Darksiders Genesis teszt

Nekem az egyik ilyen "bűnös élvezetem" a Darksiders franchise. Tudom, hogy nem túl szép, láttunk már kategóriákkal eredetibb, összeszedettebb alkotást, sok esetben a sztori is hagy némi kívánnivalót maga után plusz technikailag úgyszintén képviselhetne magasabb nívót. Viszont ezekkel a prekoncepciókkal pont semmit sem foglalkoztam, miután megláttam az első rész intróját és vele együtt War-t, a főszereplőt.

Valahogy a művészi stílus és Háború karaktere annyira telitalálat volt számomra, hogy azt el sem mondhatom. A hatalmas páncélok miatt kicsit Warhammer 40K érzés fogott el, ami meg non plus ultra. Imádtam minden egyes percet, amit a címmel töltöttem, sőt, még a második és a nemrég megjelent harmadik epizódot is durván élveztem. Gondolom sejtitek, hogy mennyire vártam a saga következő felvonását.

Csak én, a lovam meg a kanyon. So western.

Kicsit zavart ugyan, hogy az eddigi külső nézetes megoldást felváltotta az ARPG műfaj, de ígéretesnek tűnt az egész, így nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget. Jó ötlet volt a co-op, visszahoztak egy kazal szereplőt, a lore nyilván maradt - csupa olyan jel, ami miatt dörzsöltem a tenyerem és mantráztam a hűdejóleszez szöveget. Most, hogy eltöltöttem a DG-vel nagyjából tíz órát, sajnos az örömöm nem felhőtlen és akkor még finoman fogalmaztam. Azt gondolom tudjátok, hogy PC-re és Stadiára már tavaly december elején megjelent, a konzolos portok futottak be most (a teszt is utóbbiból készült értelemszerűen).

Nos, a külföldi ítészek véleménye megegyezett abban, hogy nagy potenciál van benne, de meglehetősen kiforratlan és ordenáréan bugos. Azóta sok patch érkezett és szerencsére a komolyabb hibákat orvosolták vele, de messze nem mindet, ezekre majd később kitérünk. Történetünk az első rész előtt játszódik: az egyensúlyra ügyelő Charred Counsil megbízza két lovasát, War-t és Strife-ot, hogy ugyan nézzenek már rá Lucifer körmére, mert kisebb összegük van rá, hogy valami rosszban mesterkedik.

Ahogy alászállnak, látják, hogy egy másik ördög, Samael erődje ostrom alatt áll éppen. Kihúzzák őt a csávából, cserébe információt kérnek arról, hogy tulajdonképpen mi is folyik itt. Az elbeszélés tehát mindenféle cselszövés és gonoszkodás köré összpontosul, de az elődöktől eltérően sajnos egészen rossz lett.

Ne hunyoríts!

Az hagyján, hogy az összetettsége mehetne valami bohózatba is. Ami nagyobb gond, hogy a friss belépő, Strife, szörnyen idegesítő, ráadásul erősen emlékeztet Cayde 6-re, a Destiny franchise hóhányó pisztoly virtuózára. Külsőben mindenképp, de a stílusa is hasonló, csak, ahol Cayde természetesen volt laza és vicces, ott Strife agya majdnem felrobban az erőlködéstől. Szóval nekem rettenetesen antipatikus, pedig a másik hármat nagyon csípem. Igen, még Fury-t is.

Elemzésünket kezdjük talán a külcsínnel, valamint a mögöttes dolgokkal, mert talán ez a legnehezebben emészthető. Szóval, felejtsük el a külső nézetet, ugyanis top-down, azaz döntött felsőből látunk mindent, mint mondjuk a Diabloban. Ez önmagában nem rossz, mert hála a jó égnek a művészi stílus maradt, így a különféle pályák kidolgozottsága nagyon rendben van, bár kicsit sok az ismétlődő elemek száma. Ellenfeleink szintén pofásak, valamint a két főszereplő se fest rosszul.

Támadásaink látványosak, vannak kivégzések szóval ez a rész sínylette meg legkevésbé az átállást. A technikai háttér már egy teljesen más tészta. Sosem válik játszhatatlanná, de olyan bugok maradtak benne, amik alaposan meg fogják keseríteni életünket. Néha csak úgy lepottyanunk a semmibe, nem tudunk előre menni mert beleakadunk egy láthatatlan tereptárgyba. Az átlógások nyilván szót sem érdemelnek, illetve kétszer össze is kaksizta magát teljesen az egész.

Itt most mi is történik?

A kedvencem viszont az, amikor szereplőt váltunk és pár másodpercig nem tudunk semmit sem csinálni vele, mert nem reagál semmire emberünk. A szörnyek meg nyilván leverik a fél életünket közben. De még ezeket is megbocsájtottam volna, ha nem lenne szinte használhatatlan kamera. Azt felejtsük el, hogy manuálisan állítgatjuk a nézetet, mert minden automatán működik. Sokszor próbál segíteni közelítéssel és kizoomolással (ha mondjuk egy nagyobb, nyílt terepre érünk), de sokszor ezt a lehető legrosszabbkor teszi.

Amikor mondjuk sokan ugranak ránk egyszerre, elkezd össze-vissza mocorogni, mi meg konkrétan semmit sem látunk az akcióból. Arról nem is beszélve, hogy ugye a Darksiders játékok egyik védjegye a különféle ugrálós meg platform szekvenciák. Na, amit itt néha összeszenvedtem a remek láthatóság miatt, azt az ellenségemnek sem kívánom. De ez még mindig semmi a coop hülyeségeihez képest.

Simán megcsinálta többször is azt a rendszer, hogy ha egyikünk meghalt, akkor olyan helyre spawnolta vissza, ahonnan csak együtt lehetett továbbjutni, mondjuk egy zárt ajtó elé. Vagy egyszerűen a semmibe vágta ki. Röviden összefoglalva: csinos, de a fejével komoly bajok vannak.

Na, akkor most balra megyünk

Ezt az egészet a játékmenet igyekszik kompenzálni, ami tényleg egészen szórakoztató. Ahogy említettem, mindkét szereplőt tudjuk irányítani. Ha egyedül ugrottunk neki, akkor egy gombnyomással válthatunk közöttük és erre szükségünk is lesz, mert más-más helyzetben vesszük hasznukat. Strife alapból két pisztollyal lövöldözik (twin-stick shooter rulez), szóval messziről igazán halálos, de természetesen a közelharcban sem járatlan.

War ezzel szemben egy igazi tank, sokkal több életerővel meg egy fél háztömbnyi karddal, ezért ő meg pont belharcban jeleskedik. Ahogy megszokhattuk, ellenlábasaink legyőzése után kék lelkeket kapunk, amiket aztán a visszatérő Vulgrimnál költhetünk mindenféle jóságra. Vehetünk új mozdulatokat, a meglévőket erősíthetjük, de bővíthetjük energiánkat visszatöltő bödönünket is.

Szerencsére a legtöbb elem maradt a "nagytesóból", így ahogy haladunk előre a történetben, kapunk egy kazalnyi új felszerelést, amikkel aztán visszatérhetünk a korábbi helyszínekre, hogy az addig elérhetetlen helyeket mászhatjuk meg, természetesen extra loot reményében.

Láttad bármelyik Indiana Jones filmet? Vajon mi következett?

A nagyobb helyeken lovainkat is megidézhetjük, valamint megmaradtak a puzzle elemek is, bár finoman szólva sem dolgoztatják meg szürkeállományunkat. Itt mindenképp szót kell ejtenünk a második legnagyobb negatívumról, a botrányosan rossz térképről. Elsőre viccesen hangzik, de ha belegondolunk, a hasonló műfajú címeknél elengedhetetlen egy pontos lokátor.

Ugyan a Genesis esetében nincsenek annyira kiterjedt pályák, de a helyzetünket semmi sem mutatja, mindössze kiemeli rendszerünk, hogy épp melyik szegmensben tartózkodunk. Ha felveszünk valami lootot, akkor azt szerencsére jelöli, így be tudjuk lőni helyzetünket - már ha jelöli, ugyanis egy bugnak köszönhetően nem minden esetben működik. A játék nehézsége még egy érdekes kérdés. Mindkét hősnek külön életereje van, így ha az egyik meghal, akkor a másik automatikusan átveszi helyét.

Nagyjából húsz másodperccel később feléled az elhullott karakter, szóval csak annyit kell kibírnunk. Én normál fokozaton kezdtem és a végigjátszás folyamán egyszer sem haltam meg, de ettől még voltak izzasztó pillanatok.

Hadzsime

Természetesen komolyabb főellenfelek is lesznek, viszont ezek kivétel nélkül egyrészt rettentően fantáziátlanok, másrészt alig néhány típusuk van, ezért állandóan ismétlődnek. A szavatosság ezzel együtt nem rossz, mert ha jobban rámegyek a begyűjthető extra dolgokra, akkor olyan tizenöt óra kijött volna. Persze a maximalisták még erre is rátehetnek egy lapáttal, mert egy nem túl pozitív újításnak köszönhetően elég nagy szükségünk van a grind-ra.

A játék Creature Core-nak hívja ezt a szisztémát. A lényege, hogy megölt ellenségeink különböző erősségű "gömböket" dobálnak, amiket aztán egy képesség fán kell elhelyeznünk. Minél többet gyűjtünk be egy fajtából, annál jobban megnöveli értékeinket. Még arra is figyelnünk kell, hogy melyik core mellé milyet teszünk, mert kölcsönhatásban állnak egymással.

Az így felfejlesztett cumó pedig ad egy úgynevezett gear score-t, amivel meg tudjuk nézni, hogy egy adott pályának nekivághatunk-e. Ha jóval kisebb ez az érték, mint amit a rendszer elvár, akkor nincs sok értelme nekiveselkedni, mert csak szívni fogunk. Ez ez első öt-hat részen nem lesz húzós, utána durvul be, de nagyon.

Felmegyünk? Felmegyünk!

Férfiasan bevallom, hogy elképesztően unalmasnak tartottam a játék első másfél-két óráját. Egyszerűen teljesen lélekölő, nem volt ami motiváljon az előre haladás miatt. Aztán nagy nehezen jobban beindultak az események én pedig elkezdtem élvezni a tesztelést. Egyetlen dolgot tudok felhozni még mentségként, ami miatt mégis ajánlani tudom a Darksiders Genesist. Ez nem más, mint az ára.

Ha megnézitek, még a budget kategóriának is az aljában tanyázik. Ha konklúziót kellene vonnom, egy átlagosnál jobb, de messze nem kiemelkedő alkotásként tudnám aposztrofálni tesztünk alanyát. Szerintem ez a legrosszabb epizód a franchise történelmében és kiemelném, hogy nem az ARPG stílus miatt. Túl sok a bug, az érthetetlen fejlesztői döntés. Cserébe a környezet jól néz ki, lehet ketten tolni plusz kifejezetten olcsó. A döntés a tiétek.