Dragon Quest XI: Echoes of an Elusive Age teszt

2018. szeptember 22.
72.0181
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
iPet profilja, adatai
iPet
Azt hiszem abban egyetérthetünk, hogy a különféle újrakiadások, remake-ek legalább annyira hozzátartoznak már egy kiadó palettájához, mint egy sikeres széria folytatása, esetlegesen valamilyen új IP beindítása. Utóbbira egyre ritkábban vállalkoznak a "nagyok", hiszen meglehetősen finnyássá váltak a gamer gyomrok, egy nagyobb üzleti buktát pedig szinte senki sem engedhet meg magának. Arról meg nem is beszélve, hogy mennyire megváltoztak az igények. Ha nincs jól kitaposott út, esetleg egy nagy lebegő nyíl egy adott programban, már jön egyből a felháborodás.


Pontosan ezért kedvelem annyira a Square-Enixet, illetve jelen tesztünk alanyát, a Dragon Quest XI: Echoes of an Elusive Age-et. Nincs benne semmi flanc, nem akarja megváltani a világot, ugyanakkor olyan szinten szórakoztató, igazi, hamisítatlan oldschool jrpg, hogy megkönnyeztem. Visszarepít egy olyan időbe, amikor a történet, a szereplők valamint a harcok álltak fókuszban, nem pedig a cukormázas felszín alatt lévő, tíz perc alatt végigjátszható izék. A tesztelés alatt rengeteg sztori ugrott be fiatalabb koromból, a Final 7-ben leledző Ruby weapon legyőzésén át a DQ8 barangolásain keresztül a Legend of the Dragoon elképesztő átvezető filmjeig, minden. Ezektől természetesen megkímélem a Tisztelt Olvasókat, viszont attól nem, hogy elmondjam, miért is ennyire zseniális az új Dragon Quest.

Woof, woof madöfaka!

Woof, woof madöfaka!


Oké, ezt újra kell terveznem, mert az van, hogy ez bizony nem annyira frissen sült stuff, mint gondolnánk. Japánban ugyanis már bő egy éve megjelent 3DS-re és PS4-re, ami meglehetősen fura kombináció, de én már a Resident Evil Revelations óta nem csodálkozom a kis Nintendo masina erején. Na jó, picit mégis, meg azért nyilván van nem kevés különbség a két verzió között, de erre majd kitérek később, a technikai részeknél. Ha esetleg nem ismernéd ezt a franchise-t: sokáig a Final Fantasy-val futottak párhuzamosan, mi több, egymás elég kemény konkurenciái voltak. Aztán egyesült ugye a két cég és azonos égisz alatt kerültek kiadásra. Míg a végső fantázia egyre modernizálódott, már-már hollywoodi büdzséből zajlott a fejlesztés és a marketing, addig a Dragon Quest megmaradt annak a jól ismert, kedves rpg-nek, aminek megismertük.

Történetünk Erdrea világán játszódik. Látszólag minden békés Dundrasill királyságában, azonban ez nem tart sokáig: különféle szörnyek porig rombolják a várost. A dúlás közepette nem vesznek észre azonban egy lányt és karon ülő csecsemőjét, akik látszólag sikeresen el tudnak menekülni. Sajnos megtalálják az ifjú anya nyomait, aki kénytelen gyermekét a hullámok gondjára bízni egy klasszikus kosárkában. Nem sokkal később egy ismeretlen bácsi megtalálja, és szárnyai alá veszi a gyermeket. Ugrunk tizenhat évet az időben. Hősünk, aki szépen felcseperedett valamint legjobb barátja, Gemma éppen a hagyományos cobblestone-i felnőtté avatás szertartására készülnek, ami egészen pontosan a helyi nagy szikla megmászását jelenti. Egy darabig minden rendben megy, aztán egy ordenáré, nagy madár támadja meg a párost, meglehetősen szorult helyzetet eredményezve.

Nem is tudom hol reggelizzek. Talán a balkonon?

Nem is tudom hol reggelizzek. Talán a balkonon?


A kezünkön lévő jel azonban világítani kezd, majd egy nukleáris atomcsapással megsemmisítjük az arra kóborló szárnyast, de öröm és megkönnyebbülés helyett mindenki csodálkozik, hogy ez vajon mi volt. Mindenki csodálkozik, egy embert leszámítva: kicsiny falunk vezetőjét. Elmondja, hogy tulajdonképpen mi egy legendás hős, a Luminary reinkarnációja vagyunk és fel kell keresnünk a szomszédos királyságot, valamint annak vezetőjét, aki már remegve várta ezt a napot. Így indul tehát a kaland, amiből nem szeretnék többet spoilerezni, de annyit még elárulok, hogy öröm és boldogság helyett megvetés valamint börtön fog ránk várni, ami még jobban összekuszálja a szálakat. A sztori, ahogy eddig, úgy most is nagyon erős. Tovább növeli ennek értékét a mellénk kerülő társak. Ilyen jól megírt, lélekkel rendelkező útitársakat ugyanis rég nem láthattunk!

Mindegyikük saját jellemmel, valamint motivációval rendelkezik, amik természetesen szépen lassan bukkannak csak felszínre. Ahogy már említettem, egy igazi régi vágású jrpg-vel van dolgunk, a harcrendszer, valamint az egész játékmechanika ennek megfelelően pofonegyszerű. Minden ellenfelet láthatunk a térképen, odasétálunk melléjük, jó esetben rájuk verünk egy kellően nagyot, majd indulhat a csihipuhi. Az akció körökre osztva zajlik, azaz egyszer támadunk mi, egyszer pedig ellenlábasaink. Persze ezen lehet variálni, ugyanis vannak gyorsabb és lassabb szereplők. Alapból hősünknek adhatunk parancsot támadásra, tárgy használatra, esetleg varázslatok életre hívására. Kollégáink viselkedését paraméterezhetjük, de ha akarjuk, és mondjuk elegünk van abból, hogy feleslegesen égetik a manát, akkor nemes egyszerűséggel átvehetjük mindenki fölött az irányítást.

Ugrunk. Nem. De. Mondom nem. Mondom de!

Ugrunk. Nem. De. Mondom nem. Mondom de!


A csatákért tapasztalati pontokat kapunk, amivel meg jönnek a jól ismert szintlépések. Ekkor automatikusan növekednek alapértékeink, illetve így tehetünk szert új képességekre is. Az egyedüli kivétel, hogy kapunk bizonyos mennyiségű pontot szintek ugrásakor, amiket pedig másodlagos perkekre költhetünk. Felszerelésünket klasszikusan városokban vásárolhatunk, de egy idő után kapunk egy vályút, amiben mi magunk is elő tudunk állítani dolgokat, persze csak ha rendelkezünk a megfelelő alapanyagokkal. Igen, az új DQ tipikusan az a stuff, amikor egy-egy települést pincétől padlásig át kell vizsgálnunk új receptekért, extra tárgyakért, illetve érdemes beszélni az összes emberrel. Sokszor mellékes küldetéseket adnak, máskor jó kis tippeket kapunk, de van, hogy egyszerűen csak mélyítik lexikális tudásunk.

Itt érdemes kitérnem a templomok szerepére, valamint a nehézségre. Ha esetleg DQ veterán vagy, akkor pontosan tudod, hogy az eddigi epizódok finoman szólva sem voltak egyszerűek, illetve csak az oltároknál lehetett benne menteni. Ezen finomítottak: lett autosave, ami még így is jóval ritkább, mint hasonszőrű társainál, valamint a bunyók, pontosabban a fejlődés is egyszerűbb. Nem kell egy területen ötezerszer átmennünk, hogy kellő fejlettségi szinten álljunk. Simán haladhatunk a saját tempónkban, mert kihívásból így sincs hiány, de szerencsére visszavettek az értelmetlen grindolásból.

Egy kis lazítás még senkinek sem ártott

Egy kis lazítás még senkinek sem ártott


Ahogy a bevezetőben említettem, 3DS-re és PS4-re adták ki egy éve a játékot. Akármennyire is igyekeztek a fejlesztők, ez néminemű kompromisszumot igényel, de ettől függetlenül legtöbbször tényleg csodálatos tájakon barangolunk. Imádom, amikor egy program ennyire meleg színpalettával dolgozik, egyszerűen jó megnézni egy napfelkeltét vagy napnyugtát. Szereplőinket a legendás Akira Toriyama álmodta meg, így tehát tipikus Dragon Quest-es a felhozatal. A bejárható városok tényleg lenyűgözően festenek, de azért itt érezhető, hogy 3DS-en spórolni kellett az erőforrásokkal, így tehát nem veheti fel a versenyt mondjuk a Persona 5-tel vagy a Ni no Kuni 2-vel. Ne értsetek félre, így is nagyon szép az egész, főleg a rajzfilmszerű művészeti stílus miatt.

A bejárható labirintusok viszont sajnos faék egyszerűek lettek, mind külcsín, mind belbecs tekintetében, talán itt érződik leginkább a kompromisszum. Továbbá olyan hatalmas méretek sincsenek a programban, de legalább a pop-up effektek is eltűntek. Technikailag amúgy rendben vagyunk, nem borzolja kedélyünket feleslegesen semmi, mindössze egyszer futottam bele lassulásba. A képfrissítés nyilván nem éri el a hatvanat, cserébe nem zuhan harminc alá.

Olyat rádverek haver, hogy a bongó dobod adja a másikat

Olyat rádverek haver, hogy a bongó dobod adja a másikat


A tartalom megint egy olyan dolog, amibe nem lehet belerúgni. A fő szálat sem nevezhetjük éppenséggel rövidnek, de kibővül kellemesen sok másodlagos opcióval, ami miatt száz órát simán benne lehet hagyni az anyagban. Lesznek klasszikus másodlagos küldetések, íjászkodás, szerencsejáték, lovi meg jó pár egyéb dolog. Noha nyitott világú a cucc, ezt szintén nagyon jól oldották meg a fejlesztők. Egy jó darabig csak bizonyos részeken tudunk kalandozni. Mindig látjuk, hogy merre visz az utunk, de akad felfedeznivaló bőséggel. Számomra ez abszolút pozitívum, mert így nem veszünk el már az első perctől kezdve. Aztán persze megkapjuk a közlekedési járművünket és akkor már oda megyünk, ahova szeretnénk.

Nem beszéltem még a zenékről és a szinkronról. Utóbbi remekül meg lett oldva, mindenki kapott egy jó kis ízes brit akcentust, ami nagyon jól áll a stuffnak. Az viszont full béna, hogy főszereplőnknek nincs hangja, ezért mutogatással és hümmögéssel képes csak jelezni dolgokat. 2018 vége felé közeledve ez nem oké. A zenék viszont elég megosztóak. Nagyzenekari darabokról van szó, amik hűen visszaadják a játék kicsit mese, kicsit valóság hangulatát, de nálam ez most mellé ment. És igen, kell az angol tudás a sztori megértéséhez.

Hát igen. A csajok mindig imádkoznak amikor meglátnak

Hát igen. A csajok mindig imádkoznak amikor meglátnak


Negatívumként még meg kell említenem a történet folyásának sebességét. Sokszor rettenetesen lassú és körülményes, nyögvenyelős az egész. Aztán persze beindul és felpörög, de vannak benne szakaszok, ahol egyszerűen át kell szenvedned magad. Ezeken kívül mást tényleg nem tudok és nem is akarok felhozni az új Dragon Quest ellen. Egy remekül sikerült, igazi, hamisítatlan oldschool szerepjátékkal van dolgunk, ami egyszerre próbál a fiatalokhoz és felnőttekhez szólni.

Remek történet, kiváló szereplők és szinkron, egyszerű, de pörgős, lendületes harc jellemzi. A Nintendo port miatt vannak benne megkötések, de igyekeztek a minimálisra szorítani ezeket, így még külcsínben is ott van a szeren. Szóval ha kedveled a szériát, akkor remélem már játszol vele, de ha érdeklődsz a műfaj iránt, akkor is bátran tegyél vele egy próbát, minden ráköltött fillért meg fog hálálni.

Dragon Quest XI: Echoes of an Elusive Age / Tesztplatform: PlayStation 4

a polcon a helye
  • Stílus: RPG
  • Megjelenés: 2018. szeptember 04.
  • Ár: 17.999 Ft-tól
  • Multiplayer: nincs
  • Egy igazi oldschool jrpg
  • Mesés grafikai összkép
  • Jó sztori
  • Kiemelkedően sikerült szereplők
  • Lehet érezni azért a 3DS hatást
  • Néha kicsit leül a sztori
  • Talán egy kicsit túl egyszerű a játékmenet
  • Hang
    8
  • Grafika
    8
  • Játszhatóság
    9
  • Hangulat
    9
8.5
6 hozzászólás

Vidoros

5 éve, 11 hónapja és 25 napja

Igencsak tetszetős a grafika!

válasz erre

Hentes

5 éve, 11 hónapja és 26 napja

Igazi békebeli hangulata lehet! Bejövős!

válasz erre

petrovicsz

5 éve, 11 hónapja és 26 napja

Ez nekem nagyon-nagyon bejön! meglepett smiley

válasz erre

Direktor

5 éve, 11 hónapja és 26 napja

Nekem ez drága ennyiért, pedig még tetszik is.

válasz erre

fighterlaci

5 éve, 11 hónapja és 26 napja

Igazi, epikus jrpg, már a teszt alapján is imádom! röhögő smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

5 éve, 11 hónapja és 26 napja

[Tiltott felhasználó!]

Dragon Quest XI: Echoes of an Elusive Age
17.999 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja