Final Fantasy XV Royal Edition teszt

Persze van egy kis csavar a sztoriban, ugyanis nem csak a számítógépes port érkezett meg a napokban, hanem az úgynevezett Royal Edition is, ami tulajdonképp az ilyenkor megszokott tartalmi buffon átesett kiadás, tehát az elmúlt időszak összes DLC-je megtalálható benne, konzolokra.

Fontos elmondani, hogy jelen tesztünk alanya is ez utóbbiból készült, de ez talán nem akkora probléma, hiszen a belbecs mindkét variáns esetén megegyezik, egyedül a grafikai rész tér el, hiszen számítógépen tulajdonképp az egekbe tudjuk húzni a megjelenítést - erre kicsit később visszatérek, mert az amúgy is meglehetősen pofás külcsínt döbbenetes szintre lehet emelni.

Lift nincs? Ne már! Lábnapot sosem tartok

Abban szerintem mindenki megegyezett, hogy már az alap változat is meglehetősen tartalom dúsra sikeredett, főleg akkor, ha alaposan rámentünk a másodlagos lehetőségekre. Gondolok itt a vadászatra, chocobo versenyzésre, különféle gyűjtögethető kövekre, békakeresgélésre, satöbbi. Ehhez sikerült egy olyan pakkot hozzáadni, ami több tíz órával simán megtoldja a játékidőt, ráadásul még jobban megismerhetjük a Noctison kívüli főszereplőket. A hozzáadott értékeket két részre kell bontani.

Az egyik ágon ott csücsülnek a már megszokott extra fegyverek, kosztümök, festések, amivel autónkat tudjuk eléggé zordra átrajzolni. Akad itt egy friss dungeon, pontosabban a Crown City of Insomnia térkép kibővített variánsa, ahol többek között összeakaszthatjuk bajszunkat Cerberusszal és Omegával. Kapunk egy hajót is, amivel bejárhatjuk Cape Caem és Altissia között elterülő vizes részeket, nyilván extra horgászos lehetőségekkel megtoldva.

Elérhetővé vált az FPS nézet, ami inkább látványos, mintsem hasznos, hiszen az amúgy is sokszor káoszba fulladó csatákból még annyit sem látunk, mint eddig, így bevallom, ezt a dolgot nem nagyon erőltettem. Ez volt a megszokott DLC resztli, a másik fele szerencsére kategóriákkal érdekesebb, ugyanis itt találhatjuk meg a Season Pass eddigi legizgalmasabb darabjait, az Episode Promto, Gladiolus és Ignis triumvirátust, illetve a többjátékos, Comrades alcímre hallgató co-op akciózást.

Minőségre egyébként meglepően sok eltérés akad közöttük, főleg a kicsiny csapatunk tagjait bővebben bemutató epizódok között. Ha egy jó tanácsot elfogadtok, akkor először inkább az alapjátékkal kezdjetek, mivel mindhárom extra rész jó nagy spoilereket tud lelőni.

Hó előttem, hó utánam, csak a fizu nem jön hó elején

Gladio szekvenciája talán a leggyengébb a három közül. Ha nagyon nekifekszel, egy óra alatt simán a végére érsz, miközben kis túlzással semmi mást nem csinálsz, csak bebizonyítod, hogy egyszerű button mash-sel is abszolválni tudod a harcokat. Oké, az utolsó harc Gilgamesh ellen nem lesz egyszerű, de azért reménykedtem benne, hogy a másik kettő rész azért többet mutat.

Prompto kalandjára nehezen vettem rá magam, mert szerintem rém idegesítő karakter lett, szerencsére azonban itt már a kreativitás jelei is feltűntek. Kezdődik azzal, hogy ő a lőfegyvereket részesíti előnyben társaival szemben, így természetesen ez dominál végig. Aztán a bő három órás végigjátszás alatt kapunk korrekt méretű nyílt teret, ahol egy motoros szán segítségével kommandózhatunk, sőt, még másodlagos tevékenységekre is futotta, amik megoldásával erősíthetjük a jégen futó csodaszán képességeit.

A cseresznyét Ignis teszi fel kesztyűbe bújtatott kicsi kacsójával, személyesen. Mind időben, mind pedig eseményekben messze az övé lett a legjobb kiegészítő. Spoilerek lelövése nélkül: egy jó nagy hirig kellős közepébe csöppen, ahol nem csak a saját élete lesz a tét, de Noctisnak is durván nagy segítséget kell nyújtania. Hmm, ez úgy hangzik, mint egy nagyon rossz, sablon marketing szöveg, de nem szeretnék többet elárulni, a lényeg az, hogy már csak miatta érdemes volt kiadni a DLC-ket, ritka jól sikerült darabbal állunk szemben.

Végül pedig ott a Comrades, amit nagyon keményen beharangoztak és valóban el lehet ökörködni vele, de azért egy kicsit megkeseredik a szánk, amikor látjuk, milyen karcsúak a lehetőségeink, hiába tudunk több pajtásunkkal is egyszerre tevékenykedni.

Cindy továbbra is, ömm, cuki

Tulajdonképp ezzel a végére is érhetnék a bemutatónak, de muszáj ejtenem még néhány szót a PC-s grafikáról, illetve a hibákról. Kezdjük az előbbivel, mert ha bírjuk vassal, tényleg brutális látványvilágot tudunk kicsikarni. Leginkább ellenfeleink szőrén keresztül lehet ezt a legjobban bemutatni, ugyanis ilyen élethűen viselkedő dologhoz nem nagyon volt még szerencsénk. A screenshotok a PS4 Pro verzióból származnak, így azon keresztül nem tudom bemutatni, de érdemes rákeresnetek.

Kicsit sajnálom, hogy az eddigi negatívumokon nem tudtak/akartak többet javítani, mivel pontosan ugyanazok a hibák állnak fenn, mint az alap verzió esetében. Valamit kezdhettek volna a harcok alatt sokszor megőrülő kamerával, mert simán el lehet veszíteni így a kontrollt. Pontszámban pontosan ezért nem adok neki többet, mint az eredeti esetében, bár ha számítógépre szerzitek be, akkor egy fél pontot a külcsín miatt simán hozzáadhattok a végeredményhez.

Apróbb hirig van kilátásban

Ha esetleg eddig nem vettétek meg, akkor mindenképp ajánlom a beszerzését, mivel meglehetősen masszív kiadás lett a Royal/Windows Edition. Egy remek akció RPG-t kapunk pénzünkért cserébe, ami hosszú-hosszú órákra a monitor elé fogja szegezni a gémereket. Nyilván ha eddig is idegesített mondjuk Prompto nyünnyögése, akkor most sem lesz szimpatikusabb (pláne a saját sztorija után, ott én is a falat kapartam), de ettől függetlenül például a hamarosan beköszönő uborkaszezonra minőségi szórakoztatási alternatívát kínál. Jó cucc, na!