Fallout 4 teszt

Amikor a Fallout 4 megjelenését követően első köreimet futottam az interneten - szigorúan spoilermentes - easter eggeket és egyéb könnyen, véletlenül elszalasztható dolgokat keresve, szembesülnöm kellett egy számomra egyszerre megmosolyogtató, egyszerre - a koromból fakadó - borzasztó ténnyel: Az első Fallout megjelenése óta bizony felnőtt egy generáció, én vén lettem és jópáran azt sem tudják, hogy ez most roncsderbi vagy valami logikai kvarcjáték-e.

Jó, a teljesen fogalom nélküliekből van mondjuk három (Csókolom Marika néni, isteni volt a kókuszkocka, köszönöm!), de nekik elnézzük és viszünk vasárnap látogatáskor zsírkrétát. Inkább az a kérdés merült fel igen gyakran, hogy soha nem játszottak egyik Fallouttal sem, érdemes-e belevágni?

Tojás, kenyér, liszt? Baszki. Mustár.

Ezzel pedig nincs mit tenni, a generációs különbségek léteznek, úgyhogy úgy döntöttem rövid történelemórával kezdem a cikket. Addig le is jön steamről. Vagy PSN-ről. Ne mondjam mégegyszer. Igen, most.

Képzeljük el az 1950-es évek amerikáját. Ugyanazok a színek, ugyanazok a zenék, ugyanazok az emberi viszonyok és kapcsolatok. Ugyanaz a társadalmi hierarchia, ugyanaz a technológiai fejlettség, ugyanaz az elképesztően nagyravágyó, néhol már komikus, de a korabeli ember szerint teljes mértékben hihető utópisztikus jövőkép.


És az egészet áthatja az érted élő és lélegző (sarcasm: on) kormány propagandája, aki pontosan megnevezi a sátánnál is rosszabb ellenséget, akinek kollaboránsai minden bokorban minden pillanatban azt lesik mikor rabolhatják el a szeretteidet, hogy agymosott kommunistát csináljanak belőle. Pontosan.

Atomháború utáni makulátlan hajcsat és csavarhúzó készlet.

A Szovjetunió és csatlósai, az örök ellenség, a másik pólus, minden rossz okozója. Pénzügyi válság? Komcsik. Kajajegyre van csak kenyér? Komcsik. Koszos lett a kedvenc pulóvered?

a. Komcsik
b. Komcsik
c. Harry S. Truman... najó nem, a Komcsik.

Mindeközben a férfiak férfiak, hivatalokba járnak, autót szerelnek, sportolnak, a jövőt építik. A nők nők, makulátlanok, szépek, főznek, gyereket nevelnek, háztartást vezetnek, szappanoperákból okosodnak. Idill. Csakhogy a történelem során egész más irányba ment el a hidegháború korszaka, elkezdtünk miniatürizálni, fejleszteni, kevesebb sikk, több erő pontosabban, gyorsabban, jobban.

A Fallout 4-et videóteszten is megmutatjuk, rengeteg gameplay-el, ráadásul nyerhetsz is egy csomó relikviát! Itt tessék a Play-t nyomni:

Nézd nagyban ezt a videót!

A szerepek felcserélődtek, egybemosódtak, fejlődött a kultúra, az emberekkel még mindig el lehetett hitetni bármit amit el akartak hinni, több atomfegyverünk lett mint amennyivel tizennyolc földet meg lehetne semmisíteni és így aztán vezető politikusaink is rájöttek, hogy talán nem a legszerencsésebb rátenyerelni a piros gombra és véget ért egy korszak.

A Fallout világában egészen más irányba mentek a dolgok. Gyakorlatilag 2077-ig elhúzódott az ?50-es évek idillje, talán részben azért is, mert az emberek hajlamosak hiú ábrándokba ringatni magukat, ha csak másnapig gondolkodnak előre. A technológia továbbra is utópisztikus maradt, csakhogy ebben az alternatív jövőben meg is valósítottak mindent, amit ősatyáink anno szépen megálmodtak. Elkezdtük háztartási szinten használni az új, csodálatos, soha ki nem múló energiaforrást, a maghasadást.

Kutyám, Chollo.

Ami kis mértékben nem öl meg, abból ugye úgysem lesz baj (A szó amit keresünk a vak, buta, de boldog idealizmus). Csakhogy az erőforrásaink végesek, ami meg kell, azért hajlamosak vagyunk olykor verekedni is. Olykor fegyverekkel.

Olykor odáig fajul a dolog, hogy kedves vezetőink belátják, hogy ez veszett fejsze nyele, elmenekülnek egy messzi messzi, de persze atombiztos fúrótoronyra, pár maroknyi embert - természetesen titkos kísérletek céljából, de erről később - begyömöszöltek "Vault"-nak nevezett, számozott óvóhelyekre és egy "Isten bocsássa meg"-et a bajszuk alatt elmormolva megnyomják azt a bizonyos piros gombot.

Albert Einstein mondta egyszer, hogy fogalma sincs, a harmadik világháborút milyen fegyverekkel fogjuk vívni, de az biztos, hogy a negyediket kövekkel és botokkal. Kettő óra leforgása alatt vált az idill sivár pusztasággá. Mire az első túlélők előmerészkedtek Vaultjaikból, egy ismeretlen, kegyetlen világ tárult eléjük, amelynek az egyetlen szabálya, hogy a gyengék elpusztulnak. És ezen a vidám ponton csatlakozunk mi be a Fallout világába!

City of Comp-? Boston!

A korábbi történetek mind a Vaultokba menekülők sokadik generációs leszármazói egyikének bőrébe bújtattak minket, a Fallout 4 legelőször szembeötlő újítása az ettől való eltérés. Egy teljesen átlagos férj (vagy feleség) a karakterünk, akinek a reggeli készülődés közben vesszük át az irányítását. Bethesda játékokhoz híven a (zseniálisan átgondolt és kidolgozott) karaktergenerálás egyenlő a prológussal, egy nagyjából negyed órás kis közjáték során sajátíthatjuk el az irányítás alapjait, közben karaktert is generálunk, a bombák is lehullanak és ijedtünkben eldobjuk a kontrollert, amikor a házirobotunk a nevünkön szólít.

Na nem csak feliraton, KIMONDJA. A Bethesda irányában táplált kételkedésemet a részletgazdagságot illetően itt csomagoltam bele egy apró zsebkendőbe és helyeztem fel az ánuszomba, mert tényleg nem hittem el, hogy ilyen létezik. Képesek voltak a fejlesztők nagyjából EZER nevet felvenni a szinkronszínész(ekk)el és ha történetesen Tom-nak, vagy Fuckface-nek nevezzük el magunkat (csak, hogy a leggyakoribbakat említsük), akkor bizony ékes angolsággal beszélgetnek velünk. Leginkább a robotunk, de nem spoilerezünk.

Rengeteg apró részletre, minigame-re, sidequestre, interakcióra, millió dologra kell számítani, de tényleg nem akarok semmit lelőni, úgyis mindjárt lejön steamről/psnről, meglátjátok ti is. Talán csak annyit, hogy a Fallout-szériának mindig is ékköve volt a rendkívül szerteágazó dialógusgyűjtemény és a Black Isle-os fiúklányok kezdték először azt a szép hagyományt, hogy minden cselekedetünknek valamilyen hatása van a világra. Na a Fallout 4-ben viték ezt tökélyre. Nem azt mondom, hogy ha letépek egy virágot Diamond City bal sarkában akkor megtudom hány éves a kapitány, de elképesztő összefüggésekre kell számítani és nem csak olyan szinten, hogy most arcon lőjem-e a pisztolyárust, vagy sem. Juteszembe helyszín.

Seggen lehet, hogy nem lövöm, de kacsintani nem fog többet.

A Fallout játékok minden installációja egy specifikus környezetbe vitt el minket, az előző rész épp a Washingtont reprezentáló Capital Wasteland-be, vagy a New Vegas - bármily meglepő - az egykori Kalifornia területére, ezúttal Boston és környékének romos relikviái között lőhetjük az emberméretű csótányokat (vagy arathatjuk le a kedves farmer dinnyéjét aki ezért kupakokkal fizet. Csodálatos sokszínűség). Meg kell említenünk a környezet taglalásakor, hogy itt sem spóroltak a részletekkel a fejlesztők, kering a neten egy összehasonlító videó a valós és a játékban leképezett helyszínek közötti hasonlóságokról.

Azt kell mondjam, rendelkezem azzal a nyugtalanító tudással, hogy hogy fog az egyik legprominensebb amerikai város a világégés után kinézni. Elég menő. Maga a játékmenet, illetve a játék élettartama szintén nem egy call of modern battlefield 17 kategória. Kezdődik ott, hogy van egy gigantikus bebarangolható területünk. (Ahol minden és mindenki meg akar ölni előbb, vagy utóbb (de inkább előbb), szóval tessék tapicskolni azt a quicksave-et gyakran. Én szóltam.) Aztán ahogy kilépünk a vaultból, rögtön egy olyan helyszínen találjuk magunkat, amit átépíthetünk. Na ez magyarázatra szorul, nyugi, már csak 27% és lent van a játék.

Idill öklét néző kínaival és Power Armor Stationnel.

Szóval van az a jó szokása a Bethesda játékoknak, hogy minden lószart össze lehet szedni. De tényleg, mindent. Sajtot, zoknit, kardot, sárkányt, mindent. A Fallout 4 esetében sincs ez másképp, csakhogy végre először nem csak azért cipelünk magunkkal nyolcvan darab ágyrugót, mert darabja 0,5 copper, itt haszna is van a dolgoknak. Ugyanis minden összeszedhető dolog összetevőkre bontható, ezekből pedig építkezni lehet. És rögtön bármit, csak legyen hozzá alapanyag. Olyan szinten sokkolja itt le az egyszeri játékost a bőség zavara, hogy lányos megilletődésemben építettem rögtön két tornyot meg egy kutat és három ágyat.

Kerítéssel is körbevehetjük a településünket, építhetünk boltokat, amik bevonzzák a tradereket és még sorolhatnám, de kifogyna a laptopomból a tinta ha mindent kiveséznék. Legyen elég annyi, hogy a "csak még öt percet" szindróma egy konstans állapot a Fallout 4 esetében, de ez egyáltalán nem baj, mert hihetetlen szórakoztató. Miután mi lettünk a 2287-es év polgármestere Sugárfalván, el is indulhatunk végre ölni. Viszonylag hamar mellénk szegődik az ember egyetlen igaz barátja, Dogmeat a németjuhász.

RED ROCKET a hely, ahol először találkozunk a KUTYÁNKKAL? Vajon mivel VERTE el az idejét eddig?

El is érkeztünk a follower-szisztémához, amire erősen épít a Fallout 4. Vihetünk magunkkal kutyát, robotot, nőt, egyebeket, a lényeg ugyanaz: legyen valaki aki előreszalad és felfogja a golyók nagy részét és cipeli a cuccainkat. Kifejezetten jól átgondolt followereket sikerült összeraknia a Bethesdának, szó se róla, de ha mélyen magunkba nézünk, nyilvánvaló, hogy az előbb taglaltakra fogja mindenki használni őket, de ez így is van jól.

Természetesen ölünk is igen tetemes mennyiségben nagyjából mindent ami mozog a játék során, ezt tehetjük valós időben, vagy a Fallout 3-ból jól megszokott (ám a folyamatosabb játékmenet érdekében mégis kicsit módosított) V.A.T.S. rendszer segítségével. Nem szorul különösebb magyarázatra, igen, tudom, hogy már csak 13%. Nem ejtettünk szót még a zenéről. Mert nem is lehet.

Legyen elég annyi, hogy amikor a tökéletesen hangszerelt, jól ismert, de mégis kicsit más introdallam felcsendült, gyermeki tapsikolás közepette szakadt le a hátamról a bőr azok miatt a bizonyos libák miatt, igenfasza lett na. A grafikához pedig bárki bármit mond, egy nyolcméteres bottal sem fogok hozzányúlni, nem a legélethűbb játéka 2015-nek, de ez egyáltalán nem is volt cél a fejlesztéskor, a megcélzott kor hangulatához hibátlanul passzol. 'Nuff said.

Kivánok, mekkéne öntözni a dinnyéket me' harapnak.

Mit is mondhatnék még. Összefoglalni is nehéz, mert órákat lehetne az idei év - nekem legalábbis biztosan - játékáról áradozni. Hiba nélküli hangulat, elképesztő részletgazdagság, borzongató zenék, lebilincselő történet. És ezeket - bárki is fejlessze - időről időre, újra és újra hozza a Fallout. Ritkaságszámba menő matuzsálem ő, de a példa azt mutatja minden egyes installáció bejelentésekor okkal izguljuk végig a hátralévő hónapokat, vágva a centit. Hogy miért?

Because War... War never changes.