Crysis Warhead teszt

2008. október 26.
83.0971
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Lac profilja, adatai
Lac
Crysis néven dokkolt a boltokban 2007 őszén a CryTek zászlóshajója, mely azonnal bevetette magát a gamerek szívébe. Számtalan helyen feltűntek a játék ikonjai, kezdve a nanoruhától egészen azokhoz a bizonyos mondatokhoz, melyek mind ugyanúgy kezdődtek: maximum. Bár az első rész, ahol tudta, hozta a maximumot, egy-két helyen felfedezhettünk hiányosságokat - pár ember csak emiatt tech-demónak titulálta -, illetve felbukkant néhány bogár is, a legtöbbeknek mégis elnyerte a szívét.


Ez olyan elemeknek volt köszönhető, mint a lélegzetelállító grafika, az animációk, a realizmus, az érdekes sztori, a szabad játékmenet, illetve egy karakter: Michael Sykes őrmester, alias Psycho. Nomád társa mindig a legjobbkor volt a legjobb helyen, mindig megoldotta a végzetesnek tűnő szituációkat, ha fegyverekkel nem, hát szóban osztotta az áldást.

Crysis Warhead teszt - 2. kép

Megalkotásakor maga a CryTek sem gondolta, hogy ikont fog létrehozni Sykes kreálásával. Pedig így lett és ennek köszönhetően úgy döntöttek, külön epizódot szentelnek Psycho kalandjainak. És ami még jobb, úgy döntöttek, ezt a magyarországi stúdiójuk, a CryTek Budapest fogja elkészíteni. A honi csapat pedig összeült, és legyártotta számunkra ezt a félig-meddig Crysis folytatást. Megpróbáltak csak egy jó játékot csinálni, de nem jött össze... tökéleteset alkottak.


Crysis Warhead teszt - 3. kép

Bár a játék az eredeti történettel párhuzamos időben folyik, sokkal kisebb időintervallumot ölel fel, mint azt anno a nagy tesó tette. A kezdés néhány (történetbéli) órával azutánra tehető, hogy Nomád két vadászgép segítségével a kikötőben elsűlyesztette a koreaiak hajóját. Az introban láthatjuk, amint Psychoék konvoját megtámadják az ellenséges erők, majd a menekülési kísérlet után az amerikaiak VTOL-ja - szállítórepülő - is földre kerül, amin hősünk utazott. Itt kapjuk kézbe az irányítást, a dolgunk pedig egyszerű: leszámolni mindenkivel, aki hunyorítva közeledik. Maga a játék cselekménye nem éri el a tesó sztorivezetésének hosszát, de úgy vélem, van olyan tartalmas. Fogunk mi itt katonákat menteni, hidat robbantani, jégbarlangokban mászkálni, bányászni, egy rejtélyes rakományra vadászni, ja, és sokat... nagyon sokat káromkodni. De erről később.

Crysis Warhead teszt - 4. kép

Az előbbi listából láthatjátok, mi az, amivel a Warhead beéri az eredeti játékot, de most jöjjön a felsorolás, melyből megtudhatjátok, mi az, amivel le is fejeli az öcsköst. Az első dolog, ami miatt nekem sokkal jobban bejött, nem más, mint a játékmenet, amit sikerült teljes mértékben felpörgetni. Ahhoz képest ami itt van, 2007 őszén tényleg mondhatni csak tötyögtünk Nomáddal a dzsungelben. Természetesen most is rajtunk áll, hogy egyenként becserkészünk-e minden egyes ellenséget, igazi ragadozóként lecsapva rájuk (elvégre megvan az álcázó módunk, amivel predatorok lehetünk), vagy inkább atomjancsi módjára beugrunk a koreai nyári tábor közepére egy (-két) gyilkolóeszköz működését demonstrálva.

Apropó, ami a kavicslövőket illeti, bővült a repertoárunk. Az alapfegyvereken kívül kapunk még néhány nyalánkságot, melyek közül kiemelném a géppisztolyokat. Mindkét kezünkbe jut egy, és megindulni velük egy koreai hadtest ellen... fenséges érzés. Igaz, távolra használhatatlan, de közelre nagyon hatásos. Ami miatt viszont nagyon megtetszett, az a lövés volt. Ugyanis a képlet a következő: bal gombbal a bal kézben lévőt, jobbal a jobb oldali fegyvert üzemeltettem. Tudom, nem nagy ötlet, de nem emlékszem, hogy olyan játékkal játszottam volna ezelőtt, amiben ezt a megoldást használták. Valahogy nagyon megdobta a realizmust, hogy nem az volt, hogy bal gombbal lövök mindkettővel, jobb gombbal meg valami egyéb dolgot csinálok.

Az uzikon kívül kapunk még új pisztolyokat is (ugyanilyen kétkezes módszerrel felvértezve), egy plazmavetőt (ami valahogy nem hozta a hozzá fűzött reményeket, szerintem elég gyengére sikeredett), illetve a játék végén egy atombrutál löveget, ami mellett a hőn szeretett gaussom elbújhat.

Sikerült túltenni az alapjátékon a pályaszerkesztéssel is. Nekem valahogy úgy tűnt, hogy sokkal kisebb területeket járhatunk be, viszont azok egytől egyig első osztályúak. Nincsenek üres rétek, egymásutáni nagy síkságok, hanem sokkal élettel telibb a vidék, mindenhol sziklák, bokrok, őrtornyok... Aki játszott a Bethesda nagy sikerű The Elder Scrolls sorozat harmadik, illetve negyedik epizódjával, tudja mire gondolok: bár az Oblivion kisebb területű földrészen játszódott mint a Morrowind, sokkal addaktívabb, realisztikusabb volt a környezet, azáltal, hogy sűrűn be volt "építve" növényekkel, kövekkel stb. Egyszerűen nem volt elnagyolva a környezet. Akárcsak a Crysisnál.


Crysis Warhead teszt - 5. kép

Viszont amivel végkép levett a játék a lábamról, az a csapatos harc volt. Bár néhol az előző részben is voltak társaink, az itt jelenlévők sokkal aktívabban - vagy legalábbis eredményesebben - vesznek részt a harcokban, hála annak, hogy Ők is nanoruhás vitézek. Sokkal jobb volt a kedvem azok a harcok alatt, amikor Kókuszgolyó és társai segítségével kellett visszavernem az idegeneket. Valóban harcolnak, nem csak statisztálnak, és tényleg úgy viselkednek, mint mi: izomból rohamoznak, baj esetén láthatatlanná válnak, ha menthetetlen a helyzet, akár kamikaze akciókat is végrehajtanak, egyszóval ténylegesen részt vesznek az ütközetekben.

Crysis Warhead teszt - 6. kép

Mint az várható volt, a srácok csiszoltak egy kicsit a grafikán is, illetve kaptunk még egy kis optimalizációt is, de a tény ettől tény marad: a Crysis sorozat jelenleg is a legdrágább portéka a virtuális piacon - már ami az optimális működéséhez szükséges gép árát érinti. Személyes tapasztalatom alapján azonban nem olyan vészes a helyzet: 1GB rammal egész jól lehet játszani (bár swappolásokra számítani kell), a processzor ha 3ghz-en mozog, szépen teljesít (ebben az esetben érdemes lejjebb venni a fizikára vonatkozó beállításokat), de ami fontos: magasabb felbontású textúrákat csak akkor érdemes használni, ha a videomemória minimum 512 mb megvan. Mint azt láthatjátok, tény, hogy magas a gépigény, de ha nem akarjuk ultrahigh fokozaton játszani, bőven elég neki egy alsó-közép kategóriás gép az élvezhető sebességért.


Crysis Warhead teszt - 7. kép

Mint azt már említettem, a játék a CryTek honi stúdiójában készült, és hát hazai játékhoz dukál a honosítás is. Ezt látták a marketingosztály fejesei is, így a magyarországi játékosokat megörvendeztették egy teljes lokalizációval, mely emberi nyelvre lefordítva annyit tesz, hogy a magyar felirathoz magyar szinkron is dukált. Mindig is félve próbáltam ki a szinkronos játékokat, hisz eddig nem nagyon találkoztunk minőségi darabbal (természetesen egy-két példányt leszámítva). A félelem itt is megvolt, de csak 2 percig tartott: a játék indulásáig. Ugyanis az első mondatok után éreztem, hogy könnyebb lett a fejem néhány dekával. Miután az államat előhalásztam az asztal alól, teljesen lenyűgözve vetettem bele magam a játékba. Nem volt pepecselés, az első pillanattól kezdve lőttek ránk, szórták a koreaiak az áldást: mind fémben, mind szóban. Ugyanis a teljes szinkron tényleg teljes szinkron lett: a katonák kiabálásától, a rádiókban hallható műsorokon át, egész a legutolsó békabrekegésig minden le lett fordítva.

És mind első osztályú minőségben. Nincsenek unott hangok, nincsenek nem oda illő beszélgetések, csak minőségi, profi szövegek. Itt említeném meg, hogy a szövegek olyannyira valósághűek lettek, hogy akit eddig mindenféle káromkodástól mentes életet élt, a játék indítása előtt csekkoljon be a pszichológusához. Az előbbi szövegbeli realizmust pedig szó szerint értettem: a katonák, de legfőképp Psycho eszeveszett módon emlegetik fel az épp aktuális ellenség családfáját. Olyannyira változatos a szókincsük, hogy barátainkkal nem egy szóösszetételt "kénytelenek" voltunk átvenni, mert szabályosan műveletlennek éreztük magunkat, hogy ilyen gyér a káromkodás szókincsünk ? bár ez így egy kicsit paradoxon helyzet:)

Crysis Warhead teszt - 8. kép

Az "egyéb hangok" is jól sikerültek, minden jármű, fegyver, robbanás a valóságnak megfelelően szól (bár bevallom, nem sok gránát robbant még a fülem mellett). Apropó, ha már a járműveket is megemlítettem, kaptunk két új gépszörnyet: egy motoros szán szerű jet-ski-t (vagyis vízi jármű ez, de mi a jégen fogjuk használni), illetve egy páncélos rémséget, amivel igazi öröm dodzsemezni a koreai dzsipekkel:)

Természetesen ezúttal is kapunk multit, de egy kicsit átalakított változatban. Külön lemezen csücsül a cucc, külön névvel: Crysis Wars - és nem kell hozzá az alapjátékot sem feltelepíteni. Az más kérdés, hogy csak a Warheaddel együtt kapható. Kellemesre sikeredett, bár bevallom, számomra nem volt nagy durranás, de a fejlesztők ígérete szerint hamarosan megindul a letölthető tartalmak, pályák, különböző extrák garmadája.

Összegzésképpen mit is mondhatnék a Warheadról? A tökéletes talán megfelelő szó. Egyetlen negatívumként talán a rövid játékidőt róhatnám fel (nekem 7 óra alatt sikerült végigvinnem delta fokozaton), de ne feledjük: sokkal tartalmasabb mint a nagytes' 12 órája. Ami tüske lehet még a szemünkben, az egyedül a magas gépigény, de ne feledjük: lehet hogy más játéknak nincs ekkora, de azoknál nem is lehet eddig felhúzni a grafikát.

A CryTek Budapest tökéletes munkát végzett, minden küldetést tökéletesen teljesített. Szép munka, várunk még ilyeneket! Maximálisan elégedett vagyok. Leléphet katona!

Crysis Warhead / Tesztplatform: PC

kihagyhatatlan!
  • Stílus: FPS
  • Megjelenés: 2008. szeptember 16.
  • Ár: 6.290 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • Grafika
  • Magyar szinkron
  • Psycho lénye
  • Csapatos harc
  • Gépigény
  • Rövid
  • Hang
    10
  • Grafika
    10
  • Játszhatóság
    10
  • Hangulat
    10
10
8 hozzászólás

Vendég

11 éve, 8 hónapja és 17 napja

Hát igen ez volt 2007 játéka
Na de még most is játszanak vele egy csomóan lemerem fogadniűmosolygó smiley

válasz erre

Cyb

17 éve, 3 hónapja és 12 napja

nagyon király csak rövid én úgy halottam nem tudom megér-e egy délutáni szórakozás 10+ ezer forintot

válasz erre

Lt.Balu

17 éve, 3 hónapja és 20 napja

Legutóbb talán a DukeNukem 3D szinkronja tetszett ennyire (életkor/minőség arányt vegyük figyelembemosolygó smiley ). És ez végre elfut a laptoponröhögő smiley
Kötelező darab.

válasz erre

Rambo

17 éve, 3 hónapja és 27 napja

Az optimalizálatlan Crysis után felüdülés ezzel a játékkal játszani, grafika ugyanolyan gyönyörű maradt, a szinkron is nagyon jó és Psycho szimpatikusabb karakter nekem. mosolygó smiley Talán az egyetlen baj az volt ezzel a játékkal, hogy nagyon rövid (lévén ez csak egy kiegészítő).

válasz erre

hoher121

17 éve, 4 hónapja

nagyon király a játékröhögő smiley

válasz erre

Lac

17 éve, 4 hónapja és 2 napja

Ez így vankacsintó smiley

válasz erre

Vendég

17 éve, 4 hónapja és 3 napja

Tudnak azért a magyarok, na!kacsintó smiley

válasz erre

Vendég

17 éve, 4 hónapja és 3 napja

Nagggyon nagy gammaaaaaa!!!

válasz erre
Crysis Warhead
6.290 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
DNS profiljamarco profiljaBotyi profiljaMitüzenarádió profiljarDAVE profiljaGargameth profilja