Dragon Ball Z: Battle of Z teszt

Ugyan kissé merész lenne azt állítani, hogy a PlayStation Vita megfullad a rá megjelent programok tengerében, az indie műfaj mellett a verekedős játékok rajongóinak bizony nem lehet okuk panaszra. Nem meglepő módon a jelen tesztünk alanya is a csihipuhi élvezetekre épít, az azonban már korántsem biztos, hogy a megfelelő módon teszi. Na de ne szaladjunk ennyire előre!

A Battle of Z egy sokdimenziós harcokra építő játék, mely alatt azt kell érteni, hogy nem csak a földön apríthatjuk a többieket, hanem jó Dragon Ball módjára a levegőben is. A földtől való távolság mellett a kamera felett is abszolút szabad kezet kapunk, így hőseinket akkor és olyan pozícióból vehetjük szemre, amikor és amilyenből csak szeretnénk. Aki világ életében arra vágyott tehát, hogy két kamehameha között bármilyen nézetből megszemlélhesse Gokut, az ne is keressen tovább a tökéletes játék után. Aki azonban egy élvezetes játékot keres, annak nem feltétlenül a Battle of Z a megfelelő választás.

Kínos gimis csoportkép

Ugyan a játékban kapunk egyszemélyes sztori módot, amely a Dragon Ball Z eseményeit követi nyomon, azt nem szóról szóra teszi, így senkinek sem szabad meglepődnie az egyes harcok szereplőin. Mielőtt valaki fellelkesülne, hogy egy igazi történetorientált Dragon Ball játékról van szó, gyorsan le kell szögeznem, hogy ez nem így van. A sztori módnak csupán annyi funkciója van, hogy feloldjuk a(z anti)hősöket, amelyeket így a többszemélyes harcokban is bevethetünk. A játék ugyanis egyértelműen a multiplayer játékmódokra koncentrál, mielőtt azonban valaki fellelkesülne... igen, sajnálom, de ismételten rossz híreket kell közölnöm.

Hamarosan egy új univerzum fog születni

A Battle of Z legnagyobb probléma az, hogy bár látszólag sokat nyújt, aki egy kis időt is eltölt vele, rá fog jönni, hogy azt nagyon felszínesen teszi. Papíron nagyon jól hangzik a többféle sokszereplős mód, azonban a készítők valahogyan elfelejtették olyan tartalommal megtölteni, amely felfedezéséhez öt percnél több játékra van szükség, így bár néhány órát el lehet tölteni mind a kooperatív arénákban, mind pedig az egymás elleni harccal, az ész nélküli csépelés elég hamar elveszíti a varázsát.

A legfőbb probléma a játék egyszerűségében rejlik. Az éppen aktuális karakterünkkel tudunk ütni és lőni, illetve néha egy-egy spéci szupertámadást bevinni, azonban nagyjából ennyiben ki is merül a repertoárunk. A harcok receptje tehát meglehetősen egyszerű: ha távol vagyunk, akkor lőjük az ellenséget, ha közel, akkor pedig távolodjunk el tőle, és lőjük, amíg ő a társainkkal foglalkozik. Ha egyszer ugyanis a mi hátunkra kerül a céltábla, akkor biztosak lehetünk abban, hogy nem lesz nyugtunk addig, amíg a földre nem kerülünk. Persze pár pillanattal később ismét a harcba vethetjük magunkat, így a halál - jó Dragon Ball módjára - nem egyenlő a halállal.

Anime szabály #64: soha ne támadj meg olyat, aki világít!

A sovány tartalom nem lenne olyan nagy probléma, ha a játék megfelelő irányítással lenne felvértezve, lévén ekkor legalább élvezetesek lennének a harcok. A fő probléma az, hogy a játék kaotikus, és ezt sokszorosan, vastag filccel aláhúzom. Az irányítás egyszerűségével szembemenve a tényleges játék alatt sokszor csak a fejemet kapkodtam - volna, ha nem egy 5 colos kijelzőn megy a harc -, köszönhetően annak, hogy követhetetlen módon pörögtek az események. Persze foghatjuk arra, hogy én vagyok lassú a Battle of Z-hez, de egy dupla eszpresszó után sem sikerült jobban átlátnom a dolgot. A fő probléma nem is az, hogy gőzerővel pörögnek a dolgok, hanem az, hogy nekünk mindenre reagálnunk kellene, ami viszont már problémás - részben az irányítási nehézségek miatt. A játék egyes esetekben rákényszerít minket mind a képernyő, mint a touchpad használatára, azonban az minden, csak nem kényelmes, főleg nem olyankor, amikor az élet utolsó szikráiba kapaszkodva visítva próbáljuk túlélni az elkövetkezendő pár másodpercet.

Sokszorozódó ellenség? Sokszor kinyírható!

Ami a játék technikai részét illeti, szerencsére sokkal fényesebb a helyzet. A grafika pofás, kissé olyan, mintha a készítők nem tudták volna eldönteni, hogy a realisztikus ábrázolásra feküdjenek-e rá, vagy a cell shaded technikára, így keverték a kettőt, és bizony nekem bejött az összkép. A karakterek szépen kidolgozottak, az animációk is jól néznek ki, egyedül a textúrák minőségébe tudnék belekötni. A karakterek sem olyan részletesek, de a tájat borító "bőr" bizony a rajtuk feszülőnél is alacsonyabb felbontású (nem mintha amúgy a harcok alatt foglalkoznánk vele), azonban kárpótol minket a tény, hogy számos objektum rombolható. Tetszett még, hogy a környezet a Soul Sacrifice pályáival szemben nem teljesen sík, valamint maga a tény, hogy az egyes arénák is elég nagyok.

"Hé Kent, jössz öklözni?"

Drasztikus framerate csökkenéssel sohasem találkoztam, bár egyes esetekben bizony megtörte egy-egy kisebb szaggatás az akciót. Öröm az ürömben, hogy mivel a játék az ész nélküli gombcséplésre épít, nem pedig a reflexeink gyorsaságára, ezért bizony a kisebb akadások sem csorbították a játékélményt. Online játéknál azonban többször is eelőfordult némi lag, ami viszont már szült problémákat. Mivel ilyenkor mindig le volt állítva a Gömbvillám és szerelem nyolcszáztizenkettedik részének a letöltése, így csak arra tudok gondolni, hogy a szerverekkel lehetett némi gond, ami viszont probléma.

Ha akarjuk, akkor se tudjuk sértegetni a többieket

A hangok tekintetében is hasonló a helyzet. Szerencsére a készítők nem követték el azt a hibát, amit a Gravity Rush nyugati változatában tapasztalhattunk, így mind az átvezetők, mind a tényleges játék alatt mindenki angolul beszél, kiált, nyög, üt és csinál minden egyebet. Ugyan most az anime fanok valószínűleg fenni fogják a vasvilláikat, de én úgy vagyok vele, hogy egy nyugati piacra szánt játékban legyen meg a teljes konverzió, és ebbe nem csak a feliratok fordítása, hanem a hallott szöveg átdolgozása is beletartozik.

Krillin mosolyog, mert nem tudja, hogy mindig meg fog halni

Bár így visszaolvasva úgy tűnhet, hogy rossz játék a Battle of Z, valójában nem annyira katasztrofális a helyzet. A fő probléma az, hogy nem igazán látom, hogy kit céloztak meg a készítők vele. Az ős-Dragon Ball fanok minden bizonnyal megtalálják az értéket a játékban, akiknek azonban nem feltétlenül hiányoznak a tévéből ismerős hősök, minden bizonnyal találnak a szájuk ízének megfelelőbb játékot. Mindent összevetve tehát a Dragon Ball Z: Battle of Z-t nem tudom a széria elkötelezett fanjain kívül senkinek sem nyugodt szívvel ajánlani, mivel nem véletlenül csak a játék ára, és nem pedig a kapott pontszáma "over 9000".