A második világháború borzalmait számtalan formában és számtalanszor dolgozták már fel. Ezek közül vannak kiemelkedő alkotások, de még több van belőlük a futottak még kategóriában. A Company of Heroes mindenképp ez előbbibe sorolandó. Némi elfogultsággal azt is lehetne mondani, hogy a Commandos első része óta nem született ettől jobban sikerült világháborús játék, stílusa révén pedig kilóg a hasonló témájú szoftverek tömkelegéből. A játékból nemrégiben egy Gold verzió került kiadásra. Ez adja az apropóját e cikknek, valamint úgy gondoljuk, hogy bár a játék nem épp a legfrisseb, de mindenképp illik róla egy komolyabb hangvételű cikket közölnünk, súlyos hiányosságunkat pótolandó. Hát tessék!
A második nagy világégés egyik legjelentősebb és leginkább ismert momentuma a normandiai partraszállás. A D-day néven elhíresült nap eseményei kidomborítják a háború kegyetlenségét. A Company of Heroes története ekkor veszi kezdetét. A játék hitelessége, authentikus mivolta fogja gondolkozóra a játékost, eléje tárva az Omaha Beach történetét, majd a nyugati frontvonalak históriáját. A történet hitelessége azonban csak az egyik erénye a játéknak a sok közül: Beszélhetnénk még a mai szemmel is igen tetszetős grafikáról, a remekül megvalósított irányításról, a játékmenet előrehaladtával egyre komolyabb kihívást jelentő játékélményről, vagy hívhatjuk ezeket gyűjtőnéven úgy, hogy játékélmény, ráadásul olyan, amit csak nagyon kevés PC-re írt játék tud manapság nyújtani.
Üröm az örömben ugyanis, hogy sajnos egyre kevesebb az olyan kaliberű, kizárólag PC-re készülő játék, mint a Company of Heroes. Ez állandó beszédtéma manapság, de nem szeretnék ebbe most mélyebben belemenni, elég sirámot hallhattok tőlem a kapcsolódó hírekben erről a témáról. Lényeg a lényeg: Unikumnak számít ebben a tekintetben a játék, más kérdés, hogy vajon lesz-e követője...
Gold Edition
Az eredeti játék megjelenésének időpontja 2006 szeptembere. Ebben az esztendőben a neves GameSpot a legjobb stratégiai játéknak választotta, ami igen komoly elismerésnek számít a szakmában. Túlságosan nehéz dolguk azért nem volt a tisztelt brit kollegáknak, a Company of Heroes sikere borítékolható volt mind a közönség, mind pedig a kritikusok részéről. A játék fejlesztője a hagyományosan stratégiai játékairól ismert Relic Entertainment. Az ő nevükhöz fűződik például a Warhammer 40k sorozat is, bár legismertebb alkotásuk kétségtelenül a Company of Heroes. A játékot kaidó THQ pedig elsősorban akciójátékokkal foglalkozik, de ők birtokolják például a jól csengő Pixar Studios licenszjogait is.
Az eredeti játékot majdnem pontosan egy esztendővel követte a kiegészítő lemez megjelenése. A keresztség alatt az Opposing Fronts nevet kapta a küldetéslemez, s habár az egy-egy nagyobb névhez megjelenő kiegészítők menetrend szerint csalódást okoznak, az Opposing Fronts hozta a kötelezőt, és méltó \"folytatása\" az eredeti játéknak. A feltupírozott megjelenítésen és hanghatásokon túl is tudott újat mutatni a küldetéslemez, mely a történeti szálat illetően is folytatást jelent, ráadásul még az alapjáték sem szükséges a futtatásához. A nemrégiben megjelentetett Gold Edition, mint valami gyűjtői kiadás az eredeti játékot, és a küldetéslemezt is tartalmazza.
RTS - csupa nagybetűvel
A Company of Heroes azért is mérföldkő a valós idejű stratégiák végeláthatatlan sorában, mert szakít a hagyományos berögződésekkel, melyeket még a C&C és a Warcraft honosítottak meg annak idején ebben a műfajban. A hangsúly az akciórészeken van, de a győzelemhez szükséges egy nagy adag ügyes taktikázás is. Ebben a játékban ugyanakkor nincsenek úgymond fix utak a győzelemhez, itt csupán a játékoson múlik, hogy hogyan és mennyi idő alatt teljesít egy-egy missziót. Ebben kulcsszerepe van a pályák kialakításának is. Gyakorlatilag nincs olyan tereptárgy, melyet ne lehetne számba venni a taktika kialakítása során. Az ügyes játékos figyelembe veszi a domborzati viszonyokat, vagy például fedezéket lát embereinek egy-egy kiégett járműben, de még sorolhatnánk...
Az egyes pályák szektorokra vannak osztva, melyeket egy-egy zászló felhúzásával vehetünk ellenőrzés alá a kijelölt pontokban. Részben a minnél nagyobb terület biroklása biztosítja forrásainkat, vagyis hogy minnél több egységet hívhassunk le a legkülönfélébb módokon. Az engineer egységek révén különböző tábori objektumokat húzhatunk fel. Ezekben végezhetjük többek között katonáink kiképzését, ápolását, építhetünk járműveket, vagy fejlesztéseket eszközölhetünk egységeink hatékonysága végett. Azonban a hangsúly - a legtöbb hasonszőrű stratégiával ellentétben - nem az építgetésen és fejlesztgetésen van, hanem az ütközeteken.
A győzelem záloga a terepviszonyok kihasználásán túl az emberi és anyagi erőforrások helyes felhasználásában rejlik. Egy-egy rossz döntés, ugyanis könnyen megbosszulhatja magát, és komoly hátrányt jelenthet a továbbiakat illetően, könnyen megjelenhet a "Mission failed" felirat ezek után. A játék előrehaladtával ez fokozattan igaz lesz: Az első pálya (partraszállás) teljesítése például nem jelent különösebb gondot a zöldfülű játékosnak sem, aztán folyamatosan egyre nehezebb és nehezebb küldetésekkel találkozunk, egy-egy pályát végigvinni pedig egyenesen izzasztó lehet még közepes nehézségi szinten is. Erről leginkább a "másik oldal", vagyis friccék gondoskodnak, akik katonákra emlékeztető módon taktikáznak és harcolnak, vagyis a gépi intelligenciát nem érheti bírálat, ellentétben sok más stratégiai játékkal, ahol is az ellenfelek inkább kínai turistacsoporta emlékeztetnek felülnézetből, mintsem komolyabb ellenfelekre.
Háború felülnézetből
A játék egyik első számú erénye a kameramozgatás megvalósítása. Célszerű ugyan az alapértelmezett nézetet használnunk, azonban ez egyáltalán nem szentírás jelen esetben. Gyakorlatilag olyan szögből figyelhetjük a csataterek eseményeit, amilyenből csak kedvünk tartja, más kérdés, hogy gyakorlati haszna nem feltétlenül van a dolognak, de egy-egy harmadik nézetű akciójáték azért megirigyelhetné a kamerakezelést a játékban.
Az irányítás rövid idő alatt elsajátítható, a hagyományos sablont követi, vagyis teljes mértékben az egérre kell hagyatkoznunk, ugyanakkor funkcióbillentyűk is rendelkezésre állnak az irányítást megkönnyítendő. A csapatok mozgatása gyerekjáték, a bal alsó sarokban helyet foglaló térképen pedig minden egyértelmű a játékos számára. A játékban egységeket kell irányítunk, melyek legfeljebb hat főböl álló, azonos fegyverzetű katonát takarnak, avagy egy-egy járművet. A harcoló egységeknek számos válfaja van a "mezei" riflemen-ektől az aknavetős csapaton át egész a mesterlövészig. Ezen felül fontos részei a játéknak az engineer csapatok, melyekkel többek között objektumokat húzhatunk fel, aknát kereshetünk, rakhatunk le velük, vagy épp nehéztüzérségi egységként is használhatjuk őket megfelelő vashoz párosítva őket.
Csapataink tapasztalatot szereznek az ütközetek során, a tapasztaltabb egységek látványosan nagyobb használhatósággal bírnak a zöldfülű csapatoknál. Egészen meglepődtem például, amikor az egyik pályán egy tucat német katona támadt néhány talonban hagyott veterán katonámra, akik aztán pillanatok alatt úgy futamították meg a támadókat, mintha nem is háromszoros túlerővel kellett volna szembenézniük. Igyekezzünk tehát vigyázni ezen egységekre, mert sokkal hasznosabbak, mint a \"rutintalanabb\" egységeink.
A külcsínyben sem lehet különösebb kifogást találni, annak ellenére, hogy a játék immár két éve jelent meg. (Igaz, az Opposing Fronts révén feljavították az egyébként sem csúnya megjelenítést.) Aprólékosan kidolgozott, változatos és korhű környezetben zajlik a játék. A pályák közötti rövid videók beszédesek, és remekül vezetik át a történetet az egyik pályáról a másikra. A hangzás az azonos témájú háborús filmeket idézi. Nincs ugyan \"túlzenésítve\" a játék, de a szolíd háttérzenék a menükben pontosan elegendő aláfestést nyújtanak, a hangsúly nem ezen van. Sokkal inkább fontos eleme a játéknak a multiplayer opció, mely biztosítja annak szavatosságát, miután végigtoltuk az egyéni játékmódot. Legfeljebb egyszerre hat játékos vehet részt a többjátékos módban, itt már akár a német oldallal is harcba szállhatunk. (Nem úgy, mint a single módban.) Minden egységeknek ugyanúgy megvannak a megfelelői a másik oldalon is, és nem domborulnak ki az egyes oldalak erősségei/gyengéi. Erre azért több figyelmet is szentelhettek volna, igaz a multiplayer ettől függetlenül is remek szórakozást tud nyújtani. Ezen kívül talán a sok töltögetést tudnám említeni még, mint a játék hibáját, a továbbiak keresése már csak szőrszálhasogatás lenne...
Bad language
Bár az angol nyelven való káromkodás közel sem olyan választékos, mint anyanyelvünk esetében, a fejlesztők azért beletették a játékba amit lehetett. Ezt főleg akkor lehet elővarázsolni, mikor például a lövedékeket kerülgető emberkéinkre kattintunk... Dehát hiába! A halálba induló katonák nem foglalkoznak az etiket szabályaival, olykor-olykor a pohár fenekére néznek, és parancsra ölnek, ezek pedig mind-mind jelen vannak a játékban, és az átvezető videókban. Szóval kendőzetlen játék a Company of Heroes, de ez így is van rendjén. Ennek megefelelően a játék \"M\" (Mature, 18+) besorlást kapott, ugyanakkor közel sem nevezhető olyan romlottnak mint jópár más, ugyanezen kategóriába sorolt videójáték. Vagyis megint csak ismétlem magam, de jelen esetben nem az erőszakon meg a katonaélet "velejáróin" van a hangsúly, hanem a játék hiteles mivoltán.
Memento avagy stratégia játék?
Az igazság az, hogy nem egyszerű vállalkozás egy teljes képet lerajzolni a játékról a T. olvasóban, de igazság szerint nem is erre vállalkoztam. Erre mindenkinek módja lesz majd, ha kipróbálja a játékot, melyet ha eddig valamilyen rejtélyes oknál fogva elmulasztott, akkor bátran szerezze be, mert a Company of Heroes-al ugyan nem vesznek zsákbamacskát még azok sem, akik különösebben nem rajonganak ezért a műfajért.
Nem egy könnyen emészthető darab ugyanakkor a Company of Heroes. Még az olyan klasszikusokban, mint mondjuk a Warcraft, vagy a Command and Conquer lehet azonosulni valamelyik oldallal érzelmi alapon, jelen esetben azonban más a helyzet. Hiteles, valóságmaggal rendelkező, vagy inkább megtörtént eseményekre épülő játék lévén legfeljebb megismételhetjük benne azt, ami egyszer már évtizeddekkel ezelőtt lezajlott. A Company of Heroes sokkal több, mint egy jól sikerült stratégiai játék: Mérce a "hasonszőrüknek", történelmi memento, tömény izgalom, és egy olyan játék, amely még mostanság is képes megvillantani valamit a platform erényeiből. Ha léteznek olyan videójátékok, melyek méltó emlékül szolgálhatnak a világháború eseményeinek, akkor a Company of Heroes mindenképp ezek közé sorolandó.
jól hangzik 
