Fallout 3 teszt

2009. január 13.
82.0541
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Yoyo profilja, adatai
Yoyo
Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy melyik játék az, amelyik a legnagyobb hatással volt rám, és amivel még ma is szívesen leülnék játszani, akkor gondolkodás nélkül rávágnám a Fallout címet. Ez a sorozat messze az egyik legeredetibb, és talán legösszetettebb szerepjáték, amit a kilencvenes években alkottak. Amikor meghallottam, hogy készül a harmadik rész, a gyomrom összeszorult, a szívem pedig hevesebben kezdett el kalapálni. Egy több mint tíz éves játék új epizódjáról van szó, és az eltelt évek alatt nagyon sok minden megváltozott.


A Bethesda már nem egyszer bizonyított az Elder Scrolls sorozattal, azonban a Fallout poszt-apokaliptikus, sötét humorral teli világa igen messze áll az eddigi munkásságuktól. Többen, (közöttük én is) úgy éreztük, hogy bár látszólag jó kezekben van a projekt, az előző két rész zsenialítását nem tudják majd visszaadni a készítők, ami miatt jobb lenne ezt a legendás sorozatot békén hagyni. Sokan az ellen szólaltak fel a fórumokban, hogy ez a játék egy újabb Oblivion lesz, csak a körítés más. Nos, a hasonlóság tagadhatatlan, hiszen a Fallout 3 az Oblivion továbbfejlesztett engine-jét használja, és sok mindenben hasonlít is hozzá, ám a Bethesda mindent megtett azért, hogy a Fallout depresszív, mocskos világának hangulatát közel tökéletesen adja vissza.


Fallout 3 teszt - 2. kép

A történet szerint a második világháború után az atomháborútól való félelem miatt rengeteg óvóhelyet építettek szerte a világban. 2052-re a nyersanyagok elapadtak, így a világ vezető országai háborúzni kezdtek egymással a még meglévő természeti forrásokért. 2077-ben a Nyersanyagháború átalakult a Nagy Háborúvá, aminek következtében a Föld lakosságának nagy része elpusztult, a bolygó pedig egy kietlen, sivatagos pusztává változott. Mindez alig két óra leforgása alatt történt, köszönhetően a második világháború alatt kifejlesztett atombombáknak. A szerencsésebb emberek ezt az időszakot az óvóhelyeken vészelték át, zárt közösségekben, a pechesebbek pedig a kinti világban élték túl valahogy a szörnyűségeket. A háború túlélőinek egy része a radioaktív sugárzás miatt ghoulokká, valamint mutánsokká változott. A világ, amit ismertünk, megszűnt létezni, megkezdődött az élet-halál harc az élelemért és a vízért.

Fallout 3 teszt - 3. kép

A Fallout 3 hagyományőrzően az egyik óvóhelyen kezdődik, ám az előző részekkel ellentétben a karaktergenerálás is itt zajlik le. Tanúi lehetünk a saját születésünknek, valamint felcseperedésünknek. Tizennyolc éves korunkig édesapánk mindenre megtanít, amire szükségünk lehet az életben, így az emberekkel való kapcsolattartásra, valamint a fegyverek használatára, tehát magára a túlélésre. Az egyik nap arra ébredünk, hogy apánk sietve elhagyta a biztonságot jelentő óvóhelyet, és valamiért a kolónia egész biztonsági szolgálata minket keres. Az egyetlen ésszerűnek tűnő lehetőség a menekülés, valamint az, hogy kiderítsük, miért is hagyott hátra mindent édesapánk. Némi kergetőzés és lövöldözés után megérkezünk az óvóhely kijáratához, ez által pedig kalandjaink kezdetéhez. A kapu feltárul, és kilépünk Washington DC kopár pusztaságába.


Fallout 3 teszt - 4. kép

A karaktergenerálás három lépcsőből áll. Elsőként meghatározhatjuk a nemünket és a külsőnket, amivel érdemes egy kis időt eltölteni, hiszen közel nyolcvan órán keresztül fogjuk főhősünk arcát bámulni (külső nézetben). Ezután a S.P.E.C.I.A.L. fedőnévvel ellátott tulajdonságok között oszthatunk el néhány pontot. Ez a mozaikszó valójában a Strength (erő), Perception (megfigyelő képesség), Endurance (állóképesség), Charisma (szépség), Intelligence (intelligencia), Agility (ügyesség), és Luck (szerencse) szavakból áll össze. Itt már érdemes egy kicsit előre gondolkodni, hiszen az általunk megálmodott karaktertípusnak megfelelő értékeket érdemes beállítani, ugyanis ezek a tulajdonságok a későbbiekben csak Perk-ekkel módosíthatóak. A karaktergenerálás végső fázisában három képességre specializálódhatunk a következőkből: kereskedelem, nagy fegyverek, energiafegyverek, robbanóanyagok, zártörés, gyógyítás, közelharci fegyverek, javítás, tudomány, kézifegyverek, lopakodás, beszéd, és pusztakezes harc.

Egy fegyvert mindenképpen érdemes megjelölni, ezen kívül még két képzettséget kell választani, amit a személyiségetektől függően döntsetek el ti magatok. Én általában az előző részekben is a lopakodásra specializálódtam, mert lopásból elég jól meg lehet élni a játékban, de a felsoroltak közül mindegyik hasznos lehet. Szintlépésekkor azon kívül, hogy ezeket a képzettségeket fejleszthetjük, lehetőségünk van még egy Perk kiválasztására is, amik minden esetben adnak valami bónuszt. A teljesség igénye nélkül néhány Perk: Intense Training (egy S.P.E.C.I.A.L. tulajdonságunkat növelhetjük meg egy ponttal), Bloody Mess (mindenki a legbrutálisabb módon hal meg a körzetünkben, és +5% sebzés) Mysterious Stranger (olykor-olykor egy titokzatos idegen besegít a harcokban). Összesen húsz szintet léphetünk, így mindig fontoljuk meg, hogy mire mennyi pontot adunk, valamint milyen Perk-eket választunk ki.


Fallout 3 teszt - 5. kép

A játékban karakterünket belső nézetből irányítjuk, de lehetőségünk van kiváltani külső nézetbe is. A Fallout 3 első ránézésre nem sokban különbözik a hagyományos FPS-ektől, ám tekintettel arra, hogy az eredeti szériában a harc körökre volt osztva, a készítők megalkották a V.A.T.S. rendszert. Ennek az a lényege, hogy meg tudjuk állítani az időt, és az akciópontjaink mennyiségétől függően (aminek a száma a különböző képességeinkből áll adódik össze) kijelölhetjük, hogy melyik ellenfél melyik testrészét szeretnénk eltalálni. A testrészek mellett található egy százalékos szám, ami megmutatja, hogy mennyi esélyünk van eltalálni azt. Természetesen minél jobbak vagyunk egy adott fegyverrel, annál nagyobb esély van a pontos találatra. Az alap energián felül az ellenfeleink, valamint saját testünk végtagjai is rendelkeznek bizonyos életerővel. Ha például valakinek a bal lábára lövöldözünk, akkor az nagy eséllyel fog eltörni, aminek következtében a célpont jelentősen lelassul. Néha lehet kritikus sebzést is bevinni, ami leginkább a szerencsénktől függ, és aminek következtében a sebzés kétszeres lesz. A V.A.T.S.-ot használni nem kötelező, ha akarjuk, végigvihetjük a játékot úgy is, mintha egy sima FPS-el játszanánk, de jelentősen megkönnyítheti a dolgunkat.

Fallout 3 teszt - 6. kép

A játék legnagyszerűbb tulajdonsága, hogy nem vagyunk rákényszerítve arra, hogy a fő történeti szállal foglalkozzunk. Amint kiléptünk az óvóhelyről, a világ kitárul, és arra megyünk, amerre csak akarunk. A világtérképen több mint száz helyszín található, több tucat barlang, település, és egyéb felfedeznivaló vár ránk. Küldetésekből körülbelül harminccal találkozhatunk, ami elsőre kevésnek tűnhet, azonban ezek általában többféleképp is elvégezhetőek, így az újrajátszási faktor igen magas. A Fallout 3 nagyon sok mindenben idézi fel elődei emlékét: jelen van a Brotherhood of Steel és az Enclave, találkozhatunk rabszolgavadászokkal, akiknek akár dolgozhatunk is néhány kupakért, azaz helyi pénzért cserébe.


Fallout 3 teszt - 7. kép

A pusztaságban fel-alá járkálnak a karavánok, akiktől hasznos és haszontalan dolgokat egyaránt vásárolhatunk. Utunk során rengeteg véletlen harcba futhatunk bele, amikbe vagy beleszólunk, vagy megvárjuk amíg véget nem ér, hogy aztán igen elítélendő módon kifosszuk a halottakat. 'Poszt-apokaliptiában' azt csinálhatunk, amit csak akarunk. Magunkra ölthetjük a hétköznapi hős szerepét, aki segít az elesetteken, de ha úgy tartja kedvünk, akár egy egész városkát is felrobbanthatunk. A küldetések annyira változatosak, amennyire csak lehetséges, és bizonyos feladatokban az ötvenes évek filmjeit is felismerhetjük. Egy példa: éppen megközelíted a főváros romjait, amikor egy koszos ruhájú kisgyerek rohan oda hozzád. Arra kér, hogy segíts neki, mert eltűnt az apja, és ?azok- a nyomában vannak. Miután úgy döntesz, hogy segítesz, pár lépés után furcsa zajokra leszel figyelmes. Elindulsz a hangok irányába, majd megrökönyödve veszed észre, hogy hatalmas, mutáns hangyák vettek körbe..

Fallout 3 teszt - 8. kép

A harmadik epizód humor terén sokkal jobban hasonlít az első részre, mint a kissé együgyű másodikra. Itt nem fogsz találkozni a gyaloggalopp lovagjaival, ennyire elvont poénok nem is igazán illettek volna ebbe a világba. Ehelyett a dialógusokban megbúvó cinizmus, bizonyos karakterek teljesen őrült, magukból kifordult beszédei adnak okot egy kiadós nevetésre. A legtöbbször nem is tűnik fel, hogy egy vicces jelenettel van dolgunk, és csak utólag esnek le a poénok. A viccelődés legmorbidabb, groteszkebb formái vannak jelen a játékban. Állsz a porig rombolt városban, megy a szívszaggató zene, és hirtelen meglátsz egy túlélő kapszulát. Odamész, kinyitod, és értetlenül állsz a bent lévő dolgok előtt: két üveg whiskey, egy kirakati baba, valamint egy karton cigaretta van benne. Ha ehhez hasonló dolgok nem lennének a játékban, akkor valószínűleg az eddigi legnyomasztóbb élményben lenne részünk a digitális szórakoztatás történetében.


Fallout 3 teszt - 9. kép

Ha valakinek megvan az Oblivion, akkor érdemes berakni a Fallout 3 előtt, és összehasonlítani a látványvilágot. Körülbelül így nézne ki Cyrodill földje, ha atomtámadás érné. Míg az Elder Scrolls IV.-ben zöldellő fák és buja aljnövényzet gondoskodott a vizuális gyönyörről, addig itt kopár fák, kietlen táj és romos épületek emlékeztetnek a háborúra. A radioaktív víz sárgászölden világít a lemenő nap fényében, az utakon aprócska forgószelekkel találkozhatunk. A terepen kiégett a fű, a villanypóznák elhajlottak a bombák lökéshullámaitól. Az egész világból árad a szomorúság és a fájdalom, a környezetvédők valami ilyesmitől félthetik a bolygónkat. Az egyetlen apróság, ami szemet szúrhat, az bizonyos helyeken az alacsonyabb felbontású textúrák, mint pl. a földön szétszórt újságpapírok. Ettől függően a látvány nagyon egyben van, a Fallout 3 világa ?gyönyörűen ronda?. A zenék szívbemarkolóak, és ha nem lenne a Galaxy News Radio, amin a negyvenes-ötvenes évek gyöngyszemei mennek (mint pl. Az I?m in Love vagy az I don?t want to set the world on fire), akkor egy idő után önmagunkba fordulnánk a negatív impulzusoktól.

Fallout 3 teszt - 10. kép

Azt kell, hogy mondjam, a Bethesda kiváló munkát végzett. Egy ilyen nagynevű sorozatot nem egyszerű dolog feltámasztani, és a mai kor követelményeinek megfelelőre varázsolni. A Fallout 3 azonban az utóbbi idők legjobb szerepjátéka, ami éppen úgy őrzi ennek a világnak a hagyományait, mint amennyire mer újítani. A grafikai megvalósítás, a hosszú játékidő, a remek zenék és a poszt-apokaliptikus életérzés mindenkit beszippant, aki egy kicsit is vevő erre a témára. Akárcsak a játékban fellelhető egyik drog, a Psycho, a Fallout 3 is erős függőséget okozhat.

Fallout 3 / Tesztplatform: XBOX360

kihagyhatatlan!
  • Stílus: Akció RPG
  • Megjelenés: 2008. október 30.
  • Ár: 17.000 Ft-tól
  • Multiplayer: nincs
  • poszt-apokaliptikus hangulat
  • hatalmas világ
  • rengeteg lehetőség
  • ötvenes évek zenéi
  • apró grafikai hibák
  • káros a szociális életre
  • Hang
    9
  • Grafika
    9
  • Játszhatóság
    10
  • Hangulat
    10
9.5
13 hozzászólás

angol26

11 éve, 4 hónapja és 23 napja

No így 5 évvel később a leírás hatására nekivágok ennek az alkotásnak. Megvan vagy 4 éve, de először nem fogott meg. Adok neki még egy esélyt.

válasz erre

davidka55

14 éve, 6 hónapja és 9 napja

BDSAeron DEHOGYNEM a skyrim meg az öszes többi elder scorllos szerintem tul fantasztikus sérkányok ilayesmi haggyál már IGAZ az atomháboru sem tul valószinü de azért valószinübb de az elder scarolls - ok sem rosszakröhögő smiley de a lényeg az hogy a FALLOUT 3 NAGYON JÓ ilyen magávalragadó hangulatot még sohasem láttam egy játéknál se PISZKOSUL JÓ JÁTÉKröhögő smiley az egyik legjobb amivel eddigi életem során találkoztam az összes játék közülmenő smiley

válasz erre

BDSAeron

14 éve, 6 hónapja és 26 napja

Jó-jó, de az elder scrolls szériát nem tudja überelni

válasz erre

Vendég

16 éve, 4 hónapja és 25 napja

Vendég írta:
hol lehet le töltenimeglepődött smiley?????????????????????????????????????????????????? meglepődött smileynagyon meg köszönném annak aki meg mondaná.
Én dobtam egy nukagránátot a halálkaromra,de nagyon erős volt,nem tudtam hogy mivel lőjjem,és aztán lézerpuskával lőttem,és repeszgránáttal támadtamrá.Ha erre van könnyebbmód,kérlek írd le,jó haverom leszel.röhögő smileyröhögő smileyröhögő smileymenő smileykacsintó smileykacsintó smileykacsintó smiley

válasz erre

Vendég

17 éve, 7 hónapja és 20 napja

akkor hol????????,,,

válasz erre

Raiden

17 éve, 7 hónapja és 25 napja

marco írta:
Ne itt.mosolygó smiley
Meggyőzött,Főnök úr..mosolygó smiley

válasz erre

marco

17 éve, 7 hónapja és 25 napja

Raiden írta:
Akkor Hol? kacsintó smiley
Ne itt.mosolygó smiley

válasz erre

Raiden

17 éve, 7 hónapja és 25 napja

Akkor Hol? kacsintó smiley

válasz erre

marco

17 éve, 7 hónapja és 25 napja

Vendég írta:
hol lehet le töltenimeglepődött smiley?????????????????????????????????????????????????? meglepődött smileynagyon meg köszönném annak aki meg mondaná.
Nem itt.

válasz erre

Vendég

17 éve, 7 hónapja és 25 napja

hol lehet le töltenimeglepődött smiley?????????????????????????????????????????????????? meglepődött smileynagyon meg köszönném annak aki meg mondaná.

válasz erre

Vendég

17 éve, 8 hónapja és 1 napja

igazmosolygó smiley Nagyon sok röhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smiley

válasz erre

yanis91

17 éve, 8 hónapja és 1 napja

nem rossz csak az elején kicsit sok a dumaröhögő smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
Fallout 3
17.000 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Monyo profiljamarco profilja