Dead Island Riptide teszt

A Dead Island széria - igen, már kettő van belőle, az már nekem széria - első része maga volt a Sátán, a született rossz, az Immatérium a kiadók szemében, mivel a tripla A kategóriás játékokhoz viszonyítva nulla marketing támogatással olyan sikert ért el, ami bizony tankönyvbe való! Maga a recept nagyon egyszerű volt, egyetlen csavartól eltekintve: fogd meg a jól ismert zombis kliséket és helyezd egy luxus tengerparti nyaralós övezetbe. Ez úgy nagyjából be is jött, hiszen cirka 5 millió példány fogyott el a játékból, ami azért egy szabad szemmel is jól látható mennyiség már.

Csapat hirig

Egyébként az első rész bennem elég mély nyomokat hagyott, mivel hatalmas lendülettel vetettem bele magam a kalandba, gyönyörködtem a homokos tengerpartban, bőszen törtem be az ajtókat, segítettem a túlélőket, hogy közben agyvérzést kapjak a hihetetlenül idegesítő technikai bugoktól. Nagyjából a csatornahálózat felfedezésénél fogyott el minden türelmem és sikítva téptem ki szegény Ps-ből a cuccot, majd hajítottam fel a polcomra. Viszont amikor megtudtam, hogy én kapom majd tesztelésre a folytatást, a hangzatos nevű Dead Island: Riptide-ot, erőt vettem magamon és hatalmas sóhajok közepette, becsületből végig játszottam az előzményt, nehogy véletlenül fals információkat adjak át a Tisztelt Olvasóknak.

Szóval, itt van nekünk ez a Riptide, ami kapott egy olyan marketing támogatást, ami szerintem több országnak az éves költségvetése, meg akad itt csecse Limited / Collector's / mittudoménmilyen edition is, ami elég viccesen néz ki, mivel lényegében véve egy kezek és lábak nélküli fürdőruhás női torzó (volt is belőle botrány tisztességgel). Ha egy nagyon picit előre akarnék szaladni, akkor annyit elárulnék, hogy nagyon úgy néz ki, hogy ennél a résznél el is fogyott az újításra való törekvés, mivel a DI:R dettó olyan, mint az előző rész. Csak több a zöld.

Szakállvokál beindul

A sztori is ott folytatódik, ahol abbahagytuk, miszerint a négy főszereplő egy helikopter segítségével elhagyta a börtön szigetet és egy anyahajón landolt, hogy nem éppen finom módon hozzák a tudomásukra, itt bizony nem kívánatos vendégek (azaz dehogynem!), és baromi gyorsan különböző kísérletnek fogják alávetni őket, mivel totálisan immunisak a halálos kórra. Itt amúgy be is mutatkozik az új játszható szereplő, John Morgan hivatásos katona, aztán egyből a hajó gyomrában találjuk magunkat, hogy a hangosbemondóra ébredjünk, mivel a dzsesszelő zombik magukénak érezték a ladikot. De mi ezt persze nem hagyjuk, el is indulunk rendet tenni jól, hogy aztán egy kurta nagy robbanással meg is érkezzünk a szintén festői Palanai tengerpartjára.

Azt hiszem, semmiféle poént nem lövök le azzal az infóval, hogy a történet még talán az első részénél is gyengébb lábakon áll. Olyan szinten érdektelen igazából, hogy ilyet tervezni is nehezebb lenne, bár azt azért hozzá kell tennem, hogy a ritka gagyin megvalósított átvezető videók és a párbeszédek sem segítenek ezen - sajnos ez a szegmens tehát öröklődött. Sok résznél olyan szintű csacskaságokat és butaságokat beszéltek, csináltak a szereplők, hogy már én fogtam a fejemet miattuk. A bevezetésben már egy picit rugdostam amúgy a játékot, most ki is fejtem, hogy miért. A pofátlanság netovábbjának tartom azokat a dolgokat, hogy ha valamivel sikert érünk el, akkor ne tegyünk hozzá semmit, sok gémer úgy is birka, megveszi így is (legjobb példa azt hiszem a Call of Duty franchise erre). A fegyverek, a harc, a fejlődés, a környezet, a zombik, a gyűjtögetés, a feladatok sajnos mind majdhogynem egy az egyben lettek átültetve.

Kalandjaink kezdete

Talán a közelharci eszközök egy nagyon picit jobban bírják a gyűrődést, valamint a totál használhatatlan lőfegyverek is kaptak egy kis erősítést, de ennyi, itt ki is merül az innováció. Oké, új a helyszín, de itt is gyönyörű strandokon, homokos tengerparton, bungalókban fogunk mászkálni. Egy egészen pici új elem akkor kerül elő a polcról, amikor betévedünk végre a városba, Hendersonba, de csodára itt se számítsunk. A harc és úgy en bloc a játékmenet sem változott, de talán ez nem is olyan nagy baj, mivel túl sok gond ezzel a szegmenssel nem is volt. A közelharci fegyverek még mindig sokkal hatékonyabbak, mint a távolba ható társaik, ráadásul pont ugyanúgy tudjuk mókolni őket, mindenféle extra dologgal felszerelni a pengéket, bárdokat, bézból ütőket, kalapácsokat, mint ahogy eddig tettük. Az összeharácsolt lóvé nagy részét itt is a javítások fogják elvinni, mivel a fegyók tisztességgel amortizálódnak a nagy hentelés közepette.

Szóval a zombik likvidálása még mindig nagyon szórakoztató, lehet vagdosni, aprítani, elégetni, áramozni, lelőni őket, bár az is igaz, hogy csak erre nem alapoztam volna egy egész játékot, hogy a player úgyse unja meg. Hát de. A szereplők képességeit pont úgy lehet fejleszteni, mint ahogy eddig, ráadásul a gém felismeri a mentésünket is, szóval az agyon tápolt karikat simán át lehet hozni. Az új szereplő amúgy közelharc specialista, az ő különleges képessége a repülő rúgás, ami hihetetlen röhejesen néz ki, itt többször is felsírtam a nevetéstől. A Riptide amúgy meglehetősen hosszú: ha csak a fő sztorival haladunk, akkor nagyjából 10-12 óra kell a vége főcímig, de ha rámegyünk a mellékes dolgokra, akkor ez a szám bizony simán a duplájára is nőhet, tehát a bruttó tartalom az szintén nagyon rendben van.

Lááááááángol mááááár, a kukorica száááár

Ha viszont a nettó részét nézzük, akkor gyakorlatilag annyi lesz a dolgunk, hogy azt a nyamvadt kis piros zászlócskát kergessük, mivel a küldetések (ahogy már említettem) még az elődöt is sikeresen alulmúlják, annyira rosszak. Hozzunk el, keressünk meg valakinek valamit, hogy az majd adjon egy harmadik dolgot, hogy az kinyisson egy helyen egy olyan akármit, amivel majd vissza kell térnünk a küldetést adó emberhez - úgy nagyjából ezt képzeljétek el cirka 20 órán keresztül.

Akikbe viszont semmilyen szinten sem rúgnék bele, azok a grafikusok és a hangokért felelősek, ugyanis mindkét rész kategóriákkal jobban sikerült, mint az előzményé. Ez főleg a külső prezentáció miatt örvendetes, lévén sikerült a rettenetesen idegesítő technikai hibák nagy részét szépen kigyomlálni, miközben a színvonalon emeltek egyet, például a dzsungel helyenként egészen káprázatosan fest a különböző lagúnákkal, mocsarakkal, meg partszakaszokkal. A Frame rate szerencsére stabil, szaggatásnak nyoma sincs még a legkeményebb hirig között sem. A hangokért szintén megy a pacsi, a zombihörgés, visítás még mindig a frászt hozza az emberre, valamint a különböző csonkolásos hangeffektek is elég kemények, gusztustalan hallgatni, ahogy valakit épp felszecskázunk. A játék legnagyobb vonzereje továbbra is a csak online támogatott, négy fős co-op multiplay élmény, ahol a barátainkkal vehetjük fel a harcot a rothadó dögök ellen.

Uffámá gyorsabban!

Igazából itt se változtattak semmin, bárkivel játszatunk, mivel mindenki a saját szintjének megfelelő erősségűnek fogja érzékelni az ellenfeleket - halkan teszem hozzá, azért ez már a sima Dead Island esetében sem volt a legjobb megoldás. Az is biztos ugyanakkor, hogy így a megmaradt komolyságát is elveszti a cucc, mivel a szereplők animációi olyan szinten bénák, hogy a gatyánk telepakolása helyett a térdünket csapkodjuk majd a nevetéstől, de így még mindig szórakoztatóbb, mint egyedül, az is biztos.

Hadzsime!

Az értékelésnél azért egy picit bajban vagyok, mivel nem szeretném nagyon lehúzni a programot, de fényévekre van és volt attól, amit joggal el is várt volna a halott szigetes fanok nagy része. Viszont az, hogy semmi újdonságot nem voltak képesek uszkve két év alatt belerakni, az vérlázító. A grafika szerencsére az előnyére változott (van néhány lány, akiknek jól áll a kor), de azért ez édeskevés. A harc még mindig szórakoztató, de nagyjából 5 óra alatt simán rá is lehet unni. Ha vannak barátaid, akikkel játszanál, akkor egy kicsit várj, amíg csökken az ára, ha viszont egyedül oldanád meg, akkor meg nagyon-nagyon nagy árcsökkenést várj. Vagy ez gonosz volt, Techland?