Batman: Arkham Origins Blackgate teszt

A játék története három hónappal az Arkham Origins után játszódik. Két hét telt el azóta, hogy hősünk elkapta és a Blackgate-be száműzte a Macskanőt, robbanás rázza meg a börtönt. Mint az hamar kiderül, lázadás tört ki a falakon belül. Miután észrevétlenül beszivárog, és ismét találkozik Selinával, a nő elmondja neki, hogy a Blackgate felett átvették az uralmat a bűnözők, és a bent lévő három hadúr felosztotta maga között a területet. Ha Batman meg szeretné menteni a túszokat, akkor kénytelen lesz ismét leszámolni a fogvatartottakkal, különben hamarosan nem lesz kit kiszabadítania...

Ugyan a játékot nem az Arkham Origins-et is jegyző Warner Bros. Games Montréal készítette, a fejlesztésért felelős Armature Studio végig szoros kapcsolatban dolgozott a céggel, ennek köszönhetően a játék története teljesen ráillik az Origins által kitapos útra. A Blackgate nagyjából 8-10 órányi szórakozást nyújt, ami nem kiemelkedő ugyan, de kézi konzolokon annyira nem is rossz érték.

Mindenki másképpen csajozik

Stílusát tekintve a játék oldalnézetes platformer, vagyishogy hivatalosan fogalmazzak, 2.5D-s akciójáték. Hősünkkel a legtöbbször oldalirányban mozgunk a pályákon, a célunk pedig nem más, mint hogy mindenkin átverekedve/robbantva/lopakodva/suhanva végül eljussunk az Arkham Wingbe. Persze ez annyira nem lesz egyszerű folyamat, mivel el kell kapnunk hozzá a Blackgate-et felosztó három szuperbűnözőt. Míg a Pingvin uralkodik a cellablokkok felett, addig Fekete maszké az ipari részleg, ami árammal látja el az Arkham Wingbe vezető liftet. Persze az ajtón is át kell jutnunk valahogyan, és a feltöréséhez szükséges eszköz bizony az adminisztrációs részlegben berendezkedett Joker kezében van.

Az a bizonyos fél dimenzió

A játékmenet kétharmadát a mászkálás teszi ki, míg a maradék részt a harcoknak szenteljük. A platformer részek a legtöbbször átláthatóak, azonban sajnos a 2.5D-vel bizony barátkoznunk kell. Eleinte nagyon fura volt, mivel a korábbi Arkham játékok után nem számítottam ennyire "cső" alkotásra, de hamar hozzászoktam az új rendszerhez. A Blackgate falain belül való kóborlásaink során egy-egy helyszínt többször is meg kell látogatnunk (ha pedig szeretünk vadászni a gyűjtögethető cuccokra, akkor pedig még rengetegszer kell újra elmennünk mindenfele), és a korábbi játékok hagyományait követve ahogyan az eszköztárunk bővül, úgy válnak elérhetővé újabb és újabb részlegek. Idővel itt is megkapjuk a Batarangot, a kábelvetőt, a robbanózselét, valamint természetesen a jól bevált huzalokon is játszhatjuk a dzsungel, akarom mondani a börtön királyát.

Jobban kellett volna figyelnem opkuton

Mint azt már említettem, a játékban gyűjtögethetünk is, így nem csak különböző rejtélyeket kell megoldanunk a detektív mód segítségével (ilyenkor kékes árnyalatba vált a játék, és az ujjunkkal végigjárva a kijelzőn kiszúrhatjuk a nyomokat, illetve a továbbjutáshoz fontos dolgokat), hanem a felszerelésünket is fejleszthetjük, valamint új maskarákat is feloldhatunk, amelyek különböző képességekkel ruháznak fel minket. A Blackest Night példának okáért halhatatlanná teszi hősünket, így aki legális csalásra vágyik, vagy már nagyon elege van a halálból, bár gombnyomással felöltheti a szakadt göncöt.

Sajnálatos módon a készítők nagyon elbaltázták a játék egyik sarkalatos pontját. Mivel a Blackgate elég zegzugos hely, ezért sokszor kényszerülünk arra, hogy a térképet használva jussunk el a célunkig, azonban ez a legtöbb esetben borzasztóan körülményes. A fő probléma az, hogy Batmannel két dimenzióban mozgunk, míg a térképet teljesen statikus, és csak felülről láthatjuk, így nem egyszer hosszú percekig keringtem ugyanazokon a folyosókon, mire sikerült belőnöm a helyes útvonalat.

Ilyen mosott kinézettel én is mérges lennék

Fegyvert hősünk ezúttal sem használ, így pár Batarangokkal megdobálhatjuk az ellenséget, leteríteni csak az öklünkkel tudjuk. Ugyan a harcok elég jól sikerültek, sajnálatos módon az oldalnézet, és az abból eredeztethető hibák miatt ennél jobb jelzőt nem mondhatok rá. Batman ugyanis nem mindig azt üti, akit mi szeretnénk, ráadásul néha átláthatatlan a harctér, látszik, hogy az ellenségek sem nagyon férnek el egymástól. Ettől függetlenül a nagygépes verziók szinte minden jellemzője jelen van, így nem csak ész nélkül kell csépelnünk a rosszfiúkat, hanem gyakran levédeni a támadásukat, majd visszakézből arcon csapni őket, valamint bizonyos ellenségeket először ki kell zökkentenünk a harcból ahhoz, hogy érjen valamit az erőlködésünk.
Üde színfoltját képezik a játéknak a boss harcok, amelyekből hirtelen fejben hetet számoltam össze, és a legtöbbjük bizony meglehetősen érdekes. Különösen kiemelendő a legutolsó harc, amely a többlépcsős mivolta és virág nyelven fogalmazva is szívatós rendszere miatt bizony elég frusztráló, de mégis valahogyan élvezetes.

Van egy sanda gyanúm, hogy ezt nem fogadják el a fagyizóban

A hangokkal ugyan semmi probléma nincs, és a képregényes átvezetők is illenek a játékhoz, a grafika sajnos nem nyújt kiemelkedőt. Nem tudom, hogy a fejlesztők eredetileg is csupán ennyit akartak kihozni Bluepoint Engine-ből, vagy szimplán a Nintendo konzolja miatt kellett visszafogniuk magukat, de a játék sehol sincs egy Killzone vagy egy Uncharted mellett. Nem néz ki persze rosszul, azonban ha hozzávesszük azt a tényt, hogy viszonylag kevés pályaelemmel, sötét környezetben és 2.5 dimenzióval operál, akkor bizony már szembetűnő, hogy többet is ki lehetett volna hozni belőle. Amikor a harcok befejeztével egy pillanatra ráközelít a kamera a karakterekre (a belassított "kivégző" mozdulatot láthatjuk), tisztán látszik, hogy mennyire életlen minden textrúra. Szerencsére az animációkra egy rossz szavunk sem lehet, tökéletesen néznek ki, és a játék is végig folyamatosan futott, semmilyen "FPS drop"-ot nem tapasztaltam.

A három jómadár

Az irányításba szintén nem tudok belekötni, adja magát az egész rendszer. A Vita képességei csak minimális szinten vannak kihasználva, így ugyan a detektív módnál nagyon jól jön az, hogy a képernyőt kell simogatnunk, de ezzel ki is merül a dolog. A kódok feltörésénél ugyan bekapcsolhatjuk a mozgásérzékelőt, és így elég csak billentenünk a készüléket a számsorok közötti mozgáshoz, de számomra sokkal kényelmesebb volt a joystick használata, így én nem is erőltettem a dolgot.

Nem tudtam, hogy a VBK ma már mást jelent

Mindent összevetve egy jó játékot, de nem többet kaptunk a Blackgate személyében. Sajnos az Armature Studio alkotása messze nem kiváló, hiszen a kisebb hibái mellett nem nyújt kiemelkedő élményt, azonban még így sem bántam meg egy percig sem, hogy hozzákezdtem. Aki szereti Batmant, az mindenképpen tegyen vele egy próbát, azonban ha valaki nem elkötelezett DC rajongó, nyugodtan várhat arra, amíg a játék akciós lesz, vagy csak szimplán lejjebb megy az ára.