Baten Kaitos I & II HD Remaster teszt

Szóval imádom az ilyen gyűjtögetős kártyajátékokat, lényegtelen, hogy költenem kell-e rájuk, vagy más tartaléklapjaiból kell rendetlenkednem. Ha pedig ez a koncepció ötvöződik a szerepjátékokkal, akkor én azonnal zsebre is lettem rakva. Az elmondottak alapján a Baten Kaitos I & II HD Remaster tökéletes játék lenne nekem, ugyanis itt keveredik a kártyázás és a szerepjáték, azonban hiába van jelen két nagyon kellemes dolog egy játékban, attól az még kényelmetlenül kivitelezve.

Szerencsére mai tesztünk alanyát eléggé galád dolog volna rossznak nevezni, azonban hagy maga után némi kívánnivalót. Ám előbb lássuk, hogy miről is van szó, mielőtt nekiállok darabjaira szedni eme alkotást. A cím a felfrissített kiadásait takarja két Nintendo Game Cube játéknak, melyek a Baten Kaitos: Eternal Wings and the Lost Ocean és a Baten Kaitos Origins nevet viselik. Értelemszerűen az Origins egy előzménysztorit mesél el, így annak ellenére, hogy második rész, nulladik részként is fel lehet fogni.

Nekem mindegy mit mondasz, de mi az a kék izé, ami a székeken pattog?

A játék már tavaly megjelent Switch-re (ami talán nem is meglepő, hisz Nintendón látta meg a napvilágot a legelső verzió valamikor 2003-ban) és nagyjából egy évre rá érkezett el a PC-s közönséghez. A világot körbefogó sztori kicsit magasröptű, de bele lehet szokni előbb-utóbb, úgyhogy lássuk is. A mese szerint mágikus kártyák köré van felépítve eme valóság, melyek be tudnak fogadni objektumok és akár élőlények "esszenciáit". Vagyis technikailag fel lehet szedni cuccokat és kártyákba lehet őket zárni, megoldva így rengeteg hétköznapi problémát.

A harcban pedig nem a szó legszorosabb értelmében történik a fegyverforgatás, hanem ugyancsak a kártyákban gyilkokat, páncélokat, varázslatokat és egyéb kiegészítő eszközöket hajigálnak egymáshoz a felek. Figyelni kell a kombózásra, lévén, hogy az ésszel történő lapkijátszásokkal lehet a lehető legtöbb sebzést kiosztani, vagy védelmi értéket összeszedni. Továbbá van maximális kézben tartható lapszám, meghatározott pakliméret, és több, mint ezer összegyűjthető lap, úgyhogy itt tényleg mindenre is gondoltak a készítők. Bár az is igaz, hogy ezen lapok egy része nem használható harcban, illetve vannak titkos, kizárólag speciális előfeltételek teljesítésével előhívható lapok is, de ezekről majd később.

Igen, egy bácsinak a családfájának összeállítása egy küldetés. Remélem, valami atombomba Magnus jár ezért a szívásért.

A sztori relatíve egyszerű: van egy Malperció nevezetű isten, aki még az ősi időkben kiszüpürtyülte a vizet a tengerekből, nagyjából lakhatatlanná varázsolva így a bolygót. Persze az ilyenkor felbukkanó legendás hősök hülyére verik és elzárják őt öt úgynevezett "End-Magnus"-ba (a Magnus, egyébként, ebben a világban a varázskártya, amiről már fent volt szó). Azonban a lakók, mivel nem tudnak már a planéta felszínén megmaradni, felköltöznek a fellegekbe, mert, mint tudjuk, ez ilyen egyszerűen működik, ráadásul evolúción is átesnek, és szárnyakat növesztenek.

Főhősünk, Kalas, egy nagyon "szerethető" főhősi archetípust testesít meg: bosszúvágy miatt kerekedik fel, és eleinte önzően, nagyképűen, tipikus vadócosan viselkedik nagyjából mindenkivel, és állandóan húzza a száját, amikor ingyen kell szívességet teljesítenie valakinek. Aztán szépen lassan belecsavarodik egy egész világot átívelő kalandba, amely előbb-utóbb összehozza őt jónéhány pajtással, illetve végül magával Malpercióval is.

A vizes köveken való járás bizony rogyasztást követel meg. A könnyebb taknyomlás érdekében talán?

Sebaj, mi így szeretjük a szereplőinket: karakterfejlődéssel ellátva. Kalas rengeteg várost bejár a hosszú út során, sok emberrel megismerkedik, számtalan Magnust bezsákol, illetve jó sok küldetést is véghez visz... feltéve, ha felvettük vele azokat, mert nem kötelező mások kérésére feladatokat elvégezni. A küldizés egy szerepjátékban mindig hasznos, alapjáraton, hisz így tehetünk szert jó cuccokra, pénzre, XP-re, azonban itt legfeljebb Magnusokat fogunk kapni egy-egy teljesített feladatért, ami sovány jutalomnak tűnhet első ránézésre.

A legtöbb ilyen misszió egyébként sem nehéz, és a pár kivétel sem azért problémás, mert képtelen főellenségeket kell lecsapni, hanem inkább azért, mert szinte az egész játékon átívelnek, és nagyon sokáig tartanak. Mondjuk ezekért igencsak értékes jutalmak járnak, szóval mindenképpen megérik a belefektetett időt. Tradicionális szintlépés sincsen; harc közben kapjuk a tapasztalati pontokat, azonban ezek maguktól sosem fogják megdobni a szintünket. El kell zarándokolnunk egy templomba (általában hatalmas, kék virágokban búvó teleportáló eszközök segítségével), ahol imádkozás után léphetjük meg mindenkivel a szinteket.

Jó, ezt a csatateret kicsit jobban is feldíszíthették volna...

Szerencsére az XP nem veszik el, hanem akkumulálódik, így akár több szintet is léphetünk egy ilyen templomlátogatással. És ez egy igencsak fontos része a játéknak (bármennyire is megdöbbentő), ugyanis a kártyáink nem egészen úgy működnek, mint ahogyan mi azt elvárnánk tőlük. Ezek a Magnusok meglehetősen dinamikusak nem csak harcon belül, de kívül is, és például a gyümölcsöket, illetve az ételeket tartalmazó kártyák előbb-utóbb megváltoznak, külsőre és belsőre is.

Ékes példa erre a banán, vagy a tej Magnusa. Ezek harcban gyógyításra használhatóak, azonban egy idő után a banán megrohad, a tej pedig sajttá változik. Az előbbinél a gyógyítás elveszik, és most már sebez az a kártya, de az utóbbinál a gyógyítás ereje még nagyobbá válik. Továbbá, mint már párszor említettem, kombinálni is lehet a lapokat, hisz egyszerre több lapot is kijátszhatunk egy kör alatt. A kártyákon található számok mutatják, hogy miként érdemes őket egymás után kijátszani. Ugyanolyan számmal ellátott lapokat, avagy egymást követő számúakat kell kihozni az igazán nagy bónusz hatásokért.

Ha őrök elől menekülünk, mindig legyen kéznél egy szekérnyi alma.

Aztán specifikus Magnus-ok kombinálása teljesen új lapok megjelenésével is járhat, csak észben kell tartani, hogy milyen kártyákat kell, milyen sorrendben keverni. Továbbá megesik, hogy pár mágikus fegyver-kártya a huzamosabb használat után kimerül és sima fegyverré alakul, illetve, hogy még egy drasztikus példát hozzak, van gyógyító bambuszrügy Magnus is, mely idővel hegyes bambuszbottá, abból pedig horgászbottá változik. Mert úgy működik az evolúció, mint a Pokémonban. Láthatjuk hát, hogy a paklink állandóan változik, ha akarjuk, ha nem, és gyakorta kell ellátogatni egy árushoz, ha épp szükségünk van egy olyan Magnusra, ami épp átmutálódott valami teljesen mássá.

Ám pénzünk hogyan lesz? Minden csata után kapunk zsákmányt, de ezek általában különféle kártyák, és azokat fillérekért veszik csak be az eladók. Valamily érthetetlen okból kifolyólag azonban a fotókért megőrülnek a boltosok, és attól függően, hogy milyen szörnyről (vagy épp önmagunkról) készítettünk lesifotót, és milyen minőségben, annál többet fognak adni érte. A kamerát is egy Magnusból lehet előhalászni, és harc közben lehet használni vagy magunkon, vagy egy ellenfélen.

Hmm, szerintetek a tűzmágus mennyire OP ebben a metában? (válaszokat a márkó kukac gémél pont hu-ra várom)

Apropó csata: körökre osztott összecsapásokra számítsunk, ahol a gyorsabb kezd (neeee tényleg?). Minden szereplő kártyákkal dolgozik, még a gonoszok is, és mindenki tud támadni és védekezni lapok elhasználásával. A húzás automatikusan történik, ha épp nincs maximumon a kézlimitünk, bár a kéz feltöltése csak egy akció után történik, függetlenül attól, hogy mi akcióztunk, vagy egy ellenfél. A mi körünkben választhatjuk, hogy nekimegyünk egy rosszcsontnak, vagy szövetségesünket látjuk el pozitív hatású lapokkal.

Azonban vigyázzunk, ugyanis ellenfelet is simán gyógyíthatunk, ha elrontjuk a kijelölést, és barátainkat is megtámadhatjuk, úgyhogy csak óvatosan a karakterek közötti váltogatással; mivel nem szorít az idő, ne kapkodjunk. Miután letoltunk egy támadást az adott emberkénkkel, nem válik védtelenné, ugyanis ha célkeresztbe veszi egy ellen, akkor védekező értéket növelő lapokkal még reagálhat. És itt jön be a legnagyobb mizéria, mely átjárhat egy gyűjtögetős kártyajátékot: ha nincs megfelelő lap a kezünkben, akkor körök telhetnek el úgy, hogy csak ülünk egyhelyben és nem csinálunk semmit, mert mondjuk támadásnál csak védekező, védekezésnél pedig csak támadó Magnusok vannak a kezünkben.

A lapok egymás után való megfelelő kirakásából jönnek az igazán jó hatások.

Sebaj, ha véletlenül össze is verne minket az ellenfél, akkor újra lehet próbálni a csatát, ráadásul a paklijainkat is újraépíthetjük, ami egy igencsak pozitív aspektusa ennek a játéknak. Bár nem mondanám kifejezetten nehéznek, azért találkozni fogunk itt-ott mogyoróropogtató kihívásokkal, úgyhogy nem bántam ezt a gyors megoldást a vereség elszenvedésére. Nagyban segített megszokni ezt a nem hétköznapi rendszert, és lehetett a haladással foglalkozni anélkül, hogy az állandó mentés miatt rettegnénk.

Egyéb negatívummal is erőlködni kell, ha akarunk találkozni. Például a grafika eléggé satnya, és ez egy Remaster-nél annyira nem meglepő, ettől függetlenül a húsz éves megjelenés egyeseket elfordíthat ettől a címtől. A 4:3-as képarány át lett dolgozva 16:9-re, bár nem sikerült tökéletesre, így fogunk látni anomáliákat, melyek szerencsére nem befolyásolják az élvezeti értéket.

Személyre szabott Magnus-okkal is fogunk találkozni, melyek nagy bónuszokkal járnak, de csak egy szereplőnek.

Egy-két bug is előfordulhat (például volt egy őr, aki fegyver nélkül szaladgált ide-oda, ám olyan pózban, mintha lenne nála), és sajnos a szinkron, ami újdonságnak számít ebben a Remaster-elt kiadásban, nem sikerült túlságosan jóra, ami egy meglepő dolog japán szinkron szempontjából. Legalábbis számomra, mert én hozzá vagyok szokva a minőségi japán szinkronszínészethez, legyen szó bármilyen felületről.

A végszó azonban pozitív, és igazából ez a fontos. Nem fogja megváltani a világot narratíva és prezentáció terén a Baten Kaitos I & II HD Remaster, de ettől függetlenül egy kellemes játék, egy érdekes, egyedinek is mondható rendszerrel, ami meglepően sok, több mint száz óra játékidőt is rejthet magában, ha az ember hajlandó beleásni magát a világba, a titkos járatokba és a töméntelen küldetésbe. Az első egy-két órát túl kell élni, ameddig felfut a harcrendszer és a sztori, de utána már nehéz lesz elszakadni a képernyőtől.