Astro Bot teszt

Mivel a koncepciónak, és magának Astro-nak is akkora sikere lett, amit szerintem a Sony sem várt, ezért kicsit csöndben, de annál határozotabban szóltak a Team Asobi-nak, hogy lesznek szívesek valami nagyobban gondolkodni, majd megadták a kódot a kasszához. A fejlesztők aztán szépen összedugták a fejüket, a végeredmény pedig egy igazi örömünnep lett a PlayStation rajongóinak.

Direkt nem írtam sorszámot: tesztünk alanya, az Astro Bot amellett, hogy egy klasszikus platformer még igazi örömünnep is a brand számára. Egy olyan korba repít vissza, amikor tisztán a kreativitás és az öröm számított - amolyan relaxációs stuff, ahol a kedvességen és a szórakoztatáson van a hangsúly. Nyilván nem hibátlan (ezekre majd rá is fogok mutatni), de ezek igazából eltörpülnek a pozitívumok mellett.

Nos, ez egy meglehetősen kínos történet

Klasszikus, grandiózus történet nincs: hősünk épp hazafelé tart a barátaival, amikor egy nagy, zöld izé megtámadja őket, majd pedig távozik az űrhajó öt kritikus darabjával. Némi zötykölődés és kényszerleszállás után hősünkre vár a feladat, hogy visszaszerezze ezeket, illetve menet közben a szétszóródott legénységet szintén össze kell fogdosni.

Ennyi lenne a sztori, de őszintén szólva itt többre nincs is szüksége, semmilyen formában sem ezen lesz a hangsúly, ez csak egy amolyan jelképes salátalevél a bécsi szelet mellett. Összesen öt plusz egy "titkos" világ várja, hogy felfedezzük. Ezek természetesen további pályákra oszlanak, sőt, ha kellően szemfülesek vagyunk, még az adott térkép részen rodeózva további planétákat nyithatunk meg, például üstökösöket kergetve. A fősodorba tartozók igazi, klasszikus platform élményt kínálnak.

A lényeg annyi, hogy eljussunk az adott szakasz végére, amit egy pódium fog jelképezni. Persze azért ott van a gyűjtögetés is: minden egyes bejártható terület rendelkezik bizonyos mennyiségű, sima kis bottal, illetve dedikált V.I.P botokkal, akik a PlayStation történelem ikonikus szereplői, átformálva erre az univerzumra. Ezen kívül puzzle darabokat is magunkhoz szólíthatunk, sőt, mindegyik galaxis rendelkezik kettő darab kvázi féreglyukkal, ami pedig a titkos csillagrendszerben nyitja meg a játszható részeket.

Hogy mi a gondod a szakállammal?

Ha mindenképp számszerűsíteni szeretném, több mint 80 pálya várja, hogy végig menjünk rajtuk. Ez igazából eléggé tekintélyes szám, noha lesz közöttük olyan, amin szűk egy perc alatt végig lehet rohanni, de nem eszik olyan forrón. Az látszik, hogy a Team Asobinál imádták a korai ugrabugrákat, ugyanis majdnem minden szekvencián valami teljesen egyedi dolgot kell csinálni.

Astro mozgásrepertoárja alapvetően nem nagy: tudunk ugrani, a lábunkba épített utánégetővel lebegni, illetve a négyzet megnyomásával ütni. Ezt egészíthetjük ki mondjuk egy időmegállító szerkezettel, egy pingvinnel, aki segítségével torpedó módjára tudunk közlekedni a víz alatt, vagy ott a személyes kedvencem, amikor egy hatalmas szivaccsá válunk és így kell például tüzeket eloltani a továbbjutáshoz. Nem fogok minden poént előre lelőni, de emelem kalapom a fejlesztők előtt, mert az látszik, hogy el akarták kerülni az ismétlődést és ez igazából sikerült is nekik.

Minden "kozmosz" végén lesz egy főellenség is, ahol viszont teljesen elfogyott a fenti dzsúz. Abszolút kiszámíthatóak és hiper könnyűek. Utóbbi állítás sajnos az egyik legnagyobb negatívuma a játéknak. Noha van egy-két olyan szakasz, ahol azért tudunk vért izzadni, de ezek egyrészt az eldugott, kvázi extra opciók, másrészt azért itt sem fogjuk a joy-t a tv-be állítani.

Haver, veled mi történt?

A könnyűség természetesen önmagában nem lenne gond, hiszen ez egy abszolút családbarát cím. A probléma a megcélzott közönség: mivel a játék a 30 éves PS múltra fog a legtöbbször kikacsintani, ezért valószínűleg 35-40 körüli gémerek élvezik majd a legjobban, akik viszont egy szendvics elmajszolása mellett is le tudják tolni nagylábujjal az egész kalandot, halál nélkül.

Ettől még nagyon szórakoztató az egész, ne értsetek félre, de talán bele lehetett volna tenni valami hard módot. Fanyalgás off. A felszedhető cuccokra azért is érdemes rámenni, mert ahhoz, hogy például a már említett főmuftiknak neki tudjunk mennyi, ahhoz először fel kell oldani a pályájukat, amihez meg bizonyos számú bot kell. Szóval a játékmenet nagyon jól ki van találva, ötletes és kreatív - lesz például olyan, amikor átavanzsálunk Kratosszá és a Leviathan baltát dobálva haladunk előre.

Többször említettem már, hogy szinte az egész stuff amolyan tisztelgés a PS múltja előtt. Nos, az űrhajó egy PS5, a hajónk, amivel közlekedünk a térképen egy DualSense joy, de ez csak a felszín. A legutolsó, felvehető aranytallérra is a kör-négyzet-háromszög-iksz lesz belenyomva, az olyan, tényleg csak ínyenceknek érthető megoldásokkal együtt, hogy például sok esetben a megboldogult PS1 memory stickje szolgált kapaszkodónak.

Ha esetleg nem volna egyértelmű az évforduló

Tele lesz ilyen és ehhez hasonló megoldásokkal az AB: mindenhol egy kikacsintás, direkt utalás vagy valami olyan easter egg amin egy picit gondolkodni kell. Nyilvánvalóan ez csak egy megmosolyogtató valami lenne, ha amúgy a stuff nem nézne ki bombasztikusan. Ezt ne úgy értsétek, hogy akkor mostantól ez az etalon és mondjuk a GoW Ragnarök elbújhat a sunyiba, nem.

Tele van az egész cucc zabálnivaló karakterekkel, színes-szagos mindenséggel, ráadásul roppant változatos az egész. Fantasztikus, ahogy a színpalettával játszanak vagy ahogy megcsillan a napfény az épp a vízből kikecmergő Astro kis fémtestén. De mondhatnám a már korábban említett időlassítót is: ilyenkor egy PSVR2 csúszik a szeme elé. Ezen kívül természetesen a DS is hatalmas szerepet fog kapni.

A lépéseink nyomán nagyon finoman rezeg a kezünkben, de amikor nagyobb erőfeszítéseket kell tenni, teszem azt, egy boxkesztyűvel, akkor az adaptív ravaszok kapják a főszerepet. Magyarán mindent átültettek ide, amit anno a Playroom-ban tapasztaltunk. A zenékről szintén szuperlatívuszokban lehet csak beszélni. Egyszerűen nem tudod nem dúdolni a felcsendülő dallamokat. Akkor meg teli szájjal fogsz vigyorogni, amikor mondjuk meghallod az Uncharted jól ismert akkordjait, csak egy picit áthangszerelve. Tényleg telitalálat.

Nyugi, minden az ellenőrzésem alatt van

Ahogy említettem, azért van pár negatívum, amikről mindenképp beszélni kell. A túlzott könnyűséget már említettem, de ide tartozik a nagyon túlhúzott tartalom is. Persze, tényleg élvezetes a kis botokat levadászni, de olyan mennyiségben vannak, ami azért egy idő után bőven fárasztóvá válik. A kevesebb néha több és ez itt most abszolút igaz. Az utolsó, amiről szót akartam ejteni az bizony az ár, ami a klasszikus tripla A vonalba röpíti az Asobi munkásságát.

Értem, hogy a fejlesztési idő majdnem négy év volt és az látszik, hogy nem sajnálták a melót. Viszont, ehh, hogy fogalmazzam meg szépen: ez valahol egy kis kikacsintás a múltba és tisztelgés az elődök előtt. Kötve hiszem, hogy HunTerKiLler_TibikE_XxX ezt fogja kérni a tizenharmadik szülinapjára a szülőktől mert benne van a Loco Roco pacája vagy a klasszikus Jak. Ezeken kívül viszont tényleg nem lehet belekötni az anyagba. Minden egyes porcikájáról sugárzik a gondoskodó szeretet és őszintén szólva elképesztően jól esett egy ilyen anyagot tesztelni a sok lövöldözés meg tucat cím között. A nyolc pont abszolút jogos neki és tényleg minden gyermeklelkű felnőttet arra bíztatok, hogy szerezze be, mert lesz pár hely, amit meg fog könnyezni.