Diablo III teszt

2012. május 17.
83.3551
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Sosem felejtem el a napot, egy borongós téli este volt. Odakint havazott és egyre fehérebb lett a táj, én egy frissen szerzett lemezemet hallgattam, valamelyik korabeli Burzum album volt. Karácsony után voltunk és egy kedves családtagom helyesen tudta, hogy a zene mellett egyvalamit szeretek nagyon, ez pedig a videojáték. Amikor elment a boltba és a kezébe fogta a játékot, nem tudhatta, hogy mivel fog meglepni, de gondolta, hogy a sötét hangulatú borító miatt ez biztosan tetszeni fog nekem. Amikor kibontottam a csomagot, azonnal szerelmes lettem.

A borítón többek között egy lángoló logó volt feltüntetve, amin a következő felirat állt: Diablo II. Akkoriban még nem úgy szereztük az információkat a videojátékokról, mint manapság, hogy felmentünk a youtube-ra, netán beütöttünk valamit egy keresőbe. Akkoriban gyakran csak hónapos késésekkel jutott el hozzánk egy-egy bejelentés, így bár ismertem hallomásból a Blizzard játékát, velük kapcsolatban elsősorban olyan címek jutottak eszembe, mint a The Lost Vikings, vagy éppenséggel a WarCraft - a stratégia -, de nagy örömmel vetettem rá magamat erre az újdonságra is. Azon a fagyos éjszakán pedig egy olyan, nem túlzás, hogy életen át tartó barátság született köztem és a játék között, amelyet azóta sem tudott helyettesíteni semmi sem.

Jövünk, főnök, itt a nyalóka, ne legyél ideges!

Jövünk, főnök, itt a nyalóka, ne legyél ideges!

Pedig nagyon próbálkozott a Titan Quest, a Torchlight is meg akart törni, a Sacred-nek kis híján sikerült is - főleg a második rész volt nagyon jó -, de éreztem belül, hogy hiányzik valami, valami megmagyarázhatatlan, valami leírhatatlan és elmondhatatlan dolog, amit csak a Diablo II-től, valamint a kronológiailag általam csak később megismert első epizódtól kaptam. Tudtam jól, hogy ezt a barátságot csak a Blizzard következő remeke tudja majd felülmúlni... Egy borongós májusi nap volt, alig csak néhány órával ezelőtt, hogy kibontottam a csomagolást. Kint ugyan nem hullt a hó, de a háttérben még mindig - egy külsős fül számára - borzalmas norvég metal zenekar zörgése hallatszott, éppen úgy, mint akkoriban. (Az első Immortal szólt, ha ez érdekel valakit...) A kezemben a Diablo III dobozát tartottam és éreztem, hogy már a borító láttán elkap az az érzés, amit 12 évvel ezelőtt éreztem, az az ifjonti izgalom, amit a telepítés során éreztem, majd az a szerelem, ami az első betöltést követően ismét fellobbant a szívemben.

Mintha a StarCraftot látnánk...

Mintha a StarCraftot látnánk...

Nem tagadom, személy szerint rendkívül idegesített már a telepítés során, hogy a Blizzard ennyire ragaszkodik a Battle.net rendszeréhez. Szerencsémre én nem tapasztaltam semmiféle fennakadást - egyelőre legalábbis -, de a megjelenés napján súlyos szerverleállások és összeomlások voltak, sőt mi több, hibáktól sem volt mentes a rajt. Én hangsúlyoznám, ezekkel nem találkoztam, de felettébb zavart, hogy minden indításnál internet, Battle.net bejelentkezés, majd közben folyamatos online jelenlét kell, bevallom ez engem, legfőképpen egy Diablo III esetében rendkívül irritált. Nyilván az opció nem véletlen, hiszen a Blizzard arra törekedett, hogy a közösségi szolgáltatásokat teljes mértékben integrálja az alkotásba, magyarán bármikor beszélgethetünk bárkivel, a kooperatív módnak köszönhetően haverjaink oldalán is elindulhatunk felfedezni a kampányt. Az ötlet jó, a többjátékos módra nagy szükség van, ez tény, a csalók miatt is érthető az állandó internetkapcsolat igénye, de nem hiszem el, hogy nem lehetett volna ezt egy kicsit barátságosabban megoldani. El sem merem képzelni, hogy mekkora felháborodás lesz majd a jövőben, ha netán "kedves emberek" egyszer feltörik a Battle.net szervereit és napokig, sőt, akár hetekig játszhatatlan lesz a Diablo III. Na, de ne fessük az Ördögöt a falra!

Te lődd le, én meg majd innen jól ránézek!

Te lődd le, én meg majd innen jól ránézek!

Az Ördög ugyanis a Diablo III-ban van és nem a falakon, méghozzá azért van ott, hogy a franchise jól ismert világában ismét óriási galibát okozzon. Mert bár az előző rész végén névtelen hősünk oldalán sikerült ártalmatlanítanunk a Pokol seregeit, a megoldás úgy tűnik, hogy csak átmeneti volt. A játék első perceiben ugyanis csakhamar rájövünk, hogy a jól ismert világ ismét szenved a gonosztól, új Tristram kis falucskájába érve - gondolom minden Diablo rajongó előtt ismerősen cseng a név - azonnal meg is tudjuk, hogy élőhalott seregek támadják a városokat, a végítélet napja pedig hamarosan elérkezik, a világot csak egy hős, rendszerint csak mi menthetjük meg. Rögtön a kezdő pálya már ismerős lehet a rajongóknak a játék bétáiból, hiszen a teszteken éppen a zombi-invázió kellős közepébe csöppenhetünk bele, első feladataink között pedig meg is kapjuk, hogy ha olyannyira segíteni akarunk, akkor kezdjük azzal, hogy kiballagunk a közeli romokhoz, majd ott jól nyakon vágjuk az élőhalott királynőt, aki ezt a sok gondot és bajt okozza a környéken.

Ezt a kardot apám hagyta rám. Nem ismertem, csak a nagy fekete feje van előttem!

Ezt a kardot apám hagyta rám. Nem ismertem, csak a nagy fekete feje van előttem!

A kampánynak egyébiránt öt karakter oldalán láthatunk neki, akiket feltehetően már vagy a bétából, vagy csak úgy általánosságban mindenki ismer. Továbbra is fenntartom azon véleményemet, hogy a Paladin és a Necromancer kivételével óriási hibázott a Blizzard, én egészen az utolsó pillanatig hittem például abban, hogy legalább a Palát benne hagyják vagy legalább bónusz karakterként elérhetővé teszik, de nem. Helyettük lett nekünk Demon Hunterunk, Monkunk, Wizardunk, Witch Doctorunk és Barbarianunk. Tény, hogy mindegyik karakter egy igazi egyéniség, annak ellenére is, hogy a Monk és a Barbarian is ismerős lehet már a korábbi epizódokból. A barbár ugyanis a második részben kapott helyet, a papra pedig az első Diablo-nak a Hellfire kiegészítőjében jutott szerep. A két igazi érdekesség így a Witch Doctor és a Demon Hunter lesz, akik valóban egyik korábbi kaszthoz sem hasonlítható, a Wizard ugyanis szinte csak egy névváltoztatáson átesett Sorceress a második epizódból. Mivel én egy végletekig hagyománytisztelő és konzervatív ember vagyok, nem is volt kérdéses, hogy a barbár mellett teszem le a voksomat. Hozzátenném gyorsan, eddig nem bántam meg!

Ezek vajon milyen gazellák?

Ezek vajon milyen gazellák?

A játék egyébiránt nem igazán teketóriázik túl sokat, indítást követően gyorsan kiválaszthatjuk karakterünket, majd egy rövidke kisfilm és tulajdonképpen pár másodpercen belül már ott találjuk magunkat a dolgok sűrűjében. Így azonnal nyugtázhatjuk, hogy - ha lehet ilyet mondani - a játék atmoszférája még darkosabb lett, mint valaha, az egész világ - az első felvonásban legalábbis, hiszen később "vidámabb" közeggel is találkozni fogunk - olyan, mintha a Nap az emberiség reményével együtt örökre eltűnt volna az égről és nem maradt volna más, csak sötétség, halál, pusztulás és mizantrópia. Már a kezdéskor megismerkedhetünk a Diablo III kezelőfelületével, ami szinte teljes egészében a franchise korábbi részeiből lett átültetve, annyi különbséggel, hogy jobban elrendezett lett az egész, szebben dizájnolt, a szokásos mana helyett pedig karakterspecifikus lötty található a HUD két oldalát összefogó és egyben jellegzetes gömbökben. Már itt megismerkedhetünk az inventory-val, ami szintén nem tartogat túl sok újdonságot, karakterünket újfent mi öltöztethetjük és vetkőztethetjük, egyszóval eddig nagy vonalakban minden olyan, mint a második részben volt, csak szebb és jobb az összkép.

Én vagyok villámkezű Kratos!

Én vagyok villámkezű Kratos!

Aztán ahogyan jobban belebonyolódunk a játékba, természetesen csakhamar találkozni fogunk újdonságokkal is. Az első harcok ugyan még eseménytelenül zajlanak, habár már itt is feltűnt, hogy a nehézség - még normál fokozaton is - tulajdonképpen a béka hátsófele alatt van, amit jó pár óra játék után sem érzek másképpen, magyarán máris megtudjuk, hogy mire való a Blizzard által kifejlesztett hardcore mód. Jelentem alássan éppen azt, hogy azok a játékosok, akik a régi epizódokhoz szoktak, ne érezzék úgy, hogy éppen egy Super Mario-val játszank. Az első csaták alatt egyébiránt már-már könnyfakasztó pillanatokat élhetünk át, amikor ellenfeleink eldobálják az első lootokat - még a hangeffekt is ugyanaz, mint régen -, amiket immáron nem csak manuálisan szedhetünk össze, elegendő hozzáérni a karakterrel és máris a hátizsákba kerül. Igencsak sajnáltam, hogy az elődökben ugyebár minden kisebb kaland előtt kötelező volt a felszerelés megvásárlása, főleg az életerőt regeneráló italoké, ám a harmadik részben ezek az izgalmak szinte teljesen eltűntek. Ellenfeleink többsége immáron regeneráló gombócokat dobál elhulla után, az életitaloknak pedig alig van szerepük, én az első fejezetben például talán csak kétszer használtam egyet-egyet.

Három fejed van és mégis csúnya vagy!

Három fejed van és mégis csúnya vagy!

A fenti újdonságok nem kizárt, hogy több régi rajongónak is megbökik a szemét, de nem kell aggódni, a hardcore móddal egyrészt java részük kiküszöbölhető, másrészt ezek olyan kötelező frissítések voltak a készítők részéről, amelyeket egyszerűen nem lehetett kihagyni, hiszen gondolniuk kellett az újonnan érkezett játékosokra is. A Diablo III-at ugyanis garantáltan nem csak azok fogják megvásárolni, akik annak idején imádták a második részt, de tény, hogy alapjaiban azért mégis nekik, hozzájuk szól a hármas felvonás. Természetesen a fentiekkel még nem értünk az újdonságok végére és bár tény, hogy ezt a tesztet elejétől a végéig meg lehetne tölteni azzal, hogy miféle reformok kerültek bele az illetékesek részéről, az igazi apróságokat inkább fedezzétek fel magatok. Ami mellett nem szabad elmenni még szó nélkül, az egyértelműen a szintlépés és a fejlődési rendszer összessége, amit teljes egészében újraalkottak a készítők. Ezúttal egy olyan aktív és passzív képességeken alapuló szisztémát dolgoztak ki a Blizzard jó munkásemberei, amely lényegesen egyszerűbb, de sokkal inkább hasznosabb a korábbiakhoz képest, hiszen a teljes rendszer a karakterspecifikus képességekre és tulajdonságokra épül. Így immáron csak és kizárólag azokra a képességekre kell elszórnunk a szintlépéskor megszerzett pontokat, amelyeket biztosan használni is fogunk, nem kell tehát elsajátítanunk a cipőkötés művészetét ahhoz, hogy tüzes fogsorokkal dobálhassuk meg az ellenfeleket.

Legközelebb a fejeteket hagyjátok el!

Legközelebb a fejeteket hagyjátok el!

Szintén ide köthető még sok apró újdonság is, így például a tulajdonság alapú rúnák megjelenése - képességeinkre vannak hatással -, vagy éppen a társként mellénk szegődő zsoldosokat ért reformok - három változatuk lesz és mindegyik igény szerint fejleszthető -, de a fentebb említettekhez hasonlóan - és mivel lehetetlen minden apróságot felsorolni - a közelebbi ismerkedést meghagynánk nektek. Végezetül nem is maradt más hátra, mint a küllem és a hang megítélése. Nos, a grafika a Diablo III esetében nehéz kérdés, hiszen a Diablo II szerelmesei szerint szép, egy Battlefield 3 rajongó szerint azonban csúnya. A helyzet pedig az, hogy mindkét félnek igaza van, az objektív szemlélet ezzel kapcsolatban azonban talán az, hogy van elmaradása a játéknak, ezt akár tényként is közölhetjük, de például a tájak ábrázolása, az atmoszféra megteremtése és úgy általánosságban az egész küllem így is korrektnek nevezhető. (Külön kiemelendő a fizikus motor, aminek köszönhetően minden törik, rombolódik és szakad úgy, ahogy kell.) Az optimalizáltságot pedig már csak halkan súgom meg, mint ahogyan azt is, hogy jómagam is egy átlagos laptopon teszteltem le a program nagy részét, mert kíváncsi voltam, hogy mire képes egy szimpla noteszgépen - hozzátenném gyorsan, nem okoztak csalódást a Blizzard programozói ezen a téren sem. A hanghatások tekintetében szintén magasan van a színvonal, a szinkronok is, de főleg a zenék lopták be magukat alaposan a szívembe, Russell Brower egyszerűen csodát művelt, maximálisan jár a piros pont ezen a téren.

Ez itt biztos, hogy nem a McDonalds...

Ez itt biztos, hogy nem a McDonalds...

Akárcsak a játéknak is, hiszen summázva a Diablo III-at, egy olyan kitűnő videojátékot sikerült megalkotnia ismét a Blizzardnak, amiről garantáltan évekig beszélni fognak a rajongók. Jómagam már az első percektől alaposan beleszerettem, sikerült azonnal magával ragadnia a jellegzetes, síron túli, sötét hangulatnak és bár tény, hogy nem vagyok maradéktalanul elégedett a végeredménnyel, nekem a játék képes volt éppen ugyanazt nyújtani, mint annak idején az első és a második epizód. Hiányzott ugyan a magas szintű kihívás, bökte a csőrömet a Battle.net és az állandó internetkapcsolat, az újdonságok nagy részével sem tudtam mit kezdeni és azért picit szúrta az oldalamat a küllem, de a Diablo III így is el tudott varázsolni és úgy odatapasztani a képernyők elé, hogy arra nem mostanában volt képes egyetlen videojáték sem. Fontosnak tartom kiemelni továbbá azt is, hogy a játék rendkívül mutatós küllemmel jelent meg a boltok polcain, én például még életemben nem láttam olyan szépen szerkesztett és informatív füzetet, mint ami a Diablo III mellé lett csomagolva. Mondhatnék most zárásként nagy szavakat, hogy mennyire jó lett a játék, de aki szerette a második részt, az már biztosan tisztában van ezzel, aki pedig csak mindenben a rosszat és a negatívumot látja, annak mondhatnék akármit. Számomra életre szóló élmény volt a Diablo III és alig várom, hogy visszatérhessek kalandozni a barbárom oldalán, éppen úgy, ahogy annak idején, azon a hideg téli éjszakán tettem a második résszel. Köszönöm Blizzard, élmény volt!

Diablo III / Tesztplatform: PC

kihagyhatatlan!
  • Stílus: RPG
  • Megjelenés: 2012. május 15.
  • Ár: 5.899 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • igazi Diablo hangulat
  • igazi Diablo játékmenet
  • hasznos újdonságok
  • kooperatív mód
  • Battle.net
  • egyes újítások egyszerüsítik a játékmenetet
  • a küllem lehetett volna szebb is
  • Hang
    10
  • Grafika
    8
  • Játszhatóság
    9
  • Hangulat
    10
9.3
112 hozzászólás

DoubleW

14 éve, 1 hónapja és 5 napja

Vendég írta:
Diablo 2 jobb volt szvsz, de elvagyok vele. Mindenesetre nagyobb a füstje mint a lángja.
Szerintem mind a 2 egyformán jó! Van amiben a Diablo 2 volt jobb de van amiben pedig a Diablo 3.

válasz erre

Vendég

14 éve, 1 hónapja és 5 napja

Diablo 2 jobb volt szvsz, de elvagyok vele. Mindenesetre nagyobb a füstje mint a lángja.

válasz erre

Vendég

14 éve, 1 hónapja és 5 napja

Nem tudom megunni, de komolyan! Hatalmas game!

válasz erre

Maniac

14 éve, 1 hónapja és 6 napja

Vendég írta:
Pár dolog, amit tévesen írtak le a kommentelők.
A Diablo 2 már a megjelenésekor elavult volt majd minden szempontból (kimondottan a grafika szempontjából), de a hangulat és pár bitang újítással kilóra megvette magának az embereket mosolygó smiley
Nyúlszem meg egy gyepesedett gyökér, aki olyan orbitális baromságokat ír, hogy rászakad a plafon, bár azt is képes megtartani a bécsi kapu méretű pofájával mosolygó smiley
A grafika az utolsó szempont egy ilyen játéknál. A mai fiatalság (20-) már abban a korban nőtt fel, ahol elsődleges szempont a külcsín, pont mint a filmek esetében (kicsit sok manapság a látványos, de üres és semmitmondó film). Régebben más volt. Emlékszik valaki a wizardry 8-ra? 2002-ben jelent meg és már akkor is bűn ronda játék volt. Fél óra játék után eldőlt a dolog. Vagy utáltad, vagy beleöltés száz meg száz órát. A Diablo 3 lehet, hogy nem felel meg a mai követelményeknek külcsín alapján, de ez ne szegje kedvét senkinek. Egy alacsony költségvetésű film is (hogy példánál maradjak) lehet nagyon izgalmas. Ha a hangulat ott van és ha elkap, akkor nincs menekvés mosolygó smiley
Hasonlók az emlékeim a korábbi részekkel, mint a cikkírónak, habár az első részt ismertem idejében. Még kis pöcsös voltam akkor és féltem is vele játszani, de játszottam.
Kicsit csalódottak lehetünk a hárommal kapcsolatban, de ennek ellenére biztos, hogy végig fogjuk játszani mosolygó smiley A Blizzard ha legendát nem is, de egy méltó folytatást alkotott a Diablo 3 személyében. A személyes listámon az első még mindig a '96-os Diablo 1, a második a Diablo 2 és egy hajszálnyival alattuk foglal helyet hozzá méltó smaragdberakásos bronzkoronában a Diablo III.
A dobogó minden foka foglalt. Köszönöm Blizzard.
Na, ezt most kicsit én is megkönnyeztem.mosolygó smiley Jó volt olvasni a visszaemlékezésedet és a véleményedet.mosolygó smiley Hasonlóan érzek, mint te.mosolygó smiley Örülök, hogy nem vagyok egyedül a véleményemmel.mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 1 hónapja és 6 napja

Ennyit minimum megérdemelt mosolygó smiley Köszi a dicséretet mosolygó smiley

válasz erre

Cpt_Nihil

14 éve, 1 hónapja és 6 napja

Vendég írta:
Pár dolog, amit tévesen írtak le a kommentelők.
A Diablo 2 már a megjelenésekor elavult volt majd minden szempontból (kimondottan a grafika szempontjából), de a hangulat és pár bitang újítással kilóra megvette magának az embereket mosolygó smiley
Nyúlszem meg egy gyepesedett gyökér, aki olyan orbitális baromságokat ír, hogy rászakad a plafon, bár azt is képes megtartani a bécsi kapu méretű pofájával mosolygó smiley
A grafika az utolsó szempont egy ilyen játéknál. A mai fiatalság (20-) már abban a korban nőtt fel, ahol elsődleges szempont a külcsín, pont mint a filmek esetében (kicsit sok manapság a látványos, de üres és semmitmondó film). Régebben más volt. Emlékszik valaki a wizardry 8-ra? 2002-ben jelent meg és már akkor is bűn ronda játék volt. Fél óra játék után eldőlt a dolog. Vagy utáltad, vagy beleöltés száz meg száz órát. A Diablo 3 lehet, hogy nem felel meg a mai követelményeknek külcsín alapján, de ez ne szegje kedvét senkinek. Egy alacsony költségvetésű film is (hogy példánál maradjak) lehet nagyon izgalmas. Ha a hangulat ott van és ha elkap, akkor nincs menekvés mosolygó smiley
Hasonlók az emlékeim a korábbi részekkel, mint a cikkírónak, habár az első részt ismertem idejében. Még kis pöcsös voltam akkor és féltem is vele játszani, de játszottam.
Kicsit csalódottak lehetünk a hárommal kapcsolatban, de ennek ellenére biztos, hogy végig fogjuk játszani mosolygó smiley A Blizzard ha legendát nem is, de egy méltó folytatást alkotott a Diablo 3 személyében. A személyes listámon az első még mindig a '96-os Diablo 1, a második a Diablo 2 és egy hajszálnyival alattuk foglal helyet hozzá méltó smaragdberakásos bronzkoronában a Diablo III.
A dobogó minden foka foglalt. Köszönöm Blizzard.
Kis híján megkönnyeztem a kommented, barátom. Magam sem mondhattam volna szebben. mosolygó smiley

Legjobb játék ever. Emiatt végigtoltam az elmúlt két hónapban az előző részeket is. Így üt igazán!mosolygó smiley

válasz erre

Maniac

14 éve, 1 hónapja és 6 napja

iPet írta:
Ményiek, há' hogy írhatsz illyen dikmá cikket!! Előbb talán jápszani kellet vóna a Dijábló hárummal?

Amúgy szerintem a srác az egyik fejlesztő és frusztrálja hogy kirakta a pasija mert nem kapott 10 pontot a játéka. Egyébként nyúlszem, te a tipikus példája vagy a csőlátó, de cserébe arrogáns "rajongónak". Azt hiszed hogy Te mindenkinél többet és jobban tudsz erről a játékról. Szívj el egy kis friss levegőt, gyere le a cuccról amit szedsz és menj el csajozni. Szerintem. A játékok elemzését meg bízd olyanokra akik képesek objektíven leírni hogy ez most mi.

Marco, te meg milyen senkiháziakat alkalmazol itt?röhögő smiley Senkiháziak kezében van a gamer szakma Sanyikám...

LOL.
röhögő smileyröhögő smileyröhögő smiley Ez jó volt.mosolygó smiley

válasz erre

iPet

Cpt_Nihil írta:
Jesszumpepi! meglepett smiley Esküszöm, már vártam, mikor bukkan fel egy "szakértő", aki lefekvés előtt is elrebeg hét miDiablónkat a Diablo III kézikönyvből, hogy aztán belekössön valamibe... vagy mindenbe röhögő smiley És hogy megmondja Mannak, hogyan kell cikket írni. Bár tény és való, hogy a kolléga imádja a címet és hogy a teszteket a szerzők saját külön bejáratú véleményeként kell kezelni, de Man mégis a lehető legobjektívebben közelítette meg a játékot, ezt nem lehet elvitatni tőle. Nyulszemünk erre bizonyára sosem lett volna képes. Arra ellenben igen, hogy megvétózza a másik véleményét, ha az "rossz fényben" tünteti fel a játékot... ami 9.3 pontot kapott röhögő smileyröhögő smiley Ez nevetséges.
Kösz Nihil.mosolygó smiley

123456a(z) 10 -ből
Diablo III
5.899 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljaBotyi profiljaHentes profilja