Beyond Galaxyland teszt

Jó, kicsit extrém képet sikerült így leírnom, de amilyen ívben fejlődik a technológia, akár egy-két évtized múlva eljuthatunk arra a szintre, hogy az ember irrelevánssá válik a világban a géppel szemben. A pénz pedig hangosabban beszél, mint az emberség és a lelkiismeret. Semmi okuk nincs a nagy cégeknek embereket alkalmazniuk, ha a gép gyorsabban, hatékonyabban és olcsóbban elvégzi a munkát. A nagy kérdést pedig a kis ember fogja feltenni: velünk meg mi lesz?

Reméljük, hogy ennyire nem fog sosem elembertelenedni a világ, mert akkor akár olyan helyzetbe is kerülhetünk, mint mai tesztünk alanyában, a Beyond Galaxyland-ben. Eme aranyos pixel-kaland középpontjában ugyan nem a mesterséges intelligencia és a gépek forradalma van, de bújtatottan ilyen üzenetekkel is fognak találkozni a szemfülesebb játékosok. Azonban ufók általi elrablás biztosan lesz, illetve egy olyan intergalaktikus mese, ami egyszerre megindító, nevettető, elgondolkodtató és néhol biza furcsa is.

Főhősünk Doug, aki első ránézésre egy gimnazista... na jó, én igazából felnőttnek néztem, de a pixeles grafikai megjelenítés nem segített a helyzetemen. Egyedül a kellemes, kézzel rajzoltnak tűnő kis portrék, illetve magának Dougnak a viselkedése sejtették velem, hogy ő nem éppen a legidősebb tagja a társadalomnak. A történetünk egy Halloween-i estén kezdődik, amikoris főhősünk, minden bizonnyal az édességgyűjtögetésből visszatérve, meg akarja mutatni egy lány barátjának a hörcsögét (de tényleg), Boom-Boom-ot (de tényleg).

Awwww én is bírlak... Bumm Bumm... ajjaj...

Én mondjuk ebben a korban egy egészen másféle hörcsögöt mutogattam volna a lányoknak, de ez is mutatja, mennyire kifinomult (bunkóparaszt) tini voltam. Minden esetre, amint visszatér a rágcsálóval Doug, a barátnőjéből csupán egy cipő marad, majd egy furán sugárzó emberi lény támad rá. Doug bebizonyítja, hogy igazán rátermett főhős, és bátran elrongyol a fura entitástól, majd egy portál magába szívja, és elkezdődik a világokat átívelő kalandja, hogy megmentse a Földet a biztos pusztulástól.

A Beyond Galaxyland egy körökre osztott, két és fél dimenziós nézettel felvértezett alkotás. Bár szerintem nincs túlzásba víve az a 0,5 dimenzió, ugyanis a karakterek látványosan laposabbá válnak, mikor egy kicsit is más szögből tekintünk rájuk, de a környezetek színesen és gazdagon el vannak látva részlettel, már amennyire ezt egy ilyen egyszerű prezentációs technikától el lehet várni. Például, mint említettem, a karaktereken nem igazán látszódik, hogy hány évesek, ami kicsit zavaró volt, de csupán eleinte.

A sziplicitása ellenére a grafika nagyban elősegíti, hogy még a színesebb helyszínekből is csak árad a depresszív hangulat. A futurisztikus, cyber-punkos stílusban felépített városokat pedig direkt ezen emóció köré építették fel (pff hogyne). Mikor a lepukkant mély-negyedek utcáit járjuk, körbevéve idegen lényekkel, úgy fogjuk érzeni, hogy igazából az ember az űrlény.

Tárgyakat is készíthetünk, bár eléggé limitált minőségben.

Minden porcikáját átjárja ennek az alkotásnak a kietlenség, az egyedüllét, a beletörődés és a kilátástalanság. Persze nem feltétlenül negatív értelemben kell ezekre gondolni (itt most a középső két jellemzőre gondolok inkább). Példának okáért a legelső területen, ahol járunk egy virágzó, élettel teli települést találunk, ahol majdhogynem mindenki elégedett a lelassult, kimértebb életvitellel.

Akár középkorias városkának is lehetne ezt a helyet nevezni, ahol a kétkezi munka felburjánzott, hiába veszi körbe a lakosokat az emelkedettebb technológia. És ebben egyféle megnyugvás érezhető; a beletörődés egy olyan sorsba, ami talán nem a legcsodálatosabb, de biztos és kiszámítható. Persze van, aki küzd ezen béklyók ellen és vissza akarja hozni a fénykort, de ilyen emberből természetesen jóval kevesebb van.

Sokkal könnyebb megszokni egy új életet és belelendülni annak a ritmusába, semmint fellázadni egy olyan rendszer ellen, ami amellett, hogy nagyon biztos lábakon áll, nem épp a kegyességéről híres. Doug azonban a vállára veszi ezt a terhet és társai segítségével egy, az Odüsszeiához hasonló kalandban lesz része, mire eljut a céljához.

Jó napot... hölgyem... (basszusezegynő?)

Viszont a filozófiát most kicsit tegyük félre, és nézzük, hogy mivel is szolgál nekünk a Beyond Galaxyland. Mint mondtam, egy körökre osztott szerepjátékot kapunk, némi kalandozással, fejtörőkkel, küldetésekkel és gyűjtögetéssel. Doug az állandó szereplő, azonban a maximum három fős csapatát gyakorta látogatják vendégszereplők, akik csupán egy adott ideig segítik őt az útján.

Általában kisebb területeket kell bejárnunk a csipet-csapattal, számtalan kirámolható ládával és egy főellenséggel a végén. Egy helyszín sok esetben nem több teremből áll, hanem egy nagy térből, ahol különféle ajtókon át vagy liftek segítségével tudunk a szektorok között közlekedni. Továbbá az ellenséges lények nem születnek újra, még ha meg is pihenünk egy mentési állomáson. Csak akkor jönnek vissza, ha elhagyjuk az egész területet, majd visszatérünk.

A harc, mint már olvashattátok, körökre osztott. Ez azt jelenti, hogy egy résztvevő a gyorsaságától függően kerül sorra, ámde nyugodalmasan kiválaszthatja az akcióját, a kör nem megy tovább, ameddig nem végzett. Embereink támadhatnak, használhatnak tárgyakat, megidézhetnek elfogott szörnylelkeket és képességeket is használhatnak. Továbbá a körükről is lemondhatnak, és ilyenkor a megmaradt akció pontok az úgynevezett "Ability Point" tartalékhoz fognak adódni. Erről majd bővebben lejjebb.

Ezt a mozdulatot a kedvenc animémből tanultam.

Az imént emített akció pontok a támadásnál lesznek fontosak. Az éppen soron lévő szereplőnek van egy adott számú ilyen pontja, és ezek meghatározzák, hogy mennyiszer támadhat. Normális esetben az összes AP-t belevághatjuk egy célpontba, de ha a szóban forgó szörny elhullik az offenzíva alatt, akkor nem folyik át a támadás maradéka egy következő célpontra, hanem megmarad AP az "Ability Point" gyűjtőben végzi. Ugyanez a helyzet, ha úgy véljük, elég volt a négy AP-ból csupán kettőt csapásra költeni, és a többivel inkább az "Ability Power" tartalékot etetnénk.

No, de mire is jó ez a különleges pontgyűjtemény? A speciális képességeknél kerül majd elő, ugyanis egy ilyen használata "Ability Point"-ba kerül. Ráadásul eme ponttartalékot mindegyik karakter használja, így nem lehet csak úgy ész nélkül lövöldözni az ilyen trükköket. Arról nem is beszélve, hogy pontfogyást nem csak képességhasználat után tapasztalhatunk, de ha találatokat szenvednek el embereink, vagy mellé ütnek egy célpontnak, akkor is csökken ez a mérce.

Pokémo... mármint szörnyeket is tudunk idézni, ha híján lennénk a "Ability Point"-oknak. Ám előbb el kell kapnunk legalább egyet belőlük, Dougnak a "Capture" képességével. Ehhez meg kell csapkodnunk az összegyűjtésre kijelölt monsztert, azonban a kevés élet még nem garancia az elfogásra.

Bumm Bumm karakterét egy mindenki által ismert galaktikus szuperhörcsög ihlette (Boo).

Ám szerencsére minden egyes elbaltázott "Szerezd-meg-hát-mind" akció után nő az elkapás esélye, így előbb-utóbb még a legizmosabb főellenségeket is be tudjunk zsebelni, feltéve ha engedélyezett (nem minden ellenfél kapható el így), illetve ha addig nem táplálkozik meg minket a szóban forgó rondaság.

A Gamefreak zsebszörny-gyűjtögető szériájával ellentétben itt egyszerre négy szörny lehet ráaggatva egy karakterünkre, és nem kell feltétlenül használnunk őket ahhoz, hogy kapjanak XP-t a harcok után. Megidézésük SP-be kerül, amit akár manának is lehetne nevezni, azonban ez kicsit furán hangzik egy sci-fi játékban. De Doug kezében kard van, szóval... és a Star Wars-ban is gyakorta kerültek elő a vibrokardok, úgyhogy...

A sztorivezetés, a küldetések, a hangulat és a harcrendszer egy igencsak addiktív alkotássá állnak össze. Mondjuk eleinte kicsit nehezen tudtam komolyan venni a történetet, mert a pixeles karakterstruktúra nem igazán tudta átadni a tragédiát, amit az első pár jelenetben Dougnak el kellett szenvednie.

A grafika bizony nem mindenkinek fog tetszeni. De legalább alacsony a gépigény.

Ráadásul a mellékszereplők viccelődéssel próbálták lazítani a szituációt, azonban végső soron telitalálatnak bizonyult ez az ambivalencia. A komolyság, a komorság, a móka és a kaland négyese meglepő harmóniát alkotnak, és a játék megfelelően adagolja épp azt, amire szüksége van a narratívának.

A zene, annak ellenére, hogy nem kiemelkedő, némileg repetitív és hamar kiegészítő zajjá válik, mégis kellemes, hangulatépítő adalékul szolgál. A történet során a főszálon kívül nagyon sok mellékküldetés és feladat is vár ránk, melyekkel érdemes foglalkozni, ugyanis nagyon színessé tudják tenni a kissé morózus sztorit. Főleg, ha leállunk beszélgetni a tömérdek kiegészítő szereplővel; ők adnak igazán filozófiai mélységet az alapvetően kissé lineáris mesének.

A Beyond Galaxyland egy könnyed szerepjátékos rendszerrel ellátott, egyszerű, mégis meglepő mélységekkel rendelkező játék. A prezentáció nem fog feltétlenül mindenkinek tetszeni, de az biztos, hogy egy mikrohullámú sütőn is el fog futni. Egy próbát biztosan megér, de én többet is adnék neki. Kicsit lassan indul be, de aztán hamar vinni fog a lendület, és mire felocsúdunk, el is telt az éjszaka. Még jó, hogy holnap szombat.