Apollo Justice: Ace Attorney Trilogy teszt

A "trendi" mém egy nagyon furcsa fogalom, amit nem igazán tudok sehová sem tenni, mert tapasztalataim szerint egy mémet akkor lehet így nevezni, ha már mindenki legalább egyszer kiposztolta, a tartalomtól függetlenül. És ezt gyűlölöm a leginkább ebben az egészben: minden nevenincs felhasználó ezeknek a spam-elésével próbálja meg bezsebelni az öt perc internetet magának, így ezek a képek, vagy szövegek elveszítik minden értéküket és másodpercek alatt irritálóvá válnak.

Elképzelhető, azonban, hogy bennem van a hiba és igazából egy megvénhedt boomer vagyok, továbbá iparkodjak a sarokba és toljak ki magamból egy sünt is, ha már ott vagyok. Így jár az, aki kritikus szemmel merészel az internet "tanult" rétegére nézni. Köszönjük Gargaméta "hozzáértő" professzornak a modern kori pszichológiai előadást; egy kérdés: miért kellett nektek ezt elszenvedni? Azért, mert a mémkultúra egyik legelső képviselőjét, mai játékunk egyik főszereplőjét mutatnám be... illetve egy trilógiát, melyben a szóban forgó úriember is megjelenik. Meg kicsit nyavalyogni is akartam.

Ha megtaláljuk az öt eldugott növényt a hölgy ruházatán, akkor kapunk egy sütit. De csak egyet.

Az "Objection" mémen látható karakterről, Phoenix Wright-ról, van szó, aki az Ace Attorney sorozat egyik patinás szereplője. Ezen széria részei leginkább a Nintendo konzoljain tették tiszteletüket, de a remaster-ek és frissítések világában más platformokra is ellátogattak az epizódok, mint például, legnagyobb örömömre, PC-re is. Ma az Apollo Justice: Ace Attorney Trilogy-t hoztam el nektek, ahol Főnix kolléga többedmagával vesz vállára komoly, komolytalan és hihetetlen bűnügyeket.

Aki még nem hallott volna az Ace Attorney-ről, annak íme egy gyorstalpaló. Ezen franchise játékaiban ügyvédeket irányítunk, hogy bűnügyi tárgyalások során megvédjünk olyan ügyfeleket, akiket tőrbe csaltak, igazságtalanul megvádoltak, de olyan védencünk is lesz, aki nem akarja, hogy megvédjük... mert ő gengszter. Gengszter lájf fór dö vin. No igen, a japános humor csak úgy sugárzik az alkotásokból, ami egyszerre jó és rossz is, de erről majd később.

Ezeket a tárgyalótermi drámákat kiegészítő jelenetek szakítják meg, melyek során információt, nyomokat gyűjthetünk, bizonyítékokra tehetünk szert, felépítve így a következő ügyünket. Az igazi párbaj persze a bíróságon történik, ahol a talált dolgokkal kell érveinket alátámasztanunk és ellentmondásokat kell felfedeznünk a tanúvallomásokban, miközben megy az ügyésszel való szópárbaj, és a behívottak kihallgatása.

Ahogyan elnézem, itt elszabadult egy Activity buli.

A játékmenet, alapjáraton, nagyon szimpla. Amikor felkérnek arra, hogy keressünk hibát a tanú vallomásában, vagy erősítsük meg valami kézzelfoghatóval az állításunkat, akkor a bizonyítékok között turkálva kell találnunk egyet, ami passzol a helyzethez. Előfordul az is, hogy képeket kell mutogatnunk, melyen bemutatjuk, merre állt a tettes, miért nem jó az áldozat helye és a tanú miként hazudott a pozíciójáról, többek között.

Ügyvédjeink, azonban, nem egyszerű ügyvédek: ők japánok. Ez azt jelenti, hogy különleges képességeik is vannak. Az Apollo Justice: Ace Attorney-ben Apollót irányítjuk javarészt, akinek a karperece zizzen fel, mikor a vádlott vagy egy tanú valótlanságot állít, és látni is tudja a főhős, hogy milyen önkéntelen mozgást vált ki a hazugság a beszélőből.

A Phoenix Wright: Ace Attorney - Dual Destinies-ben ez kiegészül Athena érzelem-megfigyelő kis kütyüjével (ami egy képesség, de mégis kell hozzá a robotka... érthetetlen), és Phoenix "psyche-lock" víziójával, mellyel meg tudja pillantani, hogy van-e még valami, amit eltitkolt a célpont. A Phoenix Wright: Ace Attorney - Spirit of Justice-ben visszaköszön mindegyik ismerős mechanika, és hozzájuk jön egy úgynevezett "Spirit Séance" is, mely során megtekinthetjük az áldozat utolsó pillanatait. Ez mondjuk nem az ügyvédeink szuperképessége, hanem egy papnőé, de sebaj.

Fújjad, ne szívjad... áhh mindegy.

Ezek a "különleges" trükkök nincsenek dominánsan jelen, egyszer-kétszer fordulnak elő, és az ügyek oroszlánrészét az aktuális bizonyítékokkal való hajigálás teszi ki, de azért feldobják ezek a mechanikák a helyenként kicsit monotonná váló játékmenetet. Eme vontatottság a játékok "visual novel" mivolta miatt lehet (olvasni kell végig, borzalmas, tudom) és csupán minimális akciózásra van lehetőségünk, de mivel a terepmunka is rengeteg időt el tud venni (főleg, ha olyan szerencsétlenek vagyunk, mint én), ezért maradjunk a kaland kategóriánál inkább.

Huhh no igen, a terepmunka. Itt is előbukkannak érdekesebb akciók, mint például az ujjlenyomat keresés, lábnyom kiöntése és hasonlók, de sokszor csak az egyik helyszínről rohanunk a másikra, keresgélünk, beszélgetünk, majd rohanunk a következő jelenetbe. Amint kifogyunk a helyszínekből, akkor pedig ide-oda kell szaladgálni és reménykedni, hogy a jó helyen vagyunk, vagy nem felejtettünk valami kis részletet az egyik területen.

Persze elakadni nem fogunk, ennyire nem lehetetlen a rendszer, de a játékok nem is fogják a kezünket, és hagyják, hogy kedvünkre keresgéljünk, és bukkanjunk a nyomokra, részletekre, illetve a megoldásokra. A türelmetlenebbek annyira nem fogják értékelni ezt a húzást, de szerintem a terepmunkás feladatok nem voltak annyira borzalmasak néhány tárgyalótermi fejtörővel ellentétben.

Objection!!!

Egy tárgyalás során, mint fent említettem, bizonyítékokkal kell előállnunk, mikor eljön erre a felszólítás. Sajnos néha nagyon nehéz megtalálni a megfelelő nyomot, annyira nulla kapcsolódási pontot és kiindulási tanácsot kapunk, és csupán tippelni lehet ilyenkor, vagy kizárás alapján dolgozni. És néha még az sem jön be. Szerencsére van öt lehetőségünk a rontásra, ráadásul, ha "Game Over"-t kapunk, akkor nulla büntetéssel újrakezdhetjük az adott jelenetet, így kicsit tétmentes a dolog, bár ki tudja, biztos van "Achievement" a tökéletes ügyteljesítéshez, és ennél kevés fontosabb dolgot tudnék elképzelni.

Talán említettem már egyszer-kétszer, hogy ezek az alkotások japánosak, ami azt jelenti, hogy nem épp a legkomolyabbak, így mindig számítsunk arra, hogy a tárgyalás cirkuszba torkollik. A bíró főbenjáró bűnnek gondolja, ha őt lekopaszozzák (pedig az), az ügyész komikus mértékben gonosz (ő is kopasz, de paróka van rajta, ami előszeretettel repül el, ha megdöbben az úr), és még az általunk irányított ügyvédek is hajlamosak átmenni teljesen makákóba, és gyakorta reménykednek, hogy van az adott kérdésre megfelelő válaszuk, vagy bizonyítékuk (ezzel mutatva, hogy most nekünk kell majd dönteni), de ez a könnyed felépítés olyan bájjal vértezi fel a cselekményt, hogy ha egyszer elkezdjük és megtetszik, akkor nehéz lesz letenni.

Ha eltekintünk a fent említett néhány képtelenül nehéz megoldástól, a narratíva eléggé szájbarágós, és sokszor explicite elmondják, hogy mi a bizonyíték, amit a bíró orra elé kell dugnunk. A legtöbbször minimális gondolkodás is elég a hiányzó láncszem megtalálásához, ám a nehézségi szint, ilyen szempontból, össze-vissza ugrál és az is előfordulhat, hogy már a legelső ügy is meg tudja szorongatni a mogyorókat, itt-ott.

Annyira sok ütközés van itt, hogy ... inkább hagyjuk.

De ezek annyira nem tudtak felbosszantani, mert nem fordultak elő túl gyakran. Érdekes módon, ami a legtöbbet megtalálható a játékban, azt tudnám a legnagyobb negativitásként felróni ezeknek a játékoknak; ez pedig a szövegelés. Azonban nem a dialógusokra gondolok, specifikusan, hanem az üres szájcsattogásra. Az alapjáraton szórakoztató, helyenként túldramatizált és elnagyolt, de mókás részletekkel ellátott narratíva hamar fárasztóvá válik, mikor a karakterek leállnak percekig a semmiről pofázni.

Hatszor elmondják ugyanazt, alaptalanul akadékoskodnak, verset írnak, hogy mennyire elkívánnak minket a fenébe (a negyedik ilyen versnél már retek elegem volt az egészből), és hasonló finomságokkal tolnak ki egy alapjáraton három óra alatt teljesíthető kihívást hat órásra. Személyes hasfájás, hogy ennyi megállás nélküli olvasás után, mely közben ritkán vittem túlzásba a pislogást, konkrétan égtek a szemeim, így a tesztidő indokolatlanul több naposra kinyúlt.

A grafika adekvát, bár azért kicsit dolgozhattak volna még rajta helyenként. A trilógia első része 2D-s rajzokkal dolgozik, míg a másik kettő meganimált átvezetőkkel, szinkronnal és 3D-s karakterekkel van ellátva. A tárgyalótermi széksorokban látható közönség ugyanabból a két három figurából áll, ami szomorú, hisz tíz-húsz emberkét normálisan, minimális egyediséggel megalkotni nem lett volna olyan nagy erőfeszítés, szerintem. Az angol szinkronnal alapjáraton nincs baj, és ismét saját véleményem, hogy meghagyhatták volna a japánt, feliratozással, mert nekem az animék angol hangjaitól általában feláll a szőr a hátamon (kivétel a Yugioh-nál, mert... csak?). De sok bajom van nekem, ne öregedjetek meg, skacok.

A gengszter élet valóban izgi... ameddig le nem lőnek.

A prezentáción egyébként látszik, hogy ez bizony nem egy mai trilógia, de azért legalább némi frissítésen átesett az egész, így relatíve tiszta képeket kapunk, és nem a Nintendo DS pixelhányását kell a 4K-s monitorunkon élveznünk. A zenével minden rendben van, bár helyenként kissé monotonná válhat az is, illetve nekem nagyon hamar elegem lett az állandó pukkanó, robbanó és csattanó hangeffektekből, melyek a beszélgetéseket és a jeleneteket hívatottak drámaibbá tenni. Ironikus, hogy a széria markáns "Objection" bekiabálástól pedig nagyon hamar a falat kapartam. Tipikus mém-fenomén; egyszer-kétszer még jó is lett volna, de a hatszázadik alkalomnál inkább letoltam a hangot nullára.

Ám mindent összevetve az Apollo Justice: Ace Attorney Trilogy hozza mindazt, amit elvárhatunk tőle. Érdekes, magával ragadó, ám komolytalan és fárasztó is. A trilógia lángol az érdekes humortól, így ne lepődjünk meg a rengeteg botrányosan elnevezett karakteren (szóvicc a legtöbbje), az eltúlzott mimikákon és az állandó fejben történő helyzetkommentáláson. Mert, ha beszólnak, hogy úgy fénylik a hajunk, hogy a nap is eltörpül mellette, akkor arra a legjobb válasz az egészet kikérni magunknak, majd gondolatban megjegyezni a tényt, hogy egy tubus hajzselé elhasználása talán tényleg kicsit sok volt. De az anime hajért ki ne áldozna fel legalább három flakon meggylevest?