A legtöbb, hasonló jellegű akvizíciót minimum összehúzott szemmel fogadjuk (pláne, ha valamit kizárólagossá akarnak tenni, ugye), itt viszont valamilyen okból kifolyólag nem éreztünk semmi hasonlót, bár az is igaz, hogy az EA-nek mindegy, hogy a zsöci melyik oldalról jön. A másik derűre adó ok pedig, hogy ebben az esetben végre a hivatalos licenszek találkoztak a tapasztalattal, így joggal várhattuk azt, hogy a két világ találkozásából valami remek dolog fog születni.
Alapvetően így is lett, noha ahogy a pontszámból is láthatjátok, azért nincs kolbászból a kerítés itt sem. A negatívumok főleg abból származnak, hogy a kóderek nem használják tovább a saját Ego motorjukat, hanem mindent át kellett ültetni az Unreal Engine legfrissebb változatába, ez pedig nem minden esetben sikerült. Értsd: a stuff inkább valami PS4-es cuccnak néz ki, mint modern kori "csodának", de erről még beszélünk bővebben később, most fókuszáljunk inkább a lehetőségekre.
A magenta kicsit furcsán áll de amúgy menő vagyok
Rögtön egy újítással kezdünk, ami szerintem roppant hiánypótló. Elénk tolnak egy jól átgondolt tutorialt, ami ugyan kicsit hasonlít a Gran Turismo jogsis megoldásához, de legalább működik. Itt az alapoktól kezdve begyakorolhatjuk a főbb kezelési lehetőségeket, ráadásul minden egyes ilyen pontnál egyből három teljesen eltérő talajtípuson is mehetünk, mert nyilvánvalóan a hó teljesen máshogy viselkedik, mint mondjuk a sima aszfalt.
Egy gondom van mindössze, viszont ez alapvetően a cuccra úgy en bloc igaz. Egyszerre próbál meg szimulátor és árkád lenni, de ez nyilvánvalóan nem sikerülhet. Ahogy mondtam, a tutorial sok szituációra felkészít, de a vezetéstechnika igazi mélységeibe már nem megy bele, amire pedig sok esetben, főleg a komolyabb eredmények eléréséhez, szükség lenne. Ezzel együtt abszolút üdvözítendő ez a rész.
Mivel ide bármikor visszatérhetünk, vegyük is át a többi lehetőséget, mert van belőlük bőven. A legtöbb időt egészen biztosan a Career alatt töltjük. Ez, ahogy a neve is mutatja, a kvázi szingli kampány. Jól bevált alapokra épít, de van benne pár nagyon izgalmas csavar, amivel meg a stratégiát mélyíthetjük. Pilótánk és segítőnk összetákolása után osztályt kell választani: ez lehet a Junior WRC, a WRC2 és persze a királykategória, a WRC. Saját ügyességünk mellett lesz még egy alapvetően meghatározó elem, ami pedig a befektetőnk elégedettsége.
Majd én azt tudom hogy mikor kell indulni
Ő adja a manit mindenre (új autók, szerelés, kisegítő személyzet, satöbbi), cserébe pedig vannak bizonyos mérföldkövek, amiket teljesítenünk kell egy szezon alatt. Ezek mellett vannak opcionális dolgok, mint például a helyezésünk egy adott szakaszon vagy hogy egy adott gyártónak hányszor indulunk a saját versenyén, satöbbi.
Az egyetlen nehezítő tényező, ami miatt jól át kell gondolnunk a dolgainkat az az, hogy minden héten egy eseményt tudunk teljesíteni - beleértve magukat a WRC futamokat is. Szóval ügyesen kell balanszíroznunk, mert mondjuk, ha a drága ATM igényeit figyeljük, akkor hosszabb távon lényegesen nagyobb lesz a büdzsénk, cserébe lemaradhatunk a pontversenyben, vica versa. Szóval ez ad egy érdekes ízt az egésznek, ami talán egy kicsit szokatlan, de nekem nagyon tetszett.
Ha nem akarunk ezzel szenvedni, akkor indítsunk inkább egy sima Championship-et, ami nagyjából ugyan ezt tudja, csak sallang nélkül, a futamokra koncentrálva. Természetesen saját szánk íze szerint paraméterezhetjük a futamok számát, milyen hosszú legyen, estébé. Ennél izgalmasabb pont az úgynevezett Moments. Ez lassan már standard lesz minden sportcuccban: itt ugye ikonikus pillanatokat kreálhatunk újra. Oké, annyi csavar van benne, hogy a legtöbb adott esetben csak hasonlít a valós eseményeken alapuló társaira, de ettől még remek szórakozást nyújt, pluszban némely olyan nehéz, hogy inkább vinnéd végig a Dark Souls-t egy melltartóval irányítva. Végül pedig ott a Quick Play és a Time Trial, amik azt hiszem nem igényelnek különösebb magyarázatot.
Ez a nekem való terep
Vegyük górcső alá a külcsínt és a mögöttes technikát, mert nagyjából ez a "leggyengébb" pontja tesztalanyunknak. Ahogy utaltam már rá (és ahogy a screenshotokon látjátok) azért nagyon messze vagyunk a PS5 csúcsától. Az autók pofásak, viszont a körítéssel már vannak bőven gondok. Az effektek finoman szólva sem szépek, ahogy a pályák között sem találunk túl sok kiemelkedőt, pedig igyekeztek sokat és változatos helyszíneket belepakolni.
Összesen 18 eltérő lokáció van 204 pályára vagy szakaszra felosztva, ami elég jónak mondható. De hiába a mennyiség, ha nem igazán fogunk tudni felhozni semmilyen egyedi vagy elragadó pillanatot belőlük. Ami még ennél is komolyabb gondot tud okozni, azok a technikai malőrök. Mert ugye elég nagy tempóban száguldozunk ahhoz, hogy a csúnyácska körítésen felül emelkedjünk, viszont, ha cserébe beszaggat az egész, akkor azért fogunk ízeseket káromkodni.
Közvetlenül a megjelenés után meglehetősen rossz volt a helyzet, mostanra viszont eljutottunk odáig, hogy jó eséllyel nem veri tönkre semmilyen futamunkat a lag. De azért elő tud sajnos fordulni. Ez pedig azért gond, mert a játék bizonyos tekintetben eléggé könyörtelen és itt csatolnék vissza a szimuláció per árkád vonalra. Szóval ahogy az autók a különféle talajon viselkednek, illetve ahogy a vezetési stílusunkra reagálnak, az abszolút szimulátor jellegű.
Kicsit szegényes a műszerfal
Ugyanakkor maguk a szakaszok sokszor cső formára vannak szabva, ami pedig az agyatlan, NfS jellegű száguldozásnak kedvez. Ettől még sikerélmény van, de a következő résznél valamelyik irányba érdemes lenne állást foglalni. Választható autó van dögivel, egészen biztos vagyok benne, hogy mindenki meg fogja találni a szívének kedves járművet, viszont van itt is egy csavar: az alapoktól kezdve építhetünk magunknak egy sajátot!
Nyilván nem fogjuk egyesével válogatni hozzá a csavarokat meg manuálisan összerakni nulláról a motort, de azért nem is fapados a dolog, szépen el lehet szüttyögni vele. A hang számomra legalább olyan fontos egy rally-nál mint a vizualitás, de az rendben van. Fejhallgatóval teszteltem és ahogy szörcsögnek a kerekek egy-egy kanyarban meg ahogy pattognak a kövek és kapar a gumi a hóban az nagyon parádés. Mitfárerünk hangja sem cseszte fel az agyam, az meg csak nagy adag plusz, hogy a menüben főként karcosabb metál szól, ami nagyon jól áll neki.
Látjátok, gyerekek, ezt hívják úgy hogy hó
Nagyjából ezt érdemes tudni tehát az EA Sports WRC-ről, ami a felvásárlás óta az első a Codemasters-től. Összességében kifejezetten jól sikerült, rengeteg pozitívuma van: a megreformált tutorial, az autóépítés, a kibővített és érdekes aspektussal ellátott karrier mind-mind megsüvegelendő.
A grafikán ellenben még bőven van mit reszelni, mert az előző generációs tájakat még beveszi a gyomrunk, de a dadogós képfrissítést már nehezebben, még akkor is, ha sokat javult a kiadás óta. Kicsit még az identitását szintén keresi, de ettől még abszolút élvezetes terelgetni a gépszörnyeket mindenféle kenyai tájon. Én szerettem, de azért remélem, hogy a következő etapban már figyelnek kicsit a minőségre is.
EA Sports WRC / Tesztplatform: PlayStation 5
jó lesz ez!- Stílus: Verseny
- Megjelenés: 2023. november 03.
- Ár: 17.890 Ft-tól
- Multiplayer: van
- Remek a tutorial
- Tudunk saját autót építeni
- Sok és változatos pálya
- Mély karrier mód
- A grafika messze van a jótól
- Néha szimulátor, néha árkád
- Technikai hibák