Talán Bob Kane és Bill Finger, a Denevérember megalkotói se hitték volna, hogy a köpönyeges igazságosztó a mai napig az egyik legnépszerűbb figura lesz a szuperhősök világában. Batmant talán azért szeretik megannyian, mert szemben társaival, neki nincsenek különleges képességei, csupán a technológia, a harcművészetek magas szintű ismerete, valamint egy igen masszív ruhadarab segítik a rosszfiúk elleni küzdelemben. És vitán felül neki vannak a legstílusosabb ellenfelei is: kezdetnek ott van Joker, az öröké vidám, de mégis gázos gazfickó, vagy a pénzérmét pattintgató Kétarc. A Denevérember 1939-es debütálása óta megannyi filmben és játékban szerepelt, készült sorozat is a hatvanas évek környékén, valamint rajzfilmekben is láthattuk.

A játékiparban Batman valamiért elég mostohagyereknek számított, hiszen az utolsó igazán jó játék, amiben szerepelt, talán még a SNES korszakban megjelent Batman Returns volt. Onnantól kezdve a színvonal egyre lejjebb ment, néhány közülük annyira rosszul sikerült, hogy nyugodtan eláshatták volna a produktumok példányait E.T. mellé az új-mexikói sivatagba. Az utolsó, 2005-ben megjelent Batman Begins játék volt hosszú idő óta az első, viszonylag játszhatóra sikerült darab a kollekcióból, de még itt is érezni lehetett, hogy messze nem sikerült kiaknázni a Denevéremberben rejlő lehetőségeket. Az idén augusztusban megjelent
Batman: Arkham Asylum azonban már az előzetes videók alapján is egy érdekes darabnak tűnt. Az Arkham Asylum szerencsére nem az utolsó film, A Sötét Lovag eseményeit követi, hanem egy teljesen új történtet mesél el, látványvilágában pedig a képregényre emlékeztet.
A történet elején Batman éppen elkapta Jokert, és Batmobiljával az Arkham-i elmegyógyintézet felé száguld. Mivel eddig még sohasem sikerült legősibb nemezisét ilyen egyszerűen elfognia, a Denevérember csapdát sejt. Ez hamarosan be is igazolódik, hiszen pár perccel később Joker kiszabadul fogságából, és menekülni kezd. Ekkorra már társai átvették az irányítást Arkham felett, így az épületben dolgozó emberek mind a legveszélyesebb bűnözők fogságába esnek. De a szigeten kívül is akadnak gondok: Joker bombákat rejtett el Gotham különböző pontjain, és azzal fenyegetőzik, hogy felrobbantja őket. Az egyetlen ember, aki megakadályozhatja a totális pusztulást, szintén az elmegyógyintézet rabjává válik, de mint köztudott, ez csak ideiglenes állapot.

A játékmenet nagy részét háromféle stílus tölti ki. A verekedéssel hamar megismerkedhetünk, mely talán az Assassins Creed mechanikájához hasonlítható. A hangzatos Freeflow combat annyit jelent, hogy ha folyamatos ütésekkel, sérülés nélkül kűzdjük le az életünkre törő ellent, akkor egy idő után erősebb és látványosabb ütéseket tudunk bevinni, valamint több tapasztalati pontot is gyűjtünk. Ami az Arkham Asylum legnagyobb élvezetét nyújtotta számomra, az kétség kívül a lopakodós, vadászós eleme a játéknak, ahol már teljesen azonosulni tudunk a köpenyes igazságosztóval. Ezeknél a részeknél az ellenfeleknél különféle fegyverek vannak, amelyekből pár sorozat hősünk halálához vezet, így a teljesítésükhöz nem árt egy rövid megfigyelés, és némi tervezés sem. A hatalmas termekben általában öt-hat gazfickó járőrözik, akik azonnal riasztják társaikat, ha meglátnak minket. Érdemes a grappling hook-al egy vízköpőre felhúzódzkodni, és onnan megfigyelni leendő áldozatainkat. Lehetőleg azokat támadjuk először, akik külön sétálgatnak társaiktól, mert ilyen módon akár csapdát is állíthatunk a többi terroristának. Ha ugyanis valaki felfedezi a földön fekvő társát, az riasztja a többieket, akik mind az áldozat köré gyűlnek. A különféle eszközeinkkel megannyi módon likvidálhatjuk a rosszfiúkat, példának okáért ott a robbanó zselé, amely a földre fújva időzített csapdaként is használható, valamint a pálya falait, üveglapjait is rárobbanthatjuk ellenfeleinkre.A Harmadik eleme a B:AA-nak a nyomozás, amely a játék talán legnagyobb részét tölti ki. Egy apró példa: egy civilt elrabolnak, aki erős dohányos. A földön heverő pipából mintát veszünk, majd a Bat-Vision-t a megfelő frekvenciára állítjuk, és már követhetjük is a kiszabadításra váró ember maga mögött hagyott nikotinnyomait.

Ezeken kívül akadnak egyéb finomságok is a játékban, mint például Riddler feladványai, melyek igen sokrétűre sikerültek. Minden nagyobb területen közel hatvan fejtörő vagy gyűjteni való tárgy van, melyek megoldása/megszerzése után különféle dolgokat nyithatunk meg a főmenüben. Ezek között akad a Batman világának szereplőit bemutató iromány, nagyfelbontású háromdimenziós modell a játék szereplőiről, hanganyagok, melyek az Arkhamban vendégeskedő bűnözők lelki világát tárják fel, valamint itt nyithatjuk meg az úgynevezett challenge-eket is. A tizenhat challenge fele a verekedős, míg a másik fele a lopakodós részeket emeli ki kampányból. Itt leginkább az idő ellen kell felvenni a harcot, valamint bizonyos bonusz feladatok elvégzésére kell odafigyelni (pl. ne vegyen észre senki). A legjobb időnk felkerül a ranglétrára, így annak, aki az első tízben szeretné látni a nevét, ez a módozat hosszas örömet fog szerezni.
A
Batman: Arkham Asylum legnagyobb vonzereje az, hogy rendkívül változatosra sikeredett. Szinte alig találni benne üresjáratot, a különféle játékrészek csak a legritkább esetekben vannak elnyújtva. A készítők azonban még külön megspékelték a játékot olyan elemekkel, amelyek zsenialitása miatt még a rendkívül igényes játékos is a mennyek kapujában érezheti magát. Mindenféle spoiler nélkül elég csak a Scarecrow-os részeket megemlítenem, amelyek annyira hangulatosra és ötletesre sikerültek, hogy személy szerint az AA legjobb részeinek tekintem őket. Ennek az összetettségek köszönhető, hogy a játék szinte soha, még a tizedszeri elhalálozás után sem válik frusztrálóvá. Minden a helyén van, így szinte érezni lehet, hogy a Rocksteady emberei nem csak, hogy kiváló szakemberek, hanem igen nagy alázattal tekintenek erre a nem mindennapi szuperhősre. De itt nem csak magáról Batmanről van szó, hanem az ellenfelekről, főellenségekről, valamint a helyszínekről is. Az elmegyógyintézet már az első pillanattól kezdve megbabonáz, és szinte kiköveteli magának, hogy felfedezzék. A pályatervezés, a nyomozós részek ötletessége, a mozgások is profi kezek munkáját sejtetik. A történet is külön dicsértet érdemel, amelynek megírását Paul Dini-re bízták, aki ezúttal is mesterien szövi a szálakat.

A másik tulajdonság, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni, az maga a körítés, azaz a grafika és a hangok. Az intro megtekintése közben az ember azt hinné, hogy egy CGI animációt lát, de amikor ténylegesen a kezünkbe kapjuk az irányítást, akkor tudatosul csak igazán bennünk, hogy amit láttunk, az a játék engine-jével készült. Megkockáztatom, hogy konzolokon az idei év legszebb játéka a
Batman: Arkham Asylum. Az omladozó, ódon falak textúrái hiper-realisztikusak, Denevérünk köpenye életszerűen himbálózik, a karaktereknek minden egyes porcikája tökéletesen van kidolgozva. A helyszínek amennyire a hely adottságai engedik, változatosak tudnak lenni. De ugyanez igaz a hangokra is, hiszen több neves személyiség is a tiszteletét teszi. Itt van rögtön Mark Hamil, aki a Batman rajzfilmsorozatban Jokert szinkronizálta. Az ő hangjátékának köszönhető, hogy Joker játékbeli változata simán megállja a helyét mind a Sötét Lovag Heath Ledger-je, mind az eredeti Batman film Jack Nicholson-ja mellett. Érezhetően a maximumot préseli ki a karakterből, és talán neki van a legcinikusabb, gonoszabb és változatosabb hangpalettája a három Joker közül. Őt hallhatva a játék során nem egyszer nevettem fel hangosan, de volt, hogy a hideg futkosott a hátamon egy-egy sátáni kacajától. További dicséretet érdemel a Harley Quinn szinkronjáért felelős Arleen Sorkin is, akinél idegesítőbb hangot keresve se találhattak volna (a rajzfilmsorozatban szintén ő szerepelt). Talán az egyetlen ember, akinek kissé száraznak tűnt a hangjátéka, az a Batman-t alakító Kevin Conroy, de ez talán magának a szerepnek a hibája. A zenék igazán Batmanesre sikerültek, és a különféle eszközök hangjai is pont olyan minőséget képviselnek, mint amit a való életben is elvárnánk tőlük.

Fekete levesről nagyon nem is beszélhetünk, talán csak a játék rövidsége az egyetlen komolyabb probléma. Néhány helyen kifejezetten úgy éreztem, hogy nem használták ki teljesen a pályákat. Legnagyobb bánatomra a lopakodós részekből volt a legkevesebb, pedig az épületek közötti hatalmas térre simán rakhattak volna még megannyi gazfickót. Apróság még, hogy szinte mindegyik ellenség ugyanúgy esik össze a verekedős részeknél, továbbá ritkán, de előfordul az is, hogy az átvezető videóknál a textúrák jó két-három másodperces késéssel jelennek meg a modelleken. Igazán ordas hibába azonban egyszer sem futottam bele, ami a mai játékoknál kifejezetten ritka dolognak számít.
Nem tudom eléggé palástolni, mennyire élvezet volt minden egyes perce a játéknak. A
Batman: Arkham Asylum minden idők legjobb Batman játéka, ehhez nem fér kétség. Megannyi sikertelen próbálkozás után végre jött egy csapat, a Rocksteady, és megmutatta, hogyan is kell a Denevérember mitológiájához méltó produktumot készíteni. Olyan játék ez, melynek képkockáira, hangulatára még évekkel később is emlékezni fogunk, és ami irányt mutathat egyéb játékfejlesztőknek is. A folytatást minél hamarabb szeretnénk látni, mert ebből a remekműből ennyi nem volt elég!