F1 2010 teszt

2010. október 29.
77.6861
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Yoyo profilja, adatai
Yoyo
A futballon kívül talán a Forma-1 az a sport, amely világszerte hatalmas népszerűségnek, örvend. Bár rengeteg egyéb sportot lehetne felsorolni, amelynek hatalmas rajongótábora van, ahhoz kétség sem férhet, hogy a Forma-1 versenyek és pilóták köré legalább akkora kultusz épült, mint a sztárfocisták vagy kosarasok köré. A száguldó cirkusz hatalmas múltra tekint vissza, s rengeteg legendás versenyző, valamint tragikus történet fűződik a nevéhez. A versenyben mi magyarok is képviseltetjük magunkat, igaz, csupán a Hungaroring pályával, valamint a már "visszavonult" Baumgartner Zsolttal. A pilótáknak gyakran mostoha időjárási körülmények között kell helyt állniuk, s a versenyek során látványos ütközéseket ugyanúgy láthatunk, mint izgalmas párharcokat.

/>
F1 2010 teszt - 2. kép

A játéktörténelem során érthető módon rengetegszer dolgozták már fel a Forma-1 világát, ám az utóbbi időben valamiért szinte teljesen eltűntek a színről a témával foglalkozó produktumok. A Codemasters még tavaly nyáron jelentette be az F1 2010-et, amely az ígéretek alapján "minden idők legautentikusabb és legrealisztikusabb" Forma-1 szimulátora. A Codemasters névtől pedig el is várhatjuk a minőséget, hiszen régóta bábáskodnak olyan versenyjátékok fölött, mint a TOCA Race Driverek, a Collin McRae sorozat, de jópár F1-es játék is az ő nevükhöz fűződik (pl. a Wii-s és PSP-s F1 2009, vagy a Grand Prix Simulator). Az F1 2010 még időben érkezett a piacra, hiszen jelenleg is tart az igazi verseny, s így rengeteg fanatikusnak szerezhet boldog órákat két élő közvetítés között.


F1 2010 teszt - 3. kép

Nem szoktam különösebben nagy figyelmet szentelni a tesztek során a menük kidolgozottságára, hiszen az utóbbi időben kevés olyat láttam, ami igazán említésre méltó lett volna pozitívumai vagy negatívumai miatt. Az F1 2010 esetében azonban kivételt teszek, mert valamiért nagyon megragadta a figyelmemet. Ez volt az a játék ugyanis, amelyben nem holmi színes kérdőívet toltak az orrom alá, hanem olyan érzésem volt, mintha valóban egy nagy versenyre készülődnék. A játék indításakor rögtön fényképészek és riporterek gyűrűje vesz minket körül, s egy hölgy kezd el faggatni személyünkről, illetve céljainkról, végül egy csapatválasztás és néhány plusz információ megadása után (pl. nehézségi szint) átkerülünk a privát lakókocsinkba. Igazából az tetszett a menük felépítésében a leginkább, hogy viszonylag letisztultak, s szinte minden egyes új menü bemutatásakor elmagyarázzák nekünk, hogy pontosan mi mire jó, mindezt olyan módon, hogy nem egyfajta menü-tutorialként fogjuk fel a dolgot, hanem úgy érezzük, mintha tényleg egy friss pilóta ismerkedne meg a rendszerrel.

F1 2010 teszt - 4. kép

Játékmódok terén semmi szégyenkeznivalója nincs az F1 2010-nek, hiszen megannyi lehetőségünk van a szórakozásra. Futhatunk akár egyetlen kört is, de ha úgy tartja kedvünk, akkor egy egészen komplex karrier módba is belekezdhetünk. Természetesen multiplayer is található a játékban, így biztosan senki nem fog unatkozni, ha esetleg már több szezont is lenyomott az egyjátékos módban. A nehézségi szint állíthatósága szintén dicséretet érdemel, bár meg kell hagyni, hogy sosem voltam nagy rajongója az olyan nehézségi szinteknek, ahol a gép helyettünk fékez a kanyarokban. Mivel azonban viszonylagosan nagy szabadságot kapunk, így casual és hardcore játékosok egyaránt megtalálhatják a nekik való kihívást.


F1 2010 teszt - 5. kép

A karriermód során egy általunk választott csapat második pilótájaként kell bizonyítanunk rátermettségünket. A játékban egyébként az összes idei versenyző szerepel, így Schumacherrel, Alonsoval ugyanúgy versenyezni fogunk, mint a kevésbé neves pilótákkal. Az autók szintén az idei modellek alapján készültek, így a különféle istállók vasparipái egytől-egyig felismerhetőek. Az igazán megszállott játékosok örömmel nyugtázhatják a tényt, hogy a versenyek előtt majdnem minden paraméterét állíthatjuk az autónknak (természetesen csak bizonyos keretek között), ám ha valaki megijedne a lehetőségtől, annak se kell félnie, hiszen az autó-tuningolást a gép is elvégezheti helyettünk. Nehézségi szinttől függően azonban érdemes saját magunknak belőni az autót, hiszen nehezebb fokozatokon komoly problémákba ütközhetünk a versenyek alatt. Amennyiben a hivatalosnak számító, FIA beállításokkal játszunk (pl. nincs ABS) úgy az autókat rendkívül nehéz irányítani, ami tovább fokozza a realisztikusságot. Bár létezik egy közhiedelem, hogy a Forma-1 versenyeknél a pilóta nem, csupán az autó számít, aki leül játszani közepesnél nehezebb fokozaton az F1 2010-el, az egyből rájön, hogy ez a mondás nem állja meg a helyét.

F1 2010 teszt - 6. kép

Különösen nehéz dolgunk lehet a megmérettetések során, ha az időjárás is beleszól a versenyekbe. A Codemasters azt ígérte, hogy az időjárás-szimuláció dinamikus és realisztikus lesz, és kihat a vezetésre is, s ezt be is tartották. Ha elered az eső, az nem csupán a látványt fokozza, hanem a tudásunkat is próbára teszi. Az autó jobban csúszik a pályán a víz miatt, s meg mernék rá esküdni, hogy ahol éppen nincs pocsolya, ott sokkal jobban tapad a jármű. Ergo: bizonyos időjárási viszonyok nem globálisan hatnak a pályára, hanem csak egyes szakaszokon befolyásolják a vezetési körülményeket, ezért még jobban oda kell figyelni, ha elkezd ömleni az eső. Külön öröm, hogy az összes 2009-es versenypálya megtalálható a játékban, és mindegyiken a rá jellemző, időjárási körülmények érvényesülnek: Bahreimben állandóan süt a nap, míg Spa Francochamps pálya pedig pontosan ugyanolyan kiszámíthatatlan, mint a való életben.

F1 2010 teszt - 7. kép

Egy idő után azonban megszokjuk az általunk preferált gép adottságait, s egy hosszabb-rövidebb gyakorlás után már könnyedén felvehetjük a versenyt akár a legjobb pilótákkal is. Azonban ehhez nagy segítséget nyújthat egy kormány jelenléte is, mert a kontroller/billentyűzet nem a legmegfelelőbb kiegészítő a vezetéshez. A billentyűzet jelen esetben érthető okokból nehezíti meg a dolgunkat, hiszen nem lehet vele olyan finoman kanyarodni, de a kontrolleres irányítás se sikerült a legtökéletesebbre. Ennek ellenére a játék kormány nélkül is rendkívül élvezetes, ám a kanyarodás jóval darabosabbnak hat hagyományos irányítási metódusokkal. A sebességérzet cserébe nagyon jól sikerült, a versenyautók kifejezetten gyorsnak hatnak, egy-egy kanyargósabb szakasz utáni hosszabb egyenesen szinte a menetszelet is érezzük.


F1 2010 teszt - 8. kép

Az F1 2010-nek azonban akadnak problémái is, igaz egyik se olyan számottevő, hogy komolyan befolyásolja a végső értékelést. Elsőként ott van a grafika, amely tartogat ugyan meglepetéseket, de összességében elég közepesre sikerült. Bár a dinamikusan változó időjárás meglehetősen megdobja a látványt, ennek hiányában a játék az átlagos szintet képviselné. Az autók ugyan részletesen ki vannak dolgozva, de a pályák már kevésbé. És itt nem a kialakításukra gondolok, hiszen ezen a téren a fejlesztőcsapat remek munkát végzett, hanem magára a látványra, amit adnak. Igazából semmi olyan nincs a pályákon, ami különösebben elvonná a figyelmünket a versenyről (ami persze nem feltétlenül baj). Hiányoltam a Safety Car-t is, még a felvezető-körökben se találkozhatunk vele. Ami pedig a legnagyobb szívfájdalmam, az maga a törésmodell. Egy Forma-1 baleset során megannyi alkatrész repül szét a pályán, az autók piruetteznek, s gyakran több tíz métert repülnek. Az F1 2010 esetében a sérülés jóformán csak a kerekekre, valamint a légterelőkre érvényesül. Ezen a részén a jövőben érdemes lenne fejlesztenie egy kicsit. Hangilag szintén vegyes érzésünk lehet, hiszen az autók hangja teljesen élethűnek hat, ám a szereplők szinkronja, valamint a játék zenéi már nem sikerültek ennyire jól.

F1 2010 teszt - 9. kép

Hiánypótló alkotást, és egy egészen kiválóra sikerült Forma-1 szimulátort rakott le az asztalra a Codemasters. Lassan három éve nem volt szerencsénk egy valamirevaló F1 játékhoz, ráadásul azok sem érték el a megfelelő szintet. Az F1 2010 azonban szinte az összes téren beváltotta az ígéreteket, s ha a fejlesztőcsapat továbbra is ezen az úton halad tovább, akkor a jövőben megannyi színvonalas alkotásra számíthatunk. Remélhetőleg nem kell újabb három évet várni a következő részre, de ha igen, akkor megfelelő DLC támogatással az F1 2010 még sokáig az élbolyhoz fog tartozni.

F1 2010 / Tesztplatform: XBOX360

a polcon a helye
  • Stílus: Verseny
  • Megjelenés: 2010. szeptember 24.
  • Ár: 11.900 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • jól kidolgozott időjárás
  • személyre szabható nehézség
  • minden licencelt
  • remek szimuláció
  • gyenge törésmodell
  • unalmas zenék
  • Hang
    6
  • Grafika
    8
  • Játszhatóság
    9
  • Hangulat
    9
8
6 hozzászólás

Shade

14 éve, 7 hónapja és 17 napja

Ez már majdnem valóság.

válasz erre

Vendég

14 éve, 7 hónapja és 18 napja

nagyon bejön csak nehéz

válasz erre

Vendég

14 éve, 7 hónapja és 18 napja

elmegy elégé joooooolröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 7 hónapja és 18 napja

Nagyon nagyon jó játék!

válasz erre

totyak

14 éve, 7 hónapja és 18 napja

Nézni is szeretem a futamokat, meg a játék is kifejezetten jóra sikerült és az írás is kiváló lett, szóval nincs panaszom.
Viszont a Virgin-es autó képe igazából nem illik bele az írásba, hiszen megváltozott az istálló neve és festése is, tehát az még egy régebbi kép.

válasz erre

Vendég

14 éve, 7 hónapja és 19 napja

Gyönyörű játék lett!

válasz erre
F1 2010
11.900 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja