Classified: France '44 teszt

Sajnálatos módon az idők változnak, és az elmúlt időszakban a Team17 logója mindent okozott nálam, csak kicsapongó jókedvet nem. Ugyanis az általuk kiadott Classified: France '44-gyel kellett bajlódnom, és bár nem katasztrofális a végeredmény, elég savanyú érzések kavarogtak bennem, miután letettem az egeret a befejezést jelző animációnál.

Pedig olyan jól kezdődött ez a kaland is. Ízléses, kézzel rajzolt átvezetők mutatják be a már ismerős sztorit, és teszik relatíve színesebbé a karaktereket a kampány alatt, ám a szép külső, sajnálatos módon, némileg rohadt belsőt takar. Azért, szerencsére, van ehető rész a játékon, csak nehéz körberágni a poshadványos részeket.

A címből nem nehéz kitalálni, hogy 1944-ben találjuk magunkat, egy évvel a második világháború vége előtt, Észak-Franciaország területén, ahol a német megszállás ellen küzdő partizáncsapatok egyikét kapjuk irányításunk alá. Célunk előkészíteni a D-day-t, avagy a normandiai partraszállást, ami annyit jelent, hogy magunkon kell tartanunk a nácik figyelmét, mely miatt, remélhetőleg, nem tudnak a partszakasz megfelelő felkészítésével foglalkozni.

Fent az "Unaware" felirat mutatja, hogy minden nyugis. Még.

Ötven napot kapunk; ezek után egy befejező feladatunk marad, és véget ért a játék. Célunkat küldetések teljesítésével tudjuk elérni, melyek során szabotálni kell Hitler embereit amilyen módon csak lehet. Ha nem éri el a zöld csík (mely az ellenállás erejét mutatja) legalább a legelső határvonalat (ebből négy van), akkor minimális esélyekkel kell nekilendülniük a Szövetségeseknek a partraszállásnak.

Ez gyakorlatban úgy fest, hogy egy maroknyi katonát irányítunk, akik közül négy tud egy küldetésre egyszerre elmenni. Két misszió között a nagytérképen is kell feladatokat teljesítenünk, melyek több napot is igénybe vehetnek, de csupán egy embert kell elzavarnunk rájuk, és közreműködésünk nélkül is lemennek. Ám nem csak mi munkálkodunk az Észak-Francia területeken: a németek is mozgósítanak rendőri csapatokat, akik megpróbálják szétrombolni a felépített ellenállási egységeinket.

A nagytérkép régiókra van osztva, mi pedig ezek között tiki-takizunk, erősítve a helyieket, és akadályozva a német és lojalista rendészeti csapatokat. Ha sikerül egy régiót teljes mértékben fellázítani, akkor bizonyos bónuszokkal gazdagodnak embereink. Ám a horogkeresztesek lépten-nyomon lecsapnak a lázadókra, leblokkolva régiókat, megálljt parancsolva ezen juttatásoknak.

Egy lövés mindig területre hat, de nem mindig talál. Úgyhogy a bumm most elmaradt. Sajnos.

A rendőrökkel eleinte nem fogunk tudni mit kezdeni, így sajnos be kell a kezdeti napokban engedni néhány "rombolást" a részükről. Úgynevezett FFI token-ekkel lehet lebénítani ezeket a német "figurákat", és ilyenkor nemcsak cselekvésképtelenné válnak, hanem tovább is mennek (miután magukhoz tértek) egy másik szektorra rombolás nélkül.

Ilyen token-t akkor kapunk, ha kifejlesztjük maximumra a szakadárok bármelyik frakciójával a kapcsolatunkat, de el is küldhetünk egy emberünket egy ilyen token toborozására (hisz, végső soron, ezek a jelzők partizánalakulatokat jelölnek), ám az négy napot vesz igénybe és elég sok nyersanyagba is kerül.

FFI token beszerzésén kívül van több más nagytérképes akció is, amit egy partizánnal végre tudunk hajtani. El lehet zavarni embereinket gyógyulni, régiót "megjavítani" (miután a rendőrök szétbarmolták azt), edzeni (ingyen XP mindig jó), átképezni (a leosztott "skill"-pontokat átrendezhetjük), és frakciót segíteni (növeli a kapcsolati szintet az adott csoporttal).

Embereink mentálisan és fizikailag is sérülhetnek: ilyenkor egy "Cure Injuries" akcióra lesz szükségünk.

Mindegyik akció, mint már említettem, nyersanyagba vagy más néven ellátmányba kerül. Ilyet küldetések során, illetve mellékfeladatok elvégzéséért kapunk. A három partizán frakciónál felszereléseket vehetünk ezekből, minél magasabb a kapcsolatunk velük, annál jobbakat. Szerencsére ennyiben ki is merül a menedzselős része a játéknak; az érdekesebb attrakció a terepen talál ránk, ahol körökre osztott stratégiával és három fajta küldetéssel találkozhatunk: tűzharcossal, lopakodóssal és rajtaütésessel. Namármost félreértés ne essék a lődözés az minden szegmenség átjárja a játéknak, azonban nem mindegy, hogy mikor kezdődik az.

Egy tűzharc típusú misszió már úgy indul, hogy az ellenség körbevett minket és mindenki lő mindenfelé. A lopakodós során viszont rejtett állapotban indulnak az embereink és zavartalanul orgyilkolhatnak, ameddig észre nem veszik őket. A rajtaütés pedig a kettő imént említett mód keveréke: egy bizonyos áldozatszámig lekaphatjuk lopakodva a rosszfiúkat, ám a megadott mennyiség elérése után felrikoltanak embereink, hogy "MOST MEGLEPTÜK ŐKET, TÁMADÁÁÁÁS!!!" és megindul a lődözés.

Hogy mi értelme van ennek a nagyon fura limitációnak, jó kérdés, és az indokolatlan kiabálást utána sem értem, de sebaj, ez igazából a legkisebb probléma, amivel találkoztam. Legalább embereinknek ilyenkor azonnal frissül az "Action Point" (ezek költésével cselekszik mindenki) készlete, úgyhogy van stratégiai mélysége a megfelelő pillanatig várni a "meglepetés" ellövésével.

A legjobb taktika, ha nem időre megy a küldetés, bevédeni egy pontot "Overwatch" paranccsal.

A mozgás, a lövés, az újratöltés, a gránátdobálás és a késelés akciója mindenkinek elérhető alapjáraton, azonban katonáink a típusuktól és kifejlesztett képzettségeiktől függően más-más lehetőségeket is kapnak. A medikusok a csapattagokat gyógyíthatják, a vezetők a morált tudják visszatölteni, a felderítők halkan vágják a rácsot, nyitják az ajtót és helyeznek fel robbanóanyagokat falakra, a nehéztüzelők pedig magukra tudják vonni az ellenfél figyelmét és össze is tudják zavarni őket.

Egy küldetésre olyan csapatot érdemes vinni, mely minden szituációban megállja a helyét, ami nem egy könnyű feladat, ugyanis embereink minimális különbségekkel rendelkeznek még a legjobb esetben is. Szerencsére a legtöbb misszió egy kaptafára épül, ami annyit jelent, hogy túl sok meglepetésre nem kell számítani. Egy biztos: a németek mindig hatszor annyian lesznek, mint mi, állandóan kapnak utánpótlást, és egyetlen rosszul történő pozícionálás a küldetés végét jelentheti.

Ez pedig a morál miatt lesz így. Eme kék mérce az életcsík alatt található meg, és mindig csökken, függetlenül attól, hogy eltalálták-e az embert, vagy sem. Ha a felére fogyatkozik, akkor az AP-ja ("Action Point") is feleződik szerencsétlen emberkének arra a körre, ha pedig kiürül a mérce, akkor megtörik a katona, és nullázódik az AP-ja is. Vagyis tehetetlenül fog egyhelyben fetrengeni.

A maximálisan elérhető szint a 25, ezért ésszel kell a képzettség pontokat leosztani.

Így a röhejes túlerő, amivel a játék gátlástalanul eláraszt minket a végefelé néha öt-hat újraindítást és nagyon sok káromkodást váltott ki belőlem, ugyanis szinte képtelenség így az olyan bónuszfeladatokat teljesíteni, melyek megkövetelik, hogy valamit időre csináljunk. Hisz, ha mindenhonnan lőnek, akkor már az is derék dolog, ha vissza tudok lőni, nemhogy odarohanjak a pálya túloldalán lévő valamihez pár kör alatt.

A problémát még tetézi, hogy a németek nem csak egyszerű közkatonákat küldenek ellenünk: megjelennek tisztek, tűzszerészek, géppuskások, gerillák és mesterlövészek is, illetve ezek fejlett variánsai. Továbbá a robbantókat és a nehéz géppuskásokat nem lehet rendesen orgyilkossággal likvidálni, miközben azok akár egy lövésre szét tudják törni csapatunk morálját, de az sem elképzelhetetlen, hogy kifókuszálnak egy embert, aki egy kör alatt padlót fog.

Nem a képességekkel van a baj, amit használnak, hisz nekünk is elérhető minden, ami nekik is, hanem az a probléma, hogy mi négyen vagyunk, ők pedig jó esetben is tízen. Egyetlen szerencse, hogy a morál minden körben regenerálódik valamennyit, és ha földre hullana egy emberünk, akkor három kör után visszatér, de csak egyszer. Utána sem hal meg, ha nullázódik az életcsíkja, hanem hazáig rohan. Nem logikus, de nem is probléma, ugyanis csapatunk egy bizonyos szám elérése után nem bővül, így ciki lenne, ha örökre el tudnánk veszíteni embert.

A piros nyíl mutatja, hogy a járőr a következő körében merre fog tovább menni. Már amikor tényleg látszik.

Az ellenfélnél csupán a tisztek azok, akik hasonló módon vissza tudnak térni egyszer, de ez zavart igazából a legkevésbé, hisz ők egyébként is papírból vannak. Sokkal jobban irritáltak a játék utolsó küldetésein megjelenő géppuskások és tűzszerészek, akik ötös-hatos páncélja kiröhögött nagyjából minden lövést, amit nem egy shotgun-tól, vagy mesterlövész puskától kaptak. Ezeket gyakorta morált nullázó késsel kellett körökig cselekvésképtelenségben tartanom, míg sikerült mindenki más kilőni, mert egyszerűen nem sebződtek semmitől.

Persze minden kalamajkával együtt sem lehetne képtelenségnek nevezni a kalandot. Nekem sikerült harmincegy óra alatt lenyomni közepes nehézségi szinten (három szint van összesen), ráadásul jónéhány küldetést öt csillagosra is teljesítettem (vagyis meglett az összes bónusz feladat és senki sem esett össze egyszer sem), azonban elég irritáló volt jobbra-balra újratölteni korábbi állásokat, vagy teljesen újrakezdeni egy küldetést, csak azért, mert a kockadobás nem az én javamra jött ki, és nem tudtam kilőni egy vagy több kulcsfontosságú ellenfelet.

Ám nagy segítség volt számomra az AI teljes megbolondulása, mikor beástam magam egy pozícióba, és az "Overwatch" opcióval inkább lefedtem embereimmel a terepet, bevárva a németeket, ahelyett, hogy a felelőtlenül kommandóztam volna. Ilyenkor gond nélkül esett-borult a mesterséges okosság, sorba állítva közelítette felém a rosszakat, de az is gyakori volt, hogy az ellenséges erők is megálltak "Overwatch"-olni a nagy büdös semmi közepén. Jóval könnyebbé válik a játék, ha nem zuhan ránk húsz katona egy kör alatt.

Olya hasonlóan néznek ki az embereink, hogy a játék végére sem tudtam különbséget tenni közöttük. Szegény Anna.

Sebaj, a befejezés legalább ismét hangulatos volt. Több befejezése is lehet a történetnek, bár egyik sem különbözik túlságosan a másiktól, így nem láttam magamban késztetést, hogy újra nekimenjek ennek a mókának. Inkább elégedetten és megkönnyebbülten hátradőltem, miközben ment az utolsó, ugyancsak kézzel rajzolt animáció, miközben végiggondoltam, hogy pontosan miért is voltam megkönnyebbülve.

Azért mert végre nem kell megkérdőjelezhető tartalmi elemekkel találkoznom, melyek mondjuk nem szóltak bele a játékmenet egyensúlyába, csupán felszalajtották a szemöldökömet a hajamba. Például a hullák eltűnnek miután kiválasztottuk belőlük az életet (ergo megöltük őket). Zsebre tettük volna őket, vérfoltostul? Tény, így lényegesen leegyszerűsödik a lopakodós természete a játékmenetnek, de eléggé furcsának is hat. Embereink lövési animációjáról nem is beszélve: szegényeknek össze-vissza csavarodik a kezük, és néha úgy fest, mintha magukat akarnák szájba lőni.

Kicsit irritálóbb volt az a bug, ami miatt nem látszott mindig a nyíl, ami mutatja, hogy egy járőröző katona merre menne. Ennek az eredménye sűrű anyázás, illetve előző automata mentés újratöltése volt (legalább nem kell nekünk minden kör után menteni). Ezen kívül olyan anomáliák is előfordultak mint a falon keresztüli késes támadás (feltéve, hogy van mellettünk egy nyitott ajtó, vagy ablak), a kerítés ignorálása az ellenfél részéről, annak pedig kifejezetten örültem, hogy a képet bűnlassan lehet mozgatni, igazi kihívássá varázsolva egy pálya feltérképezését. Habok a tortán, hogy észrevették egy emberemet bokron keresztül is néha, amit azonnali visszatöltés követett, illetve a katonák mozgásának animációja is nagyon furcsára sikeredett.

Eldurvult az Októberfesztes kolbász-sütögetés.

A szinkront is meg kell említenem, mert ugyan ez nem tartozik a technikai hibák közé, de az egyetlen női szereplő úgy visít néha, ha rákattintunk, mint egy egér (élő), amire rálépnek. A többi karaktert pedig mintha angol anyanyelvű színészek szólaltatnának meg, akik nem vitték túlzásba a hiteles francia/német akcentust, avagy a külföldi nyelven történő hihető beszédet.

A grafika elfogadható, bár nem is rohantam világgá, mikor megláttam; nevezzük adekvátnak, annak ellenére, hogy a szereplők portréit kicsit szebben is megrajzolhatták volna. Multizásra nincs lehetőség, viszont nyitott a moddolásra a játék, és egyedi kalandokat is gond nélkül berakhatunk a beépített "Mission Creator" lehetőséggel, mely a teszt során még csak a béta fázisban volt.

Mindent összevetve a Classified: France '44 nem egy borzalmas játék. Irritáló, igen, de inkább kiabálok a monitorral, semmint leolvadt aggyal nyomogassam az egeret unalmamban, ám, ha a Company of Heroes-hoz kellene hasonlítanom, mely ugyanilyen struktúrával rendelkezik, akkor inkább a CoH-t választanám, és nem csak azért, mert annak volt már több, mint egy éve javulni. Igen, mai tesztünk alanyához pont tegnap jött a nagy, megjelenés előtti patch, ám a tesztet az már nem érte meg, úgyhogy nektek, valószínűleg, jobb élményben lesz részetek. Valószínűleg.