DMC: Devil May Cry teszt

Ennek eredményeképpen nem csak Dante küllemét változtatták meg alaposan a készítők, enyhén homoszexuális és deviáns vonásokkal felvértezve a jól ismert hőst - mindezt ráadásul a fiatalítás oltárán -, hanem a játék világát és koncepcióját is átformálták kissé, méghozzá valóban úgy, hogy azt még a nyugati játékosok gyomra is be tudja fogadni. Hogy mi sült ki mindebből? Magabiztosan állíthatom, hogy bár Dante visszataszító alakjával soha nem fognak megbarátkozni a keményvonalas rajongók, de mivel a játékmenet megmaradt a régiben, a kis langyosnak pedig többnyire csak a hátát láthatjuk, ezért a végeredmény nem is lett olyan rossz, mint arra a legtöbben számítottunk!

Ez vajon mit jelenthet?

Sikerült például a készítőknek egy igencsak kellemes, mindemellett pedig folyamatosan zajló és - végre - érthető történetet varázsolniuk az alkotás mögé, amely Dante számára egy igencsak alaposan átmulatott - és szemeiből kiindulva átivott és szívott - éjszaka után kezdődik. (Csak zárójelben jegyezném meg, hogy mennyire furcsa a japán sztereotípia, amelynek köszönhetően homokosnak és drogosnak képzelik el a nyugati rossz fiúkat.) Dante ugyanis enyhén kábultan arra ébred, hogy egy hölgy néz vele farkasszemet, ami nagy általánosságban - 60-70 kiló alatt, 160-170 centiméteres magasság és kellemes mellbőség mellett - általában nem szokott problémát jelenteni, de a kérdéses hölgy korántsem egy jó reggelt puszival - netán valami egészen mással - kezdi a napot, hanem egy figyelmeztetéssel, amely szerint Danténak menekülnie kell, mert démonok lepték el a Földet és vélhetően arra készülnek, hogy elpusztítsák az emberiséget. Csakhamar kiderül, hogy mivel Dante egy nefilim, tehát egy démon és egy angyal kapcsolatából született, ezért ő az emberiség egyetlen reménye, amennyiben tehát ő nem lesz képes megállítani a démoni hordákat, akkor bizonyára már senki sem. Danténak nincs sok választása, átlép a Limbo City névre hallgató alternatív univerzumba, majd ott nekilát százával lemészárolni a rárontó fenevadakat, miközben a korábban megismert hölgy médiumként segíti útját, de csakhamar megjelenik a színen Vergil is, aki megerősíti Dante számára a démonok felbukkanásának miértjét.

Ti csak azt látjátok, hogy ez a trikó koszos. Én érzem is!

A történet ugyan az első fél órát követően szokás szerint a háttérbe fog szorulni, majd a 8-10 órás játékmenet után ismét előtérbe kerül, a köztes részben pedig mi sem természetesebb, minthogy Dante küzdelmeit élhetjük majd át, méghozzá a sorozat által jól ismert hátsónézetes hack and slash akciójáték stílusában. Ez annyit jelent, hogy Dante igencsak látványos, mi több akrobatikus mozdulatokkal képes szembeszállni a csoportokban rárontó démonokkal, miközben színes és eltúlzott effektek közepette hullanak porba a rondábbnál-rondább fejek. A harcrendszer a franchise esetében már megszokott kiváló kidolgozottsággal köszön majd vissza a képernyőkről, így könnyedén memorizálható kombókkal tudunk majd igencsak látványos mozdulatokat kicsikarni karakterünkből, sőt mi több, a pályák teljesítésével vagy például főellenfelek legyőzésével tapasztalati pontokhoz is hozzájuthatunk, amelyeknek köszönhetően fejleszthetjük hősünk képességeit, de újabb kombókat is feloldhatunk, amelyek felszereléseinkhez is társulhatnak majd. Főként a harcok esetében egyébiránt a PC-s játékosok megtapasztalhatnak majd egy elég komoly hibát, hiszen akik kontroller nélkül veselkednek neki a kalandnak, mint például én, azok többször is elvérezhetnek majd azon, hogy a kamerát nem úgy és nem abban a formában tudjuk kezelni, mint azt a legtöbb hátsónézetes akciójátéktól megszoktuk, ergo az irányítás korántsem tekinthető túl jónak, már amennyiben billentyűzetet és egeret használunk hozzá. Ennek a hátulütőjét elsődlegesen az összecsapások során fogjuk megtapasztalni, de esetenként az ügyességi részeknél is, amiről hamarosan szintén szót ejtünk.

Tököm bököm csütörtökön!

Előbb azonban érdemes néhány szót szólni Dante használati tárgyairól is, amelyek szerves részét képezik a kaszabolásnak. Itt van rögtön a sorozat korábbi epizódjaiból ismerős Rebellion névre hallgató kard, ami Dante legjobban használható fegyvere, a maga nemében pedig igencsak erősnek tekinthető. Mellette megtalálhatjuk majd az Ebony és Ivory névre hallgató pisztolypárost, amelyek végtelen lőszerrel rendelkeznek ugyan, de még abban az esetben sem fogjuk túl sok hasznukat venni, ha elköltünk rájuk néhány tapasztalati pontot. Nyilván muszájból több ízben is előkerül majd a két stukker, én azonban valamiért nem láttam túl nagy hasznukat, ez pedig a Rebellion felerősödése, valamint két újabb fegyver megjelenése miatt volt így. Dante ugyanis - amint fentebb már említettem - egy démoni apától és egy angyali anyától származik - persze, tudom, minden anyuka egy angyal -, akik egy-egy fegyvert is ráhagytak megferdült kisfiúkra. Ez a két fegyver az Arbiter és az Osiris, amelyek közül előbbit apai, utóbbit pedig anyai ágról örökölte főhősünk. Az Arbiter leginkább egy hatalmas pörölyre emlékeztetheti a játékosokat, és bár lassan lehet forgatni, de amennyiben egyszer célba talál, abban az esetben biztosan kő-kövön nem marad körülötte, sőt, az egyik kombóval még távolsági fegyverként is kitűnően alkalmazható. Az Osiris ezzel szemben egy - szerintem felesleges - kaszaszerű fegyver, ami akkor hatásos, ha egyszerre többen támadnak ránk, de akárcsak a dupla stukker, ez sem fog túl sokszor előkerülni.

Nem tudom mit szívtam az éjjel, de tuti veszek még belőle.

A két új fegyvernek köszönhetően egyébiránt a DmC: Devil May Cry keretein belül alapos reformáción estek át az ügyességi részek, amelyek kis híján olyan hangsúlyossá váltak, mint az összecsapások. Limbo City ugyanis a való világ egy igencsak kifacsart és alaposan szétzilált változatának tekinthető, amiben romos utcák, és az óriási magasságokban lebegő törmelékek között kell ugrabugrálnunk. Ezek között a "platformok" között azonban gyakran óriási távolságok lesznek, amelyeket normális esetben még a dupla ugrás lehetőségével sem tudunk leküzdeni. Nem kell azonban aggódnunk egy percig sem, az Arbiter segítségével ugyanis lazán közelebb ránthatjuk magunkhoz a többtonnás darabokat is, hogy így képezzünk hidat két távolabbi rész között, míg az Osiris leginkább arra lesz használható, hogy odarántsuk magunkat a távolabbi pontokhoz. A két szerkezet közül az Arbiter egyébiránt vörös, az Osiris pedig kékes színben pompázik és segítségükkel az ilyen színnel jelölt akadályokat is könnyedén bezúzhatjuk, de utóbbi fegyvernek lesz egy olyan hatása is, aminek köszönhetően Dante képes lesz sugárhajtású repülőként megindulni a levegőben, amivel ismét a többnyire szórakoztató, bizonyos helyeken azonban frusztráló ügyességi elemeket tudjuk majd könnyebben leküzdeni.

Gyere elő démon, tudom, hogy ott vagy a póni mögött és a vattacukrot zabálsz!

A DmC: Devil May Cry egyébiránt a sokadik pályát követően azért bemutatja majd, hogy bár a főhős megváltozott és a környezet is nyugatiasabb lett, egyéb dolgokban nem nagyon változott meg a játék a korábbi részekhez képest, így ha csak helyenként ugyan, de még mindig megtalálhatók a japános stílusjegyek, elegendő a "túlbrutalizált" zenékre, az eltúlzott ábrázolásra és effektekre, vagy éppen olyan apróságokra gondolni, minthogy a pályákon nyújtott teljesítményünket követően a program ki fogja értékelni teljesítményünket és így tovább. Mindebből csak azt szeretném kihozni, hogy sikerültek a Capcom korábbi tervei, de a helyzet az, hogy mégsem sikerült annyira nyugativá varázsolniuk a végeredményt, mint azt szerették volna, sőt, a játékmenet az újítások ellenére is hozza az elvárható szintet, akárcsak a küllem, ami PC-n az Unreal Engine 3-nak köszönhetően jól néz ki ugyan, de semmi különösebbet nem produkál. Száz szónak is egy a vége, amennyiben nagy rajongói vagyunk a sorozatnak, egy kis kompromisszummal ugyan, de biztosan hamar meg fogjuk szeretni a legújabb Devil May Cry epizódot is, azonban ne úgy álljunk hozzá, mintha példának okáért a második vagy a harmadik részével játszanánk, az idő ugyanis telik, az emberek változnak, a játékok is változnak, tanuljunk meg mi is velük változni. Aztán vagy tetszik, vagy nem, a végeredmény azonban ettől még jó!