haltam meg. És ez nem csak a fősodorra igaz, hanem a rejtett, komolyabb ellenfeleket is egy próbálkozással lenyomtam.

Festői látkép, hullahegyekkel a kanyar után

És nem arról van szó, hogy az én reflexeim túl jók a sok Soulslike cucc miatt, hanem ennyire nevetségesen könnyű a program. Iszonyatos csalódás, hogy mondjuk van egy atom cool felvezető valami hirighez, de aztán egy karcolással le is lehet hozni. A cucc felénél volt egy olyan szériám, ahol az adott főellenségeket sebződés nélkül vertem le, ami ne már. Nem segít ezen, hogy indításként kapunk négy olyan ékszert, ami a legfontosabb dolgokat képes automatizálni verekedés közben. Így például még a kitérés időzítésére sem kell figyelnünk, hanem elég megnyomni az R1-et amikor felvillan a dedikált ikon. De ha nem is használjuk ezt, pillanatok alatt ráérzünk az ellenfelekre.

Torgal mellett mindig lesz velünk egy másik szereplő, de őt az AI irányítja. Nem tud elhullani, cserébe közepes hatékonysággal teszi a dolgát. Sajnos az ellenfelektől sem estem hanyatt. A teljesen általános RPG dögök palettája felvonul (skorpió, nagy rák, repkedő izé, farkas, satöbbi), mindössze egy-két komolyabban festő lény akad. Meg persze az Eikonok, amik egytől egyik rendben vannak. A térkép szerencsére nem teljesen nyitott. Vannak nagyobb placcok amiket kedvünk szerint bejárhatunk, de mindig van egy jól definiált vége ezeknek, amit ha átlépünk, megyünk vissza a világtérképre.

A hacok sem random történnek, hanem minden nyavaja valós időben sétálgat körülöttünk, így azonnal mehet a csihipuhi. A tartalom alapvetően korrektnek mondható. Nekem az első végigjátszás majdnem 50 órámba került, és ebben egy csomó extra nincs benne. Relatíve hamar felbukkannak a másodlagos küldetések. A kilencven százaléka sima "menj oda, hozd vissza/öld meg", míg a maradék azért tud szórakoztató lenni. De azért az bőven látszik hogy semmilyen formában sem erőltették meg magukat a derék fejlesztők ebben a tekintetben.

Nyomás kiskutyám

Egy idő után megnyílik a vadászat. Megváltást ez sem hoz, de legalább próbára tehetjük magunkat az erősebb, nevesített lények ellen. Aztán ha ingerenciát érzünk rá, a nagyobb hirigeket újra letolhatjuk és egy online ranglistán mutathatjuk meg hogy mi vagyunk a Janik. Az első kör után kapunk egy New Game+ opciót, ahol a nehézséget komolyabban lehet venni, jön pár új szörny és néhány extra kihívás is. Összességében viszont ez is nagyon karcsú. Hol vannak már az olyan dolgok, mint a blitzball, a kártyajáték és a társai?

De még ha nem is kell eddig menni, azért megtölthették volna jobban élettel a másodlagos direktívákat is. Persze, van egy-kettő ahol tényleg kikerekedett szemmel fogunk bámulni az emberi gonoszság láttán, de sajnos elég uncsi a jelentős része ezeknek. A hangokról illetve zenékről nem lehet igazából rosszat mondani. Utóbbiból található klasszikus, nagy zenekarral felvett mű meg olyan zörejek és hanghatások, amik egy adott szituáció feszültségére erősítenek rá, nagy sikerrel. Korábban már említettem hogy a Clive hangját kölcsönző Ben Starr nagyon jó döntés volt, de alapvetően a többiek is hozzáteszik amit kell.

Szerencsére kicsit sem tűnik vészesnek a szitu

Ez lenne tehát a várva várt Final Fantasy XVI. Látom, hogy sok helyen jóval megengedőbbek vele szemben, de ha reálisan nézem, akkor túl nagy áldozatot hozott a megújulás oltárán. Igen, a sztori fantasztikusan jó, a külcsín már hullámzó, de többnyire rendben van.

A kiherélt RPG elemeket nem értem, de még ezt is le tudnám nyelni ha a harc jóval mélyebb, változatosabb és nehezebb lenne, mert így csak egy felszínes Devil May Cry klón. A tartalom kilóra megvan, de azért némi változatosságot ide is beszuszakolhattak volna. Ez persze csak az én véleményem és elhiszem, hogy az új játékosoknak sokkal jobban fekszik így, de gondolhattak volna a hardcore rajongókra is.