Civilization VII teszt

Szinte mindent láttunk már, amit egy ilyen játék nyújtani tud nekünk, ezért nagyon kíváncsi voltam, hogy a Civilization VII miként fogja ezt a meggyőződésemet romokba dönteni. Mint sajnos kiderült, semennyire, azonban a Firaxis készítőcsapatának a DNS-ében van a minőség (A Gamechannel-hez hasonlóan... szóvicc), így még, ha akarnák, sem tudnának rossz produktumot kiadni a kezeik közül, és ez a Civ sorozat legújabb epizódjával sincs másképp.

Azonban mégis csalódnom kellett miután csupán a harmadik nekifutásra sikerült egy partit befejeznem. Ez a játék elég sokat merített a Humankind-ból, és ez egyszerre sült el jól és rosszul is. Sok aspektusa a játéknak teljességgel preferenciafüggő, azonban van ráció az internetet ellepő megosztó véleményekben is, és végső soron bizony van néhány elég egyértelmű probléma Sid Meier legújabb üdvöskéjével.

A hadurakban, vagy katonai vezetőkben gyűlt össze a harcászati XP-szerző rendszer.

Kezdjük a játék létrehozásával, mely egy látványos visszalépés az elődhöz képest. Huszonegy vezető és harminc civilizáció áll a rendelkezésünkre, egymástól majdhogynem teljesen függetlenül. Ez az első Humankind-os hasonlóság: a civilizációnk korváltásnál dinamikusan változik, és a vezetőnk nem kötődik egy néphez sem technikailag. Így például II. (Nagy) Katalin, aki köztudottan az egyik, ha nem a leghíresebb orosz cárnő volt, fittyet hányhat a történelmi valóságra, és mondjuk a Porosz Birodalom élére kerülhet a harmadik korban (és végül is a hölgy német származású volt szóval...).

A játék három korból áll, ha egy teljes partit akarunk lenyomni (újabb visszalépés), de bármelyik kor elejéről kezdhetünk játékot, ha nincs kedvünk vagy időnk egy hosszabb menetre. Minden korban 10 civilizáció választható, melyek közül csak a játék kreálásnál választhatunk szabadon. Ha parti közben történik korváltás, akkor különleges mérföldkövek elérése szükséges, hogy bizonyos civilizációlehetőségeket megnyissunk. Kettő azonban minden vezetőnek alapvetően megnyílik, elkerülve a beragadást, ha nem sikerült rendesen mérföldköveznünk.

Tehát ahogy haladunk korról korra, úgy fog változni a népünk. Például kezdhetünk az egyiptomiakkal, akik aztán mongolokká, majd végül oroszokká válhatnak, ami lássuk be, eléggé szürreális érzetet kelthet egyes játékosokban, de végső soron a Humankind is így dolgozott, és ott nem volt ez baj. A különbség mondjuk az volt, hogy ott sokkal gyakrabban váltott identitást a népünk, nem csupán kétszer, mint itt.

Minden kor végefelé megtalál minket egy krízis helyzet. Például egy járvány. Fincsi.

A játékkészítés harmadik és egyben utolsó fázisa a nehézségről, a játék sebességéről, a térkép típusáról és annak a méretéről való döntés. Sajnáltam, hogy nem voltak felugró ablakok, mint a Civ VI-ban, melyeken keresztül meg tudtam érteni, hogy a nehézségi szintek, vagy a térképtípusok pontosan mit is takarnak, ráadásul pályaméretből is csupán három van, pályatípusból pedig egy félének körülbelül hat iterációja (vagyis sok sziget, sok kontinens). Ejnye, én meg Pangeát akartam játszani egy hatalmas térképen, sok társnéppel; így jártam.

A játék magva szerencsére nem változott: továbbra is az ismerős termelési szimbólumok segítenek kiválasztani, hogy városaink mely mezőit akarjuk megdolgozni (kaja, kalapács, pénz, kultúra, tudomány, boldogság, befolyás), illetve az előállított specifikus nyersanyagokra nem kell többé külön épületet felhúzni, hanem elég kijelölni, hogy arra a mezőre akarjuk rápakolni népességünket, ami után azonnal meg is kapjuk az azon kuksoló anyagot.

Minden egyes alkalommal, mikor nő a városunk, ki kell választanunk egy megművelt mezőt. Ilyenkor nemcsak elfoglalják embereink azt, hanem a körülötte lévő mezőkre is kiterjed a városunk határa (culture bomb, aki ismeri eme terminológiát a Civ VI-ból). Így lehet területre szert tenni, és többé nem kell technológiákat kikutatni ahhoz, hogy bizonyos nyersanyagokra rátelepedhessünk. A tech-ek most a legtöbb esetben egységeket, épületeket, csodákat, diplomáciai akciókat és törvényeket nyitnak meg.

A csodák felépülésének animációja egy látványos, részletes video helyett 4-5 képből álló diavetítéssé csökkent.

Ugyanez a helyzet a civic-ekkel is, melyek a kulturális szintjét mutatják a civilizációnknak. Sokkal kevesebb tech és civic is van a játékban az elődhöz képest, de ezt ellensúlyozzák a második szintjei a legtöbb kikutatható fejlesztésnek. Hogy lássátok miként is néz ez ki: a második korhoz (Exploration Age) 15 technológiai lehetőség tartozik. Ezekből 12-nek van egy második szintű opciója is, így összesen 27 tech van, de csupán a feléhez kellett neveket keresniük a készítőknek. Roppant találékony megoldás.

Lássunk egy példát: van a Hajókészítés tudománya (Shipbuilding), mely megnyit kettő új legyártható hajótípust, egy új épületet és két állandó bónuszt is. Ennek van egy második szintje (Shipbuilding II), melyet a játék egyébként "Mastery"-nek nevez, mert gondolom a "Rank II" kicsit béna megnevezés lett volna. Minden tech-nél és civic-nél "Mastery" a neve a második szintnek.

"Mastery"-t általában gyorsabban ki lehet kutatni, mint az alapjául szolgáló fejlesztést, viszont a játék a kutatásoknál némi borsot tör az orrunk alá, ugyanis nem mutatja, hogy pontosan mennyi tudományba, vagy kultúrába kerül annak a megszerzése, csupán, hogy mennyi körig tart, megnehezítve így az előre való tervezést, főleg, mikor választanunk kell, hogy egy egyszeri tudományos vagy kulturális bónuszt kapjunk bizonyos események következtében.

A sok kicsi bónusz nagyon sokra megy.

A városok rendszere is kapott frissítést. Immáron egyszerű településként indul minden, ami nem a fővárosunk. Termelővárosoknak is lehetne nevezni őket, mert épületet és egységet kizárólag aranyért lehet venni náluk, az összes kalapácsot arannyá alakítják, a kaját pedig szétszórják a körülöttük lévő városok között. Ám ezeket a termelő településeket igazi városokká lehet alakítani elég zöldhasú (vagy aranyhasú) elköltésével. Fizetés után ezeken a helyeken rendesen felhasználásra kerül a kalapács, világcsodákat is fel lehet húzni bennük, illetve a boldogságtermelés is megnő. Ez pedig fontos az újonnan megjelenő boldogságmérce miatt.

Ez a nevető fejként látható mérő az összes városunk boldogsághozamát nézi, összeadogatva a pluszokat és mínuszokat. Boldogság minden körben termelődik, csakúgy, mint a tudomány vagy a kultúra, és bizonyos mennyiségek elérése után a civilizációnk ünnepelni kezd, amit egy mini aranykornak is lehetne nevezni. Ez tíz körig tart, és bónuszokat kapunk kettő termelésfajtára, melyet a kor elején határoztunk meg az államformánk kiválasztásával.

A boldogság nem csak az ünnepléshez fontos, hanem az individuális városokban a termelékenységet is meghatározza. Ameddig nincs mínuszban, addig minden oké lesz, és tulajdonképpen ennyit elég tudni. A boldogság mellett a befolyás pontérték is relatíve újnak számít, melyet diplomáciai akciókra lehet elkölteni. Kezdeményezhetünk megállapodásokat más civilizációkkal, szankciókat róhatunk ki rájuk és kémkedési akciókkal is irritálhatjuk őket. Továbbá befolyással lehet független városállamokkal barátkozni és hűbérurukká válni idővel.

A szociális kártyák korváltásnál ugyancsak nullázódnak, és fejlesztések után töltődik fel velük egyenletesen a tartalék.

A városállamok rendszere is kapott némi újítást, ami egyszerre jó és rossz is. Nem lehet azonnal elragadni őket más civilizációk elől, hanem egy több körös ismerkedési folyamatot kell elindítani egy adott befolyáspont elköltésével. A szükséges körszámot lehet csökkenteni még több pont rááldozásával, de ez minden egyes költés után exponenciálisan drágul, így nem feltétlenül érdemes belenyomnunk az összes pontunkat. Amint hűbérurává válunk egy városállamnak, akkor az egy adott ideig biztosan a mienk marad, nem lehet elvenni tőlünk, és egy általunk választott bónuszt is kapunk.

A baj itt azzal van, hogy nem lehet háborús úton elfoglalni egy városállamot, ugyanis hiába állunk rá egy katonával a város mezőjére, semmi sem történik. Ráadásul egységeket is tud termelni ettől függetlenül, így ha például egy ellenséges hozzáállással indító városállam terem mellénk, akkor rá vagyunk kényszerítve, hogy összebarátkozzunk vele, különben végtelen katonai piszkálódást leszünk kénytelenek elviselni.

Ha akarjuk, akkor még több befolyásért a birodalmunkba építhetjük az államot, így megszüntetve annak a létezését, azonban ilyenkor elveszik a hűbérúri bónusz, illetve bármilyen kereskedelmi út is, ami köztünk volt. Plusz a városlimitünket is érdemes figyelemmel kísérni, mert ha átlépjük azt véletlenül, akkor boldogság levonást kap minden településünk. Ez teszi a háborúzást is kicsit nehézkessé, bár, ha elég nagy a vidám fejek száma a birodalmunkban, akkor zavartalanul meghódíthatjuk a világot.

Egy épület más-más bónuszt kap a termeléshez, célpont mezőtől függően.

A harc nagyrészt változatlan maradt az elődhöz képest. Kevesebb egységfajta van sajnos, nincsenek támogató alakulatok például, de cserébe kapunk hadurakat, akik hadsereget tudnak alkotni egységeinkből, és egyszerre tudják mindet mozgatni a térképen, illetve egyéb bónuszokkal és parancsokkal is szolgálhatnak nekik. Embereink nem kapnak tapasztalati pontot összecsapások után, hanem ha van egy hadúr a közelben, akkor ő kap XP-t, és ő is tud szintet lépni, képzettségekkel gazdagodni így. Ráadásul nem csak az embereinket, de a megfelelő fejlesztésekkel akár a termelő épületeinket is erősíthetik a jelenlétükkel a hadurak.

A háborúzás nagy velejárója a támogatottság. Ha nincs elég támogatásunk, akkor embereink levonásokat kapnak, mert nincs kedvük harcolni (war weariness). A támogatottság növelése diplomáciai akció, ezért befolyásba kerül az is, ráadásul nem kevésbe. Azonban mivel nem egyszerű fejleszteni a katonákat, ezért minden megszerezhető kiegészítő harci érték, vagy levonás elkerülése fontos egy háború megnyerésében.

A helyzeten az sem segít, hogy egy korban maximum három szintje lehet egy katonának, és nincsenek tradicionális stratégiai kontra-bónuszok sem (a lándzsás nem kap extrát a lovasság ellen például), úgyhogy a nyers harci érték a fontos minden összecsapásnál, nem lehet bónuszokat kicsikarni típus-ütésekből. A katonák szintfejlesztése a legfontosabb, utána pedig a támogatottsághoz hasonló kis bónuszok felhalmozása.

A piros keretes városállamok támadással fogják értékelni, ha egységet viszünk túl közel hozzájuk.

Viszont, ha közel van a korváltás, akkor engedjük el az egységfejlesztést, ugyanis ilyenkor minden, beleértve a katonai erőket is, szinte teljesen nullázásra kerül. Ez talán a legmegkérdőjelezhetőbb implementáció a Civilization VII-ben, annak ellenére, hogy legfeljebb kétszer történik ilyen, a kiindulási kortól függően. Azonban minden ilyen alkalommal az egységeink, a városállamok, a vallás és a felépített diplomáciai kapcsolataink más civilizációkkal eltűnnek. Persze katonából kapunk hat darabot a városainkba, a új korhoz tartozó legelső szintűeket, de ez akkor is nagy mellbe rúgás az olyan játékosnak, aki szeret egy állandó, méretes hadsereget fenntartani.

Végső soron érthető ez a tiszta lappal indulás. Így nem fognak hosszabb távra beragadni városállamok a játékosoknál, illetve lesz esélyük a gyengébb társadalmaknak is előbújni és visszavágni az őket terrorizáló erősebb népnek. Mondjuk azt nem értettem, hogy a vallást miért kellett ugyanúgy eltörölni az alapító városok kivételével mindenhonnan, főleg úgy, hogy a eklézsiák harca egyébként is tessék-lássék módon van implementálva. Csupán térítők útján terjednek a különböző hitek, egy városban maximum kettő vallás lehet jelen, és nincs egy külön pontmennyiség sem, ami költőeszközként érdekessé tehetné a vallással való taktikázást.

A saját vallásunk a mi városainkra ritkán van kihatással, a krízishelyzeteket leszámítva. A legtöbb esetben akkor kapunk kézzel fogható bónuszokat, ha más játékosok városait térítjük meg, ráadásul egy vallás szent városát nem is lehet átforgatni, így nem lehet senkit sem ilyen szempontból legyőzni. Némileg feleslegesnek érződik ez az implementáció, mikor a termelékenységére fókuszálás jóval több bónuszt tud a házhoz hozni, mint a vallással való vesződéssel.

A krízis helyzetekben is kapunk társadalmi lapokat, melyekkel meghatározhatjuk, hogy pontosan miként is szívja meg a civilizációnk.

Továbbá a diplomácia sem érződik igazán kiforrottnak. Nem egyszer esett meg velem, hogy egy olyan civilizáció támadott meg, akivel jó kapcsolatot ápoltam, látszólag indokolatlanul (mármint a támadás volt indokolatlan, nem a kapcsolatépítés... bár ezek után). Igazából ameddig nem vagyunk szövetségben, addig bármikor számíthatunk ilyesféle hátba szúrásra a gépi ellenfelektől, főleg a magasabb nehézségi fokozatokon. Arról nem is beszélve, hogy a kémkedés ellen még a szövetséges kapcsolat sem fog igazán megvédeni.

Ez is diplomáciai akciónak számít, tehát befolyásba kerül. A siker mindig 100%, azonban van esély arra, hogy lebukunk. Ilyenkor a célpont negatív megítélése mellett befolyás mínuszokat is kapunk, és... ennyi. Ellenkémkedésre van lehetőség, ám ezzel csak EGY civilizáció akcióit tudjuk megfogni, a többiek továbbra is zavartalanul lopkodhatnak tőlünk tudományt, kultúrát és katonai információt. Szerencsére a relikviáinkat és kódexeinket, melyek a Civ VI-os neves személyek által gyártott mesterművek helyett vannak, nem lehet ellopni. Ez is valami.

A játékot valahogyan meg is kellene nyerni, ezt pedig a négy nagy útvonal egyikének a követésével tehetjük meg: kultúra, tudomány, hadászat / gyarmatosítás és gazdaság. Úgy kell ezt elképzelni, hogy a négy ághoz kapunk küldetéseket és egy hosszútávú feladatot. A küldetések teljesítése után útvonal-specifikus pontokat kapunk, amiket a következő korban elkölthetünk extrákra. Ezek a bónuszok akár az egész korra kihatással lehetnek, szóval érdemes minimum kettő költhető pontot összeszedni egy ágról. Ha egy ágat kimaxolunk, akkor a következő korban aranykori bónuszokat is kapunk, de nagy valószínűséggel csupán egy ilyen ág-teljesítést lehet elkövetni egy korban, így érdemes specializálódni valamerre.

A bevált vezetői tabella-zászlók továbbra is gyorsan és átláthatóan mutatják az erőviszonyokat.

A győzelem a harmadik korban akkor következik be, ha sikerül bármelyik hosszútávú feladatot teljesítenünk... vagy lejár az idő. Az utóbbinál egyszerűen kiírja a játék a végén, hogy nyertünk (feltéve, ha... nem is tudom... minden ágat összevéve mi voltunk a legelső helyen?), majd kivág minket a főmenübe. Oké... de miért nyertem? Láthatok grafikont mondjuk, minimális elemzést a teljesítményemről? Akármit? Nem? De legalább kaptam "Achievement"-et. Kár, hogy a játékosoknak csupán pár százaléka teljesített akármilyen "Achievement"-et is ebben a játékban, és sajnos némileg érthető is, hogy miért.

Rengeteg jó ötlet van elszórva a Civilization VII-ben, azonban a legtöbbje a kiforratlanságtól szenved. A vallás és a kémkedés egyértelmű áldozatok, de a városállamok rendszere sem a legjobb, brutális bónuszokat adva, melyek közül a legdurvább ingyen technológiát vagy civic-et ad, miután hűbérurává váltunk bármely városállamnak. Ezzel röhejesen el lehet rohanni egy korban, hiába lesz minden nullázva annak a végén.

És a nullázás szinte mindenre értendő. A városaink a fővárosunkat leszámítva visszaállnak termelő településekké, a városállamok eltűnnek, majd újra megjelennek, és már említettem a katonák, illetve a vallás szinte teljes eltakarítását. A hadurak megmaradnak, a szintlépéseikkel együtt, úgyhogy legalább őket nem veszítjük el, de az biztos, hogy a korváltásos mechanika nem mindenkinek lesz szimpatikus. Továbbá az AI meglepően agresszív és kiszámíthatatlan tud lenni, ami a diplomáciát kicsit kétoldalúvá varázsolja (már említettem a véletlenszerű támadását a gépnek, akivel elvileg jóban voltam) illetve technikai hibák is megjelennek, csak hogy igazán teljes legyen az öröm.

Vezetőnknek egy tulajdonság-táblázata is van, ahol el lehet költeni mérföldköveknél, vagy korváltásoknál kapott pontokat.

Az egyetlen dolog, amit nem érhet semmilyen kritika, az a prezentáció. Jó, a grafika lehetne szebb is, de így is egész csinos és részletes, és a neves vezetők elfogadhatóan vannak kidolgozva. A zene pedig ismételten kiemelkedő minőségű; öröm látni, hogy vannak dolgok, melyek akkor sem változnak, mikor a játékmenet kissé a fejére áll. Miért volt például jó ötlet a civilizációk vezetőinek is szintlépéseket adni, hogy aztán új játéknál extra "Memento"-k közül válogathassunk? Ez az online multiplayer-t kicsit megkavarhatja, de legalább van okunk újra és újra játszani, nemde? És egyébként is, mi az a "Memento"?

Ez egyfajta bónusz, amit a játék elején választhatunk, legfeljebb kettőt. Ahogyan játszunk, és haladunk korról korra, vezetőnk XP-t kap bizonyos mérföldkövek után, és előbb-utóbb szintet lép. "Memento"-k az ilyen szintlépések után válhatnak elérhetővé, és minden vezető több ilyet is meg tud nyitni ahogyan fejlődik. Ezek a megnyitott lehetőségek szinte mindig jobbak, mint az alap "Memento"-k. Azok csupán pontokat adnak a vezetőnk képességfájára. Ja igen, van egy ilyen fa is, de ebbe nem tudok belemenni, mert Márkó így is ki fog nyírni, hogy regényt írtam. Már megint.

A Civilization VII egy kompetens alapokkal ellátott alkotásra sikeredett, azonban sok aspektusa megkérdőjelezhető, kiforratlan, vagy épp kényelmetlen. Nem tudnám rossznak nevezni a játékot, elszórakoztam vele, azonban beleszokni a rendszerbe, elfogadni a hiányosságokat és kiismerni a gépi ellenfelek gondolkozását nem könnyű. Például nagyon kell figyelni a nonverbális jeleit annak, hogy egy barát letámadni készül. Ha "véletlenül" egy rakás egységet visz a határainkhoz, akkor ne lepődjünk meg, ha "véletlenül" átlépi azt, majd vigyorogva azt mondja, "Meglepetéééés". Neked is az édesanyádat.