Deus Ex: Human Revolution teszt

Az emberi test nanotechnológiával történő módosítása még csak távoli álom, jelenleg a mechanikus kibővítések képviselik a csúcstechnológiát. Az újdonságnak számító műtétek megosztják az emberiséget, hiszen hiába hangoztatják a gyártók, hogy elvesztett szervek pótlására szolgál a technológia, sokan csupán hóbortból, divatból, vagy épp "befektetésképpen" ültetnek magukba kiberszervereket. A kilökődést gátló gyógyszer magas ára miatt a sebészeti beavatkozást gyakran csak a leggazdagabbak fizethetik meg. A történet során Adam Jensen-t irányíthatjuk, az egyik legnagyobb multicég, a Sarif Industries biztonsági főnökét. Hősünk egy kellemetlenül végződő SWAT akciót követően került a cég alkalmazásába, tulajdonképpen még hálás is lehet új állásáért. A játék elején Adam éppen exbarátnőjével, Dr. Megan Reed-del találkozik egy kutatóközpontban, ahol a tudósok új katonai csúcstechnológián dolgoznak a kormány megbízásából. Balul ütnek ki a dolgok, miután fegyveres csapatok rohanják meg az épületet, köztük három erősen módosított zsoldossal. Könyörtelenül lemészárolják a személyzetet, Adam-et leteperik, utoljára azt látja, amint ez egyik rosszfiú a fejére céloz és tüzel.

A kissé Half-Life-os bevezetéssel természetesen nem érnek véget kalandjaink, hiszen Jensen-t alávetik egy kísérleti beavatkozásnak, és nagyjából minden létező beültetést belepakolnak (ezt a nagyon hangulatos, filmkezdésre emlékeztető intro alatt már sejthetjük). Az első küldetésünket fél évvel a sajnálatos események után kapjuk, pár beültetésellenes felkelőt kell kifüstölnünk a Sarif Industries egyik üzeméből. Persze kiderül, hogy a háttérből mozgatja valaki a szálakat, a felkelőket csak eszközként használva. A fél éve történt támadás körül sem tiszta minden, úgy tűnik valaki el akarja tüntetni a nyomokat...

Egy akció-RPG-ről beszélhetünk tehát, ahol különböző fő- és melléküldetések mentén haladunk előre a történetben, eközben igazi open-world szerepjátékhoz híven szabadon császkálhatunk a jövő nagyvárosaiban. A kaland a lepukkant Detroit-ban indul (mivel itt van a Sarif cégbirodalom központja), később Sanghaj, Montreal és Szingapúr is felkerül az úticélok listájára. A készítők már régóta hangoztatták, hogy a játék négy fő elemre épül, a harc, lopakodás, hackelés és felderítés egyenlő szerepet kap a játékmenetben. Szó ami szó, tényleg sikerült jól belőni ezeknek a részeknek az arányát. Elég ha a fegyverekre vetünk egy pillantást: ha olyan kedvünk van, kerítünk némi nehéztüzérséget (aknákat, gránátokat, géppuskákat), vagy éppen mesterlövészpuskát. De ha békeszeretőbbek vagyunk, alkalmazhatunk kábítópuskát, sokkolót és jól bevált fémöklünket is. Dicséretes dolog, hogy a játék mindezen akciókat honorálja bónusz XP-vel (például további tapasztalati pontokat kapunk, ha a küldetés során senki nem vesz észre minket, ha nem szólal meg a riasztó, vagy ha szellőzőkben és csatornákban mászkálva kerülőutakra lelünk). Fegyverarzenálunkban tehát igen komoly választék található gyilkoló- és kábítóeszközökből, valamint ott van a Q billentyű, amit röviden megnyomva elkábíthatjuk a célpontot, hosszan lenyomva a karunkból előugró pengével meg is ölhetjük (ez persze zajosabb).

Nagyon fontos kihasználnunk a környezet biztosította rejtekhelyeket. A fedezékbe húzódás rendszere elég hamar megszokható, ötletes hogy egy gombnyomással kúszhatunk, gurulhatunk egyik helyről a másikra. Természetesen tüzelni is csak megfelelő takarásból érdemes, hiszen a játék eléggé realista. Ez azt jelenti, hogy emberünk nem afféle terminátor, pár jól irányzott sorozat és fűbe harap. Ilyenkor szembesülünk azzal is, hoyg a játék szép komótosan tölti be a mentett állásokat, még a quick load se túl "quick" (ejnye). Éppen ezért nem rossz ötlet elkerülni a nyílt konfrontációt, amit halk mozgással (guggolva), a kamerák és az őrök elkerülésével, valamint a különböző titkos járatok kihasználásával tehetünk meg. Ha jól végezzük a dolgunkat, szegény rosszfiúk fel sem fogják mi történt körülöttük, mi pedig már ott sem vagyunk. A későbbiekben olyan módosításokat is választhatunk, amelyek még könnyebbé teszik a dolgunkat (pl. hangtalan helyváltoztatás állva is, röntgenszem, ellenfelek pozíciójának követése, az őrök és kamerák megjelenítése a minimapon, álcázóberendezés stb.).

A már előbb említett fejlesztések tulajdonképpen a szintlépésnek felelnek meg, ugyanis Jensen beültetései fokozatosan aktiválódnak (a teste ugyanis nem viselné el, ha egyszerre bekapcsolnák az összeset). Ha megfelelő mennyiségű XP-t gyűjtögettünk össze, akkor gazdagabbak leszünk egy Praxis ponttal. Ilyen pontokat találhatunk és vásárolhatunk is a játék folyamán. Fokozatosan igazi Superman-t faraghatunk a főhősből, akinek ejtőernyő nyílik ki a hátából, hangtalanul jár, átlát a falakon, sőt keresztül is tudja ütni ököllel, de akár golyókat is szórhat saját testéből, vagy sokkal ellenállóbbá válhat. A különböző képességek használata energiát fogyaszt, ebből először csak két cellával rendelkezünk de ez is fejleszthető. Az aksi nem töltődik újra teljesen, ehhez magas tápértékű ételeket kell fogyasztanunk.

Másik hasznos tudományunk a különböző elektronikai eszközök feltörése, ennek eredményeképpen bezárt ajtókon juthatunk át, információkat szerezhetünk, vagy akár kikapcsolhatjuk a biztonsági berendezéseket is. A hackelés egyfajta minijátékként jelenik meg, ahol időre kell összekötnünk a rendszer csomópontjait, mielőtt kilök minket a védelmi szoftver. Persze szakértelmünket fejleszthetjük, és különböző vírusokat is alkalmazhatunk a védelem lelassítására. Ha ügyesek vagyunk, akkor nem csak kinyitunk egy ajtót, vagy letöltjük valakinek a levelezését, hanem bónusz pénzre vagy vírusokra is szert tehetünk.

Számos helyszínt bejárhatunk a négy nagyvároson belül és kívül. Kutatóközpont, titkos bázis, hatalmas irodaházak, rendőrség, vagy éppen lepukkant nyomornegyedek egytől-egyig meglátogathatók, nagy részük igen egyedire sikeredett. A körülöttünk mászkáló NPC-k hangulatos körítést adnak a sztorihoz, sokszor visszahallhatjuk tetteink következményeit valamelyik pletykálkodó civil szájából, máskor csak viccelődnek, összeesküvés-elméleteket beszélnek meg, vagy éppen politikai nézeteiket vitatják meg. Az írott sajtó és a multikat erősen támadó Picus csatorna szintén reflektálnak a világ történéseire. Egy-egy mondatot bárkiből ki tudunk húzni, de csak a komolyabb beszélgetéseknél lesz lehetőségünk a feleletválasztásra. Itt jön a képbe egy újabb érdekes adalék, a pszichológiai elemző beültetés. Ha ezzel is fölszereljük Jensen-t, akkor egy kis képernyőn megtippeli nekünk, hogy az illető milyen személyiségcsoportba tartozik. Ezt követően megpróbálhatjuk az adott csoportra ható feromon kibocsátásával jobb belátásra bírni a beszélgetőpartnert. Amit kritizálnék, az ellenfelek AI-ja, mait persze jobbnak ígértek be, mint amilyenre sikeredett. Azt azért nem bántam volna, ha nyomtalanul eltűnő társukat egy idő után hiányolják az őrök. Egyéb esetekben is előfordult, hogy lassan, vagy nem úgy reagáltak ahogy azt vártam volna.

A játék zenéje abszolút telitalálat, igazi Blade Runner-t, Mátrixot idéző titokzatos cyberpunk zene. Ha csak magányosan kutakodunk egy irodában, már akkor is feszültséget kelt bennünk, de amint tűzharcba keveredünk, vagy gyanússá válunk az egyik őrnek, rögtön erőteljesebb muzsika kíséri akcióinkat. A hangeffektek szintén jól sikerültek, a szinkronhangok, a nem játékos karakterek dialógusai, vagy éppen minket körülvevő világ hanghatásai egyaránt hozzájárulnak a kitűnő atmoszférához.
A grafika már egészen más történet. Úgy gondolom, a Human Revolution elmarad a mai csúcs-FPS-ek grafikai színvonalától, tekintve a környezet puritánságát, a sokszor minimalista textúrákat, vagy a karakterek mimikáját, mozdulatait. Mégis, a játék megjelenése egészen művészire sikeredett, a szépiás, visszafogott színekkel rendelkező látvány számomra tetszetős volt. A fekete és arany színek dominanciája, az egyszerre modern és mégis reneszánsz művészetet idéző világ könnyen magába szippantja az embert. Tegyük hozzá, a grafika itt különben is csak másodlagos szerepet kap a játékmenet mellett. A karaktereknél is egyedül az zavart, hogy a szinkron nem mindig volt egyeztetve a szájmozgással, néha feltűnően mondat közben csukták be a szájukat a szereplők.

A Deus Ex: Human Revolution személyében a lopakodós játékok újabb klasszikusát tisztelhetjük, én a Thief 2 óta nem szórakoztam ilyen jót hasonló játékkal. Céljainkat számtalan módon oldhatjuk meg,: nyílt erőszakkal, a tetőn vagy a padló alatt osonva, beültetéseink segítségével felugorhatunk a következő emeletre, lyukat üthetünk a falba, vagy éppen a védelmi rendszereket kikapcsolva simán átsétálhatunk a veszélyzónán. Mindegyik megoldás egyformán alkalmazható, csak rajtunk áll, hogy döntünk. A hangulat elsőrangú, a sztori izgalmas, számtalan apróságot fedezhetünk fel, de nem kötelező mindet megkeresgélni, hiszen nyitott világú játékról van szó. A párbeszédek, vagy a döntéseink sokszor egészen más irányba vihetik a sztorit, ezért érdemes többször is nekiugrani a végigjátszásnak. Minden olyan gamernek ajánlom a Deus Ex harmadik részét, aki szereti a kicsit agyalósabb, egyedi hangulatú akciójátékokat.