Baldur's Gate 3 (PS5) teszt

Őszintén szólva ez annyira nem fogott meg, mint a magyar cucc, viszont a hozzá kapcsolódó regényekért ölni tudtam volna. Ahogy sokan mások, úgy én is a Forgotten Realms-el kezdtem, amivel R.A Salvatore nyilvánvalóan meg is fogott. Elképesztően igényesen megírt sztorik, izgalmas karakterek, brutál szettingek várták betű formában az arra tévedőket (A Sötételf - trilógia máig nagy kedvencem és megszámolhatatlan mennyiségben olvastam el). Aztán jöttek a Dragonlance novellák meg a társaik és nyilvánvalóan az összes létező zsebpénzemet ebbe öltem bele.

Persze hamar megismerkedtem ennek a csodának a videójátékos vetületével is - ez volt az eredeti Baldur's Gate. Őszintén szólva nem nyűgözött le, de ettől még jól szórakoztam vele. A második rész viszont telibe talált: pontosan ott és azokon javítottak, amit nem kedveltem az elődben. Engedelmetekkel megkímélnélek titeket, hogy fiatalságomon siránkozzak, meg hogy honnan volt több száz órám a stuff pörgetéséhez.

Hol is vagyok, mi is vagyok?

Ugorjunk inkább egy laza 13 évet előre - egy szép augusztusi reggelen derék főszerkesztőnk írt, hogy megérkezett a Baldur's Gate 3 tesztpéldánya, van egy hetem. Talán sosem nevettem ki úgy Marco-t mint eddig, de érezhető volt, hogy ő is viccel, ezért megegyeztünk egy vállalhatóbb intervallumban. Ekkor már a PC változatról készült tesztek ugye bőven elérhetőek voltak és sokan már az évtized egyik legjobb játéka címet is ráaggatták.

Én ennél szkeptikusabb vagyok (de gondolom ezt már megszoktátok), szóval inkább jó alaposan körbejártam a témát, mielőtt elétek tártam volna ez a tesztet. És ahogy az értékelőben is láthatjátok: a konzolos port egy abszolút kiemelkedő alkotás lett, teljességgel hiánypótló, viszont vannak olyan részei, amik elég keményen megakasztják az immerzió élményét.

Mivel rengeteg írás született már a témában, így engedelmetekkel inkább az élményre, lehetőségekre koncentrálnék, meg persze arra, hogy miben különbözik és miért jobb (sajnos) a PC-re készült változat, mint a konzolos port. Ugye tesztalanyunk egy letűnt kor gyermeke, így tehát amikor azt mondom, hogy ez egy ízig-vérig szerepjáték, azt értsétek is úgy. Új kaland kezdésekor rögtön egy meglehetősen részletes karaktergenerációval kezdünk, amit talán egy picit túlzásba is vittek, legalább is én nem sok időt töltöttem el hősöm genitáliájának méretezésével és formára szabásával.

Majd azt én tudom jó?

Történetünk kezdetén egy nautiluson, azaz agynyúzó hajón térünk magunkhoz - sok más szerencsétlen sorstársunkkal egyetemben minket is elraboltak a rohadékok, hogy aztán belénk ültessenek valami parazitát, amitől mi is ilyen csápos rettenetté válunk. A számításukba némi hiba csúszik, mert a hajót megtámadja egy githyanki harcosokból, valamint a hozzájuk tartozó vörös sárkányokból álló különítmény.

Megússzuk a zuhanást, sőt, még túlélőkbe is botlunk, akiket kiszabadíthatunk (ha akarjuk). A gond viszont az, hogy a nyamvadt parazita továbbra is azon munkálkodik, hogy mind flayer váljék belőlünk. Így tehát felkerekedünk, hogy valamilyen gyógyírt találjunk erre. Persze azt még nem tudhatjuk, hogy ez gondjainknak csupán egy porszemnyi méretű kezdete lesz. Ez lenne tehát a felvezető a továbbiakhoz.

Azzal maximálisan egyetértek, hogy a történet kiemelkedő, de igazából kizárólag rajtunk múlik, hogy mit és mennyit szeretnénk felfedezni. Vissza kell kanyarodnom a bevezetőben említett szerepjáték kifejezéshez - a BG3 rendszere pontosan úgy működik, mintha az asztali DnD-vel tolnánk, azaz minden rajtunk múlik. A megalkotott világ, a mellénk szegődő hősök igazából ránk reagálnak. Pontosan emiatt nem mindegy, hogy milyen karaktert hozunk létre, mert egy embert vagy tündét nyilván jobban elfogadnak Faerun világában, mint egy drow-t (sötételf) vagy félorkot.

Nesze neked Black Friday

Ez csupán a felszín: válaszaink, döntéseink minden szituációban befolyásolják a cselekményt. Pontosabban nem csak ezek, hanem ahogy társainkra reagálunk, akikkel harcolunk, szóval minden, de tényleg minden kihatással van a cselekményre. És igen, ez azt is jelenti, hogy tőlünk függ, hogy valamelyik főbb szereplőt totál ignoráljuk és így egy komplett karakter ívet kihagyunk a sztoriból.

Azt már gondolom ebből is kitaláltátok, hogy a végigjátszások száma horrorisztikus mennyiséget képes ölteni, mert vannak párbeszédek, küldetések, sőt, átvezető videók, amik bizonyos rassz vagy háttér (plusz pár egyéb tényező) együttléte esetén jön elő. Ez a szegmens tehát, túlzás nélkül, fantasztikus lett. Azt gondolom nem kell külön ecsetelnem, hogy megfelelő angoltudás hiányában neki se álljunk, mert semmit sem fogunk érteni a körülöttünk zajló eseményekből.

A kaland összesen három fejezetre van felosztva. Az első kettő térképe abszolút kezelhető, bár már ezeknél is millió lehetőségünk van. A harmadiknál viszont ledobja a napalmot a rendszer és tisztességgel kinyílik minden, egyúttal rá is jövünk, hogy amit eddig műveltünk, az igazából csak a bemelegítés volt. Abból a szempontból szörnyű érzés, hogy nagyjából száz órát tettem bele addigra, dehát ez semmire sem volt elég. A harc a korábbi részekhez képest viszont hozott egy olyan változtatást, aminek nem mindenki örült, lévén fixen körökre osztottá vált.

Sukár legény ez az iPet

Egyszerre négyen veszünk részt az összecsapásokban - az ellenfél szinte mindig túlerőben lesz, ezt jobb, ha elfogadjuk. Főleg a stuff elején viszonylag sokat fogunk fűbe harapni, de erre szerintem szükség van, mert így ki tudjuk tapasztalni az iszonyú mennyiségű lehetőséget, ami a rendelkezésünkre áll.

Meg ugye az sem mindegy, hogy milyen partival kalandozunk: jól hangzik a csupa harcosból meg barbárból álló osztag, de lesznek szituációk, amikor vért fogunk izzadni, hogy győzelemre vezessük őket. A magam részéről igyekeztem egy minden szituációban bevethető csapatot létrehozni, de még így is bőven kerültem nehéz helyzetbe. Ha nem ismered az asztali RPG-ket, akkor a kaland elején egészen biztosan rémálom lesz ez a szekvencia: megannyi plusz és mínusz, próbadobás, helyezkedés, környezeti elem satöbbi fogja kísérni utunkat. Nem mindegy, hogy milyen terepen vagy, mi van körülötted, mi van épp a kezedben.

Ehhez még hozzá jön az hogyha varázsolni szeretnél, esetleg tárgyakat használni, fegyvert cserélni, szóval egy csomó klasszikus szerepjátékos elem. És igen, jól gondoljátok, az első, mindenképpen nagy negatívum is ehhez kapcsolódik, lévén nincs értelmezhető tutorial. A nagyon alap dolgokon ugyan végig vezet a rendszer, de aztán simán elengedi a kezünket, ami azért gond, mert a sok lehetőség és opció miatt irgalmatlanul összetett az egész. Simán elhiszem, hogy valaki emiatt dobja a cuccot, mert ezt valahogy áramvonalasítani kellett volna.

Mintha kissé poros lenne a nappali

Ezt tovább tetézi a konzolos verzió finoman szólva sem túl jól sikerült kezelhetősége. Nem arról van szó, hogy mondjuk a térképen nem reszponzív hősünk az analóg karra, vagy hogy beleragadunk a különféle tereptárgyakba. A speckó skillek, varázslatok meg egyéb dolgok különféle tárcsákon helyezkednek el. Ezeket PC-n baromi könnyű és gyors előhívni, viszont konzolon egymásra épülnek, így alkalmazni kell az egy ujj-két ujj-huszonegy ujj szabályt, ami ugye roppant kényelmetlen.

Az is durva volt, hogy véletlenül jöttem rá arra, hogyan kell megnyitni a felszerelések listáját. Szóval nagyon sok gond van ezzel a szegmenssel és ugyan érkeznek a frissítések állandó jelleggel, de túl sok minden nem történt itt. A külcsín szerencsére teljesen rendben van. Kedvünk szerint variálhatjuk a kamera szögét, de mindenhogy frankón fest a stuff.

Nagyon jók az effektek, látványosak és részletgazdagok a szereplők, kellően választékos a terep. Nyilván nem egy GoW Ragnarök, viszont zsánerhez képest pompázatosan fest. Az egyetlen gondom talán annyi, hogy amikor a főbb szereplők között párbeszédeket nézzük, az animációk sokszor igencsak kuszák. Technikailag ellenben két részre kell osztanom a BG3-at. Az első két felvonás rendben van, szépen, simán fut, különösebb bugok nélkül.

Höhö, boobs!

Amikor viszont kinyílik a térkép és megkapjuk a legnagyobb szeletet, ott nagyon szét tudnak zuhanni a dolgok. A kisebb bugok és glitch-ek talán beleférnek, de találkoztam súlyos FPS droppal, illetve játékmenetet érintő hibával: volt, hogy "elfelejtette" egy korábbi döntésemet a gép és valami teljesen más szcenárió felé vitt el.

Szerencsére ezekből egyre kevesebb van, de azért a Larian sincs néha a helyzet magaslatán mert volt olyan patch, ami nagyjából játszhatatlanná varázsolta az egészet és napokig pihentetnem kellett. Ilyeneket egyébként a PC verzió esetében is olvastam, nem tudom, hogy ott most mi a helyzet. Másik oldalról azért valamennyire érthető a dolog, mert elképesztően grandiózus a cucc és kötve hiszem, hogy van ennyi allokálható erőforrása a stúdiónak.

A hangokkal és zenékkel messzemenőkig elégedettek lehetünk. Sikerült remek szinkronszínészeket befogni - Astariont, a magas elf vámpír tolvajt például az a Neil Newbon alakítja, aki többek között Heisenberg is volt a RE: Village-ben. A felcsendülő dallamok remekül megkomponáltak, abszolút illeszkednek ehhez a fantasy vonalhoz. Igazából olyannyira, hogy két dalt is jelöltek különféle díjakra belőle.

Na, Ronáld, mostantól te viszed a cuccaim. Szívesen.

Nyilvánvalóan irgalmatlan mennyiséget tudnék még írni a Baldur's Gate 3-ról, de ideje konklúziót vonni. Az tény, hogy manapság már nem divat ilyen régivágású RPG-t kiadni, ahol valóban szerepjátszanunk kell, annak minden előnyével és hátrányával egyetemben. Viszont pont ettől lesz unikális, noha nem hibáktól mentes az alkotás. A tartalomba nem lehet belekötni (DLC-t sem terveznek hozzá mert minek) és a szórakozás is biztosított.

Ugyanakkor egy borzalmasan komplex rendszer húzódik meg a felszín alatt, amihez illett volna több és jobb támpontokat adni a játékosoknak, mert így kis túlzással mindenre maguknak kell rájönniük. A konzolos verzió ráadásul még a fentebb taglalt irányítási anomáliáktól is szenved. Szóval bizonyos szempontok alapján valóban abszolút fantasztikus alkotásról beszélünk, ami joggal van ott a GotY beszélgetésekben, ugyanakkor a hibákat sem szabad letagadni. Ami biztos, hogy nem lősz bakot a beszerzésével, csak legyen is rá úgy uszkve 300 órád. Én szóltam.