Dying Light teszt

Az abszolút klisémentes kezdetekkor hősünk egy repülőről veti le magát a tisztes polgárokból két lábon totyogó hullákká vált arcok által sűrűn lakott, fénykorában nyilván gyönyörűnek számító tengerparti városba. Az első perceket látva tiszta sor: itt nem csak zombik lesznek, hanem banditák is, hiszen azonnal lecsapnak ránk. Kitörő örömmel - a maszkunk pedig véres betörő plexivel - fogadnak, mi pedig hálából az egyiket rögtön agyon is lőjük. Persze azonnal ki is derül, nem szép dolog lövöldözni idegenekre, no nem azért mert alapvetően csúnya tett mást a másvilágra küldeni, hanem azért mert az iq-light élőhalottaknak a fülük még tökéletesen működik, sőt a zajra begerjednek és csoszogó hullákból rohanó vicsorgó izékké változnak azonnal.

Hopp Juliska, hopp Mariska...

Miután az incidens kapcsán megismerkedtünk a várost lakó fajok kábé felével, egy hős katona megment minket (mondtam hogy klisémentes, ilyen sem volt még soha) és hamarosan egy toronyház valamelyik felső emeletén ébredünk kábán. Nem sokkal később megtudjuk hogy az épület az "A Torony" nevet viseli, ez amolyan központi menedék, itt élnek a félkatonai szervezet jelentős erői. Megismerkedünk a Rahim-mal aki rengeteg jó tanács mellett megtanít az alapvető feladatokra, helyzetekre és bevezet minket a parkour rejtelmeibe. Mert anélkül nem éljük túl. Komolyan.

A Dying Light alapkoncepciója a szokásos zombiapokalipszi szituációra épül, mindenki meghalt aztán felkelt és most összevissza kóvályog, hogy a finom friss emberhússal csillapítsa étvágyát. Ebben újdonságot nem lehet felfedezni, a lényeg azonban a részletekben bújik meg. Kezdetekben esetlenül bolyongunk a városban, a feladataink egyértelműek, menjünk A-ból B-be, keressünk meg ezt vagy azt, ésatöbbi. Később persze bonyolódik a helyzet, összetettebb dolgokat is meg kell oldanunk, de ami a legfontosabb: a játék sandbox stílusának köszönhetően mindenfelé tekereghetünk, különböző helyzetekben találjuk magunkat, mini küldetéseket kapunk és emellett a fő küldetésszálat is vinnünk kell.

Újítás, hogy a fejlődésünk nem egyetlen szálon megy végig, háromféle különböző ág van, a túlélés, az agilitás és a (közel)harc. Az első nem igényel túl sok magyarázatot, a túlélési águnk az alapján fejlődik, ahogy haladunk egyre előrébb a játékban, a missziók, mellékküldetések teljesítésével szépen fog gyarapodni. A megszerzett túlélési XP hatással van a tudásunkra, ahogy nő, egyre ügyesebbek vagyunk, több dolgot tudunk megoldani, elkészíteni, legyen az egy új fegyver vagy akár egy csapda.

Rádférne egy csontkovács kedves barátom

Az agilitás az ügyességünket takarja, leginkább a parkour tudásunkat díjazza a szál. Ha objektíven akarom lefesteni a dolgot, azt mondom, nagyszerű hogy arra is figyelnünk kell, hogy ugrálunk falról falra és miként lopózunk a tetőkön, azonban ha a szubjektív véleményemet veszem elő, sajnos nagyon unalmas számomra hogy a parkour ennyire esik latba egy zombihentelős játékban. Ha csak a tetőkön mászkálás, az ügyesség, a lopózás lenne mérve, egy szavam nem lenne, de hogy az miért fontos, pattogunk-e mint egy nikkelbolha, nem tudom ésszerűen magyarázni.

A harctudásunk fejlődése szintén nem igényel sok magyarázást, természetesen ahogy egyre többet harcolunk, egyre ügyesebbek leszünk és a fegyverekkel is jobban fogunk bánni, amit azok a tartósságuk növelésével hálálnak meg. A fegyverek ugyanis viszonylag hamar leamortizálódnak, néhány hentelés és a vascső eltörik, a penge életlen lesz. Pár alkalommal ezeket még tudjuk javítani, de egy idő elteltével mindenképp el kell dobnunk őket, mert tönkremennek.

A fegyverek craftolással fejleszthetők is, simán létre tudunk hozni elektromos sokkolót, vagy ennek egy különleges verzióját is, amit egy tőrrel összeeszkábálva máris létrejött az elektromos kisbicska. Jópofa és hatásos eszköz, a sétáló hullák nem annyira értékelik mint mi. Lőfegyverekkel bár találkozunk, nem sokra megyünk, hiszen hangosak - ami vonzza a szakadt palikat - valamint nem is sokkal hatékonyabbak mint egy például egy sarló vagy kés. Miután likvidáltunk egy zombit, át tudjuk kutatni, mindegyiknél van valami.

Amíg ugrálsz és mókázol én nézelődök...

Játékmenet tekintetében ezernyi lehetőség áll előttünk, a sandbox stílus mellé dinamikus napszak változást és időjárást is kapunk, ami jelentősen befolyásolja az atmoszférát. Éjjel a zombik ereje megsokszorozódik, igazán elemükben érzik magukat, az érzékszerveik kiéleződnek, mi ezzel ellentétben épp fordítva működünk, alig látunk a sötétben. Az éjszakai csámborgásért egyébként dupla XP jár, ami olyan esetben jöhet különösen jól, ha néhányszor sikerült elhaláloznunk, ugyanis ilyenkor jelentősen megcsappan a túlélési fa pontjainak száma.

A központi helyszínünk, a Torony mellett rengeteg kisebb csapattábor illetve meneék is található a játékban, ahol nem csak meghúzhatjuk magunkat, hanem feltölthetjük készleteinket is, valamint letehetünk bizonyos fegyvereket, tárgyakat, amiket nem akarunk magunkkal cipelni. Máshol pedig felvehetjük ezeket amikor éppen szükségünk van rá. A lehetőségek tárháza gyakorlatilag végtelen, számtalan helyszín található, a területek változatosak és aprólékosak.

Keziccsókolom erre köll menni a piarcra?

Épp ezért furcsa hogy maguk a tereptárgyak sokszor ismétlődnek, az autók, a házak, falak, sokszor mintha ugyanazt látnánk, nem sikerült túl változatosra a terep felépítése. A zombik bár grafikai szempontból jól kidolgozottak, szintén sokszor ismétlődnek, igaz, teljesen mindegy is hiszen nem mindegyik egy csúnya halott csak. Ettől függetlenül azért lehetett volna belevinni kicsit több különbséget az ellenfelekbe. Akikből egyébként viszonylag sok típusú van, nem csak a lassú mozgású buta arcok, hanem köpködők, csáposok és egyebek is az életünkre törnek.

Azonban náluk is keményebb ellenfelek a gerillák vagy banditák, kinek mi tetszik, hihetetlen jó harcosok, ha mi egyet csapunk rájuk, kettővel viszonozzák, majdhogynem legyőzhetetlen egyik-másik. Többek között azért is, mert van egy staminánk is, ami elég hamar elfogy egy-egy harc, vagy épp menekülés közben. Persze visszatöltődik pár másodperc alatt, azonban sokszor oda kell figyelnünk arra, hogy osztjuk be erőnlétünket. Medkiteket elvétve találunk, de a városban elég sok loot van, nem fogunk éhen halni.

A single fő missziója egy idő után elég unalmassá válik, néhol vontatott és idegesítő feladatok elé állítanak minket, a mellékküldetésekkel megfelelően vegyítve azonban tudjuk színesíteni a repertoárt.

Ne vicsorogj, nem vagy te blndmd reklám!

A coop mód az első fél óra training után bármikor elérhető, bizonyos helyeken lehet belépni a másokkal összekötött játékba. Egyszerre négyen vehetünk részt a multi mókában, egyrészt teljesíthetünk meghatározott feladatokat, ahol mindenki a saját maga által megszerzett lootokat meg tudja tartani, másrészt vihetjük a sztori szálat is közösen, ami különösen tetszik. Nagyszerű élmény becserkészni egy zombi hordát, egyikünk a tetőn molotov koktéllal, másik a fal mögött egy vascsővel, valaki meg csaliként oda csalja a hörgőket és mehet a dara.

A coop egy Be the Zombie módra is lehetőséget ad, ennek lényege hogy mi magunk vagyunk a zombi és meg kell védeni a fészkünket. Eszméletlen hangulatos dolog megzabálni a spanokat akik minket keresve mászkálnak utcáról utcára, nem is sejtve hogy a hátukba lihegve követjük őket, hogy hamarosan finom falatokat szakítsunk ki a nyakukból.

Grafikai szempontból a csodaszép jelző talán a legtalálóbb, már ha a Dying Light egészét nézzük. A látvány egy ház tetejéről eszméletlen szép, az éjszakai halvány fények, a lámpa csóvája, mind mind gyönyörű. A játéktér határozottan él, a dinamikus időjárás (na jó azért olyan nagyon nem kell sokat beleképzelni, néha esik az eső) megadja azt a pluszt amire szükség van, a szél fújja a fákat, legyek döngenek mindenhol, száll a por, egyszóval lenyűgöző.

Zombifoci

Az egyes elemek ismétlődése azonban sokat ront az összképen, mint ahogy az is hogy egy széket nem tudunk arréb dobni, mert minden le van betonozva. A szemetes tetejére felmászva látszik hogy a szemét rá van feszítve a vízszintes sikra, nem egymásra dobálva fekszenek benne a cuccok. Ez az elnagyoltság illúzióromboló és sokat visszavesz az egyébként tényleg nagyszerű grafikai megvalósításon.

Hang szempontjából sokkal jobb a helyzet, a hörgések, a cipő kopogása, a szinkronok és a kevés zene is amit kapunk, mind-mind rendben van, semmi különös hibára nem lettem figyelmes.

Ha van még olyan aki nem unja a zombikat, mindenképp tegyen vele egy próbát, eltekintve a kissé vontatott fő missziótól, a Dying Light határozottan akciódús és izgalmas játék. Ráadásul sok időre képes lekötni, a fejlesztők szerint nagyjából 50 óra a single, ezt 30 óra játék után alá is tudom támasztani, tényleg van benne ennyi. A coop határozottan jó, a Be the Zombie meg úgy dög ahogy van!