Company of Crime teszt

A játék megalkotói, a Resistance Games, szerint műveik ki fogják bírni az idő vasfogát, és debütáló program terén már láttunk sokkal rosszabbat is, de félreértés ne essék, a Company of Crime-nak a legjobb része a premissza, és a lehetőségek, melyek sajnos egyelőre eldugva maradtak. Pedig meglepően jól indul a "tutorial": egy londoni bűnszervezet megszületésének lehetünk szemtanúi, avagy azonnali halálának, attól függően, hogy a maffiózókkal, vagy a zsarukkal játszunk.

Célunk, nem meglepő módon, Britannia fővárosának alvilága és legális üzletei felett átvenni az irányítást, maffiózókként, illetve felszabadítani a lakosságot a zsaroló, védelmi pénzeket követelő, illetve a civileket félelemben tartó bandáktól, rendőrökként. Ez úgy néz ki, hogy negyedről negyedre haladva foglaljuk el és takarítjuk ki a különböző boltokat, vendéglátó egységeket, orvosi létesítményeket, miközben egy gyenge lábakon álló főszálon haladunk végig a végkifejletig.

Ez a Pokémon-ból lopott tuti biztos támadásom: KARATEEEEEEE CHOP!

Körökre osztott stratégiai játékkal van dolgunk, mely felépítése ismerős minden stratégia, avagy XCOM rajongónak: a nagytérképen dirigáljuk embereinket, hogy épp melyik helyszínen randalírozzanak, majd ha haddelhaddra kerül a sor, akkor kiválasztunk embereket, akik együtt szétvernek mindenkit egy adott helyszínen... vagy ... hát vannak speciális misszió célok is, de ezek csak "színesebbé" teszik az üsd-vágd-nem-apád szituációkat.

A feladat teljesítése után a bekapott sérülésektől függően pihenniük kell az embereinknek néhány napot, de közben már küldhetünk is egy másik csapatot egy újabb megbízásra; végtelen regresszus. Akár kettő ügynököt is ráuszíthatunk egy megbízásra, lecsökkentve annak az időtartamát, bár azért jobb fejben tartani, hogy nem kell ezeket elkapkodni, hisz egy fáradt, sérült harcos negyed annyira hatásos csupán.

Az ököl jel segítőkészen mutatja, hogy ha elmozdulnék, akkor pofán billentene a kopó.

A két játszható frakció nem sokban különbözik egymástól felépítésileg, azonban a missziók struktúrája miatt nevetségesen nehéz a rosszfiúkat győzelemre segíteni. Ez azért van, mert senki sem szereti a maffiózókat (Egyértelmű kapitány ismét lecsapott). Feladataink javarészt a kulcsfontosságú helyszínek elfoglalásában merülnek ki, melyekért pénzt, befolyást, félelmet és megbecsülést kaphatunk; négy érték, négy "nyersanyag".

Pénzből fizetjük embereinket, vehetünk fegyvereket, befolyásból ki tudjuk őket szabadítani letartóztatás esetén, az utolsó kettő pedig az adott negyed helyszíneit teszi könnyebben elfoglalhatóvá (elég magas érték esetén problémázás nélkül vehetjük át egy hely felett az irányítást), és némely küldetés nem kezdhető meg ameddig ez a kettő mérce nincs egy bizonyos szinten. Életünket a rivális bandák támadásai és az irántunk tanúsított rendőri érdeklődés teszik roppant nehézzé.

Az egyik helyen papíroznak, a másikon hullát krétáznak körbe. Izgi.

Az utóbbit a "Heat" mérce mutatja, mely minél magasabb, annál nagyobb bajok lesznek a zsarukkal egy-egy helyszínen. "Heat" leginkább akkor jön, amikor "ártatlan" civileket verünk meg, lőfegyverrel durrogtatunk, vagy megölünk valakit. Az ártatlan azért van idézőjelben, mert egy üzletet, vagy vendéglátó egységet úgy tudunk jobb belátásra bírni védelmi díj fizetését illetően, hogy hülyére náspángoljuk az alkalmazottakat és a főnököt; de ők nem ártatlan civilek, a játék szerint, mert volt merszük a pénz, és az egó(nk) útjába állni.

A rendőri frakcióval a játék sokkalta egyszerűbb, ugyanis megjelenni egy helyen és letartóztatni mindenkit, aki mozog, jóval könnyebb, mint odamenni, megverni a célpontokat (kikből elég sok lehet), majd eliszkolni. Ám a rendőröknek nem érhető el eleinte semmiféle helyszín, nekik őrmesterekkel kell az utcákat róni, hogy fenntartsák a biztonságot, rábukkanjanak gyanús gyülekezőhelyekre, illetve besúgókat szerezzenek. Ezek után lehet takarító és visszafoglaló "hadműveleteket" indítani, melyek könnyűek, hisz a létesítmények főnökei és alkalmazottai is besegítenek a rosszfiúk összeverésében.

Csapatunk fele a túl-sok-gyorséttermi-kaja betegségben szenved.

Embereink a sok bevetés következtében szintet léphetnek, és egy "skill" fáról szedegethetnek többnyire elhanyagolható bónuszokat. Sajnos minimális stratégiai értéke van a csapatkompozíción való gondolkozásnak, ugyanis mindegyik harci helyzet az "odamegyek-szétütöm" rendszert használja. Mondjuk lehet, hogy a rosszfiúknál megéri ezzel foglalkozni, de nekik olyan szinten röhejes kihívásokkal kell szembenézniük, hogy ott inkább a lépések előre történő kigondolása a fontos, semmint egy specifikus kompozíció.

A bűnözők nehéz élete leginkább abból fakad, hogy túl nagy ellenséges erővel kell megbirkózniuk. Nem elég szétverni egy helyen egy rivális bandát, de még az ottani alkalmazottak is nekünk eshetnek (ha vannak), és a rendőrök is megérkeznek legkevesebb három körön belül, ráadásul utána három körönként utánpótlást kapnak. És nem lehet csak úgy elrohanni, ha már rajtunk vannak, ugyanis van "attack of opportunity", vagyis egy ellenfél ránk üt, ha el akarunk mozdulni előle, avagy előtte. Ha többen vesznek körbe, akkor bizony ez több ütést jelent, és hiába van a gonoszoknak némileg több életük és állóképességük, mint a rendőröknek, sok kicsi sokra megy.

KIssé elfajult az AA találkozó.

A fegyverek használata majdhogynem felesleges, ugyanis szinte bármelyik egyszerű alkalmazott első dolga a lefegyverzés, vagy a fegyver elvételére irányuló manőver lesz... mert az retekül valószerű, hogy egy bolti árufeltöltő gond nélkül elszedi egy harcedzett maffiózótól a viperát. Aztán ha lecsapjuk a tolvajt, akkor nem kapjuk vissza azt, amit elvett... mi van? Amúgy már az érthetetlen számomra, hogy egy bandatámadásnál egy üzlet alkalmazottai, javarészt nők, kérdés nélkül visszatámadnak. Ez nemcsak az 1960-as években, de manapság sem élethű.

A következő idegesítő tényező, az a bajtársaink kimentésének hiánya. Ha elfogy egy emberünk állóképessége (Stamina), akkor lehull a földre és kiszáll a harcból; ha az élete is elfogy, akkor meghal. A földre kerülő embereinkkel nem tudunk mit csinálni, és ha lelépünk a helyszínről, akkor őket automatikusan elkapja a rendőrség. Gondolom nehéz lett volna betenni egy "kapd-fel-a-hülyét-és-vidd-magaddal" lehetőséget, mert úgy túl könnyű lett volna a játék.

A jobb- és baloldali pöttyhalom képregényes stílust szeretne kölcsönözni... szeretne.

A rendfenntartó frakciónak csupán az AI agyament reakcióival kell megküzdenie. Az első ilyen a civilek idétlen megnyilvánulásai, kiket még csak nem is szabad bántanunk, különben nem lesz tökéletes az értékelésünk a bevetés végén (egyetlen előnye a maffialétnek). Ahelyett, hogy a balhé közepén ragadt ártatlan úgy viselkedne, mint én egy hasonló helyzetben, vagyis levetné magát a földre, becsúszna a legközelebbi asztal alá, és úgy tenne, mint egy bélsár maradék, mely felé még a kutya sem néz, inkább rohangászik fel s alá, mint egy fejetlen csirke, ajtókba áll be, folyosókat torlaszol el, és mindent megtesz, hogy a lehető leginkább útban legyen.

Egy létesítmény alkalmazottai és a főnöke legalább megtámadják a rosszaságokat, és besegítenek, de ők is előszeretettel állnak be elénk, illetve nem restek a "Bull Rush" manőverrel fellökni embereinket is, sérülést okozva így nekik, gyakran úgy is, hogy maffiózó még a közelben sem volt. Bezzeg, ha én rúgok beléjük egy bűnözőt, a bónusz sebzésért, akkor hirtelen ellenséggé válnak maguk is, és ha nem tartóztatjuk le őket (mert szövetségessel, ártatlanokkal is meg lehet ezt tenni), akkor gond nélkül ránk vernek, ha elrohannánk mellettük.

A kisasszony csinos lenne, ha nem borítottak volna rá egy vödör tintát.

Továbbá nem egyszer szaladtam patthelyzetbe több körön keresztül, mert egy ajtóban, vagy sarokban állt le egy bandatag birkózni egy emberrel. Ilyenkor nem lehet csak úgy akárhonnan egy támadással felbontani a küzdelmet, ráadásul, ha hátulról fog le egy bűnöző egy társat, akkor megeshet, hogy saját emberünket ütjük meg... még akkor is, ha a maffiózó hátát céloztuk. Ehhez hozzájön, hogy a játék nem közöl velünk fontos részleteket, mint például miért ütötte ki egy manőverrel az ellenfél egy ügynököm? Kloroform? Oké, de akkor szólj már, hogy két kör után újra fel fog állni, mielőtt repül a monitorral együtt a "rage-quit".

Rengeteg értetlenkedés, irányításbeli problémák (melyekbe nem is akarok belemenni), ráadásul a prezentáció sem sikerült igazán. Nem szép a játék, akárhonnan is nézem, a zene ugyan kellemes, hangulatos, azonban szinkron kevés helyen van, az effektek pedig ismétlődőek. Csak úgy, mint a játékmenet is. De legalább a rendőrkampány, még ha nem is volt nagyon szórakoztató, legalább nem volt annyira kiborító, mint a bűnöző sztori. Az ár viszont túl magas a minőséghez képest, így, ha mindenképpen rá szeretnénk tenyerelni a Company of Crime-ra, akkor várjuk meg a következő nyári kiárusítást, és készítsünk nyugtató teát. Egy egész vödörnyit.