Borderlands: The Handsome Collection teszt

A széria első részével anno rengeteget játszottam, mert annyira bejött az újszerű játékmenet a töménytelen lootolással keverve, valamint az sem volt egy utolsó szempont, hogy támogatta a négy fős coop élményt. Aztán egy idő után meguntuk, de úgy nagyon, ezért átnyergeltünk a folytatásra, amibe szintén beleraktuk a brigáddal a megfelelő időmennyiséget. Bevallom, itt a Borderlands már túl is csordult nálam, ezért az előzmény, a Pre-Sequel! epizód már egyáltalán nem is érdekelt, eddig, ugyanis megérkezett tesztelésre hozzánk a Borderlands: The Handsome Collection.

Szép kilátások

Ahogy beröffentettem a PS4-et, és letöltöttem a 9 gigás (!!!!!!) Day1 foltocskát, azon gondolkodtam, hogy mégis mi a jó fene értelme van kiadni egy ilyen gyűjteményt azon kívül, hogy 60 FPS és 1080p, meg minden DLC egyben. Ezt egy nagyon kedves barátom fogalmazta meg jól, amikor kérdeztem, hogy jön-e Pandorára. Annyit mondott, hogy érdekelné a dolog, csak elég hülye érzés fizetni megint egy olyan játékért, amit már nagyon sokszor végigtoltunk. Aztán ahogy feldübörgött a nyitány, azon kezdtem morfondírozni, hogy mégis miért kapta a keresztségben a Collection alcímet, mikor az első rész nincs a korongon.

Igen, jól olvassátok, az első rész nincs a lemezen, csak a nulladik és második epizód. Hogy ennek mi az értelme, azt bizony nem tudom, mert ennek ellenére az összes megjelent DLC-t tartalmazza a két játék. Elfogyott a hely a lemezen? Vagy ez valami olyan belsős poén, amit mi, a vásárlók és játékosok nem érthetnek? Na mindegy, lépjünk túl ezen és vizsgáljuk meg, hogy mit is kínál a két epizód a sok pénzért cserébe, illetve miben fejlődtek az alapokhoz képest.

No para, csak valami helyi jószág

Kezdjük a Pre-Sequellel, már csak az időrend kedvéért is. Szóval ebben a részben Handsome Jack még nem az a főgonosz, akinek megismertük, mivel csak egy szimpla programozó, akit ki kell húznunk a csávából Vault Huntereinkkel. A Helios állomáson landolunk, mert űrhajónkat eléggé csúnyán elintézték a Lost Legion tagjai. Első körben természetesen Jack barátunkat kell megmenteni, majd pedig Pandora holdján, az Elpisen kell folytatnunk a rendrakást. A sztori amúgy továbbra sem a legerősebb pontja a stuffnak, de legalább konstans fejlődést mutat. Ami újdonság, hogy a készítők belenyúltak viszonylag tisztességesen a jól megszokott játékmenetbe, és behozták a nagyon alacsony gravitációt, valamint az oxigénnel teli sisakokat.

Előbbi főleg akkor lesz érdekes, amikor ugrálunk vagy autókázunk, mivel sokkal nagyobb távolságot tudunk megtenni a levegőben. Szintén jópofa az oxigén is: amennyiben elfogyna, karakterünk csúnyán fuldoklani kezd, aztán ha nem tudjuk feltölteni a sisakunk, vagy nem jutunk olyan helyre, ahol van levegő, akkor csúnya véget ér a kalandunk. Szereplőből amúgy négy darab van: Wilhelm, a második rész egyik főellensége. Claptrap, aki elmondhatatlanul idegesítő. Nisha, aki szintén ismerős a BL2-ből, mint Lynchwood hallgatag sheriffje, valamint Athena, a gladiátor, aki meg szimplán csak táp.

Van baj

Viszont ezeken kívül szinte teljesen azt kapjuk, mint amit már megszoktunk, azaz folyamatosan járjuk be a nagy területeket, elsődleges és másodlagos feladatokat oldunk meg, gyűjtögetjük a lootot és szakadunk a nagyon durva poénokon. Meg persze élvezzük, hogy kapunk két DLC-t is (a második elég friss). Itt ugye ugrunk egy jó nagyot az időben, mivel a Borderlands 1 kimarad, és meg is érkezünk Pandora hófedte csúcsaira. Jack itt már eléggé átlényegült genya üzemmódba, ezért szó nélkül kilövi, pontosabban felrobbantja Vault Huntereink körül az űrhajót. Terve nem sikerül, mert túléljük az esetet, aztán az egyedüli Claptrap és egy fura jelenés segítségével eljutunk Sanctuary városába, ahol a Crimson Raiderek Jóképű Dzsek ellenes mozgalomba fognak, csak előbb ki kéne szabadítanunk vezérüket, Rolandot.

A sztori itt sem lesz ennél sokkal bonyolultabb, ráadásul nem is olyan rég szerintem sokan rongyosra is járatták ezt az epizódot, mert sokkal nagyobb, szebb és jobb lett, mint az előd. Milyen meglepő, itt is négy szereplőt tudunk irányítani: Axtont, aki a lerakható gépfegyverével rak rendet. Maya az aktuális szirén, aki eléggé hathatósan működteti phaselock skilljét. Zer0 a bérgyilkosunk, aki láthatatlanná tud válni és úgy osztja a halált, valamint Salvador, aki meg szimplán egy állat. Itt nem nagyon nyúltak még bele a játékmechanikába, mivel csak egy-két apróságot kaptunk újítás gyanánt, mint például a slag, mint elementális sebzés, vagy a multi közben megnyitható cserélgetés lehetősége.

CSendélet Pandora módra

Szóval, ahogy látjátok, az eredeti változatokat portolták teljes pompájukban. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, természetesen a külcsínt felturbózták 1080p felbontásra, valamint a jól megszokott 60 FPS-re. Az az igazság, hogy hiába több éves már például a második rész, egészen tetszetős így FullHD-ben. Igaz, ezen nagyot dob a cel-shaded technológia is, de teljesen mindegy, pofás a dolog. Persze ne úgy képzeljétek el, hogy megszületett a kurrens generáció mindent legyalázó grafikai élménye. Ami nagyon sokat ront az összképen, hogy a képfrissítés nem túl folyamatos. Ez főleg a nagyobb tömegek esetén fordul elő, hogy hirtelen az a 60 leesik olyan 30-ra és egy picit beszaggat a dolog.

A tartalom viszont hihetetlen vérfrissítésen ment keresztül! Már maguk az alapjátékok sem voltak azok a két óra alatt végigrohanok rajtuk, viszont azzal, hogy megkaptak minden elérhető DLC-t, szerintem simán egy skyrimnyi mennyiség, azaz olyan 100-150 óra van a kettőben együtt. Szóval, ha beruházol a játékra, készülj fel erre az apró dologra. Természetesen a multin van a legnagyobb hangsúly, mivel az egész szériát szinte a négy emberes coop dologra húzzák rá. Ez egyrészt nagyon jó, mivel a mostani konzolokon nagyon kevés ilyen játék van, másrészt azért előtte rendbe kellett volna tenni ezt a részt, mivel én nagyon körülményesen találtam játszópartnereket a világhálón, aztán meg jól le is dobált mindenhonnan.

A bizalomgerjesztő ojjektum

Szóval alapjába véve nem lett rossz ez a kollekció, csak ebben az esetben hatványozottan igaz az a kérdés, hogy ezt mégis miért kellett? Az optikai tunning nem sikerült rosszul, bár a képfrissítés nem az igazi. Ha van egy nagyobb társaságod, akikkel újra átélnéd a kalandokat, akkor egész jó móka lehet hosszabb távon is, de ha már kimaxoltátok a szériát az előző generáción, akkor nem nagyon tudok olyan indokot felhozni, amiért ezt újra meg kellene vennetek, pláne úgy, hogy az árazása sem éppen a legbarátibb.