Days Gone Remastered teszt

Merthogy, ha már újra ülünk a rozsdás motorra, akkor jogosan várnánk, hogy legyen is valami értelme. Itt viszont a Remastered cím mögé beállt egy kis marketing duma meg pár grafikai checkbox pipálás, de valódi hozzáadott értéket keresve kb. annyit találunk, mint egy üres benzintankban. Szóval öveket becsatolni, Deacon St. John megint berúgja a mocit - aztán nézzük meg, mit sikerült ebből kihozni.

Akár új vagy, akár visszatérő utas a Broken Roadon, a játék nyitánya még mindig üt. A világ leépülése, az elvesztett feleség, a motorosklubos háttér, meg persze a zombik - akarom mondani, freakerek - nyomasztó, de valahogy mégis vonzó csomaggá áll össze. Deacon nem egy tipikus hős, hanem egy sebzett, magába forduló túlélő, aki egyik nap még embereket ment, másnap meg beleröhög a zámbók arcába, miközben Molotovot hajít rájuk.

Mennék én de ez a talicska izé nem mozdul

A történet sokkal jobb, mint amit anno a kritikák sugalltak. Nem egy Last of Us, de nem is akar az lenni. Sokkal inkább egy hosszú, lassan építkező western a vadonban, ahol nem a nagy katartikus pillanatok dominálnak, hanem a kis momentumok: egy rádiós beszélgetés Boozerral, egy elcsípett emlék a múltból, vagy egy idegesítő Ripper-tábor szétcsapása. És ez még most, öt év távlatából is működik.

Az igazi kérdés viszont itt kezdődik: miért lett ebből Remastered, nem pedig egy egyszerű PS5 Update? Mert tartalmilag túl sok minden nem változott. Nem bővült a történet, nincs új karakter, nincs új játékelem (jó, egy kicsi mégis van), és a Lost Lake tópartján is ugyanaz a rohadt csónak ringatózik, mint 2019-ben. Tényleg nem akarom túlragozni: ha játszottál a Days Gone-nal, akkor pontosan tudod, mi vár rád.

Lopakodás bokorban, freakerhordák kikerülése (vagy szétbarmolása, ha van elég molotovod meg lőszered), bázistisztítás, nyomkövetés, mellékküldetések tonnával. Mindez egy óriási, gyönyörű és veszélyes világban, ahol a természet és az emberi maradványok együtt alkotnak szürreális háttérdíszletet.

Szóval rajtaütés, mi?

A Remastered egyetlen markáns újítása a DualSense támogatás. És ez jó. Tényleg. A fegyvereknek van súlya, a motor duruzsolása a markolatban érződik, az eső pedig szépen zizegteti a kontrollert. Ez az a fajta élményfaktor, ami miatt szeretjük az új generációs gépeket. Csakhogy ennyi? Ez a nagy újítás? Mert azért, lássuk be, ettől még nem lesz új élmény, legfeljebb egy picit selymesebb a régi. A mesterséges intelligencia (ha nevezhetjük annak) sem lett okosabb.

A freakerek továbbra is hülyén rohannak neki a falnak, az emberek meg vagy észrevesznek háromszáz méterről vagy tízről sem, attól függően, hogy épp milyen kedvük van. A hordák viszont továbbra is izgalmasak - talán a játék legjobb pillanatai ezek, amikor egy komplett freakertömeg üldöz végig egy kisvároson keresztül, te meg izzadsz, mint egy kilencvenfokos mosás. Most jön az, ami miatt egyáltalán megszületett ez a "Remastered" felirat: a külcsín.

A Bend azt ígérte, hogy 4K60 lesz, finomított textúrák, szebb világítás, gyorsabb töltésidő - és hát ezek többé - kevésbé stimmelnek is. A játék valóban simábban fut, a töltések gyorsak (mondjuk PS5-ön már az alapverzió is villámgyors volt), és egyes helyeken tényleg jobban néz ki a fű meg a napsugár. De egy remastered kiadástól azért az ember elvárna ennél többet. Legalább valami új szűrőt, effektet, akármi extrát, ami kicsit feldobja az élményt. Itt viszont leginkább az történik, hogy ugyanazt a lekváros kenyeret kapjuk, csak egy kicsit szebben van tányérra rakva.

Nesze neked Dead Space

Bugfronton továbbra sem tragikus a helyzet, bár nálam egyszer belefagyott a töltőképernyő, és egy freaker a semmibe ugrott - de ezek már inkább szórakoztató anomáliák, mint gamebreakerek. Viszont az az érzés végig ott motoszkál, hogy ez a játék már így is kapott egy szép, korrekt PC-s átiratot, ahol sokkal többet tettek hozzá, mint most ezen a "next-gen" kiadáson. Nem lehet azt mondani, hogy a Days Gone kevés lenne. A fő sztoriszál önmagában 30-35 órás, a mellékküldetések, bázis- és hordaírtások pedig simán hozzátesznek még ennyit.

Kapsz fegyvereket, fejlesztheted a motort, lehet kedvenc utat és felszerelést választani, sőt, a túléléses elemek - crafting, gyűjtögetés - is kielégítően működnek. A Remastered tartalmazza az összes korábbi frissítést, kihívást és a New Game+ módot is, szóval kvázi a legteljesebb verziót kapjuk. Ez persze már igaz volt a PC-s változatra, de most jött még valami egészen friss is: egy teljesen új horda mód, amiről a Sony valamiért alig beszél, pedig ez az egyetlen, valódi tartalmi újdonság.

Az alapjátékban is az egyik legemlékezetesebb részeket a freakerhordák adták - hatalmas, folyamatosan mozgó, agresszív tömegek, amik elől vagy menekülni, vagy kőkeményen stratégiázni kellett. Na, a Remastered új módja ezt emeli ki, és kvázi egy különálló játékként tálalja. Beállíthatod a környezetet, választhatsz fegyvereket, kezdőpozíciókat, és aztán indulhat a buli: hány hullámot élsz túl? Milyen gyorsan ölöd meg őket? Mennyire kreatívan? És persze jön hozzá leaderboard is, hogy lásd, mennyire nem vagy ninja másokhoz képest.

Valahol ott elöl lesz az aktuális havi bérletem

Ez a mód tényleg jó ötlet, mert a játék egyik legjobban megtervezett elemére épít - a freakerek viselkedésére és a nyílt terepek adta lehetőségekre. A gond csak az, hogy a menüből kicsit eldugottan érhető el, és semmi sincs felépítve köré. Nincs történeti körítés, nincs narratíva, nincsenek új karakterek vagy helyszínek, csak az akció. Viszont ez a minimális plusz is többet ad, mint amit az egész csomagtól vártunk. A Remastered ezen felül még bedobott néhány új motor- és ruhaskint is - igaz, ezek inkább kozmetikai apróságok, mint valódi újdonságok. Ha mindig is arról álmodtál, hogy Deacon piros dzsekiben pattog a mocsárban, nos, most végre itt az idő.

Viccet félretéve: ezek a skinek nem változtatják meg a játékmenetet, de legalább egy kis egyediségérzetet adnak, főleg azoknak, akik már negyedszer ülnek vissza a nyeregbe. A trófearendszert is frissítették, kicsit kiegészítették a kiadás - specifikus kihívásokkal. Ezek közé tartoznak például a Horda módra szabott új acsik, meg egy-két extra célkitűzés, mint a "túlélj 10 hullámot bármilyen fegyverhasználat nélkül" vagy "ölj meg egy hordát kizárólag craftolt eszközökkel". Nem rossz, de inkább serlegvadászoknak szól, nem a nagyközönségnek.

Itt viszont muszáj kitérni egy percre arra, amit a Sony az utóbbi időben művel. Mert az, hogy remastereket adnak ki olyan játékokból, amik már eleve futnak PS5-ön, nem újkeletű dolog. The Last of Us Part I. Spider-Man Remastered. Ghost of Tsushima Director's Cut. És most Days Gone. Minden esetben minimális újítás, maximális árcédula. Lehet mondani, hogy a Remasteredek egy új közönségnek szólnak, de azt az új közönséget miért kell teljes áron bevezetni egy 5 éves játékba, ami már többször volt akcióban, meg benne a PS Plus katalógusban? Ennél már tényleg csak az lenne durvább, ha újra kiadnák a Knack 2-t is Remasteredként. És hogy miért pont most, miért pont így? Fogalmunk sincs. Talán valaki a Sonynál azt hitte, hogy még mindig van egy kis benzinfűtötte nosztalgia a levegőben. És van is. Csak nem így kellett volna elővenni.

Megjöttem bicsiz! Dugjátok el az összes alkatrészt!

Szóval mit is mondhatnék? A Days Gone Remastered egy jó játék. Sőt, nagyon jó. A posztapokaliptikus Oregon továbbra is szívszorító, izgalmas és gyönyörű. Deacon története megérdemelte volna a folytatást, nem ezt a félig melegített újratálalást. Aki eddig nem játszott vele, az most is teheti - de ha volt már PS4-es példányod, akkor tényleg semmi értelme újra beruházni rá. Ez nem remake, nem Director's Cut, nem bővített verzió.

Ez egyszerűen egy új doboz a régi cuccnak, egy újabb próbálkozás arra, hogy pénzt húzzanak le valamiről, ami már rég bizonyított. A Days Gone megérdemelt volna valami többet. Mi is. Verdikt: A Days Gone továbbra is egy kiváló játék, de a Remastered egy teljesen indokolatlan kiadás - sem technikai, sem tartalmi oldalról nem ad eleget, hogy újra megérje befizetni rá.