Elden Ring Shadow of the Erdtree teszt

2024. június 18.
91.7401
Gargameth profilja, adatai
Gargameth
Több, mint két éve már, hogy az Elden Ring jött, látott és győzött. Persze a szó legszorosabb értelmében mi nyertünk, feltéve, hogy nem adtuk fel a főellenségekkel való küzdelmet, még a legerősebbnél sem. Aztán a győzelmi mámorban úszva felnézünk a kedvenc videomegosztónkra, és azt látjuk, hogy Maleniát (a legerősebb boss-t), táncpaddal irányítva csapják agyon.


Ilyeneket látva általában felsóhajtok némi irigységgel, hogy milyen jó lehet streamernek és jútyúbernek lenni, illetve elgondolkozom, hogy tényleg igazak-e az ilyen szenzációval átitatott cikkek és felvételek, vagy csupán féligazságról van-e szó, de akkora én már rákattintottam és minden más gondolat irrelevánssá válik.

Emiatt sem szoktam ilyen híreket olvasni, ám a FromSoftware tagjai úgy fest, hogy igen, ugyanis a Shadow of the Erdtree DLC-jüket telenyomták olyan boss-okkal, akik nem csak kinevetik Malenia képességeit, melyeket eleddig igencsak sportszerűtlennek gondolhattunk, majd a hullánkon is röhögnek egy jót, miután századjára sem sikerült lecsapni őket.

No, de erről majd bővebben lentebb. Kezdjük a történettel, amely követi a megszokott receptet, vagyis rendkívül kriptikus, azonban az biztos, hogy nem az úgynevezett Lands in Between-ben játszódik, mint az alapjáték, hanem a Land of Shadow-ban, ami nem véletlenül kapta az Árnyékok Földje nevet. Az egész helyről üvölt, hogy a halál és a pusztulás járja be. Sírkövek mindenfelé, lerombolt települések, élőhalottak, árnyék emberek, halálmágiát használó lények... a hangulat azonnal mellbe üt, amint betesszük a lábunkat ide.

Szegény flótás; egy apró hiba és az élete végéig egy poros könyvtárban kell lógnia.

Szegény flótás; egy apró hiba és az élete végéig egy poros könyvtárban kell lógnia.


Ámde nem könnyű eljutni a Land of Shadow-ba; előbb meg kell találnunk a föld alatt megbúvó Mohgwyn Palace nevű helyet, ahol le kell győznünk Blood Lord Mohg-ot. Ezek után interakcióba léphetünk az oltáron heverő bábbal, és pukk, máris az Árnyak Földjén találjuk magunkat. Oké, ez így eléggé könnyűnek hangzott, de Mohg-ot lecsapni nem a legegyszerűbb, ráadásul annak ellenére, hogy relatíve hamar el lehet idáig jutni, én mindenkinek melegen ajánlom az alapjáték befejezését előbb, ugyanis 171-es szinten indultam neki az új kalandnak, és még így is sokat szenvedtem helyenként.

Ámde mi a feladatunk ezen az igencsak ominózus földrészen? Nos, itt kicsit zavarosnak érződhet a sztori, ugyanis elvileg Mohg elfogta a félistent, Miquellát, akit isteni magaslatokba szeretett volna emelni, hogy majd a tanácsosává válhasson. A bábból, amivel "beszélgetni" kell a továbbjutáshoz, kilóg egy kéz, ez pedig mintha Miquellához tartozna első "ránézésre".

Azonban mikor átmegyünk a sötétség világába, akkor látni fogjuk, indirekt módon, hogy Miquella jól van, köszöni szépen, és el akarja hozni a megváltást a Land of Shadow-ban tespedő lelkeknek. Állítólag.

A térkép mérete körülbelül Limgrave-ével egyezik meg, de szerintem annál jóval nagyobb. Vagy annak érződik.

A térkép mérete körülbelül Limgrave-ével egyezik meg, de szerintem annál jóval nagyobb. Vagy annak érződik.


Úgyhogy követnünk kell a nyomokat, melyeket elszórt nekünk, más hozzánk hasonló kalandorokkal itt-ott találkozva, akik ugyancsak eme félisten nyomát követik. Azonban nem mindenki van teljesen elájulva Miquellától, sőt egyesek, akikkel utunk során találkozni fogunk, egyáltalán nem bánnák, ha "véletlenül" baleset érné szegényt, ebből kifolyólag pedig egy bizonyos kettősség járja át az egész kiegészítőt. És ez így jó: mindvégig kiszámíthatatlan marad a mese.

Sziamiaú (igen, a cicámat tényleg így hívják) az imént lábharapással jelezte, hogy elég volt a történet tárgyalásából, úgyhogy inkább rátérek a játékmenetre. Ez igazából semmit sem változott, ami nagyon is jó, ugyanis a harc és a karakterünk mozgása változatlanul zökkenőmentesnek érződik, ráadásul kapunk úgy tárgyakat, varázslatokat és fejlődéshez szükséges anyagokat. Flaskánkat nem tudjuk jobbá tenni, ugyanis azokhoz Erdtree Seed és Sacred Tear kell, viszont az árnyak országa két új fejlődési lehetőséggel, úgynevezett áldásokkal szolgál nekünk, melyek csak a DLC területein működnek.

Kalandjaink során Scadutree Fragment-ekkel és Revered Spirit Ash-ekkel fogunk találkozni, melyeket ezen áldások szintezéséért bármely Grace-pihenőhelyen beválthatunk. Az egyik áldás a fizikai, a másik pedig a mágikus támadásunkat és védelmünket növeli, és minél magasabb szinten vannak az áldások, annál több anyagra van szükségünk a következő kifejlesztéshez. És ezekre a bónuszokra nagy szükségünk lesz, ugyanis már fent beharangoztam, de a főbb boss-harcok minden eddigi Souls játéknál is brutálisabbra sikeredtek.

Én is tudok helikopterezni, ha nagyon muszáj.

Én is tudok helikopterezni, ha nagyon muszáj.


És ez az első és talán a legnagyobb negatív aspektusa ennek a DLC-nek. A cikk elején már beszéltem ennek a lehetséges miértjéről; a játékosvilág manapság minden kihívást előbb-utóbb nevetve lenyom, ráadásul olyan stílusban, amit inzultusnak is vélhetnek a készítők.

Például láttam egy videót, ahol mindenki kedvenc legerősebb főellenségét, Maleniát, úgy gyűrik le, hogy a játékost nem éri találat, nem tér ki, és nem használ idézést vagy varázslatokat. Ezeknek a játékosoknak valószínű, hogy a mostani boss-ok sem fognak hosszú távon nagy kihívással szolgálni, mi azonban, akiknek nincs időnk vagy kedvünk hetekig analizálni egy összecsapást, és csak játszani szeretnénk, nagyon megittuk a levét.

Körülbelül ötven óra játékidőm van a Shadow of the Erdtree-ben, és nem, a főboss-t nem csaptam még le, azonban eme ötven órából legalább húszat töltöttem a képtelennek érződő, nagynevű főellenségekkel való hadakozással (gondolok itt azokra, akik Remembrance-et dobnak). A legnagyobb problémám az volt, hogy mindegyik ilyen ellenfél botrányosan agresszív, helikoptert megszégyenítő kézmunkával akadályozza meg, hogy a közelébe kerüljek, és véletlenszerű, területre ható, illetve szinte kitérhetetlen támadása is van.

Az Erdtree kistesójának tetszik lenni?

Az Erdtree kistesójának tetszik lenni?


Én megfogadtam magamban, hogy sosem használom a Mimic Tear idézést, ami leklónozza karakterünket, megkettőzve a harci potenciálunkat, és időt engedve nekünk arra, hogy valami erős varázslatot ellőhessünk, vagy pusztán gyógyulhassunk. Hát most mindig használtam, és gyakorta semmi haszna sem volt. Hiába van a Mimic-nek rengeteg élete, a boss-ok sokszor úgy bedarálták, mintha ott sem lett volna.

Tény, időnyerésre tökéletes volt és igazából, amikor végül sikerült legyőzni az ellent, akkor esszenciális volt a jelenléte a klónnak, mégsem éreztem azt, hogy igazából csaltam volna, mert olyannyira könnyűvé vált volna a harc, az alapjátékkal ellentétben. Rádásul sokszor improvizálnunk is kell majd, hisz ezen főellenségekkel szemben nem mindig működik akármilyen taktika.

A második, és egyben utolsó objektív probléma a teljesítménnyel és a bug-okkal volt. A játék a legtöbb esetben szépen hozta az elfogadott FPS számot, bár valamiért a 4k-s felbontást tette be nekem alapjáratra a rendszer, a hardveremből ítélve, azonban itt, ha a 30 FPS-t hozta, akkor már örültem neki.

Régi ismerősök új bőrben... vagy anélkül.

Régi ismerősök új bőrben... vagy anélkül.


Úgyhogy vissza FullHD-ra, viszont ettől függetlenül bekaptam indokolatlan FPS bezuhanásokat ritkán, melyek miatt akár egy-két másodpercre is odafagyott a kép. Ilyen probléma a legtöbb esetben kalandozás közben ért, így annyira nem volt nagy a fejfájás miatta, de egyszer egy boss-nál is kiborult a rendszer, ami érthető módon jobban bosszantott.

A bug-ok jelenléte többnyire szórakoztató volt, semmint bosszantó. Találkoztam olyan résszel egy területen, ahová "átlógott" a mellette lévő helynek az időjárása, továbbá bele tudtam menni egyes textúrákba, illetve nagyon bőkezűen bántak a művészek a sötétséggel. Mondjuk olyannyira sötétre sikeredett egy-két rész, hogy szinte alig láttam valamit ezeken a helyeken.

Ez barlangok esetében még elfogadható, azonban egy kísértetjárta erdőben kicsit játszhatatlanná teszi a dolgokat, ugyanis itt bele vagyunk kényszerítve egy lopakodós részbe, de az indokolatlanul sűrű ködnek és feketeségnek hála nem látjuk, hogy mi elől kellene bujkálni. Fáklyát meg nem vehetünk elő, mert a szörny azt azonnal meglátja, lerohan és kinyír. Jajdejóazélet...

Hemm... hát szerintem oda inább nem ugranék.

Hemm... hát szerintem oda inább nem ugranék.


Oké, kidühöngtem magam. Próbáljunk meg ne túl nagy jelentőséget tulajdonítani a rúnáknak (vagyis a tapasztalati pontoknak, amelyeket szintlépésekre válthatunk be), ugyanis én nagyjából egymilliót, ha nem többet szórtam el a boss-oknak, és a hozzájuk hasonlóan helikopterező ellenfeleknek hála. Tanuljunk meg kitérni, vagy használjunk pajzsot; én varázshasználó vagyok, így nekem a nehezebbik (vagyis az előbbi) megoldás maradt, de még így is sikerült legyűrni az összes kihívást, amit a játék eddig hozzám vágott. Őőő egy idő után.

Úgyhogy a legnagyobb barátunk a kitartás lesz, nem meglepő módon. A legutolsó boss-szal, mint fent említettem, még nem találkoztam, és biztos, hogy rajta kívül még hátravan egy-kettő, de hiába emésztette fel indokolatlanul sok órámat egy-egy főellenséggel való harcolás, újra és újra nekifutottam, és addig folytattam, amíg nem győztem.

Mint az alapjátékot, a Shadow of the Erdtree-t sem tudtam letenni; azonnal magával ragadott a semmihez sem hasonlítható hangulat, a prezentáció és az eufória, mely átjárt, miután lecsaptam egy különösen kegyetlen főmuftit.

Egy póker Flush kijönne a rúnaszámaimból... de érdekes... ja izé, megtámadtak vagy mi.

Egy póker Flush kijönne a rúnaszámaimból... de érdekes... ja izé, megtámadtak vagy mi.


A grafika, habár nem a legjobb, részletes és kellemes színvilággal teszi felejthetetlenné a helyszíneket (kivéve a már beharangozott túl sötét részeken), a zene pedig továbbra is pengeélen táncoltatja a játékos idegrendszerét olyannyira, hogy egy pillanatra sem fog lankadni a figyelme.

A boss-harcok alatt hallható kompozíciók pedig továbbra is viszik a pálmát, és nagyon sajnálom, hogy nem tudtam mindig rájuk koncentrálni, ugyanis túlságosan lefoglalt a túlélésért való küzdelem. Minden technikai mizériája ellenére is nagyszerű a Shadow of the Erdtree; milyen lesz akkor, miután a FromSoftware kijavítja a hiányosságokat?

Talán már a Day-1 Patch megoldja a hasfájásaim nagyrészét, viszont a boss-ok nehézségi szintje egy olyan dolog, amivel sajnos együtt kell élnünk; bár én nem bánnék egy-két engedést azon a bizonyos szorításon. De azt is megértem, hogy mivel egyre jobbá válik a játékos társadalom, úgy kell emelni a komplikált mivoltát a játék grandiózus összecsapásainak. Kár, hogy emiatt nekünk, a "casual" majmoknak kell szívnunk.

Elden Ring Shadow of the Erdtree / Tesztplatform: PC

a polcon a helye
  • Stílus: Akció RPG
  • Megjelenés: 2024. június 21.
  • Ár: 15.200 Ft-tól
  • Multiplayer: nincs
  • A hangulat, a zene és a prezentáció változatlanul azonnal elragadják a játékost
  • Nehezebb boss-ok, trükkösebb labirintusok és rengeteg felfedeznivaló
  • Minden frusztráló aspektusa ellenére letehetetlen
  • A nagyobb főellenségekkel történő összecsapások átestek a ló túloldalára nehézség szintjén
  • Technikai jellegű mizériák előfordulnak
  • Hang
    9
  • Grafika
    8
  • Játszhatóság
    7
  • Hangulat
    9
8.3
6 hozzászólás

VaPe

1 hónapja,

Így kell DLC-t készíteni! mosolygó smiley Szép munka!

válasz erre

muki

1 hónapja, 1 napja

Korrekt, masszív bővítmény! Így kell ezt!

válasz erre

Patrik94

1 hónapja, 1 napja

Pozitív csalódás ez nekem kéremszépen. mosolygó smiley

válasz erre

fighterlaci

1 hónapja, 2 napja

Hét ezt rommá fogom játszani! mosolygó smiley Látom, nem lett csalódás.

válasz erre

Ronalddo

1 hónapja, 2 napja

****abbnak vártam. meglepett smiley Kellemes meglepetés!

válasz erre

zender

1 hónapja, 2 napja

De várom már a pénteket! mosolygó smiley

válasz erre
Elden Ring Shadow of the Erdtree
15.200 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások