Far Cry 5 teszt

A sorozat első két epizódja sem volt rossz, de a harmadikkal valamibe nagyon beletaláltak. Amikor szóba kerülnek az eddigi legjobb open world stuffok, akkor sokan egy kicsit méltatlanul kifelejtik azt a részt a felsorolásból. Időrendben haladva következett a negyedik iteráció, amit leginkább a korrekt iparosmunka jelzővel lehet talán a legjobban lefedni.

Persze, voltak benne elefántok meg hatalmas tigrisek, a Himalája szintén érdekes játszótér volt, de minden tekintetben elmarad az elődjétől. Elhagyták utána a sorszámozást, majd visszaröpítettek minket az időszámítás előtti 10.000-ik évbe, hogy megtapasztalhassuk, milyen nehézségekkel kellett szembenézni az őskorban.

Négy megy be, hat jön ki.

Sokunknak meglehetősen bejött a koncepció, viszont utána meglepő módon egészen sokáig semmit sem lehetett hallani a folytatásról, ami, ismerve az Ubisoft futószalag-koncepcióját, eléggé fura volt. Cserébe már-már isteni erővel sújt le jelen tesztünk alanya, ami ugyan nem hibátlan (főleg technikai értelemben véve, konzolon) cserébe olyan durván szórakoztató, hogy szerintem simán letaszítja trónjáról az etalonnak számító harmadik felvonást, a végső értékeléstől függetlenül.

Ami furcsa benne, hogy nem lép ki a megszokott nyitott világú koncepcióból, de olyan mesterien keveri az összetevőket, ami szinte letehetetlenné teszi. Ezt saját tapasztalatból mondom, mert szabadságot is kivettem miatta. A további rizsát mellőzvén lássuk inkább a részleteket.

Hope County egy gyönyörű hely. Keveredik benne minden, ami miatt imádjuk a vadregényes, vidéki Amerika tájait. Zöldellő erdők és mezők, nagyobb tavak, békésen csobogó patakok, rohanó folyók, szántóföldek, illetve egyszerre modern és visszamaradott élet. A helyiek békésen élik kicsiny redneck életüket: vadásznak, halásznak, ordenáré módon leisszák magukat, disznókat kergetnek - szóval semmi különös, de jól elvannak.

Ez egészen addig tart, amíg meg nem érkezik a Seed família. A kicsit habókos család kezdetben teljesen ártalmatlannak tűnik, hirdetik a saját maguk által elképzelt igéket, meg mindenféle bűnről és megtisztulásról papolnak. Aztán valami megváltozik és az addig békés hittérítők hirtelen átváltanak a legdurvább szektásokká és megkezdődik a határtalan erőszak.

Jófiú a kicsi Boomer

Ezt egy ideig tűri a külvilág, aztán egy kisebb különítményt küldenek el a "prófétáért", Joseph Seed-ért, hogy lecsukják végre a diszkréten tömeggyilkossá váló spirituális vezetőt. Ahogy sejteni lehet, meglehetősen balul sül el a dolog és egyedül mi, az újoncok tudunk elmenekülni, éppen hogy. A helyi ellenállás egyik vezetője, Dutch megmenti ványadt valagunkat, hogy aztán kezdetét vegye hadjáratunk a megye felszabadításáért.

Nyilván az alapsztori nem Oscar gyanús, de valljuk be, ez egyik FC epizódnál sem volt elvárás. Bár az is igaz, hogy a vallási fanatizmus azért sosem könnyű téma, főleg napjainkban. Miután megismerkedünk a rendszer alapjaival és felszabadítjuk Dutch mini-szigetét szemünk elé tárul a meglehetősen nagy kiterjedésű játéktér.
Térképünk három nagyobb szeletre van osztva, mindegyik rész egy-egy Seed tesó alá besorolva.

Tulajdonképpen az lesz a fő direktívánk, hogy feladatokat végrehajtva elérjünk egy bizonyos szintet, ami után tetemre hívjuk az adott régió uralkodóját - pontosabban megunják ténykedésünket és megpróbálnak eltörölni minket az ellenállással együtt - majd likvidáljuk őket. Ezt mindhárom régió esetében meg kell tennünk, utána pedig magával az Atyával kell leszámolnunk. Az az igazság, hogyha játszottál bármelyik FC epizóddal, akkor ez nem hat túlzottan nagy újdonságként. Úgy is fogalmazhatnék, hogy tulajdonképpen pontosan az a mechanika, mint eddig volt, noha fejlesztőink azért igyekeztek szórakoztatóvá tenni küldetéseinket.

Hát, tünde szemeim egy redneck falut látnak

A legtöbb elvégzett tevékenység után pénzt illetve ellenálló-pontot kapunk, amivel töltődik a már emlegetett mérce. Ennek több szintje van, amikhez más-más retorziók tartoznak Seed-ék részéről. Először csak finoman győzködnek minket, hogy ezt talán abba kéne hagyni, majd különleges egységek vadásznak ránk, aztán pedig megérkeznek a repülőgépek, akik sajnos extra hatékonyak likvidálásunkban.

Több mint 150 misszió vár amúgy ránk, amiket négy nagyobb csoportra oszt a rendszer. Megkülönböztetünk elsődleges és másodlagos tevékenységeket, kincsvadászatot, illetve az adott terület nagyobb erődjeinek felszámolását, amit aztán gerilláink vesznek birtokba, mintegy előretolt védművként szolgálva.

Objektíváink között vannak érdekesebbek, de sajnos a legtöbb kimerül abban, hogy menjünk el adott pontba, likvidáljunk mindenkit/lopjunk el valamilyen járművet/robbantsunk egy jó nagyot. Amíg nem uralunk teljesen egy kerületet, addig lépten-nyomon kultistákba botlunk, szinte állandóan tűzharcba bonyolódunk velük.

Ezeket a legtöbbször amúgy érdemes gyorsan és brutálisan lezárni, mert így túszokat menthetünk, narkóval teli járműveket semmisíthetünk meg - igen, ezekért is ellenálló pont jár, ami ugye elősegíti haladásunkat. Fejlődésünkön amúgy próbáltak csavarni egyet. Eltűnt az XP rendszer, helyette jöttek a kihívások. Ezek kapcsolódhatnak fegyverhasználathoz, vadászathoz, tevékenységekhez, satöbbi.

Tedd vagy ne tedd, de sohase próbáld ifjú Seed!

Amint teljesítünk egy ilyet, valamennyi skill pontot kapunk cserébe. Ezek segítségével nyithatjuk meg perkjeinket, amik nagyban megnövelik túlélési esélyeinket. Így tudunk egyre több fegyvert magunkkal vinni, csendesebben lopakodni, elérhetetlen magasságokba csáklyával felreppenni, ejtőernyőzni, hatékonyabban használni a gyilkoló eszközöket, satöbbi.

Nincs nagy megfejtés amúgy a gameplay többi részében sem, mondhatni a szokásos sémára épül. Új halálosztó dolgokat a bezsebelt pénzmagok segítségével nyithatunk meg, amiket aztán több lépcsőben erősíthetjük (nagyobb tár, távcső, hangtompító, satöbbi). Ennél jóval érdekesebb az, hogy egészen kis kommandókat irányíthatunk.

Mivel tulajdonképp az egész Hope megye fellázad, így tulajdonképpen bárkit felbérelhetünk magunk mellé kísérőnek. Ezek a bakák nem annyira erősek, de azért az összesen kettő darab kiadható parancsot egész jó hatásfokkal végzik el (menj oda, öld meg). Kategóriákkal izgalmasabbak kiemelt segítőink, akiket külön feladatok teljesítésével oldhatunk fel. Lesz egy mesterlövész lányka, hidroplán pilóta, félig őrült shotgunos arc meg hasonlók.

Az igazán nagy királyság azonban hogy állatok is mellénk szegődhetnek. Boomer, egy zabálnivaló felderítő kutyus, Peaches, a párduc valamint személyes kedvencem, Sajtburger, a két tonnás grizzlimedve.

Nocsak, ott egy szobor. Nézzük hogyan viselkedik egy rakétavetővel szemben!

Szervesen ide kapcsolódik, hogy végre lehetőségünk van az egész kampányt egy barátunkkal vállvetve végigtolnunk, ami hatalmasat dob az egészen. A rendszer drop in, drop out elven működik, tehát bármikor csatlakozhatnak hozzánk. Fontos azonban, hogy mindig a host haladása lesz elmentve.

Tartalomban egyáltalán nincs hiány, ahogy látjátok, bár ez eddig mindegyik részre igaz volt. Külcsín tekintetében kifejezetten jól állunk konzolon, bár egy maxra húzott PC-s beállítással azért nem lehet versenyezni. Környezetünk kifejezetten pompázatos, öröm elveszni az erdőkben, hallgatni a madarak csiripelését. A kisebb falvak, gazdaságok, eldugott ranch-ek szintén nagyon jól illeszkednek az összképbe.

Viszont itt kell megemlítenem az egyik komolyabb negatívumot, ami sajnos már megint az előforduló bug tenger. Tudom, hogy nagyon nehéz optimalizálni egy ilyen méretű stuffot és azért nem olyan szörnyű a helyzet, de azért na. A tárgyak átlógása tulajdonképp mindennapos, ez már szinte fel sem tűnik.

Ennél jóval idegesítőbb, hogy néha eltűnik a talaj alólunk mi meg kizuhanunk a semmibe. Emberek ragadnak járművekbe, pontosabban összeolvadnak velük. Az is megesett, hogy leengedtem valami víztározót, de a rendszer úgy érzékelte, hogy nem sikerült a művelet és a semmiben úsztam. Nyilván érkeznek majd patch-ek, ugyanakkor bosszantó dolgok ezek.

Ezzel járok sopizni

Far Cry Arcade alatt találjuk amúgy a rendhagyó multiplayer opciót. Itt kapunk egy meglehetősen összetett pályaszerkesztőt, aminek végtermékét aztán feltölthetjük a szerverekre. Már most iszonyú mennyiségű szakasz épült meg, jók, rosszak vegyesen. A kitalálók paraméterezik ezeket, így van egy csomó single és co-op móka, de mennek a kvázi gyári TDM meccsek is.

Természetesen külön méri az itteni tevékenységünket a rendszer, viszont az egyéni játékban megszerzett perkek már számítanak, sőt, új kihívásokat kapunk, amik teljesítése után jönnek szépen a pontok. Bevallom, viszonylag kevés időt töltöttem el ezzel, de aki szeret ezzel bíbelődni, biztos, hogy megtalálja a számítását.

Az a furcsa, hogy így visszaolvasva tényleg úgy tűnik, mintha egy generic FC stuffal állnánk szemben. Ugyanakkor valahogy annyira jól eltalálták az összetevőket, hogy a szórakoztatási faktor az egekben van. Simán jött nálam az az érzés, hogy még ezt a missziót lenyomom, na még megnézem hogy ott mi van, ejj ez az erőd de idegesítő és tök közel van. A nap végén pedig csak az számít, hogy mennyire tud lekötni a dolog és szerintem ebben kiemelkedően szerepel a stuff. Persze simán rá lehet unni, hiszen pontosan azt csinálod mint eddig, főleg akkor ha a sorozat előző részeit kimaxoltad.

Hmm, érdekes fesztivál lesz.

Nagyon sokat lehetne még írni a Far Cry 5-ről, de ideje lassan konklúziót vonni. Nem mutat újat, nem lép ki a komfortzónájából ez a rész sem, viszont több dolog miatt is abszolút kiemelkedően sikeredett. Gyönyörű a helyszín, jó a csapat alapú kommandó, Sajtburesz nagyon nagy király, valamint a co-op sem utolsó szempont. Tartalmas, szórakoztató, de bugoktól egyáltalán nem mentes. Én bátran ajánlom mindenkinek, főleg akkor, ha valamiért kimaradt ez a franchise az életedből.