Bioshock: The Collection teszt

Szerintem nem sok olvasónak kell bemutatnom az eredeti darabokat, hiszen a 2007-ben megjelent Bioshock olyan üde színfoltja volt a videojátékos palettának, amire már nagy szükségük volt a gémereknek. Megalkotta Rapture-t, a víz alatti világot, ami egyszerre vonzott és taszított mindenkit. Hiába nem volt technikailag a csúcson, valami olyan bődületes hangulatot árasztott a teljesen torz világképével, a fertőzött, félig őrült Splicerekkel meg persze a Little Sister - Big Daddy kombóval, hogy mindenki szemét kikerekítette. Ken Levine már a System Shock 2-vel is bizonyított, de itt sikerült mindent a négyzetre emelnie.

A direkt folytatásban már nem vett részt, ami alaposan rányomta a bélyegét az egész játékra. Itt ugye némi csavarral egy Big Daddy irányítását vettük át, vele kalandoztunk 10 évvel az első epizód után. Tisztességes iparos munka volt, ami hozta az előd szintjét, de hiányzott belőle az a szikra (vagy Levine zsenialitása), amitől kiemelkedik a tömegből. Ez a bizonyos extra pedig sokszoros erővel tért vissza a széria kvázi zárására, ami az Infinite alcímet kapta. Több változtatás is történt, hiszen a brutálisan nyomasztó víz alatti helyszínről szó szerint felemelkedtünk a felhők fölé, Columbiába, egy csodálatos, ámde kegyetlen égi városba, ami a maga perverz módján még Rapture-re is köröket vert.

Érdekes szlogen

Felsorolni is nehéz lenne azt a sok durván eltalált dolgot, amit digitális formába zárva tártak elénk, nem véletlenül kapta meg a 9/10-es értékelést anno. A múltról legyen is elég ennyi, hiszen már mindenki számára elérhető a három epizód újgenerációs köntösben, egybecsomagolva. Már pusztán a tartalom is lenyűgöző, hiszen a korongon megtaláljuk természetesen mindhárom játékot az összes kiadott DLC-vel egyetemben.

Ez alsó hangon olyan 40-50 óra, első nekifutásra, és akkor jobban el sem merültünk még bennük. Természetesen a legnagyobb változás a külsőségeken tapasztalható, főleg az első rész esetében, hiszen egy majd hét éves alkotást kellett többek között 2016-os szintre felhúzni, annak minden nyűgével és bajával egyetemben. Ahogy elkezdtem a nagy kalandot, úgy törtek rám az emlékek. Mindenkit szeretnék előre megnyugtatni: a legerősebb komponens, a hangulat továbbra is hibátlan.

Ez főleg az első és harmadik iterációra igaz, a második ebben (is) eltér tőlük. A felbontás nyilván 1080p, ami nagyon jól áll a víz alatti dekadens világnak. A képfrissítésre nem merem rámondani, hogy 60 FPS, pedig simán lehet, de talán az ezzel összefüggésbe hozható játékmenet öregedett egyedül csúnyán. A Bio 1 esetében még nem lehet egyszerre plazmidokat és lőfegyvereket használni, ami alapból körülményessé teszi egy kicsit a harcokat, valamint hősünk sokszor túl lomhán fordul és céloz, de ez némi gyakorlással megszokható lesz, csak a mai felpörgetett FPS felhozatalhoz viszonyítva fura elsőre.

A látvány nagyjából hasonlóan hat majd, mint megjelenésének évében. Az art deco stílus szó nélkül ellensúlyoz bármilyen alacsony felbontású textúrát, kopottas, nyers grafikát. Pontosan olyan élmény lesz bejárni az egészet, mint anno. Persze érződik a nem kevés belefektetett munkaóra, hiszen a fény/árnyék hatások például kifejezetten pofásak lettek, de ugyanígy lehet dicsérni a különféle tüzeket, ködöt, illetve a varázslataink effektjeit.

A félig elrohadt hulla nem zavarja a növényeket

Kétség kívül a legkevesebb változtatást az Infinite-en kellett végezniük, hiszen az 2013-ban jelent meg, pontosan ezért fogták a maxra húzott PC-s verziót, egy nagyon minimálisat polírozgattak rajta, majd tálalták nekünk. Itt sokkal jobban tetten érhető a magasra húzott FPS érték is, lendületesebb és gyorsabb minden. Ha csak a puszta technikai oldalt nézem, talán ez a legsikerültebb darab a kollekcióban, de lehet, hogy a méretbeli eltérések miatt látom így. Noha nem éri el a mai, látványosabb lövöldék képi világát, a történet zsenialitása és a már nagyon sokat emlegetett stílusosság egészen konkrétan mindent ellensúlyoz.

Nem véletlenül halogattam eddig a második részt, mert sajnos az lett a gyűjtemény fekete báránya. Valószínűleg túl sok időt emésztett fel a polírozás az első rész esetében, mert az összkép bizony itt nem túl rózsás. Már a nyitó videó is öklömnyi pixeleket tartalmaz, pont úgy, mint a legtöbb rosszul konvertált program esetében. Ez sajnos tovább fokozódik a nyitánynál, mert elhiszem, hogy FullHD a felbontás, de ettől függetlenül kifejezetten ocsmány a látvány. Mindenhol alacsony felbontású textúrák kényeztetik a szemünket, amit ugye itt már a cselekmény sem tud kárpótolni. Persze messze nem játszhatatlan az anyag, mert így is köröket ver hangulatában sok mostani belső nézetes lövöldére, csak fáj, mert több ráfordított energiával ebből is valami nagyon jót lehetett volna kihozni.

Szintén a negatívumok táborát erősíti az a tény, hogy a kiegészítő tartalmak mellett semmi érdemleges, játékmenetre ható újdonságot nem kapunk. Minden feladat, összecsapás és esemény pontosan úgy zajlik, mint a ki tudja hányszor végigjátszott elődök esetében. Elnézést, egy kivétel mégis van, ugyanis elrejtettek a pályákon különféle szalagokat, amin Levine kommentálását hallgathatjuk meg. Ez amúgy tényleg nagyon érdekes, de kétlem, hogy aki mondjuk hatszor végigment a játékokon az csak emiatt újra meg is veszi.

A jó hír viszont az (a konzolos tábornak), hogy a riadalmakkal ellentétben semmiféle buggal, fagyással, széteséssel nem találkoztam a tesztelés alatt, sőt, még day1 patch sincs, ami nem kicsit volt fura. Sőt, azóta sem érkezett semmi. A PC-s kiadáshoz sajnos nem volt szerencsém, így arról nem tudok érdemben nyilatkozni.

Khm, ezt megszívtad haver

Szintén pozitívumként kell megemlítenem a valószínűleg újrakevert hangokat. Végig fülhallgatóval játszottam és bizony volt néhány olyan szituáció, amikor olyan szinten nyomasztó volt a hangok miatt az élmény, hogy bizony alaposan izzadt a tenyerem. Nyilván nem egy kifejezett horror faktorról beszélünk, de vannak olyan részek, amikor azért össze kell kapni minden bátorságunkat.

Az értékeléssel egyrészt könnyű helyzetben vagyok, mert egy nagyon korrekt gyűjtemény lett a Bioshock: The Collection. Tartalmazza mindhárom játékot az összes megjelent kiegészítővel egyetemben. Külcsín tekintetében jól látszik a belefektetett meló (mínusz a második rész), főleg a Bio 1 esetében. Technikailag nagyon erős, jól összerakott (itt is, mínusz a második rész), még patch sincs hozzá, mert nem kell.

Másrészt viszont a friss Ps4/Xbone tulajokon kívül nem tudom, hogy ki fogja ezt megvenni, hiszen a legtöbb ember szénné-rommá játszotta már magát vele korábban. Itt főleg a PC-s táborra gondolok, akiknek még a külcsín frissessége sem lesz túlzottan új. Ezektől függetlenül szó nélkül adom a magas értékelést, mert a háromból kettő generációs klasszikus, míg a harmadik szimplán egy kellemes játék.

Ami biztos, hogy engem Marco hetekre elvesztett, mert lent maradtam Rapture világában, hogy aztán végig prédáljam Columbiát, hiszen le kell rónom egy bizonyos tartozást.