Devil May Cry 4: Special Edition teszt

Az, amit a Japánban székelő óriáscég meg mer engedni magának, szerintem konkrétan a pofátlanság netovábbja. Nem elég, hogy futószalagon ontja magából a nyomorult felújított játékait, a legtöbbször még arra sem figyel, hogy mondjuk, legalább egy év elteljen két ilyen jellegű kiadás között. Az egyetlen pozitívum, már persze ha ezt annak lehet tekinteni, hogy az árakkal nem szállnak el. Na, mindegy, elég a puffogásból, nézzük, hogy sikerült a Devil May Cry 4 speciális kiadása.

Hamarabb jött a Karácsony

Amit nagyon fontos tudnotok, hogy a DMC 4 Special Edition-ból nem készül dobozos változat (legalábbis Európának), ezért itthon csak digitális formátumban elérhető. Ha a vásárlás mellett döntesz, nem árt, ha van egy viszonylag gyors netkapcsolatod, ugyanis közel 30 gigát kell leszipkáznia a rendszernek. Amin viszont meglepődtem, hogy nincs a játékhoz Day1 patch. Ha esetleg nem találkoztál volna az eredeti kiadással, akkor álljon itt egy kis gyorstalpaló, amolyan felvezetésnek.

A helyszín Fortuna városa, ahol eddig sosem tapasztalt béke honol Dante apjának, Spardának köszönhetően, ugyanis sikeresen bezárta a környék összes démonkapuját, majd megalapította a Kard Rendjét, hogy őrizzék a békét. Történetünk főhőse ezúttal Néró, aki legalább annyira gizda (és sokszor idegesítőbb), mint Dante. Kedvese, Kyrie koncertjére is épp beesik, amikor azt látja, hogy egy vörös köpenyes alak hirtelen a semmiből ott terem és egészen egyszerűen kardélre hányja a főpapot.

Természetesen mi kapjuk feladatul, hogy elkapjuk a gonosz latort, aki persze nem más, mint Dante, a legendás démonvadász. A Capcomnál megpróbálták csavarosra venni a sztorit, de inkább nevetségesre és kliséktől hemzsegőre sikeredett, amin a reboot sem segít, sőt, így majdnem 8 év elteltével még nevetségesebb az egész.

Neked mondjuk nem

De tovább is megyek: az eredeti kiadás minden egyes apró hibája pont ugyanúgy benne van a játékban, mint 2008-ban volt. Azaz hiába a két főszereplő, akiket felváltva fogunk irányítani, ha ugyanazokat a pályákat kell velük végigcsinálni, pontosan ugyanazokkal a főellenfelekkel. Igen, ha emlékeztek rá, ebben a játékban volt a legócskábban megvalósítva a backtracking, mert hiába volt 20 szint, ha kétszer kellett teljesíteni az összeset. A pályatervezés is eléggé sok kívánnivalót hagyott maga után, hogy a külcsínről ne is beszéljek. A jó szavak talán az elavult és fantáziátlan, ami sajnos már 2008-ban is nagyon igaz volt erre a részre.

Sajnos itt vagyunk 7 évvel később és a fenti állítások hatványozottan igazak, azaz a fejlesztők meg sem próbáltak javítani rajta. Joggal kérdezhetitek, hogy akkor miért áll mégis egy viszonylag magas pontszám az értékelőben? A válasz nagyon egyszerű: a harc valami elképesztően zseniális még mindig! Egyszerűen olyan összetett az egész, hogy a sima button mash is eszméletlenül látványos és változatos dolgokat eredményezett, noha a rendszer akkor mutatja ki a foga fehérjét, ha már néhány órát beleöltünk. Érdemes amúgy kifejezetten profikat megtekinteni, mert olyan dolgokat tudnak művelni az igazi szakavatottak, hogy szem nem marad szárazon.

Igen, az ott egy rakétavető

És hogy mi maradt meg ezekből az újrázás alatt? Nos, ahogy azt megszokhattuk, a grafikát felhúzták 1080p-re, valamint a képfrissítés is stabilan 60 FPS lett. Ezen kívül kapunk még egy új nehézséget, valamint három extra szereplőt, név szerint Vergilt, Ladyt és Trisht. Ha több újdonságra számítottál, akkor szerintem itt abba is hagyhatod a cikk olvasását és nyugodt szívvel vonj le egy pontot a végeredményből, már csak azért is, mert nem titkoltan fanservice, amit látunk. Mind az öt szereplőnek teljesen eltérő harcstílusa és mozgáskultúrája van, ezért érthető módon más-más megközelítést igényelnek a legyőzendő szörny hordák.

És igen, itt újfent ki kell emelnem, hogy ezen a szinte tökéletesre csiszolt harcrendszeren nem fogott egy szemernyit sem az idő. Ha megtanuljuk kezelni rendesen a szereplőket, akkor olyan pusztítást vihetünk végbe (főleg Vergillel), hogy szerintem még a hajhagymáink is az égnek fognak állni! Ugyanakkor nagyon sokat le is von az egésznek az értékéből az, hogy se új pályákat, se extra Bloody Palace szinteket nem kapunk, hanem pont ugyanúgy kell végigjárni a sztorit, mint a Dante-Néró páros. Gyász.

Gizdaság lvl 5000

Sajnos a hangok és a zenék továbbra sem a legerősebbek, főleg az új DmC-vel összehasonlítva. A grafika hiába kapta meg a sufnituningot, az elmúlt évek nem voltak rá túl jó hatással, így az összkép messze elmarad az elvárttól, még egy remake esetében is. Ami pozitívum, hogy az FPS felhúzása nagyon jót tett az amúgy sem túl lassú játékmenetnek, így eszméletlen pörgős és darálós harcokban lehet részünk.

Ez lenne tehát a Devil May Cry 4: Special Edition. Egy csak online formában elérhető, tulajdonképpen a hardcore rajongóknak készült változat, mert szerintem más nem igazán fogja azt értékelni, hogy három plusz karakterrel is nyomhatjuk az oda-vissza rohangálást. A grafika csúnyácska, a hangok öregesek, viszont a lendület az még a régi.

Ha esetleg oltárt építettél az eredeti kiadásnak, akkor ne habozz, vedd meg, mert az eltérő szereplők és az új nehézségi szint kellően komoly kihívást biztosítanak. Mindenki más szerintem próbálja ki, hogy megéri-e neki azt a pénzmagot.